Miért nem a balszerencsén múlt a Pirlo-féle Juventus Barcelona elleni veresége?
Amíg itthon majd’ minden szem a Ferencváros bravúros pontszerzésére szegeződött, a BL-csoport másik találkozóján Andrea Pirlo rövid edzői pályafutásának legnagyobb kihívásával kellett szembenéznie. Mi volt a pályakezdő mester terve a világ legjobb játékosával felvértezett katalánok ellen, és mi valósult meg belőle?
Finoman szólva is rázósan indult a nyáron váratlanul, mindennemű komolyabb tapasztalat nélkül kinevezett Andrea Pirlo edzői pályája. Bár a „Zebrák” a Serie A nyitófordulójában sima győzelmet arattak a Sampdoria ellen, azóta mindössze három döntetlenre futotta a ligában, pontokat hullajtva a Crotone és a Hellas Verona ellen is. A Bajnokok Ligájában szintén összejött a győztes start, ám az első igazán nagy teszt szerdán, a Barcelona és Lionel Messi ellen következett.
Első ránézésre mondhatnánk, hogy még a koronavírusos Cristiano Ronaldo távollétében is viszonylag jól vizsgázott a fiatal szakvezető: Dembélé szerencsés találatára Morata háromszor is válaszolni tudott, ám a videóbíró mindhárom alkalommal kiszúrta, hogy a spanyol center néhány centis lesről talált a kapuba. Ebből a szempontból akár balszerencsésnek is titulálhatnánk a kétgólos vereséget, de alaposabban megvizsgálva a mérkőzést jól látszott, hogy a két együttes nem volt egy súlycsoportban.
Pirlo nem húzott váratlant Koeman gárdája ellen, és az első mérkőzéseken megszokott hibrid hadrendben küldte pályára csapatát: a labda nélkül klasszikus 4-4-2-es formáció támadásban háromvédőssé módosult – Kulusevski pedig a jobbszélről a támadósorhoz csatlakozott, a jobbhátvéd Cuadrado pedig szárnyvédőként/szélsőként segítette az offenzívákat.
AMI (NAGYJÁBÓL) MŰKÖDÖTT…
A korábbi irányítónak tiszta terve volt arra, hogy hol akarja feltörni a katalánok védelmét. A fellépő Kulusevski és a tízesként funkcionáló Dybala egyaránt rendre közel egymáshoz, Jordi Alba oldalán helyezkedett, így nem csoda, hogy a hazaiak támadásai szinte kizárólag a saját jobbszárnyukra korlátozódtak.
Főleg az első játékrészben tudtak ezzel problémát okozni a Barcelonának és kiváltképp Albának, akit mögött többször is sikerült megtalálni a területet támadó hazaiakat.
Morata első két lesgólja is hasonló szituációból érkezett. Először a Lenglet és Alba mögötti folyosóban találta meg Cuadrado, amíg előbbi Dybalára, utóbbi Kulusevskire ügyelt, második alkalommal pedig szintén a balbekk helyén induló akció végén talált a kapuba.
Néhány ígéretes mögé kerülést leszámítva azonban nem tudott a Juventus állandó nyomást helyezni a Barca kapujára. Különösen feltűnő volt, mennyire hanyagolták az ellenkező oldalon végig a mészcsíkot taposó Chiesát, aki alig volt játékban egész meccsen – a harmadik érvénytelenített gól viszont épp tőle jött, miután Bonucci találta meg egy mélységi indítással. Gyakoribb súlypontáthelyezésekkel talán könnyebben feltörhető lett volna az egyébként nem túl acélos katalán hátsó sor.
… ÉS AMI EGYÁLTALÁN NEM
Az igazi kérdés persze az volt, hogy mit tud kitalálni Pirlo a Messi vezette támadósor megállítására. Az olaszok a Barcelona két középső középpályását, De Jongot és Pjanicot igyekeztek elszigetelni, remélve, hogy ezzel ki tudják iktatni a vendégek build-upjának kulcsszereplőit – nem árulok el nagy titkot azzal, ha leírom, hogy a terv teljességgel visszafelé sült el.
A probléma ott kezdődik, ha vetünk egy pillantást az ellenfél támadóira: Messi képességeit talán felesleges méltatni, de például hiába árnyéka önmagának Barcelonában Griezmann, továbbra is egyik legnagyobb erénye a vonalak közötti területek megtalálása – és ha valamiből, akkor szabad területből rengeteg volt szerda este. Letámadáskor a Juve középpályásai mögött nem ritkán 10-15 méter üres terület maradt, amit ha csak egy kicsit is eltolódott valamelyik hazai játékos, nevetve használtak ki a katalánok.
Ahogy telt az idő – feltehetően részben a fáradtságnak is köszönhetően – egyre gyakrabban vihette Koeman gárdája zavartalanul a labdát a magára hagyott torinói védelemre – a második félidőben már nem az volt a kérdés, hogy rúg-e második gólt a Barcelona, hanem az, hogy mikor teszi majd.
VAN HOVA FEJLŐDNI
Persze nagyon fontos megjegyezni, hogy korai lenne még pálcát törni Pirlo felett. Semmi esetben nem hálás feladat egy pályakezdő edző hatodik tétmérkőzésén a Barcelona ellen meccselni, az idei rendhagyó, előszezon nélküli idényben pedig ez hatványozottan igaz. Ezzel együtt be kell látni, hogy – Ronaldo hiánya ide vagy oda – a Juventus jelen pillanatban nem futballozik azon a színvonalon, hogy a kontinens legjobbjai, és ezzel együtt az elitliga főbb várományosai között említhessük őket.
A torinóiak szerencséjére a BL-továbbjutás aligha került veszélybe a vereséggel, így Pirlo és csapata számára egyaránt jó lecke lehet a szerdai találkozó. Jövő héten szerencsére első kézből is megtapasztalhatjuk, hogy mennyit tanulnak belőle.
