Marcello Lippi öröksége az egyetemes futball számára – II. rész

Marcello Lippi, minden idők egyik legnagyszerűbb szakvezetője október 22-én bejelentette: hivatalosan is visszavonul és befejezi edzői karrierjét. A cikksorozat első részében részletesen elemeztem Lippi sikereinek titkát, hitvallását, a játékos-kiválasztásnál alkalmazott egyedi szempontjait, rugalmas taktikai repertoárját, kedvenc játékrendszerét vagy éppen azt, hogyan volt képes győztes mentalitásra nevelni futballistáit. A mélyelemzés második részében folytatom Lippi szakmai munkásságának értékelését, felelevenítve a világbajnoki cím és az ázsiai Bajnokok Ligája győzelem során alkalmazott, rendhagyó taktikai húzásait és kiemelem az egyetemes futballt gazdagító felbecsülhetetlen tanításait. Az elemzés a Büntető.com számára készített rendkívüli kivonata a 2021-ben megjelenő, „Calcio’s Secret: The Tactical Masterminds of Football Coaching” című szakkönyvemnek.


(X) Fogadj a Serie-A mérkőzéseire kockázatmentesen 20.000 forintig!


 

Marcello Lippi kétségkívül legnagyobb sikere a világbajnoki cím elnyerése az olasz válogatott élén. Egy másik edzőlegenda, Giovanni Trapattoni sikertelen kapitányi korszakát követően, a 2004-ben megválasztott szakember a világbajnoki felkészülés során folyamatosan próbált változtatni a védekezést mint dogmát követő mentalitáson, és a labdajáratást világos elképzelések és erős jellemvonás mentén támadó-, kezdeményező futballal megtölteni.

 

A VILÁG TETEJÉN

Lippi – a Juventushoz hasonlóan számos szisztémát akár mérkőzés közben váltogatva – úgy irányította a válogatottat, mintha egy klubcsapatnál dolgozott volna nap mint nap.

Minden egyes játékosát bevonta e játékrendszerekbe, személyre szabott feladatot talált nekik és ennek köszönhetően a labdarúgókból képes volt kihozni maximális teljesítőképességüket. A mérkőzések alakulásához igazodva minden bevetett labdarúgó olvasni tudta az eltérő játékrendszerekben rájuk bízott feladatokat. Ennek köszönhetően, függetlenül az alkalmazott felállástól, a védelem rendre szilárd és megbízható volt (két kapott gól az egész tornán), míg a támadójáték sokszínűségét jól példázza, hogy egy csapatnyi mezőnyjátékos (tíz futballista) szerzett gólt a tornán.

Lippi legfontosabb erénye a csapatépítés során abban állt, hogy minden egyes játékosával elhitette, mennyire fontos részei az együttesnek.

A 2006-os németországi világbajnokság első két csoportmérkőzésén Lippi a 4-3-1-2-es támadó szellemű felállást választotta Tottival és két ékkel: Tonival és Gilardinóval. Az USA elleni döntetlen után azonban váltott, ami döntő fontossággal bírt a későbbi győzelemben. Zaccardo helyére Grossót állította be, miközben Zambrotta és Grosso helyet cseréltek a védelem két szélén.

A torna további részében Grosso döntő gólt szerzett Németország és Franciaország ellen (büntetőből), sőt Ausztrália ellen ő harcolta ki a továbbjutást jelentő tizenegyest. Zambrotta a jobb oldalon futballozva vezető gólt szerzett Ukrajna ellen. E példák jól mutatják Lippi egyensúlyt teremtő képességét. A kiváló védők Materazzihoz hasonlóan támadásépítésben is döntő szerepet vállaltak a torna során, kisegítve ezzel a csapat támadórészlegét.

A továbbjutást eldöntő, többek között Nedvědet, Rosickýt és Grygerát foglalkoztató Csehország elleni találkozón Lippi Ancelotti karácsonyfa-alakzatát választotta. A 4-3-2-1-es hadrendben egyetlen ék mögött Camoranesi és Totti irányított, míg az ausztrálok ellen Del Pieróval 4-3-3-ban küldte pályára játékosait.

Az együttes ugyanakkor csupán a csoport nyitómérkőzésén, Ghána legyőzőjeként volt magabiztos, a további találkozókon a bizonytalanság és a sebezhetőség érződött a csapat játékán.

Lippi éppen ezért ismét a változtatás mellett döntött, és az utolsó három találkozón a 4-4-1-1-es (támadófázisban 4-2-3-1, 3-2-4-1) felállásnak szavazott bizalmat. Az Ukrajna elleni mérkőzést megelőzően a háromfős középpályás sor ugyanis többször került gondba a középpálya lefedettségét illetően. Az új felállással ugyanakkor a négyfős középpályán Lippi ezt gond nélkül tudta orvosolni, és könnyebben szűrte meg az ellenfél törekvéseit.

A 4-4-1-1 létszámegyenlőséget teremtett, ezáltal a letámadás hatékonyabb volt, és a játékosok is megosztották a teherviselést, ami a torna véghajrájában különösen értékesnek számított. Lippi a 4-4-1-1-re történő váltással végleg megszilárdította az olaszok védelmét. A tornán csupán elvétve kapott gólt, azt is büntetőből Zidane révén a döntőben, és Zaccardo öngóljának következtében az Egyesült Államok elleni csoportmérkőzésen. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy az Ukrajna ellen 3–0-ra megnyert negyeddöntő során több esetben szerencsével kerülte el a kapott gólt a Cannavaro irányította védelem.

Az alkalmazott 4-4-1-1-es rendszerben Pirlo mélységből irányítva tökéletesen érezte magát, miközben Totti mellé támadásban fellépett Perrotta és Camoranesi is. Pirlo feladata volt őt és Grossót mélységbe indítani.


Pirlo irányít, Perrotta a védelmi vonalak közé mozog be Totti mellé.

Toni mögött Totti játszott, míg a középpályán Pirlo és Gattuso két oldalán Perrotta és Camoranesi álltak. Ez a felállás különösen a németek elleni elődöntőben nagyobb szilárdságot és egyensúlyt jelentett. A mélységből a támadóvonalba rendszeresen belépő Perrotta és a jobb szélen a védelem mögé futó Camoranesi növelte a támadásvariációk számát. Perrotta egyrészt az ellenfél két védelmi vonala közé és mögé lépett be, ezzel egyidejűleg pedig a bal szélen megnyitotta a területet a felfutó Grosso számára is. A két szélső védő felfutásaival az olasz támadások gyorsak és dinamikusak voltak. A végül tizenkét gólt szerző válogatott a torna második legtermékenyebb együttese lett.


Perrotta mozgása amellett, hogy összekötötte a középpályát a támadósorral, magára vonta az ellenfél jobb oldali középpályásának és védőjének is a figyelmét.

4-4-1-1: Védekező fázisban hol Gattuso, hol Pirlo lépett vissza közvetlen az olasz védelem elé biztosítani vagy az ellenfél irányítóját őrizni. Eközben Totti visszazárt az ellenfél mélységi irányítójára.

Olaszország a világbajnokság során a Ghána elleni csoportmérkőzésen, a németek elleni elődöntőben és a franciák elleni finálé első felében futballozott kiemelkedően. A többi találkozón többször került nehéz helyzetbe, de a csapat erejét jelzi, hogy a nehéz pillanatokban is valaki rendre kisegítette az együttest.

A torna sorsfordító mérkőzése egyértelműen a németek elleni találkozó volt, amelyen az olaszok nem csupán kiejtették házigazdájukat, de kiemelkedő teljesítményükkel szertefoszlatták addigi aggodalmaikat is, így a franciák elleni döntőre kellő önbizalommal készülhettek fel.

Olaszország az elődöntőig sokszor volt bizonytalan, de szerencsés ágon menetelt. Emellett talán az is előnyt jelenthetett a Squadra Azzurra számára, hogy a németek hagyományos mumusának számít az olasz együttes, amely játéka sosem ízlett a házigazdáknak.

Lippi érdeme, hogy egy támadóbb szellemű, rugalmas, alkalmazkodni képes rendszert dolgozott ki, maximálisan kihasználva a mezőnyjátékosaiban rejlő kvalitásokat és tartalékokat (a két cserekapuson kívül mindenki lehetőséghez jutott, többek közt Inzaghi, Barzagli és Iaquinta is pluszt jelentett a válogatott számára).

Ez a torna is bizonyította, mennyire fontos az erőnlét, és mekkora szerepe van a végső sikerben. Olaszország a hosszabbítás után kivívott győzelmet követően a döntőben bekapott korai gól ellenére sem tört meg. Az első félidőben egyértelműen jobb volt ellenfelénél, idővel azonban a fáradtság jelei mutatkoztak, és a tornán itt volt először érezhető, hogy ellenfele, a francia válogatott a találkozó második szakaszában már egyértelműen frissebbnek mutatkozott.

A 2006-os bundabotrány alapjaiban rázta meg az olasz labdarúgást. Mind a szakvezetés, mind a játékoskeret számos tagjának rémálomba illő eseményeket kellett átélniük a tornát megelőzően, a média éles és sokszor igaztalan kritikáival kísérve. Lippi pedagógiai érzékének döntő szerepe volt abban, hogy Itália világbajnokká avanzsálhatott a mostoha körülmények – házkutatások, kihallgatások – között.

A dac, az egység, az eltökéltség a játékosokban pozitívan hatott a végkifejletre, és Lippi mindenkori „nagybetűs csapat”-elmélete és az alkalmazott széles taktikai repertoár meghozták gyümölcsüket. Lippi remek érzékkel nyúlt a cserékhez is, és kivételes játékolvasásának köszönhetően mindig tudta, mikor melyik pillanatban válhatnak a csapat hasznára.

A szakember két időszakban irányította a Squadra Azzurrát, és bár második korszaka kudarcba fulladt, megdöntötte Vittorio Pozzo harminc mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatát is. Igaz, utóbbi ezt egyazon időszak alatt érte el.



 

LIPPI FELBECSÜLHETETLEN HAGYATÉKA AZ ÁZSIAI FUTBALL FEJLŐDÉSÉBEN

Lippi rövid idő alatt rendkívül eredményes munkát tett le Ázsiában, érvényre juttatva szakmai zsenialitását a régióban edzősködő kollégák között.  2012 májusában vette át a Guangzhou Evergrande irányítását és másfél év alatt Ázsia tetejére vezette a klubot.

Együttese ezzel a második kínai alakulattá vált a futballtörténelem során, amely a kontinens legjobbja lett, és a legelső, amely az ázsiai Bajnokok Ligáját hódította el.

A szakvezető kinevezését követően, a kezdetekben mérkőzésenként csupán egy-egy gólt szerző csapatot idővel hatékony kombinációk megfelelő alkalmazására tanította, és többgólos vezetés birtokában sem állt vissza a nagy munkabírású ázsiai, valamint a kreatív latin-amerikai játékosok alkotta keret.  Az együttes – ahogyan azt Lippi csapataitól megszokhattuk – mentálisan kiegyensúlyozott volt és taktikai egyensúly jellemezte.

Kedvenc, 4-3-3-as felállását Kínában is alkalmazta. Játéka rugalmas volt. A Conca, Elkeson és Muriqui fémjelezte támadótrió kreativitást adott a túlnyomórészt ázsiai futballisták alkotta keretben, miközben a nemzetközi szereplés és mutatott játék alapján Sven-Göran Eriksson egyenesen az angol Premier League szintjét megütő együttesként aposztrofálta Lippi garnitúráját.

A dél-koreai FC Seoul elleni, 2013-ban lejátszott ázsiai BL-döntő visszavágója előtt egy órával Lippi rendhagyó taktikai döntésre szánta el magát.

Bevált jobbszélső támadója, Gao Lin helyére meglepetésre a védekezőbb felfogású középpályását, Zhao Xurit állította a kezdőcsapatba. A taktika tökéletesen működött, és egy darabig nem adott hivatkozási pontot ellenfelének. Az Evergrande intenzív, tetszetős, kreatív futballt játszott, játékosai elmozgásainak és labdatartásnál állandó, a gyenge oldalra való átfordításaiknak köszönhetően kiismerhetetlen támadásvezetés jellemezte a találkozó első felében. Két szélsőhátvédje Zhang Linpeng és Sun Xiang a játék minden egyes fázisában kiemelkedő teljesítménnyel szolgálták a szakvezetőt.

A két szélsőhátvéd rendre fellépett támadásban, miközben – a Juventusnál már ismertetett formában – egyik középpályása visszalépett harmadik középhátvédnek.


Az új, ellenfelet meglepő felállásban Conca hamis kilencesként szerepelt, míg társa Elkeson Gao eredeti pozícióját foglalta el a jobb szélen. A játékosok tökéletesen interpretálták feladatukat, az Evergrande dominálta a mérkőzést.

A támadásvezetések hatékonysága és sokszínűsége rendhagyó útmutatót jelentettek a szakma képviselői számára, akik Lippi kimagasló munkásságának köszönhetően azóta is nagymértékben járulnak hozzá az ázsiai labdarúgás folyamatos szakmai és taktikai felzárkóztatásához, mind válogatott-, mind pedig klubszinten.  A Kínai Szuperliga taktikai alapköveit Marcello Lippi tette le, a három szezon során a 126 lejátszott bajnokiból 82 győzelem mellett plusz 160-as gólarány mutatóval. Később, vezetőedzői státuszából visszavonulva, technikai igazgatóként már a klub utánpótlásának akadémiáját irányította.  Győztes mentalitásra nevelve játékosait.



 

LIPPI TANÍTÁSAI A JELENKOR SZTÁREDZŐINEK SZAKMAI MUNKÁJÁBAN

A szakember Arrigo Sacchi örökérvényű tanításaihoz hasonlóan rengeteg, ma sztáredzői státuszban tündöklő szakvezetőnek mutatott újat és követendő példát. Ezekből csupán kettőt emelek ki.

Carlo Ancelotti 2014-es BL-győztes Real Madridjában viszontláthattuk azt a taktikát, amelyet Lippi alkalmazott a kilencvenes évek Juventusában: a pálya egyik oldalán tömörülő focisták magukra vonták az ellenfél figyelmét, majd hirtelen átfordították a játékot a túlsó oldalra, ahol akár egy-egy elleni küzdelemben, akár létszámfölényben meg tudták lepni az ellenfél védelmi vonalait. Ezt az elképzelést ma már számos szakvezető alkalmazza, köztük Maurizio Sarri tette előszeretettel a Napoli kispadján.


Isco, Modrić és Ronaldo a baloldalon kezdeményez összjátékot és vonja magára a figyelmet, az ellenfél térfelén. Marcelo felfutásával szintén a labdás, erős oldalon osztja meg a védekező ellenfél figyelmét. Ennek köszönhetően, Isco hirtelen átfordítással helyzetbe hozza a fellazult gyenge oldalon, a leghátsó védelmi vonal mögé, mélységből befutó Bale-t.

A viareggiói szakember egyik nyilatkozatában annak adott hangot, hogy Guardiola és Luis Enrique több ötletét beépítette a Bayern München és a Barcelona játékába. A Lippi Kínában alkalmazott 4-3-3-a esetében nagy különbség, hogy nem hozta vissza a két szélső támadót védekező fázisban, megalkotva a 4-5-1-et, inkább középre irányította őket, ahol a középpályás társakkal együtt négyszöget alkotva kelepcébe csalták és nyomás alá helyezték az ellenfél középpályásait és kimozgatták az őket követő ellenfél védőit.


4-3-3-as játékrendszer védekező fázisban: a szakmában általánosan bevált és az edzők többsége által alkalmazott 4-5-1-es levédekezési forma helyett Lippi már 2012-ben egy rendhagyó elképzelést alkalmazott. Két visszarendelt támadójával nem a középpálya lefedettségét kívánta biztosítani, hanem körbe kívánta zárni az ellenfél labdajárató játékszervezőit, és előcsalogatni a visszalépő támadói mögött fentebb lépő védőket.

 

KONKLÚZIÓ

Marcello Lippi egyedülálló szakember a mesterek széles skáláját felvonultató olasz edzőtérképen.

A viareggiói tréner klubedzőként kirobbanó sikereket csupán Torinóban ért el Európában, de ott viszont két időszakban is csúcsokat döngetett. Első korszaka produkálta a legjobb futballt, amelyet a Juventus történetében valaha játszott. Megoszlanak a vélemények, hogy Trapattoni vagy Lippi együttese volt-e az erősebb, amelyet az összesen négy elbukott nemzetközi kupadöntő miatt is Trapattoninak szavaznak.

Ettől függetlenül tény, hogy a Lippi-féle első Juventus hagyatéka példaértékű. A későbbiek során bundabotrányba keveredett Juventus ugyanis – bár hosszú időre lekerült Európa térképéről –, a Lippi-csapat világraszóló népszerűségének köszönhetően a kétezres évek második felének gyengébb eredményei ellenére is közkedvelt klub maradt.

Lippi taktikai rugalmasságot csempészett az egyetemes ázsiai labdarúgásba is.

Munkájának köszönhetően hitvallásával nem csupán Kínában volt úttörő, de neki köszönhetően az elmúlt években egyre több itáliai és nemzetközi hírű szakvezető tette át székhelyét az ázsiai országokba. Cannavaro, Capello vagy éppen Scolari. Lippi nem csupán taktikai rugalmasságra, és az adott játékrendszerek hatékony alkalmazására, azok, mérkőzés közben történő állandó váltakozására tanította meg játékosait és az ázsiai futballszakmát, hanem ezt a létező legmagasabb szinten tette.

Szakmai hagyatékához nem férhet kétség, bár szívesen megnéztük volna szerepvállalását a kínai bajnokságnál fényévekkel erősebb, más európai topligákban is. A korszak edzőnagyságaitól, így Trapattonitól vagy Capellótól eltérően, edzői korszaka csúcsán nem tette magát próbára külföldi élkluboknál, és emellett az Internazionale kispadján töltött szűk két idényében sem ért el maradandót. Itália nemzeti válogatottja, legnépszerűbb klubcsapata, a Juventus, valamint a kínai futballszakma azonban örökre a szívébe zárta a trófeahalmozó szakvezetőt, akinek korszakos Juventusát azóta sem sikerült Torinóban reprodukálni.


A táblázat a 2017-ben megjelent, „ A Calcio titka” című szakkönyv részét képezi.

A cikksorozat első része:

Marcello Lippi öröksége az egyetemes futball számára – I. rész


Az edzőről látható képek forrása: Getty Images

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x