Melyik kettőnek sikerül?

A végéhez közeledik a Merkantil Bank Liga NB II 2020–2021-es idénye, a legfontosabb kérdésre azonban továbbra sem tudjuk a választ: vajon melyik két klub fog feljutni az élvonalba? A másodosztály utolsó két fordulója előtt három csapatnak van esélye elérni ezt a célt, a DVSC, a Vasas FC és a Gyirmót FC Győr harcol a feljutást jelentő két helyért. De hogyan jutottunk idáig? Milyen formában várják a csapatok az utolsó két összecsapást? Ki bírja jobban a hajrát? Ezekre a kérdésekre keressük a választ ezúttal.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


Tavaly nyáron a másodosztályú bajnokság rajtjakor egyértelműnek tűnt a kérdés, hiszen az első osztályból kiesett Debreceni VSC és az akkor már fél éve jelentősen megerősített Vasas FC kiemelkedni látszott a mezőnyből. A DVSC-ből a visszavonuló Tőzsér Dánielen kívül nem volt jelentősebb távozó, ellenben az érkezők között több, a klubhoz kötődő játékos neve szerepelt, többek között Korhut Mihályé, vagy szeptembertől a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázsé is.

A Vasas hajdúsági riválisához képest egy féléves előnyről indult. Már a télen megszerezte többek között az élvonal góllövőlistáját vezető, és hosszú idő után a válogatott keretbe is behívott Feczesin Róbertet, majd nyártól az élvonal gólkirálya, Radó András is Angyalföldön folytatta pályafutását.

Az elhúzódó átigazolási időszak végére két meglehetősen erősnek tűnő keretet alakítottak ki a csapatok vezetői. Az egyik oldalon Gróf Dávid, Korhut, Varga József, Dzsudzsák, Bódi Ádám és Tischler Patrik, míg a másikon Jova Levente, Litauszki Róbert, Otigba Kenneth, Pátkai Máté, Szatmári Lóránd, Feczesin és Radó neve biztosan ismerős a hazai focit felületesebben ismerők számára is.

 

A szezon alakulása

A Debrecen az előzetes várakozásoknak megfelelően kezdte a bajnokságot. Bár nem mindig szemet kápráztató játékkal, de szorgosan gyűjtötte a pontokat még annak ellenére is, hogy idegenben azért akadozott a gépezet.

A Vasas viszont beragadt a rajtnál, ami Bene Ferenc állásába került.

A helyét Schindler Szabolcs vette át, aki egy döcögős, ismerkedő szakaszt – egy döntetlen és két vereség – követően győztes pályára állította a csapatot. A 11. fordulótól kezdve a fővárosiak 11 mérkőzésükből kilencet megnyertek, és csak az év utolsó találkozóján a Békéscsaba tudta megverni őket.

A téli szünet idejére a DVSC magabiztos, nyolcpontos előnnyel vezette a bajnokságot a Pécs előtt, a harmadik Budaörs és negyedik Vasas egy ponttal követte a baranyaiakat, míg a tíz fordulót követően még második Gyirmót FC Győr további négy egység lemaradásban az ötödik helyen állt.

A 2021-es folytatásban a debreceniek kavarták fel az állóvizet.

Három fordulót követően megváltak Kondás Elemértől és a Huszti Szabolcs–Toldi Gábor kettőst bízták meg a csapat irányításával.

Az edzőváltást a DVSC-nél a látványos támadójáték elmaradásával indokolták. A Debrecen a váltás pillanatában öt ponttal volt a Vasas, és hét egységgel a Gyirmót előtt. Az azóta eltelt 12 forduló nem igazolta ennek a döntésnek a helyességét: a Kondás távozása óta lejátszott találkozók alapján a hajdúságiak csak az ötödikek a ligában, korábbi előnyüket pedig leadták az üldözőikkel szemben. Az idei év 15, és a debreceni edzőváltás óta eltelt időszak 12 mérkőzésének legeredményesebben szereplő együttesei pedig a Vasas és a Gyirmót voltak.

A 2021-es év a másodosztályban a Gyirmótról szól. A csapat az idei évben még nem szenvedett vereséget a bajnokságban, aminek köszönhetően felzárkózott az éllovasokhoz. A Vasas sem marad el sokkal mögötte az eredményesség terén. Az angyalföldiek a gyirmótiakkal majdnem azonos mutatókat produkálnak, mindössze egy vereség csúszott be a tavasz során. A Debrecen hozzájuk képest gyengén teljesít, mérkőzéseinek harmadát elvesztette, és 15 mérkőzés alatt 11 góllal kapott többet, mint a riválisai.

 

A csapatok mozgása a tabellán

 


Ha a bajnokság során elfoglalt pozíciókat vizsgáljuk, akkor egyértelműen látható a Debrecen kiemelt szerepe a másodosztályban. Csak az első – győzelmük ellenére – és az ötödik forduló után nem álltak feljutó helyen. Megfigyelhetjük azt is, hogy a Vasas a rossz rajtot követően csak az első tíz forduló után kezdte meg a felzárkózást, ugyanakkor a 22. forduló óta mindig a dobogó első két helyének egyikét foglalja el. A Gyirmót szereplése egy kicsit a fővárosiakéval ellentétes, a jó rajtot követően az ősz végére visszaestek, s az ekkor összeszedett hátrányukat azóta sem tudták teljes mértékben ledolgozni.

 

Jelenlegi forma

Az elmúlt öt mérkőzés eredményei alapján a csapatok hasonlóan szerepelnek. Mindhárom klub veretlen, a Gyirmót és a Vasas négy, míg a DVSC három alkalommal győzött.

 


A mérkőzésenként átlagosan szerzett pontok számában nincs jelentős különbség, a lőtt és kapott gólok mennyisége viszont jelentős eltéréseket mutat. A DVSC sokkal gólgazdagabb találkozókat játszik riválisaihoz képest. Míg a Gyirmót és a Vasas bízhat a védekezésében, amely ezen adatok alapján jónak mondható, addig ez a debreceniek esetében nem így van. Gondolhatnánk azt is, hogy ez nem gond addig, amíg a támadók többet rúgnak, mint amennyit hátul a védelem kap. Ugyanakkor láthatjuk, hogy ez a helyzet mekkora nyomást helyez a csapatra.

Dzsudzsák békéscsabai nyilatkozata világosan megmutatta, hogy a gyenge védekezés feszültséget szül az öltözőben, hiszen megnyertnek gondolt mérkőzések csúszhatnak ki a kezükből.

Az Előre elleni 4-4 egy ilyen találkozó volt. A DVSC uralta az első félidőt, megszerezte a vezetést, a második félidő elején már kétgólos előnyben is volt, mégis a védekezés hibáiból kifolyólag végül örülhetett az egy pontnak is. Ha csak ezen a találkozón sikerült volna szilárdabban védekezni, már nem lenne ennyire kérdőjeles a debreceniek feljutása.

 

Egymás ellen

Az egymás elleni összevetésben egyértelmű a Gyirmót fölénye. Csertői Aurél együttese a Debrecent oda-vissza legyőzte, és a Vasas elleni is begyűjtött négy pontot. A fővárosiakat az vigasztalhatja, hogy a DVSC elleni két találkozón egy győzelmet és egy döntetlent értek el, így a kezdeti botladozást valamilyen szinten vissza tudták hozni riválisukon. A hajdúságiak a rangadókon gyengén szerepeltek. Az egy megszerzett pont négy mérkőzésen felidézi az elmúlt szezon Kaposvár elleni mérlegét. Akkor az élvonal leggyengébb klubjával szemben a debreceniek három mérkőzésen csak egy pontot gyűjtöttek be, ami nagyban hozzájárult a kiesésükhöz.

Ha a feljutás a szezon végén elmarad, akkor az a versenytársak elleni pontvesztések miatt lesz.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

Az utolsó akadályok

Az utolsó két forduló sorsolása okán mindhárom csapat először vendégként lép pályára, majd hazai környezetben fejezi be a bajnokságot.

Ebben tehát nincs eltérés, az ellenfelek erejében és motivációjában azonban igen.

Legkönnyebb dolga talán a Gyirmótnak van. A Kazincbarcika és a Békéscsaba személyében két olyan ellenféllel kell szembenéznie, akik rossz formát mutattak az elmúlt fordulókban és a motivációjuk is kérdéses. A Kazincbarcika jó eséllyel kiesik az idény végén, nagy feltámadás és szerencse kellene ahhoz, hogy a másodosztályban maradhassanak a borsodiak. A Békéscsaba ezzel szemben már biztos elkerülte a kiesést egy jól induló, mégis csalódást keltő szezon végén. Kérdés, hogy a Kazincbarcika mennyire gondolja komolyan még a bennmaradást, illetve a Békéscsaba talál-e még motivációt az utolsó fordulóban?

A Debreceni VSC sorsolása ennél csak egy kicsit nehezebb. Először a már biztos bennmaradó és egyébként jó formában lévő Szentlőrinchez látogatnak, majd a záró fordulóban a Haladás ellen idézhetik fel a korábbi élvonalbeli összecsapások hangulatát. És pont a tradíció, az egykori élvonalbeli ellenfél lehet az a motiváló ok, ami a gyenge formában lévő, a tabella közepén tanyázó szombathelyiekben felélesztheti a tüzet, és nehézzé teheti a debrecenieknek ezt a találkozót az eredménykényszer mellett. A Szombathelyi Haladást az ősszel sem sikerült legyőzni, s ne feledjük el, hogy az elmúlt fordulókban is azokkal az együttesekkel (Nyíregyháza, Békéscsaba) nem bírt a DVSC, akik valamilyen szempontból kiemeltnek tekintették ezeket a mérkőzéseket.

A Vasas ellenfelei tűnnek előzetesen a legnehezebbnek. Egyrészt a tabellán elfoglalt helyük miatt, másrészt a Debrecen esetében már leírt hagyományok miatt. A Nyíregyháza és a Győr szempontjából is fontosabb egy Vasas elleni találkozón jól szerepelni, mint egy Ajka, Csákvár vagy Budaörs elleni összecsapáson.

 

Mi dönthet?

Az utolsó két kört a Vasas várja a legkedvezőbb helyzetből. Az angyalföldiek számára elegendő négy pontot gyűjteni a feljutáshoz, míg riválisaik – különösen a Gyirmót – már nem hibázhatnak. Csertői csapatának nem elég a hibátlan mérleg, annak is szurkolni kell, hogy az előtte állók hibázzanak. A szoros befutó okozta eredménykényszer hatalmas nyomást gyakorol az együttesekre, így döntő lehet, hol tudják ezt leginkább kezelni. Ez viszont a gyirmótiaknak kedvez, hiszen tőlük senki sem várta el előzetesen, hogy a felkerülésért legyenek versenyben.

Miben bízhatnak a csapatok?

A Vasas és a DVSC bízhat a keretének erejében, míg a Gyirmót a csapatjátékában. Utóbbiban a fővárosiak is jók, a debreceniek viszont a bajnokság legerősebb támadójátékával rendelkeznek. A három klub esetében a legnyilvánvalóbb hibapont a Debrecen védekezése. Döntő fontosságú lehet a végső sorrend kialakulásában, hogy a hajdúsági védelem képes lesz-e hiba nélkül játszani a záró fordulókban.

Fotók:
gyirmotfc.hu
dvsc.hu
vasassc.hu

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x