Mezőkövesd Zsóry FC: Rend a lelke

Befejeződött a 2020–2021-es OTP Bank Liga, így egyfajta szezonösszegzésként visszatekinthetünk a magyar élvonal csapatainak teljesítményére. Sorozatunk ötödik részében a Mezőkövesd Zsóry FC idényét dolgozzuk fel.


(X) Regisztrálj az Unibetre és 20-szoros szorzón fogadhatsz a szombat esti Manchester City–Chelsea BL-döntő 1X2 piacainak kimenteleire!


 

Szinte tündérmesébe illő módon, fennállása legnagyobb sikerét érte el a 2019–2020-as szezonban a Mezőkövesd együttese, miután a bajnokságban negyedik helyen végzett, a Magyar Kupában pedig egészen a döntőig verekedte magát. Igaz, ha nincs a pandémia miatti leállás, könnyen lehet, hogy bajnoki éremmel társul a sárga-kékek előző szezonja, mert az újraindításkor valami már nem működött úgy Kuttor Attila csapatánál, mint korábban. Pedig stílusos, sok rövid passzal építkező, szurkolóbarát és közönségcsalogató focit próbált meghonosítani a tar fejű mester, aki mellesleg tud egyet és mást az NB I légköréről: 560 mérkőzésével ugyanis a legtöbbet foglalkoztatott mezőnyjátékos a magyar élvonal történetében.

Úgy tűnt, valami összeállt a borsodi kisvárosban, a szép foci mellé játékost adtak a magyar válogatottnak a tapasztalt szervező középpályás, Cseri Tamás személyében, Kuttor mellett pedig az a Tóth László igazgatta a szakmai munkát a klubnál, akit korábban a bőcsi Mourinhónak is elneveztek sajátos stílusa, valamint eredményes munkája miatt (a 2000-es évek közepén, végén a borsodi község csapatát évekig tartott az akkor még kétcsoportos másodosztály élmezőnyében). Kettejük barátságának és szakmai összefonódásának kezdete még azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a szombathelyi Illés Akadémián dolgoztak. Ha hinni lehet a klubhoz közelállóknak, hasonlóan gondolkodnak a futballról, és hasonlóan is látják azt, ezért tudtak sikeresen együtt dolgozni éveken keresztül, ennek is volt eredménye a Mezőkövesd átlagon felüli szereplése tavaly.

2020 nyarán a csapat a georgiai (korábban grúz) gólvágón, Budu Zivzivadzén kívül nem veszített fontos láncszemet, őt azonban egy nagyobb hal, nevezetesen a MOL Fehérvár igazolta le. Rajta kívül még említésre érdemes távozó, az a Pekár László, aki az NB II-es Vasaséra cserélte le a kövesdi kék-sárga mezt. Az érkezők oldalán ott volt a kölcsönjáték után végleg megszerzett, későbbi csapatkapitány Berecz Zsombor, aki egyértelműen a középpálya húzóembere volt az előző szezonban, a kölcsönjátéka során szintén bizonyító, horvát Dino Besirovic. Mellettük viszont Magyarországon ismeretlen légiósok érkeztek a georgiai Luka Lakveheliani (szélső), az ukrán Danilo Rjabenko (kapus), Andrij Borjacsuk (csatár) kettős, az orosz Serder Serderov (középpályás) és a bolgár Antonio Vutov (csatár) személyében.

 

Kuttor Attila egyre többször vált tanácstalanná 2021-ben (Fotó: index.hu)

 

Lesújtó szezonrajt

A 2020–2021-es bajnokságot rögtön egy megyei rangadóval nyitották Cseriék és 2-1-re kikaptak Miskolcon. Ekkor azonban még nem lehetett tudni, hogy szezon eleji formában voltak, vagy már mély gödörben. A második fordulóban az újjáalakuló Zalaegerszeg ellen is csak döntetlenre futotta az együttes erejéből (1-1), de ezt követően nyert Pakson (2-1) és odahaza a Budafok ellen is (1-0). A Magyar Kupában nyolc gólig jutottak Mándokon, és úgy tűnt, kiegyenesedni látszik a gárda teljesítménye.

Az ötödik bajnoki fordulóban azonban 1-0-s vereséget szenvedtek Felcsúton, és ez egy addig ismeretlen mélyrepülés kezdetét jelentette a Mezőkövesdnek. A gárda soron következő öt bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, sőt, pontot is csak a Honvéd elleni idegenbeli 1-1 során szerzett, így a tabella legaljára csúszott. A brigád csapatszinten és egyénileg is távol került korábbi önmagától, érezhető volt, hogy az alapjátékát is bizonytalanul játssza, és a támadásainak nincs befejezése. A mezőkövesdiek kevés gólt szereztek és bár sosem verték tönkre őket, a sorozatos eredménytelenség miatt a játékosok önbizalma is megcsappant. A november 8-án lejátszott FTC elleni 0-3-as mérkőzést követően közös megegyezéssel szerződést bontottak a szakmai stábbal, és a kispadra a korábban már a klubnál dolgozó, többszörös bajnok és kupagyőztes Pintér Attilát ült le. Ezzel Kuttor személyében az NB I aktuálisan leghosszabban posztján lévő vezetőedzője távozott (még 2017 októberében váltotta Radványi Miklóst a kövesdi csapat kispadján).

Az egykori szövetségi kapitány személye strukturális változásokat is hozott a matyóföldieknél: megszűnt a szakmai igazgatói poszt, így Pintér felett csakis a vezetőség állt a klubon belüli hierarchiában, Tóth Lászlónak pedig találtak egy pozíciót a klub utánpótlásában. Mondjuk nehéz is lett volna elképzelni, hogy két ilyen „erős” ember probléma nélkül együtt dolgozzon az első csapatnál.

Ahogyan azt korábban már több klubnál is leírtuk, a cél egyértelműen a bennmaradás volt és a Pintér csapataira jellemző fegyelmezett, szervezett, főleg a szilárd védekezésre építő játék meg is hozta eredményét. A hátralévő hat őszi bajnokiból a csapat négyet megnyert (mindannyiszor egy góllal) két vereség mellett és a téli pihenőt már a nyolcadik helyen, öt pontra a már kieső helyen álló Budafoktól töltötte.

Ami váltás szakmai következményeit illeti: a Kuttornál megszokott 4-3-3-as felállást és kezdeményező játékot felváltotta Pintérnél egy 4-1-4-1-es (esetenként 4-4-2-es) hadrend, mélyebben meghúzott védővonallal. Amíg az ősz elején látott (de főleg a tavalyi) Mezőkövesd egyértelműen labdabirtoklásra és a játék dominálásra próbált törekedni, addig az ősz végi csapat sokkal inkább játszott biztonságosan, az ellenfél megingásaira várva – persze mindez adódhat a tabellán elfoglalt helyezésből is.

Szappanos Péter kapuson kívül csak Cseri és Berecz volt stabil embernek tekinthető, körülöttük nagyjából mindenki pótolható és cserélhető alkatrész volt.

 

Az ősz végén egyre többször örülhetett győzelemnek a Mezőkövesd csapata (fotó: mezokovesdzsory.hu)

 

Munkás tél után álomszerű tavaszi kezdés

Bár Pintér edzői hatása azonnal tetten érhető volt a kövesdiek játékán, szükségük volt a téli szünetre, hogy egy igazi (bár az átlagosnál rövidebb) felkészülés után a mester még inkább a maga képére formálhassa a csapatát. Érdemei elismerése mellett távozhatott Budafokra a keveset játszó belső védő Jagodics Márk, valamint a nyáron a Fehérvártól megvásárolt csapatkapitány Berecz a másodosztályú nevelőklubjához, a Vasashoz. Utóbbi persze nem az egyetlen különös transzfer volt ebben az évben a magyar futballban.

Még az ősz végén érkezett a csapathoz az egyaránt klub nélküli tapasztalt szélső Barczi Dávid (legutóbb ZTE), a szerb kapus Branimir Alekszics (legutóbb Szeged) és az osztrák középpályás Manuel Martic (legutóbb Inter Zapresic – Horvátország) de a csapatba beépülni nekik is ekkora nyílt igazán módjuk. Januárban újabb légiósáradat vette kezdetét: érkezett orosz (Nodar Kavtaradze), horvát (Karlo Kamenar), szlovák (Jakub Vojtus és Martin Chrien), görög (Konsztantinosz Dimitriu) és portugál (Rui Pedro) futballista is az együttesbe, közülük többen egyáltalán nem váltak hasznára az együttesnek, mert alig jutottak szóhoz a tavasz folyamán.

Ennek ellenére a Mezőkövesd nagyon összeszedett és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a tavasz kezdetén. A nyitányon pontot szerzett Kisvárdán (0-0) és Székesfehérváron (0-0), miközben legyőzte házigazdaként az Újpestet (3-2) és a Honvédot (2-1). Látszott, hogy a védekezés rendbetétele jól sikerült, hiszen az együttes két idegenbeli összecsapást is lehozott kapott gól nélkül, míg hazai pályán megnyerte azokat a meccseket, amelyeken legalább azonos szintet képviselt, mint ellenfele. Mivel ezután a Ferencváros (2-2) és az MTK (0-0) sem tudta legyőzni Pintéréket, két teljes kör után, sokkal közelebb álltak a dobogóhoz (három pont hátrány), mint a kiesőhelyekhez (nyolc pont előny).

 

Az utolsó körre fordulva már nem igazán kellett a kieséstől tartania a borsodi egyesületnek (Forrás: mlsz.hu)

 

Az együttes időközben a Magyar Kupában is a nyolc közé jutott, ahol csak a későbbi győztes Újpest vendégeként szenvedett vereséget hosszabbítás és tizenegyespárbaj után – míg a bajnokságban tovább folytatta jó sorozatát: a 23. fordulóban, Diósgyőrben mentett pontot a 88. percben Farkas Dániel góljával (2-2), míg odahaza legyőzte a Zalaegerszeget (2-0), hogy aztán ponttal térjen haza Paksról is (2-2). A Budafok elleni 2-1-es győzelem már azt jelentette, hogy hét mérkőzéssel a befejezés előtt a Mezőkövesd mindössze két pontra megközelítette a dobogó alsó fokán álló (és szó szerint ekkoriban nehezen haladó) MOL Fehérvárt, miközben a bajnoki veretlenségi szériája már 13 mérkőzésre duzzadt (hét győzelem, hat döntetlen).

A dobogós álmoknak és a legyőzhetetlenségi mítosznak a Puskás Akadémia vetett véget a 27. fordulóban (0-2), amit három újabb pofon a Kisvárda elleni 0-1, az újpesti 0-3 és a Fehérvár elleni 1-3 követett. Ekkorra valami elfogyott a csapat támadójátékában és a védelem is rogyadozni látszott. A négyes vereségszéria azt is jelentette egyben, hogy a Mezőkövesd mindössze a két fordulóval a bajnokság vége előtt, a Honvéd elleni 2-2-vel tudta matematikailag is biztosítani élvonalbeli tagságát, ami végtére is a legfontosabb célja volt a klubnak a pocsék szezonrajt után. A bajnokságot végül egy ferencvárosi vereséggel 1-2, és egy fölényes, hazai MTK elleni 5-1-es győzelemmel zárta a csapat, melynek középmezőnybeli helyezése reális, a tabella novemberi állásához képest pedig megsüvegelendő.

 


(X) Ha neked tetszik az Unibet, akkor bizonyára a barátaidnak is tetszeni fog! Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

Fent és lent

+ Pintér Attila megint jött, látott és győzött.

A korábbi szövetségi kapitánnyal kapcsolatban sokszor van az az érzésünk, hogy tehet bármit, elérhet bármennyi sikert, valamiért nem illeti akkora elismerés, mint sok másik kollégáját. Pedig ezzel a szétesett Mezőkövesddel ilyen szédületes tavaszt és veretlenségi szériát produkálni, biztos, hogy majdnem akkora siker, mint volt annak idején mondjuk megnyerni a Magyar Kupát az FC Sopronnal.

+ Egy jó sorozat

Visszacsatolunk: a 13-as veretlenségi széria egészen döbbenetes ebben a bajnokságban, hasonlóra csak a Ferencváros volt képes idén, a zöld-fehérek viszont kétszer is (14, majd 18 veretlenül megvívott meccs).

+ Hazai pálya

Ha csak a hazai pályán lejátszott találkozókat vesszük alapul, a Mezőkövesd a negyedik legerősebb csapat volt ebben a szezonban. 16 mérkőzéséből kilencszer győzött, két döntetlen és öt vereség mellett, nem véletlenül maradt Borsod megye legmagasabban jegyzett csapata a következő idényre.


 

– Az átigazolási politika

Nem tudni, hogy a nyári és a téli átigazolási időszakban milyen célok mentén zajlottak az átigazolások, de rengeteg olyan futballista érkezett ebben a szezonban Matyóföldre, akik egyáltalán nem, vagy nem sokat tudtak hozzátenni a csapat szerepléséhez. Példának okáért az Alekszics–Dimitriu–Kamenar–Kavtaradze–Barczi ötös 12 mérkőzésen szerepelt összesen.

– Az utánpótlás hiánya 

Az idei bajnoki mérkőzéseken egyetlen mezőkövesdi nevelésű játékos sem kapott lehetőséget, a klub NB III-as tartalékcsapata sereghajtóként zárja a Keleti-csoport küzdelmeit, így ha akarna, akkor sem tudna mire támaszkodni az élvonalbeli keret.

– Egy gólvágó hiánya

Hat gólig jutott Cseri, Besirovic és Marin Jurina is, amivel a klub házi gólkirályai lettek. Hármuk közül utóbbi nevezhető kimondottan csatárnak.

 

Cseri Tamás idén is húzóembere volt a Mezőkövesdnek, jutalmul a bő Eb-keretben is számol vele Marco Rossi (fotó: Mandiner.hu)

 

 

Mi vár a Mezőkövesd Zsóry FC-re?

A következő szezonban biztosan nem engedheti meg magának a klub azt a gyengélkedést, amit az idei évad elején bemutatott. Bár csapatként meglehetősen jól működött együtt a társaság, különösen a tavasszal, megítélésünk szerint a védelemben és a támadósorban szükséges az erősítés. Ami már biztos, Szappanos három év után távozik az együttestől, így a kapusposztra mindenképp várható érkező, de szélsőhátvédek minőségében és belsővédők mennyiségében sincs túlzottan eleresztve Pintér.

Nagy kérdés, hogy az alig használt külföldi játékosok közül kiknek kívánja továbbra is folyósítani a bérét a klub, aligha volna meglepő, ha akár nyolc-tíz távozó is lenne. Szinte kötelező feladat egy, vagy két veszélyes csatár megszerzése is, mert mint azt fentebb jeleztük, a befejezéseknél akadtak problémák ebben a szezonban. Ha az európai kupaindulásért versenyezne jövőre a gárda, az meglepő volna, de ha kiesne, az is. A reális célkitűzés talán az idei nyolcadik pozíció felülmúlása lehet, de ez nagyban függ még a keret majdani kialakításától is.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 

A sorozat részei:

MTK

Mezőkövesd

Zalaegerszeg

Honvéd

Diósgyőr

Budafok

 

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x