Mason Mount: ízig-vérig Chelsea

Egyszerre szupertechnikás és dolgos, kreatív és zongoracipelő, intelligens és harcos. Egy olyan belső középpályás, amilyet álmodni szoktak maguknak az edzők. Mason Mount útja Portsmouth-ból a BL-döntőig.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Érte pedig vád, hogy Frank Lampard kis kedvence, és csak ezért játszik szakadatlan. Nyilván akkortájt, amikor a Chelsea-nek sem ment különösebben. Történetesen azon a nyolc, december-januári bajnokin, amikor öt vereséget szenvedett a londoni egylet, és amely pocsék széria utóbb Lampard sorsát is megpecsételte. Egy gólra és egy gólpasszra futotta időközben Mason Mounttól, az ő szintjén ez azért kevés. Még inkább megtalálták akkor, amikor címeres mezben a virtuóz, az örök kedvenc Paul Gascoigne-t idéző Jack Grealish helyett szerepelt kezdőként az angol válogatottban. Az egyszeri drukker nehezen emésztette meg, hogy előzheti meg a hierarchiában a dolgos Mount a briliáns Grealish-t, (ex) futballista körökben azonban megvédték. „Sok az idióta, nem kell velük foglalkozni” – mondta a maga szokásosan nyers modorában Roy Keane a lengyelek vb-selejtezőbeli legyőzését és Mount remeklését követően; a londoni középpályás a sérült birminghami hiányában is igazolta, tökéletesen méltó a kezdőcsapatbeli státuszra. És igazolja azóta is.

Nem feltétlenül csak a Porto és a Real Madrid elleni BL-góljával, hanem azzal az érett, egyszerre technikás és munkás futballal, amit rendre bemutat. Az a „nyolcas”, aki minden edző álma. Hihetetlen alázattal veselkedik neki minden egyes meccsnek és dolgozza azt végig, mindeközben pedig egyre inkább megvillantja elképesztő technikai tudását. Ami egyáltalán nem marad el Grealish-étől, csak épp másképp használja. De hogy milyen varázslatosan, arról legutóbb a Chelsea Fulham elleni, 2–0-s győzelmekor győződhettünk meg.

Thiago Silva 60 méteres indítását veszi le a labdának háttal, két védő közt úgy, hogy a zsuga éppen előtte marad, majd egyetlen igazítás után leheletfinom mozdulattal teszi be a labdát két védő közé, épp a csapattárs Kai Havertz lába elé. Ha ezt a mozdulatsort Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo mutatja be, rajongóik újfent igazolva látják, miért kedvencük a GOAT, pedig ez alapján Mason Mount is lehetne a „Greatest Of All Time”.

 


 

Nyilván nem az, és rengeteget kell még tennie azért, hogy akár csak az Aranylabda jelöltjei közt jegyezzük, de hogy bármire képes, azt rendre bizonyítja. Thomas Tuchelnek is be kellett, pláne, hogy a német első mérkőzésén a kispadra szorult (kisebb riadalmat keltve Angliában). A Lampard-utód igyekezett azonban mindenkit megnyugtatni:

 

„Tetszik, amit eddig láttam Masontől, bírom a személyiségét. Kedves srác, hatalmas benne a versenyszellem, rendkívül tehetséges. A legfontosabb mégis az, hogy mindig kiteszi a pályára a szívét. Rengeteget jelent neki a Chelsea, mindig száz százalékot ad. Megvannak az alapok ahhoz, hogy folyamatosan fejlődjön. Nagyon örülök, hogy a csapatomban tudhatom, de egy pillanatra sem feledkezem meg arról, hogy a lehető legtöbbet préseljem ki belőle, hogy a legjobb irányba tereljem, eközben pedig egy pillanatra sem feledkezem meg hinni benne.”

 


(X) Az Unibeten immár statisztikai adatokra is fogadhatsz! Tedd meg a tétedet a topligás és BL-mérkőzéseken lövésekre, kaput eltaláló lövésekre, lapok vagy lesek számára!


 

Tuchel azóta is ehhez tartja magát, akkor hagyja ki legfeljebb, ha Mount már négykézláb jár. Nem mintha a Duracell-nyuszit megszégyenítő energiái valaha is apadni látszanának. Egy valamirevaló „nyolcas” persze már csak ilyen. Nem  mindig játszotta azt, jóllehet ő maga azt preferálja. Lampard első londoni idényében javarészt tízesként futballozott, Tuchelnél általában a három fős, klasszikus center nélküli, az elmozgásokra építő támadójáték egyik alakja, ha valamivel óvatosabb a taktika, akkor a három belső középpályás egyike (olyankor ugye ketten játszanak elöl). Ami cseppet sem befolyásolja abban, hogy remek rúgótechnikáját megcsillogtassa, rögzített helyzetek utáni labdái mértani pontossággal találják meg a társakat. A mezőnybeliek szintén, javultak is a számai: az xA (ami azt méri, egy átadás mekkora valószínűséggel számít gólpassznak) jócskán jobb, az elmúlt szezonbeli 4,6-ot feltornázta 7,3-ra, bár konkrétan a gólpasszok számában ugyanúgy ötnél jár, mint amennyivel az előző idényt befejezte. Egy belső középpályásról ugyancsak sok mindent elárul, hogy a labdaszerzéseket és helyzetteremtést tekintve hogyan áll, nos, Mount már most dupla annyit szerelt, mint az előző szezonban, labdaszerzésben ugyancsak sokkal jobban áll, az úgynevezett shot creating actiont, vagyis az olyan passzt, cselt, elszenvedett szabálytalanságot tekintve, amely után közvetlenül lövés következik, az egész mezőnyben a második. Bruno Fernandes az éllovas 160 lehetőség megteremtésével, Mount 146-tal követi, Grealish a harmadik 134-gyel, Kevin De Bruyne 131-gyel nyomul a negyedik helyen. Mount maga is jól tudja persze, bőven fejlődhet még, valószínűleg ezért is adott magának csak hetest az előző szezonjára a The Guardiannek nyilatkozva.

 

„Az édesapámmal minden egyes szezon előtt kitűzünk valamilyen célt, az egyik ilyen volt, hogy szerezzek tíz gólt – mondta az elmúlt idény végeztével. – Apa szigorúan bánik velem, a legnagyobb kritikusom, a tíz szezongól nála alap.”

 

Édesapjának, Tonynak, aki maga is játszott és edzősködött, de csak alacsonyabb ligákban, éppenséggel volt fenntartása azzal kapcsolatban, biztos a Chelsea kínálja-e fiának a megfelelő utat. Amikor Mason hatéves volt, és az akadémiájára csábította a Chelsea, még kevésbé kínozta kétely. Hanem amikor fia tizenöt lett, klubja pedig ösztöndíjat ajánlott neki azzal a kiegészítéssel, amint betölti a tizenhetet, első profi szerződését is aláírhatja, a családi kupaktanácsot vezető édesapa – jelen voltak még: nagyszülők, nagynénik, nagybácsik – aggályait a többiekkel is megosztotta:

 

„A Chelsea akadémiájáról John Terry óta egyetlen játékos sem került be a nagycsapatba”, mondta a portsmouth-i ház konyhájában. „Márpedig én nem megyek sehova. Maradok a Chelsea-ben – ellenkezett fia. – Hatéves korom óta itt játszom. Ez az én klubom. És felnőttként is itt fogok játszani.”

 

Úgy lett, pedig a gyep helyett akár a ringben is kiköthetett volna.

 


Aszfaltozó anyai nagyapja kiváló amatőr bokszoló volt, fiúra vágyó három leánygyermek apjaként az unoka Masont saját fiaként szerette, egyetlen edzését sem hagyta ki, hát még meccsét. És ha arra nem is tudta rávenni, hogy bokszkesztyűt húzzon, a küzdőszellemet, hogy sosem szabad feladni, hogy kerülj bár a padlóra, onnan is fel kell tudni állni, belé nevelte. Édesapja pedig a Portsmouth imádatát. A város szülötteként, illetve ezzel az apai örökséggel egyértelmű volt, hogy minden második hétvégéjét a Fratton Parkban tölti, leginkább a dél-amerikai játékmester Andres D’Alessandro futballja nyűgözte le. A 40 évesen is a gyepet taposó argentin aláírt meze ma is ott lóg Mount otthona falán. Négyévesen már kint drukkolt a Pompeynak, ötéves volt, amikor apja levitte a farehami Soccer Citybe. Hatnak eladva, máskülönben nem játszhatott volna. Aztán eltelt néhány edzés, és felvitték az U8-ba. Amikor valóban hat lett, az egyik szülő invitálására a Boarhunt FC-ben játszott egy hét a hét elleni meccset, ott szúrta ki magának a Chelsea helyi játékosmegfigyelője, Rob Winzar.

 

„Az öné a hetesben játszó fiú? – fordult apjához. – Örülnék, ha a Chelsea-ben folytatná.” „Ó, nem, köszönjük. Szeretnénk, ha most még csak élvezné a focit.”

 

Winzar nem hagyta azonban ennyiben. Cselhez folyamodott. Az egész csapatot meghívta egy tornára Cobhambe, a kékek edzőközpontjába, abban bízva, ha Mount meglátja a londoni infrastruktúrát, elönti a vágy, hogy ott folytassa. Az elképzelés bevált. Onnantól pedig nem volt megállás, még akkor sem, ha Mount 15 éves koráig későn érőnek számított. Ha termetével nem is, mentalitásával jócskán kitűnt a mezőnyből.

 

„Az elszántsága, a hozzáállása mindenki másét felülmúlta – emlékezett vissza felfedezettjére Winzar. – Sok jó játékost láttam az azóta eltelt tizenöt évben, de egyikük sem fogható Masonhöz.” 

 

Nyolcéves koráig vegyesen edzett a Chelsea-ben és Portsmouth-ban, az U9-be érve azonban választania kellett. Nem mintha gyötörte volna kétség. Apjához fordulva kijelentette:

 

„A Chelsea-ben annyira jók a csapattársak, annyira kemények az edzések, ott akarok játszani.”

 

Azóta is ott játszik, két kölcsönszezont leszámítva. 18 éves korára kinőtte az U23-at, de nem nőtt még bele a Premier League-be, így aztán a Chelsea a farmcsapatának nevezhető Vitesse-be adta kölcsön. Maga Mount is arra vágyott már, hogy a felnőttek közt szerepeljen. Eleinte azonban a kispadot koptatta, legtöbbször csak csereként szerepelt. A szülei már azon morfondíroztak, hazavigyék-e Angliába, ő azonban sietett mindenkit megnyugtatni: „Ne izguljatok, beverekszem magam a csapatba.”

 


Novemberre sikerült is neki. Olyannyira jól, hogy valamennyi sorozatot figyelembe véve 13 góllal és 10 assziszttal zárt, az Eredivisiében bekerült az év csapatába. Nem csoda, hogy kapóssá vált. Az RB Leipzig, a Werder, a Norwich és a Rangers is kölcsönvette volna. Mount viszont a Frank Lampardot vezetőedzőnek kinevező Derbyt választotta. Naná. A döntés helyesnek bizonyult: 11 góllal és hat gólpasszal segítette rájátszáshoz a Derbyt, a Wembley-beli play-off-fináléban az Aston Villa egy góllal azonban jobbnak bizonyult. A Premier League-ről mégsem maradt le. A Maurizio Sarri helyébe lépő Frank Lampard az újbóli kölcsönadás helyett a Chelsea-ben is kulcsszerepet szánt neki, ahogy fiatal társainak, Tammy Abrahamnak, Fikayo Tomorinak, Callum Hudson-Odoi-nak, Reece Jamesnek szintén. Mount Abrahammel együtt kulcsjátékos lett, élete első PL-idényében hét góllal, öt gólpasszal és 52 helyzet megteremtésével jelentkezett. Mondhatni, berúgta az ajtót. Legalább olyan látványosan, ahogy a szögleteket szokta.

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x