Marco Rossi teljesítményéről a magyar válogatott élén – Összegzés (Második rész)

Két győzelemmel zárta a világbajnoki selejtezősorozat mérkőzésfolyamát a magyar labdarúgó-válogatott. Bár az Anglia, Lengyelország párostól oda-vissza csupán egyszer szenvedett vereséget, az albánok elleni dupla vereség lehetetlenné tette a továbbjutást Marco Rossi csapatának. Bár a szövetségi kapitány minden bizonnyal továbbra is marad a nemzeti válogatottunk élén, egy időszak lezárult. Ebben a cikksorozatban Marco Rossi eddigi szövetségi kapitányi időintervallumának összegzését tűztem ki célul, azt időszakokra bontva és több aspektusból megvizsgálva.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Az első rész Marco Rossi szövetségi kapitányi időszakainak definiálását, illetve az olasz szakember médiamenedzsmenti tevékenységének elemzését tartalmazta. A második részben a magyar futballtradícióról, a magyar futballközegről, Rossi múltjáról, illetve a Rossi-éra pályán mutatott teljesítményéről lesz szó a kapitány első időszakának végéig, azaz a Wales elleni találkozóig.

 

Futballtradíció, magyar futballközeg és Marco Rossi múltja

Teller Ede, magyar-amerikai atomfizikus, „a hidrogénbomba atyja” egyszer azt mondta: „Minden korban az, ami történik, az, amit az emberek megélnek, annyival fontosabb annál, mint ami könyvekben a múltról olvasható, hogy az ember könnyen azt képzelheti: ez mérföldkő.”

Amikor egy-egy szakvezető futballfilozófiai profilját kutatom, kiindulási alapnak tekintem az adott csapat tradíciói hátterét, az adott csapat nézői elvárásait, a szakvezető múltjából adódó behatásokat (játékoskarrier és edzői múlt), illetve a vizsgálandó csapat tulajdonképpeni mutatott játékát.

A futballtradíció ismerete arra szolgál, hogy a múltunkat ismerve lehessen jövőnk. A nézők elvárásait ismerni azért fontos, mert néző nélkül a játék érvénytelen. Illetve azért is, mert a néző sokszor az adott tradíció közvetlen képviselője is egyben. Az adott edző karaktere a beilleszthetőség miatt kiemelendő: beilleszthető-e a kívánt futballtradícióba és a nézők elvárásait képes lesz-e teljesíteni. Végül, a csapat tulajdonképpeni mutatott játékának elemzése a legfontosabb bizonyíték, ami begyűjthető. Fontos, hogy bár a professzionális futballban az eredmények ellenállhatatlanul fontos tényezők, a pillanatnyi relatív sikeresség helyett az abszolút értékű hosszú távú sikeresség aspektusa kell, hogy a fókuszban legyen.

Ennek a folyamatnak a végén az összegyűjtött információk alapján egy olyan kép rajzolódhat ki, amely önmagában válasszal szolgálhat arra a kérdésre, hogy Marco Rossi jó munkát végez-e vagy sem.

 

A futballtradíció

A magyar futballválogatott egyetemes játékstílusa az 1950-as évekre végérvényesen kialakult, a tradíció irodalma és a kor mérkőzésein mutatott viselkedésformák útmutatása világos. Olyannyira kimagasló volt az akkori játékszervezés, hogy annak a csapatnak az asszociatív és együttműködő játékstílusát tekinti az FC Barcelona módszertani központja saját klubja történelmi elődjének és inspirációs forrásának.

A magyar futballstílusból következő útmutatás Ferenczi Attila tradíciókutató munkái alapján a következőképpen foglalható össze: gyors, sok mozgásos, helycserés, változatos támadójáték. Ugyancsak jó példa erre Apró Attila karakterfejlesztő felvilágosítása is: a magyar futballnyelvben még a védekezés kifejezéseit is a „támadás” kifejezésével kötjük össze. Ha elveszítettük a labdát, akkor visszatámadunk, ha meg akarjuk szerezni a labdát, akkor letámadunk, ha a védelmi vonalat magasra feltolva akarjuk megszerezni a labdát, akkor meg kitámadunk.

 

A magyar futballtradíció legsikeresebb képviselői, az Aranycsapat játékosai

Ennek szellemében a mindenkori magyar szövetségi kapitány feladata ennek a tradíciónak az újjáélesztése, ha kell, a legapróbb lépésekben, de egyértelmű irányzattal.

Abban az esetben, ha az adott szövetségi kapitány tradícióteremtéssel próbálkozna (azaz új tradíciót jelölne ki útmutatónak), akkor azt elemzői szemszögből, tudományos igényességgel fellépve támogatni csak abban az esetben lehetséges, ha arról az útvonalról a szövetségi kapitánynak tiszta, részletes, tapasztalati és tudományos igényű elképzelése is van. Például ilyen lenne az a helyzet, ha Lőw Zsolt szövetségi kapitányként újraértelmezné a magyar tradíció adta iránymutatást és a tucheli stílus lőwi interpretációjában készítené fel a magyar együttest.

Milyen a viszonya Marco Rossinak a magyar tradíció kérdéskörével? Ahogy a médiatörténeti összefoglalóból is kivehető, Rossi nem szokta nyíltan, részletekbe menően ismertetni a saját játék-elképzelési vízióját. Bár a nyugati példákból látható, hogy erre a kinyilatkoztatásra igenis szükség lenne, a szövetségi kapitányi munkájának elvégzéséhez valóban nincs szükség effajta kinyilatkozásra, hiszen a médiavilág forgatagában a pillantok azonnali uralása fontosabb, mint a játékfilozófiai kitekintők.

Persze lehetnek más okai is annak, hogy miért nem beszél konkrét játékstílusról és konzekvens játékelképzelésről Rossi. Előfordulhat az is, hogy csupán egyetlen olyan játékelképzelés létezik a fejében, amire nyugodt szívvel azt tudná mondani, hogy: ez az enyém! Ez a játékelképzelés a védekezésből kiinduló kontrázó futball. De ennek a kinyilatkoztatása pontosan azért problémás, mert az szöges ellentétben van a magyar futballtradíciói hagyományokkal. 

Marco Rossi játékelképzelése egy védekezésből kiinduló, beépített kreativitás szempontjából lecsupaszított, és mindenféle esetleges rizikót tudatosan nélkülöző algoritmusokkal teli elképzelés.

Ez hétköznapi nyelven szólva azt jelenti, hogy a játékosok számára összetettségtől mentes, többségében egyszerűen kivitelezhető, ezáltal nehezebben elrontható játékelképzelés. Ez semmilyen szinten sincs összhangban azzal a prepozícióval, amelyet a fentebb már linkelt videóban, az FC Barcelona egykori metodikai osztályának vezetője, Isaac Guerrero említett, vagyis a labda pozíciójából kiinduló asszociatív játékstílussal, amely kontrakulturális jelentőséggel bír, nemcsak az 1950-es években, hanem napjainkban egyaránt.

 

Zseniális videó az Aranycsapat támadójátékáról. A videót Ferenczi Attila tradíciókutató készítette


Fontos: Marco Rossi első számú feladatának annak kellene lennie, hogy irányt mutasson a magyar labdarúgás számára. Az pedig egy igen fontos tényező, hogy amikor irányt választ, milyen irányra teszi le a voksát.

Ha ugyanis olyan irányra, amely a magyar tradícióval össze nem egyeztethető, illetve a magyar tradíció szemszögével ellentétes, akkor hosszú távú sikerekben gondolkodni a magyar labdarúgás és a magyar válogatott szempontjából lehetetlen.

 

A magyar futballszerető közeg

A tradícióval párhuzamosan mozogva a magyar futballszerető közeg, azaz a nézők elvárásai évtizedek óta ugyanazok: látványos egyéni megoldások, magas egyéni és csapatszintű technikás játék, küzdőszellem, és céltudatos hozzáállás. Azaz ötletes és technikás labdával való játék, illetve az érzet, hogy tudja a csapat, hogy mit akar játszani.

Természetesen tudom, hogy ha stílus kiindulópontból vizsgáljuk az átlag néző elvárásait a kedvenc csapatával, csapataival szemben, az nem éppen kristálytiszta. Az is világos, hogy a nézői elvárásokat lemérni egy nagyszabású vizsgálat keretei között lehetséges csupán. Ezen tényezők miatt állításaimmal szemben megfogalmazódhat az a vélemény is, hogy a magyar futballszeretőnek fogalma nincs az ősi magyar futballtradíció jelentette hagyományokról, ergo a magyar futballtradíció meghalt, elveszett, és nem képes hamvaiból feléledni.

Ha elfogadjuk, hogy ez utóbbi igaz, akkor viszont egy új futballtradíció kialakításának feladata még komolyabb elvárásokat és még nagyobb felelősséget rakna Marco Rossi vállaira, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetésének vállaira. Hiszen ha nincs élő tradíció és az egykor meglévő tradíció felélesztésének feladatát elvetjük, akkor egyedül egy új futballtradíció meghirdetésének tervével lehetne csak kiváltani az eredeti felvetést. Mert az nem egy érvényes mondás, hogy a tradíció meghalt és innentől nem kell tradíciói háttér, hiszen éppen a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképzésért felelős szakemberei által összeállított előadásban a futballfilozófia alapját a magyar futballtradíció adja.

Mivel ilyesfajta törekvést Rossitól abszolút nem lehet látni, a felszín alatt még mindig pislákoló magyar futballtradíció elvárásai maradnak egyedül releváns módon a köztudatban, már ami a magyar válogatott futballjának minőségét érinti. Így, bár lehet azzal érvelni, hogy a magyar futballtradíció emlegetése demagóg, egészen addig, ameddig egy új, részletekben kidolgozott és komoly tradíciói kinyilatkoztatás meg nem történik. Addig is, a tradíció haláláról szóló érvrendszer érvényessége elégtelen.

 


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot!


 

Marco Rossi múltja

Találtam egy, az Origo által összeállított riportot, amelyben Marco Rossi életútját veszi végig a szerző. A cikk elolvasásakor, illetve a további információgyűjtés folyamatából több olyan karakterisztikát is leszűrhettem az ő edzői karakterével kapcsolatban, amely segíthet a karakter felfedezésében és megértésében.

Rossi játékosként belső védő volt, sőt az akkori taktikai környezetben söprögetőként futballozott karrierjének nagy részében. Az akkori korra, az 1980-as és 1990-es jellemző módon az olasz futballt a betonbiztos védelmek, illetve a támadósorban bevetett kiemelkedő egyéniségek jellemezték. Ekkor még mindig hódított a később eltűnt, a mai világban pedig mély blokká manifesztálódott catenaccio elképzelése, amely az ellenfél játékának elrontását, az ultradefenzív viselkedésmódot takarja.

Elég csak az 1994-es amerikai világbajnokságra gondolni, ahol Olaszország a nagyobb meccseken igen mélyen védekezve futballozott, hét mérkőzésen csupán nyolc gólt szerzett, ráadásul abból a nyolcból ötöt a támadói egyéniség, Roberto Baggio vállalt magára.

Ha hinni akarunk abban az elképzelésben, hogy a történelmi kor, illetve az adott személyes környezet képes döntően befolyásolni egy-egy individumot a későbbi önmegvalósításának folyamatában, azaz a játékosként Marco Rossit ért történelmi és személyes tapasztalatok útján fellépő behatások döntően befolyásoltak edzői karakterét, akkor egy alapvetően védekezésből kiinduló védői mentalitással megáldott edző képe tárul elénk.

Erről árulkodik egyébként Supka Attila megnyilvánulása is, aki miután Rossi második távozását követő időszakban, a holland Erik van der Meer után leült a Honvéd kispadjára, arra hívta fel a figyelmet, hogy a Rossi-féle Honvéd védekezése kiemelendő és követendő példa számára is.

A korszak másik jellegzetessége a kiemelkedő támadói (és/vagy kreatív) egyéniségek zsúfolt jelenléte az olasz pályákon.

Ez az aspektus azért fontos, mert abban az olasz futballszakmai kultúrkörben (amely egyébként az egész világra komoly hatással volt) az igazi újítás a területvédekezés megszervezése volt, a kollektivitás hangsúlyozása védekezésben, és nem a támadófoci megújítása. Sőt! A támadófutball akkori állapotait jól jellemzi, hogy az 1990-es olaszországi 24 csapatos világbajnokságon kevesebb gól született, mint az 1958-as svédországi 16 csapatos világbajnokságon. Nem véletlenül jött megváltóként a világ futballjába Johan Cruyff és az FC Barcelona aranygenerációja: ők voltak az olasz futballtradíció akkori változatának az ellenpólusai. Aki látta az 1992-es Bajnokok Ligája döntőjét (jómagam megszállottja vagyok annak a találkozónak), tudhatja, hogy mire gondolok.

 

Az 1992-es Bajnokok Ligája döntő összefoglalója


Ezt észben tartva, azért nem volt hiány kiemelkedő támadói egyéniségekből Rossi egykori csapattársai közül sem: a jelenlegi szövetségi kapitány együtt játszott többek között Gheorghe Hagival (Bresciában), David Plattel és Ruud Gullittal (a Sampdoriánál), de a legérdekesebb név mind közül azé a Roberto Mancinié, akivel Olaszország éppen idén nyerte meg az Európa-bajnokságot és akivel szintén a Samp színeiben évekig együtt futballozhatott.

Lehet, hogy eltúlzott próbálkozás a részemről, de a lazán szervezett támadói variációkra építő védekezésből kiinduló taktika, mintha egy ismerős képet adna ki mind a 2017-ben bajnok Honvéd, mind a jelenlegi magyar válogatott kapcsán.

A probléma nyilván a támadók minőségében keresendő, hiszen a védekezés megszervezése alapvetően könnyebb feladat, mint a támadásé.

A magyar bajnokságban Eppel Márton és legfőképpen Davide Lanzafame karakterprofiljai egy elvont messzi világban még akár összehasonlítási alapként is szolgálhatnak a Mancini, Gullit páros játékára, azonban a nemzetközi porondon a Szalai Ádám, Sallai Roland páros önmaguk játékminőségéből adódóan nem alkalmasak az ad hoc támadójáték megvalósítására.

Az edzői karrierjét illetően is lehet találni iránymutató részleteket Marco Rossi tréneri karakterjegyeit illetően. Érdekes sztori, bár semmiféle megerősítést nem lehet találni a valódiságáról, de amikor a Honvédhoz anno kinevezték, akkor az a hír járta körbe a sajtót, hogy Marco Rossi az akkor a Manchester Citynél dolgozó Roberto Mancini megfigyelői pozícióját hagyja ott a Honvéd kispadjáért. Nem tiszta, hogy Mancini futballfilozófiai értelemben hagyott-e bármilyen nyomot Marco Rossi edzői karakterén, viszont emlékezve Mancini Manchester City-jére, illetve látva az olaszok attraktív és néhol briliáns pozíciós játékát az utóbbi években, erre a kapcsolatra nincs bizonyíték.

Ahogyan arra sincs, hogy a Marcelo Bielsa által képviselt igen egyedi játékelképzelésnek bármiféle valódi hatása lenne a magyar szövetségi kapitányra. Hiába mondta egy korábbi riportban, hogy sokat tanult Marcelo Bielsától, és, hogy osztozik az őrült munkamoráljában a Leeds United jelenlegi menedzserével, nem kell külön elemzést készíteni ahhoz, hogy tudjuk: semmiben sem hasonlított Marcelo Bielsához sem Marco Rossi Honvédja, sem a jelenlegi magyar válogatott játéka. Ezeknek a lágy utalgatásoknak az okait akkor lehet igazán megérteni (az olyan nagynevű egyéniségekre, akikkel Rossi sorsa valamilyen módon összeköttetésbe került), ha az edzői karrierjének az alakulását vizsgáljuk.

 

Marco Rossi a mexikói Club América mezében, ennél a csapatnál volt az edzője Marcelo Bielsa

Tudvalévő, hogy Rossi nem volt egy túlságosan sikeres és/vagy keresett szakember hazájában, illetve magasabb szinten nem is vállalt munkát Itáliában. Amikor odahaza dolgozott, csupán alacsonyabb osztályokban, alacsonyabb szintű csapatoknál volt vezetőedző. Ha kérdezik, mindig sértődötten és érzelmesen válaszol, mondván, hogy Olaszországban ő soha nem fog igazi, nagy kihívással járó munkát kapni.

Igazi sikert egyedül a Budapest Honvéd csapatával ért el, a már említett 2017-es bajnoki cím a karrierjének egyetlen kiemelkedő eredménye. Mielőtt a magyar válogatott élére kinevezték volna, sem nagyhatású edzőknél másodedzőként, sem nagy múltú kluboknál utánpótlásedzőként nem dolgozott, a mai feltörekvő edzőknél megszokott különböző szamárlétrák egyikén sem ment végig. A saját útját járta és járja a mai napig.

A Honvéd támadásban mutatott viselkedésformájáról készítettem anno egy rövid videót


Ebből az edzői különutas karriervezetésből adódóan az edzői karakterére jellemzőként a játékos pályafutásán túl maga a különutas mentalitás hozható fel, mint karakterformáló hatás. Ez a különutasság sok tekintetben szakmai magányossággal is járhat. Egy másik nézőpontból akár egyfajta kitaszítottságra is utalhat. Persze, a magyar történelem adta kontextus a különutasságot akár erényként is értékelheti. A probléma ezzel az értékeléssel az, hogy futballtörténelmi értelemben a különutas szerep csak azoknak párosult hosszú távú sikerességgel, akik valamiféle újítást vezettek be a futball enciklopédiába: Johan Cruyff, José Mourinho, Pep Guardiola stb. Marco Rossi ebbe a sorba nem illik bele.

Összességében Marco Rossi edzői karaktere a játékos korában megszerzett tudásra, illetve az edzői karrierjében önmagának megteremtett különutas szerepére épül.

A nyolcvanas és kilencvenes évek olasz futballstílusa adja a játékelméleti kiindulópontot, amely az alacsonyabb osztályok örökké fizikális és élet-halálszerű környezetére, illetve a Budapest Honvédnál egyszer már bevált játékelképzelésre épül.

 

A magyar válogatott tulajdonképpeni játéka

Az utóbbi másfél évben, legtöbbször a Büntető.com Online Magazinban, az Unibet YouTube csatornáján, és a Nemzeti Sport Online virtuális hasábjain is többször kifejtettem véleményemet a magyar futballválogatott Rossi-féle játékelképzelésével kapcsolatosan. Most ezeket a gondolatokat szedtem időrendbe, újraértelmezve a múltbéli történéseket ezen elemzés témájához igazítva.

Amikor Marco Rossit kinevezték szövetségi kapitánynak, gyakorlatilag hat darab felkészülési mérkőzés állt rendelkezésére, hogy felkészítse csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozatra. Ez a hat darab találkozó mind a Nemzetek Ligája C-Ligájában történt Görögország, Finnország és Észtország ellenében.

A magyar csapat a Nemzetek Ligája küzdelmei során mutatott játéka kifejezetten biztatóra sikerült.

Marco Rossi egy bátor játékelképzeléssel, négyvédős felállásokkal és szélsőkkel rukkolt, amelynek eredménye egy támadófocival próbálkozó csapat lett.

Azért csak „próbálkozó”, mert nyilván ekkor még idő kellett (volna) a támadójáték valódi dominanciát jelentő szintjének eléréséhez. Összességében a kiindulópont több volt, mint pozitív.

Ekkoriban, a Nemzeti Sport egyik értékelő cikke (2018. szeptember: Ezekben lépett előre Marco Rossi válogatottja) Marco Rossi első két meccse után megállapította, hogy a csapat az új szövetségi kapitány vezetésével új útra lépett.

Három főbb aspektust emelt ki a Pór Károly, Marosi Gergely szerződuó: a magyar válogatott előrelépett passzpontosságban, illetve rendezettségben (kompaktság: távolság csapatrészek között), de támadásépítésben továbbra is akadozik a játék. Ebben az utolsó pontban kiemelik, hogy amikor be kellett volna nyomni az ellenfelet és a labdával dominálni, akkor (is) a támadójátékban akadtak problémák.

Az egyik kiemelendő összecsapás az észtek elleni idegenbeli 3-3-as találkozó, amely mérkőzés statisztikai mutatói a magyar válogatottal kapcsolatos jelenlegi tapasztalatainkat vetítette előre. Azon a mérkőzésen a labdabirtoklás mutatóiban a magyar csapat dominált, viszont a magyar csapat várható góljainak száma (xG) csupán 0.8-as értékű volt az észtek 1.37-jéhez képest. Bár ezt a találkozót, vélhetően az észtek alacsonyabb játékminőségének köszönhetően, még megúszta egy döntetlennel Rossi csapata, de ez a szerencse, mondjuk az albánok ellen 2021-ben már nem volt jelen.

 

 

Az észtek ellen bátran próbált futballozni a magyar csapat, ám helyzeteket tudatosan nemigen sikerült kialakítani a rendezetlen támadói felfogásból adódóan. Ennek következménye több észt kontratámadás és egy gólgazdag döntetlen lett


Egy-egy aggasztó jeltől függetlenül, Rossi kapitányságának korai időszaka, ami 2018 második félévének felel meg, a játékminőséget értékelve mindenképpen jónak értékelhető. És ez a sorminta folytatódott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, 2019-ben is.

Fontos kiemelni, hogy a selejtezők eljövetelével (az igazi tétre menő találkozók alkalmával), az addigi mérkőzéseken tapasztalt labdabirtoklási nüansznyi fölény ezekre a mérkőzésekre nem tűnt el teljesen. Persze, Horvátország és Szlovákia ellen voltak gyengébb periódusok és az azerbajdzsáni idegenbeli mérkőzésen is egy, akkor rémisztőnek ható labda nélküli játék volt látható, de az eredményesség, illetve a kialakított helyzetek száma és minősége ezt az érzést elnyomta.

Horvátország ellen például szenzációs volt a magyar csapat támadójátéka, több jelentős helyzetet kidolgozott, gyakran ötletesen futballozott, és hiába volt kevesebbszer a mieinknél a labda, a játék képe kifejezetten tetszetős volt.

Ennek a Rossi-periódusnak az egyik csúcspontja a horvátok hazai legyőzésén túl az azeriek elleni hazai 1-0-ás győzelem. Nem azért, mert ekkor játszott a legjobban az a magyar csapat, hanem azért, mert olyan jeleket lehetett látni a játékstílust illetően, amelyek előre mutatóak voltak akkor és akár lehettek volna a jövőre nézve is. Azon a meccsen ugyanis a magyar csapat úgy nyerte meg a találkozót, hogy képes volt az Azerbajdzsánban elszenvedett labdabirtoklási hátrányt labdabirtoklási előnnyé fordítani, illetve már a labdabirtoklás szakaszaiban kezdett beépülni az a visszatámadási struktúra, amely a labdás dominanciát preferáló csapatok fontos ismérve. Azon a meccsen a magyarok domináltak minden tekintetben, megnyerték a találkozót és az azeri válogatott gyakorlatilag helyzet nélkül távozhatott Magyarországról.

 

 

Azerbajdzsán ellen a magyar válogatott játéka a stílust tekintve előremutató volt, és a magyar tradíció elvárásai felé tett lépésekként volt értelmezhető


Ekkor jött a már fentebb említett walesi vereség, amely mindent megváltoztatott. Akkor a walesiek engedték a magyar labdajáratást, sőt, az egész letámadási elképzelésük Lang Ádám bal oldali belső védői pozicionálásából, a magyar középpálya labda nélküli támogatójátékának hiányából, illetve Nagy Zsolt rutintalanságából élt.

Itt mondott le Rossi a labda általi dominancia vágyálmáról és az eredeti terv fejlesztése helyett a primitív és ezáltal könnyebben kezelhetőbb játékelképzelés felé terelte a magyar labdarúgó-válogatott játékát.

E mérkőzés után az olasz tréner azt a következtetést vonta le futballfilozófiai értelemben, hogy a magyar csapat képtelen komolyabb ellenfelek ellen labdával dominálni. Ez a meggyőződés a mai napig érezteti hatását. Mi lett volna, ha inkább a játékelképzelésben tapasztalt hibák kijavítását tűzte volna ki célul és nem a játékelképzelés sarkalatos pontjainak megváltoztatását?

Erről az időszakról a csakfoci.hu-nak adott évértékelőjében a következőképpen beszélt a kapitány, megerősítve a fentebb elmondottakat: „De sokkal jobban bántott a Wales elleni találkozó, ahol a játék minden szempontjából impotensnek bizonyultunk. Utána döntöttem el, hogy sok mindenen változtatni kell.”

 

 

A Wales elleni mérkőzés abszolút mélypont volt Rossi kapitányságában. Ekkor döntötte el: a magyar csapat alkalmatlan a labdával való dominanciára


A sorozat második részének az volt a célja, hogy a magyar futballtradíció adta iránymutatásról, a magyar futballközeg preferenciáiról, illetve Marco Rossi múltjáról adjon képet. Az is célja volt ennek a résznek, hogy a magyar válogatott pályán mutatott teljesítményét elemezze a Rossi-éra első időszakának végéig, azaz a Wales elleni találkozóig, felhasználva a kontextus-teremtő értekezéseket az első részben taglalt médiamenedzsmenti tevékenységről, illetve az ebben a részben közzétett jellemzéseket a magyar futballtradícióról, a magyar futballközegről, illetve Marco Rossi múltbeli tevékenységéről is.

A sorozatot lezáró harmadik részben a walesi találkozó utáni időszak elemzése következik, amely a sorozat első részében foglaltak szerint a Rossi-éra második időszakának felel meg. A második időszak az idei világbajnoki selejtezősorozat küzdelmeivel zárult le. A harmadik részben majd arra is kitérünk, hogy miért Marco Rossi a legalkalmasabb ember a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára.

 

Melyik együttes nyeri az Afrikai Nemzetek Kupáját?

5,50 – Szenegál

7,00 – Algéria

8,00 – Egyiptom

9,00 – Elefántcsontpart

10,00 – Kamerun

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Afrikai Nemzetek Kupája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a nemzetközi foci piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást