Mindenki jól járhatott volna, de nem így – Luis Suárez kalandja Katalóniában

Korszakos zseni. A Barcelona történetének harmadik legtermékenyebb góllövője 198 találattal. 13 gránátvörös-kékben szerzett trófea tulajdonosa. Messi egyik legmegbízhatóbb társa a pályán és azon kívül egyaránt. Csaló. A mocskos trükkök és harapások notórius nagymestere. Az elmúlt évtized egyik legmegosztóbb személyisége a pályán és azon kívül egyaránt, aki a Camp Nouban tudott végre valamelyest lehiggadni. Milyen volt Luis Suárez barcelonai karrierje, és mi vezetett odáig, hogy dicstelenül, a hátsó ajtón át kényszerült távozni szeretett klubjától?



Megérdemelted volna, hogy ahhoz méltón búcsúztassanak el, ami vagy: a klub történetének egyik legfontosabb játékosa, aki egyénileg és a csapattal is fontos sikereket ért el. Nem pedig így kirúgni, ahogy tették. Őszintén, ezen a ponton már nem lepődök meg semmin.”

 

– ezekkel a sorokkal búcsúzott Lionel Messi uruguayi csapattársától a közösségi médiában. Szavaiban szinte minden benne van, amit Suárez Barcelonában töltött éveiről és az eligazolását övező közhangulatról el lehet mondani. És ha valamiben biztos nem túlzott barátjával kapcsolatban, az az, hogy a támadó valóban a Blaugrana történelmének egyik legkiemelkedőbb labdarúgója.


A KLUBLEGENDA NYÍLTAN TILTAKOZOTT A TRANSZFER ELLEN

Egy ideig úgy tűnt, Luis Suárez 2014-es érkezése korszakhatárt jelölhet nemcsak a Barcelona, de túlzás nélkül a klubfutball történelmében is. Két nehézségekkel teli szezon után (elég csak Tito Vilanova betegségére gondolni) az „MSN-trió” összeállásának hála – nem elbagatellizálva olyan további kulcsemberek megszerzését, mint Ter Stegen vagy Rakitić – a klub egyből olyan domináns játékkal ült vissza Európa trónjára, amit a Guardiola-érán edződött rajongók is csak elismeréssel figyelhettek. Pep csodacsapatának történelmi léptékű tündöklése után úgy tűnt, semmi sem állhat a (régi-)új Barca-korszak útjába – se előtte, se azóta nem volt rá példa, hogy a világ négy legjobb támadójából három is ugyanazt a kaput rohamozza minden héten.

Pedig nem volt épp zökkenőmentes a játékos országváltása. Hiába futotta előző évben minden idők egyik legjobb egyéni Premier League-szezonját (33 mérkőzésen 31 találat mellett 12 gólpasszt is jegyzett), a legendás Johan Cruyff az utolsó pillanatig ellenezte megszerzését, mondván, Messi és Neymar mellé nem fér el még egy individualista támadó, ha továbbra is a „Barca-utat” akarja követni a csapat. Bár sportszakmai szempontból minden félelem alaptalannak bizonyult, a Suárez személyiségét firtató aggályokat nem lehetett elhessegetni. Utolsó liverpooli idénye a Branislav Ivanovic megharapása miatt kapott tízmeccses eltiltása okán rövidült meg, hivatalos gránátvörös-kék bemutatkozására pedig egészen októberig kellett várnia, miután a FIFA négy hónapra kizárta minden profi labdarúgással kapcsolatos eseményről és intézményből, köszönhetően Giorgio Chiellini ellen elkövetett hasonló vétségének.



EGYSZER FENT

Első mérkőzésére nem is irányulhatott volna nagyobb figyelem, hiszen a hosszú kihagyás után egyből a Bernabéuban kellett bizonyítania. Bár a debütálás álomszerűen indult – Neymar már a negyedik percben gólra váltotta keresztlabdáját –, csapata végül kétgólos vereséget szenvedett, Suárez pedig érthető módon inkább csak kereste a helyét. A kezdeti hetek igen nehéznek bizonyultak: első bajnoki gólját csak közvetlenül karácsony előtt tudta megszerezni, de a szezon második felére már helyükre kerültek a kirakós darabjai.

A triplázással végződő idényből 25 góllal és 20 assziszttal vette ki a részét, ráadásul a legfontosabb pillanatokban bizonyította, hogy megérte 80 millió eurós vételárát: a BL-trófeáig vezető úton egyaránt duplázott a Manchester City elleni nyolcad- és a PSG elleni negyeddöntőben is (ki ne emlékezne, ahogy Párizsban kétszer is bohócot csinált David Luizból…?), a Juventus elleni fináléban pedig ő szerezte vissza a vezetést, amit már nem engedtek ki a kezükből Luis Enrique-ék. A szezon során az „MSN” spanyol rekordot jelentő 122 gólt termelt, és ekkor nagyon nehéz lett volna elképzelni, hogy ne a Barcelona támadótriója uralja a következő kiírásokat.

A csodálatos első évet viszont valahogy nem sikerült megismételni. Nem mintha az uruguayin múlt volna – következő évben betalált az Európai Szuperkupa-döntőn és a klub-vb fináléjában is (utóbbi tornának ő lett a legjobb játékosa), sőt 53 találkozón szerzett 59 góljával és 24 gólpasszával nemcsak karrierje legeredményesebb idényét zárta, de 2009 után ő lett az első, aki le tudta győzni Messit és Ronaldót a Pichichiért (vagyis a spanyol gólkirályi címért), és ezzel együtt az európai Aranycipőért folytatott harcban.



 

EGYSZER LENT

Hiába lehetett azonban a szemlélőknek olyan érzése, hogy ezzel a támadósorral hosszútávon nem lehet felvenni a versenyt, mégis az ősi riválisnál összeállt „BBC-hármas” évei következtek. A katalánokat előbb az Atlético Madrid állította meg Suárez két gólja ellenére, majd a Juventus ejtette ki simán őket. A triumvirátus utolsó nagy dobása a „La Remontada” néven elhíresült PSG elleni 6-1-es fordítás volt, ahol bár Neymar volt a mérkőzés sztárja, a csapat kilencese is letette névjegyét az első percekben szerzett találatával.

Az instant klasszikussá váló összecsapás végül súlyosabb következményekkel járt, mint arra bárki is számíthatott volna. Neymar a reflektorfényt hajszolva igent mondott a megalázottságában bármennyit fizetni hajlandó Nasser Al-Khelaifi hívó szavára, az érte kapott pénzből pedig ilyen-olyan okokból, de még csak távolról sem sikerült pótolni a brazil szupersztárt.

A Blaugrana ezt követő fokozatos mélyrepülésének mérföldköveit aligha kell bemutatni bárkinek is. Az igazi fokmérőnek számító Bajnokok Ligájában először Rómában, majd Liverpoolban sikerült „behozhatatlan”, háromgólos előnyről összezuhanni, a folyamat betetőzéseként pedig érkezett idén nyáron a történelmi 8-2-es megsemmisítés a Bayern München ellenében. Igaz, hogy Suárez mindegyik említett párharc során kapuba talált egyszer, de egyáltalán nem mentesült a kritikák alól – egészen elképesztő, de a bajorok elleni, semleges helyszínen lőtt gólját megelőzően utoljára a 2015-16-os szezon (!) csoportkörében tudott idegenben betalálni az elitligában.


Suárez idegenbeli góljainak száma a BL-ben (Forrás: Twitter)

DE HOGY JUTOTT IDÁIG A BARCELONA ÉS SUÁREZ?

Ernesto Valverde kinevezésével a megszokottnál jóval pragmatikusabb szakvezető került a klub élére, aki eltávolodva a Barcelonában általában dogmatikusan követett 4-3-3-tól elsősorban a stabilabb 4-4-2-es felállást alkalmazta – két fő okból kifolyólag.

Az első, hogy az elmúlt években alig akadt hadra fogható, a modern értelemben vett szélső támadó a keretben, így a széleket sokszor olyan játékosokra bízták, mint Paulinho, Sergi Roberto, az erősen idősödő Iniesta, később pedig Arturo Vidal. A második ok, hogy így tehermentesíteni lehetett az immáron egyaránt harmadik X-et taposó Messi-Suárez duót, akiknek fizikai terhelhetőségük szemmel láthatóan erősen visszaesett az elmúlt években. Hogy ez a két – mostmár védekezésben abszolút luxusnak tekinthető – sztár mennyire megköti edzőjük kezét, jól mutatja, hogy a teljesen más filozófiájú Quique Setién is a 4-4-2-es formációhoz kényszerült visszanyúlni a Bayern elleni találkozón.

A probléma mértékét tökéletesen példázza, hogy míg a napjainkat domináló magas letámadásra alapuló játékfelfogás prototípusaként emlegetett Liverpool támadótriója előző szezonban meccsenként 9.4 nyomásgyakorlást átlagolt a támadó harmadban, addig ez a szám sem Messi (4.59 – 2018/2019-es szezonban 5.58), sem pedig Suárez (4.23 – 2018/2019-es szezonban 8.25) esetében nem éri el a 4.6-ot – nyolc mezőnyjátékos pedig nem képes tíz helyett dolgozni, legyen bármilyen kvalitású az illető.

 

ÉRTHETŐ, DE MÉLTATLAN A BÚCSÚ

Hiába lenne biztosan képes az előttünk álló szezonban is 15-20 gólra, Suárez a fentiekkel és hatalmas fizetésével túl nagy terhet rótt csapattársaira és a klub egészére egyaránt. A búcsú minden érintettnek jókor és jó feltételekkel érkezett: a Barca elkezdheti a már évek óta esedékes újjáépítést, Suárez pedig egy másik élcsapathoz igazolt, akiknek mélyebb védekezése valamelyest kevésbé fogja igénybe venni a labda nélkül, az Atléti pedig egy még mindig klasszis támadót nyert. Az igazán sajnálatos dolog az, hogy a Messi távozási kísérletével toxikussá vált barcelonai légkörben esély sem volt arra, hogy happy enddel záruljon a történet, ami, ahogy az argentin zseni is megfogalmazta, valóban méltó búcsúztatást érdemelt volna.


Suárez góljainak, gólpasszainak és trófeáinak a száma szezonra lebontva (Forrás: SofaScore)

Arról a Granada elleni cameója során (20 perc alatt duplázott debütálómérkőzésén) már megbizonyosodhattunk, hogy Suárez nem levezetni érkezett Madridba. Annyi biztos, nem akármilyen „utolsó tánc” lenne, ha a Matracosokkal is fel tudna ülni Spanyolország trónjára – erről David Villa sokat tudna mesélni…

 

Képek forrása: Getty Images

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x