Maurizio Sarri – a nagyot álmodók példaképe

Korábban részletesen írtam az UEFA Grassroots programról, ezúttal annak egykori itáliai képviselőjét és szakmai karrierjét világítom meg. Maurizio Sarri a jelenkori olasz futballszakma azon prominens személyisége, aki európai trófeát (Chelsea) és olasz bajnoki címet (Juventus) is elhódított, mégsem eme állomásain elért sikerei, hanem a Napolinál alkalmazott futballja emeli őt a legérdekesebbnek tartott szakvezetők sorába. Alábbi írásomban éppen ezért a nápolyi időszakkal foglalkozom behatóbban taktikai szempontból, de természetesen kitérek többek között a Chelsea-nél és a Juventusnál töltött éveire is.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


Nem mindennapi út vezetett számára e sikerekhez. A nápolyi szakember sosem volt profi labdarúgó, ennek ellenére 1990 óta edzősködik amatőr, majd professzionális szinten. A 62 éves volt banki alkalmazott 1999-ben hagyott fel civil foglalkozásával, és attól kezdve szakvezetőként teljes idejét a futballnak szentelte. Sarri 2005-ben dolgozhatott először a Serie B-ben a Pescara vezetőedzőjeként, miután a kezdeti alsóbb ligás tapasztalatszerzései során dicséretes eredményeket és feljutást ért el az Eccellenza (a Sansovinót a Serie D-be vezette) és Serie C2-es (a Sangiovannesét a Serie C1-be vitte) csapataival. A későbbiek során számos együttesnél megfordult, többek között az Arezzo, a Hellas Verona, a Perugia vagy az Avellino kispadján is.

Az igazi áttörést Sarri életében a Serie B-ben szereplő Empolival kötött szerződése jelentett 2012-ben.

Amíg első évében negyedik helyre vezette az együttest, addig második nekifutásra második helyezést elérve, egyenes ágon feljuttatta a csapatot a Serie A-ba. Még ennél is nagyobb sikert aratott egy esztendővel később, amikor kiváló taktikai érzékéről téve tanúbizonyságot, benntartotta az első osztályban az előre leírt Empolit (15. hely). Ez az eredmény és a tetszetős futball felkeltette Aurelio De Laurentiis érdeklődését, így Sarri a Napolinál kapott munkát. Első évében rekordnak számító, zsinórban nyolcmérkőzéses győzelmi szériát épített Nápolyban, és téli bajnok lett.

 

Szakmai hitvallás

Sarri Arrigo Sacchi szemléletéhez hasonlóan arra kívánja tanítani csapatait, hogy mind hazai pályán, mind idegenben saját játékukat erőltessék rá az ellenfelekre. Mindezt tetszetős, látványos, kombinatív futballal szeretné megvalósítani. Ez a szimpatikus elgondolás üdítő színfolt volt az olasz első osztályban. Az elmúlt évtizedben minőségi ugrást és kontinuitást tehát a 2015 júniusában Rafael Benítezt váltó Sarri hozott a Napoli életében.

Sarri célja a pálya egyes területein a létszámfölényes helyzetek kialakítása azért, hogy csapata a labdát birtokolni tudja, és elvesztése esetén minél hamarabb, lehetőleg az ellenfél térfelén vagy a támadóharmadban vissza tudja azt szerezni.

Az Empolinál a 4-3-1-2-es alapfelállásban lassú labdajáratást szorgalmazott a gyémántalakzatot formáló védők és a visszalépő mélységi irányító között, ezzel létszámfölényt teremtett az ellenfél letámadó játékosaival szemben. Ezt követően azonnal feljátszotta a labdát a trequartistára, vagy a visszalépő két ék egyikére. A lassú labdajáratást tehát egy gyors, támadóharmadba történő felpasszal építette tovább.

A Napolinál már a 4-3-3 vált be, és ott már azt tapasztalhattuk, hogy a keret adta lehetőségeknek köszönhetően a jóval több technikás játékosra építkezve kreatívabb futballra volt képes. Állandó elemekké váltak a tetszetős kombinációk, háromszögelések. Magyarul sokkal gazdagabb, színvonalasabb, kreatívabb, sokoldalúbb lett a támadásvezetése az együttesnek. Kimozgatta az ellenfelet, de az Empolinál tapasztaltakkal ellentétben nem hosszú indításokkal operált, hanem kreatív játékosai révén kombinációkkal, tetszetős módon hozta fel a labdát. Nem véletlen, hogy a közönségszórakoztató futball kivívta a szakma legnagyobb edzőinek, köztük Sacchinak és Josep Guardiolának az elismerését is.

A Chelsea-nél a támadójáték megint csak változott, hiszen Londonban az angol futball stílusjegyeivel meghasonulva volt képes támadást kezdeményezni. Egy dinamikusabb, közvetlenebb, gyorsabb, de továbbra is kreatív módon épített támadásvezetés során hamarabb került a labda a támadóharmadba.

Sarri nagyszerű együttest épített az Empoliból, a többek között Daniele Ruganit alkalmazó kiscsapatnál, ahol a 4-3-1-2-es felállást alkalmazta. Nápolyban azonban nem volt gördülékeny e játékrendszer alkalmazása, ezért váltott a 4-3-3-as felállásra, ahol Gonzalo Higuaín középcsatárként élete legeredményesebb szezonját futotta. A szakember érdeme az, hogy a korábbi Napoli-edzőkkel Walter Mazzarrival, később Benítezzel ellentétben képes volt korrigálnia a Napoli gyenge pontjainak többségét, és ezt kiküszöbölendő egyensúlyt teremtett az általa használt új rendszerben. Allan szerepének köszönhetően stabillá vált az együttes védekező fázisban, és e felállásban a Napoli több gólt lőtt és kevesebbet kapott Sarri irányítása alatt, mint a megelőző időszakban.

Az általa alkalmazott felállásban a két középpályás, Marek Hamsík, és az oldalán játszó aktuális társ, legtöbbször Allan is visszalépett a labdáért a centrális területekre, illetve beékelődött az ellenfél védelmi vonalai közé. Sarrinál legtöbbször Jorginho, máskor Amadou Diawara irányított, valamint Allan megbízható teljesítményének köszönhetően Lorenzo Insigne is több szabadságot kaphatott, ami a védőfeladatokat illeti. Támadásban Insigne legtöbb esetben középre húzódott, elvonva a védők figyelmét, miközben a szélsővédő mögötte fellépett a támadásokhoz.

 

A gyémántalakzatot formáló védelemből építkezik minden támadás. Insigne középre húzódik, miközben Dries Mertens elvonja az ellenfél belső védőinek figyelmét

A volt grassroots-edző példája mutatja, profi játékosmúlt hiánya ide vagy oda, nincs lehetetlen, ha valaki érti, érzi a futballt.

Sarri bátor futballja remek szórakozást nyújtott a semleges szurkolók számára. Együttesének egyik védjegyévé vált Nápolyban az a tetszetős, látványos és merész labdakihozatal, amelyet rendre alkalmazott aktuális ellenfeleivel szemben. Rendre kicsalogatták ellenfelüket, és így teret nyitottak saját támadóik számára. Akárcsak a hátsó négyes közti összjáték során, a pálya középső területein is az állandó vertikális átadások és visszapasszok azt a célt szolgálták, hogy az ellenfél játékosait kihúzzák, és a labdát az ellenfél védői mögött az így megnyíló centrális területekre a befutó társakhoz továbbítsák.

 

Az ellenfél letámadásakor a nápolyi védők összjátékot kezdeményeznek egymás közt, és nem jönnek zavarba. Nem előrevágott labdákkal próbálnak felszabadítani, hanem gyors, egyérintős passzokkal játsszák ki ellenfelük támadóit. E folyamat vége gyakran José Manuel Reina kapus vagy a visszalépő irányító által a felszabadult túlsó oldalra történő átfordítással zárul

A leginkább a 4-3-3-at (olykor a Napolinál kevésbé hatékony 4-3-1-2-t) alkalmazó vezetőedző nyílt, látványos és bátor futballra nevelte játékosait.

 


Hol magasan presszionál, hol pedig kivár, miközben lefedi a pálya középső területeit. A 2016–2017-es szezon során legtöbbször a visszalépő Diawara vagy Jorginho bevonásával háromszögelt, és Sarri legénysége ezzel vonta magára az ellenfél támadóit és középpályásait, amely sokszor Reina kapus technikai kvalitásaira építkezve vetette támadásba a csatárokat. Ahogy az ábrán alább látható, a támadásban sokszor egyfajta 2-1-4-3-ra váltó Napoli elsősorban a balszélen volt aktív. Hamsík, Insigne és Mertens is ezen az oldalon erőltette a támadásokat, tetszetős, látványos, villámgyors kombinációkkal húzva magukra az ellenfél védőit, és talált rést az együttes. Sarri kedvelt megoldása, hogy a villámgyorsan felépített akciók során hosszú átadással átforgatja a játékot a túlsó oldalra, legtöbbször José María Callejón beadásaiban vagy támadásbefejezésében bízva.

 

A Napoli bal oldala támadásépítésben rendkívül aktív. Köszönhetően elsősorban annak az Insignének, aki technikai kvalitásait kamatoztatva középre húz, míg mögötte vagy a felfutó balhátvéd vagy maga Mertens lép ki a szélre. Insigne nyit a túloldalon mélységbe futó Callejón irányába

Amíg Massimiliano Allegri szakmai elképzeléseiben megnyújtja a bejátszandó területeket játékosaival és ezzel tudatosan húzza szét az ellenfél védelmét, addig Sarri futballja ennek ellentétje abból a szempontból, hogy szorosan koncentrálja futballistáit a rövidpasszos kombinációk, a gyors labdakihozatal, a támadás felfejlődése és állandó létszámfölény megteremtése céljából. Lásd az alábbi „cicázást”:

 


Sarri lehetőségei kezdetektől fogva korlátozottak voltak támadásépítésben. Higuaín Torinóba történő távozása hatalmas űrt hagyott a csatársorban, amellyel a taktikai variációk száma drasztikusan csökkent. Sarrit dicséri, hogy mindennek ellenére könnyedén építette be az argentin pótlására érkező Arkadiusz Miliket, aki azonban idejekorán megsérült. A nápolyi szakvezető zsenialitását mutatja, hogy alternatíva híján Mertenst formálta középcsatárrá, és ez a kényszer szülte taktikai változtatás olyan szinten eredményre vezetett, hogy a belga légiós a pontvadászat pozitív meglepetése lett. Számos gólt szerzett a bajnokságban és a kupaküzdelmekben is, és némiképp enyhítette Sarri problémáit.

 


(X) Ingyenes Eb-tippjáték! Kattints ide, tippeld meg a 2021-es Európa-bajnokság összes csoportmeccsének eredményét, és ha nem találsz el egyet sem, 35 millió forintot nyerhetsz!


 

A bajnoki címért akkoriban az AS Romával és a Juventusszal versengő szakvezetőnek komoly gondot jelentett, hogy kerete több poszton elmaradt riválisaiétól, ennek ellenére egy nagyon szilárd lábakon álló, erősen szervezett együttest hozott létre. Ennek az elképzelésnek köszönhetően Sarri csapata a Serie A 2016–17-es idényében a legtöbb gólt szerezte (94), és a labdabirtoklás terén is elsőnek számított. Labdavesztésnél a Napoli előnyére vált, hogy a magasan (az ellenfél térfelén) tartott védelmi vonalak azonnal kísérletet tehettek pozíciójukból fakadóan a labda visszaszerzésére. Együttese magasan presszionált, és megelőző szerelésekkel operált. Ez elősegítette a gyors labdavisszaszerzést az ellenfél térfelén a két szélsőtámadó visszazárásával, megalkotva ezzel az 5-4-1/4-5-1-es felállást. A játékosok lefedték a centrális területeket, miközben a széleket üresen hagyták.

Sokszor éppen ez bosszulta meg magát, hiszen az ellenfelek egy időben tudatosan építettek erre.

A szakvezető szilárd alapokra helyezte együttesét, azonban zónavédekezést használt a rögzített játékhelyzetek során is. Ennek köszönhetően együttese számtalan gólt kapott, és az egyéni figyelmetlenségek okozták többek közt a Real Madrid elleni hazai vereségét is a Bajnokok Ligájában.

Sarri hitvallásának egyik állandó, emblematikus hiányossága szembeötlő.

Amíg a Napoli megdolgozott a pályán a vezetésért, és a mezőnyben jól futballozott a taktikai utasításokat maximálisan betartva, addig ezen a szinten a védekezés során elkövetett könnyelmű, elkerülhető hibákra súlyosan ráfizetett, lásd Sergio Ramos két fejes gólját, két szögletet követően.

 


Győzelem az Európa-ligában a Chelsea-vel, scudetto Torinóban

A Juventusnál történő kinevezését követően éppen erre hívtam fel a figyelmet 2019-ben, hogy Torinóban is ez várható majd irányítása alatt: „Nápolyban együttese amatőr gólokat kapott szögletek, oldalszabadrúgások során. Ez azért van, mert ezeket a játékhelyzeteket is zónában védekezi le”.

A probléma nem a zóna, hanem annak nem megfelelő alkalmazása a szakvezető által, sem a mezőnyben sem pedig rögzített helyzetek során. Ezt alátámasztandó, hasonlóan járt Torinóban is. Az együttes egy évtized után kapott újra olyan sok gólt a szezon során, mint Luigi Delneri irányítása idején. A Napoli–Real Madrid példához hasonlóan emlékezetes az Atlético Madrid elleni BL-csoportmérkőzés, amikor a Juventus jól futballozva kétgólos előnyt szerzett, majd a fentebb említett védekezési hiányosságok következtében az Atlético két rögzített játékhelyzet utáni gólokkal egyenlített, és mentett pontot.

 


Sarri a bajnokság során számos esetben kapitulált rögzített helyzetekben mind a Napoli, mind a Juventus kispadján, csapatai kapott góljai megközelítőleg negyedét ennek köszönhették. Másik negatívuma, hogy együttese nehezen vált felállást a mérkőzés folyamán, miközben ez például a bajnoki címeket szállító Allegri egyik nagy fegyvere. Sarri 0-1-nél és 1-0-nál ugyanazt játszatja, magyarul egydimenziós edző. Eddigi legjelentősebb állomáshelyein az Empolinál, a Napolinál, a Chelsea-nél és a Juventusnál is másképpen építette fel a támadójátékot.

Tud változtatni, de a probléma az, hogy mérkőzés közben sokszor nem képes javítani az együttese játékán, amelynek a kiismerhető a futballja egy idő után.

Sarri sikeresnek mondható évet töltött a Chelsea-nél, ahol bár játékoskerete nem vetekedhetett a legerősebb angol klubokéval, de bajnoki harmadik helyezése mellett emlékezetes a hazai (ligakupa) és nemzetközi (Európa-liga) szereplése is. Jorginhóval Londonban is együtt dolgozott, ahol olyan technikai adottságokkal bíró játékosokra építhetett, mint például Pedro, Eden Hazard vagy Willian.

 


Munkája az Európa-liga fináléjában aratott, fölényes, Arsenal elleni 4-1-es sikerrel kulminálódott, amely nem csupán első, profiedzőként elhódított trófeája volt, de szezonbéli teljesítménye szerződést is ért számára az európai sikerre régóta áhítozó Juventushoz.

 


Andrea Agnelli már a mérkőzést megelőzően egyeztetett a menedzserével a helyszínen, így a döntő kimenetelétől függetlenül, várható volt a szakvezető torinói kinevezése. Olaszországban többek között a Roberto Mancinivel való vitája váltott ki komoly felháborodást, amikor a jelenlegi olasz szövetségi kapitány rasszizmussal és homofób megnyilvánulással vádolta meg őt. A Chelsea-nél töltött időszaka során elsősorban lecserélni kívánt kapusával, Kepával való emlékezetes szóváltása került reflektorfénybe, amikor játékosa nem kívánt lejönni a pályáról.

 


A hírek szerint a Juventus szerződésben kötelezte a szakvezetőt arra, hogy a klubhoz illő öltözet és viselkedésminta kell, hogy jellemezze Torinóban.

Érdekes helyzet az, amikor a bajnoki címet elhódító szakvezető nem kapja meg a szurkolók és a játékosok egy jelentős része felől azt a tiszteletet, ami általában kijár egy győztes edzőnek. Sarrit dicséri, hogy bajnoki címet nyert Torinóban (nehéz örökséget cipelve a hátán az akkoriban már zsinórban nyolc scudettót elhódító együttes irányításával), és mindössze négy forduló elteltével kvalifikálta magát csoportjából a Bajnokok Ligája rájátszásába. Legjobban a 2019–2020-as szezon őszén teljesített Juventusa. Az együttes sosem volt csúcsra járatva, szisztémát a szezon során összesen kétszer váltott, de hatékonyság szempontjából csupán marginális változtatásról beszélhettünk (4-3-3, 4-3-1-2). Több játékosa, akikre kezdetben építette az alkalmazandó taktikát idejekorán megsérültek (a Moszkvában a BL-továbbjutást eldöntő Douglas Costa például), ez nem segítette munkáját, hiszen valószínűleg akkor gördülékenyebben játszott volna a Juventus. A január–februári időszak Torinóban tradicionálisan mindig nehéz, különösen Sarri esetében, aki keveset rotál. Az általa alkalmazott zónavédekezés pedig megbukott Torinóban.

 


Sarri kinevezésével egy filozófiaváltás kezdődött a klubnál, de az megállt félúton. Miközben megpróbált egy látványosabb futballt építeni az aktuális játékoskerettel, a kevésbé kreatív középpályássorral és az alkalmazott hadrenddel, ez nem igazán működött. A rendelkezésére álló középpályások jelentős része nem illet az általa elképzelt futballhoz, Sarri pedig nem az a szakvezető, aki hasonlóan hatékony alternatív hadrenddel volna képes előrukkolni.

Eközben pedig kiveszett az a csapatból, ami mindig is jellemezte és a klub tradíciójához köthető: hogy szenvedve is képes legyen nyerni a Juventus.

Sarri idején eltűnt a csapat játékából ez a biztonság, amelyhez krízishelyzetben hozzá tudott volna nyúlni az együttes, mint egyfajta kiindulópont. Támadásban nem volt kellően hatékony a csapat, miközben a rá jellemző erőssége eltűnt, és így súlytalan és identitásgondokkal küzdő együttes bukott el az Olympique Lyon ellenében a Bajnokok Ligájában.

A legnagyobb gondja Juventusnak, amely miatt fizikálisan és mentálisan is padlón volt a koronavírus okozta kényszerű szünetet követő időszakban, a bajnokság véghajrájában az az, hogy nem volt egyenletes a feladat- és a tehermegosztás az együttesen belül. A három középpályás alapból nem volt elég lefedni a területeket, miközben rendszerint csupán hét labdarúgó védekezett. A három támadó (4-3-3/4-3-1-2) vagy nem zárt vissza, vagy ha visszazárt, sokszor nem időben tette, és ezáltal nem volt képes tehermentesíteni a védelmi vonalakat.

Douglas Costa robbanékonyságának és gyorsaságának volt köszönhető, hogy a Juve nem csupán az egy az egy elleni játékban volt erős támadásban, hanem Costa volt az egyetlen olyan támadó, aki kellő hatékonysággal tudott visszalépni és elzárni területeket és passzsávokat az ellenfelek elől. Sajnos azonban ő sérülékeny volt. Például presszing során a Lazio több esetben könnyedén zárta el a centrális területeket a Juve elől, amely a széleken képtelen volt hatékony támadásvezetésre. Ennek is volt köszönhető az, hogy Sarri egyetlen torinói szezonja során Simone Inzaghi együttese 2019 decemberében az addig veretlen Zebrákat egy hónapon belül kétszer is 3-1 arányban győzte le (Serie A, Szuperkupa-döntő).

Védekezésnél állandó problémát jelentett a védelmi vonalak nem megfelelő mozgása, aminek köszönhetően nem követték egymást harmonikusan a játékosok, és ezáltal megnőttek a bejátszandó területek közöttük.

Torinóban nem igazán működött Sarri futballja, mert bár a Juventus játékosabb módon jutott el az ellenfelek büntetőterületére, mint Allegri idejében, de a tizenhatos környékén mindez összességében kevesebb gólt eredményezett. A koronavírust követő időszakban a szezon hajrájában aztán a Juventus már egy lassú, intenzitás nélküli játékot mutatott a legtöbb találkozón, amely a Lyon elleni BL- kieséssel tetőzött.

Sarrit ugyanakkor dicséri az, hogy a bajnoki cím mellett a Coppa Italia döntőjébe is bejuttatta csapatát. Szintén az ő érdeme az is, ahogyan Juan Cuadradóból (Andrea Barzagli hathatós közreműködésével) képes volt a támadásvezetést hatékonyan segítő, védőfeladatokat is ellátó játékost faragni, Matthijs de Ligtet kezdeti bizonytalanságai ellenére beépíteni, vagy éppen Adrien Rabiot-nak állandó játéklehetőséget biztosítani, gyengébb teljesítménye ellenére is. A kémia azonban nemcsak közte és a szurkolók között nem működött, de idővel játékosai is egyre kevésbé bíztak benne, és a vezetőség közbenjárására volt szükség több esetben azért, hogy a szezon végéig egyben maradhasson az öltöző. Erről Luca Momblano beszélt nekem.

A váltás elkerülhetetlen volt Torinóban, még akkor is, ha a későbbiekben Andrea Pirlo irányításával még rosszabb teljesítményt mutatott az együttes.

A sokszor forrófejű és meggondolatlanul viselkedő Sarri dicséretes, megsüvegelendő szakmai munkát tett le az asztalra edzői pályafutása eddig eltelt időszaka során, és kivívta minden szakmabeli megbecsülését.

Bár keserű szájízzel távozott Torinóból, de kétségtelen tény, hogy bajnoki címre vezette az együttest, miközben angliai, és különösen a Napolinál végzett munkásságát széles körben elismeri a szakma.

Bízzunk benne, hogy a hamarosan visszatérő szakvezető a Napolinál megszokott, hasonlóan szórakoztató futballt építhet a jövőben.

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


Fotók: Juventus News 24, Goal.com, Tuttosport

 

Írj hozzászólást