,,Mindig attól féltünk, mi leszünk a következők” – az auschwitzi kapus és a krematóriumok melletti futballmeccsek

A világtörténelem egyik legnagyobb szégyenfoltja mindaz, ami auschwitz-birkenaui lágerkomplexumban történt. A birkenaui iparszerűen működtetett halálgyárban becslések szerint 1,1 millió embert gyilkoltak meg, a többi auschwitzi koncentrációs táborban is borzasztó körülmények uralkodtak. Bizarrul hangzik, de futballélet is folyt lágerekben. A walesi hadifogoly-válogatott kapusa Ron Jones volt. Ron Jones a második világháború észak-afrikai hadszínterén harcolt 1942-ben. Épp járőrözött a társaival a sivatagban, amikor hirtelen feltűnt előttük egy német ,,Tigris” tank. A tankparancsnok kiszólt a harckocsiból: ,,Tegyétek le a fegyvereiteket, fiúk! Számotokra a háborúnak vége.”


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba! 


 

Az egyik olaszországi hadifogolytáborba került. Egy nap megkérdezték a foglyokat, van-e köztük képzett mérnök. Jones jelentkezett. A háború előtt egy acélipari vállalatnál dolgozott, így úgy gondolta, alkalmas lesz a munkára. Remélte, hogy az új helyzetéből adódóan többlet élelmet tud szerezni magának és társainak, mert a táborban nagyon keveset kaptak enni. A történet folytatása egyáltalán nem az volt, amit előzőleg elképzelt. Egy marhavagonokból álló vonatra irányították, ami a Harmadik Birodalom által megszállt Lengyelországba tartott. Hetekbe telt, míg rájöttek, hova kerültek. Az auschwitzi táborkomplexum Stalag VIIIB elnevezésű hadifogolytáborának E715-ös altáborába került, közel az iparszerűen működtetett birkenaui halálgyárhoz. Egy idő után világossá vált számára, hogy a krematóriumok füstjével naponta emberi lelkek ezrei szállnak az égbe:

,,Ha a szél feléd fújt, annak szaga iszonyatos volt. Mindig attól féltünk, hogy mi leszünk a következők” 

A hadifoglyok hétfőtől szombatig dolgoztak, a vasárnapjuk szabad volt. Saját szórakoztatásukra létrehozták az Auschwitz Labdarúgó Ligát. Amikor erről értesült a Vöröskereszt -amely élelmiszert és egyéb adományokat adott a foglyoknak- futball egyenruhával is ellátta őket. Angol, skót, ír és walesi mezek is voltak, így a liga a körülményekhez képest a lehető legjobb szervezéssel kezdődhetett el. Ron Jones lett a walesiek kapusa. A tábor német őrei nem szabtak gátat a kikapcsolódás ezen formájának, sőt, örömüket is lelték a mérkőzések megtekintésében: ,,Amikor ilyen körülmények között vagy, igazi öröm volt vasárnap focizni” – emlékezett vissza később.

A Vöröskereszt rendszeresen ellenőrizte a hadifoglyok körülményeit, és ahogy a fentiekben is olvasható, többféle adománnyal látta el őket. Azokat a táborokat, amelyekben például zsidó, roma vagy homoszexuális foglyok voltak, sokkal rosszabb körülmények jellemezték. Jones és társai ezért úgy döntöttek, segítenek az éhező fogolytársaknak annak ellenére, hogy a velük való  kapcsolattartás tiltott volt. Egy alkalommal Jones kolbászt adott egy Joseph nevű zsidó férfinak, aki ezt a nemes tettet egy általa, régi pipából készített gyűrűvel hálálta meg. Joseph nem élte túl a koncentrációs tábort, a találkozást követően nem sokkal elgázosították.

Ron Jonesék a futballmeccseket a tömeges kivégzések helyszíne, a birkenaui tábor melletti mezőn játszották. Már az első alkalommal képet kaptak az ottani foglyok borzasztó körülményeiről:

 

,,Az első vasárnap, amikor kimentünk a pályára, láttuk, hogy ezek az emberek – igazából sétáló csontvázaknak tűntek – árkokat ásnak” 

 


(X) Kattints ide és vegyél részt a napi Eb-sorsoláson és vidd el a részed a 300 millió forintból!


 

Fiatal túlélők a táborban (Fotó: USHMM/Belarusian State Archive of Documentary Film and Photography Public Domain)

 

A Jonesék által játszott mérkőzésekhez közel, a birkenaui rabok számára is volt szervezett futballélet. A magyar zsidóság deportálásakor (1944. május 15. – július 8.) az ottani tábor -amely a komplexum legnagyobbika volt- adminisztrációja és logisztikai rendszere az összeomlás szélére került, mert abban az időszakban 435.000 személy érkezett a szerelvényekkel. A hétezer szolgálatot teljesítő SS között az ebből fakadó a hatalmas nyomás, valamint a foglyokkal szemben érzett gyűlölet folyamatos erősítése, a tömeges kivégzések okozta intenzív audiovizuális hatások sokasága, az állandó jellegű alkoholizálás egyre nagyobb feszültséget szült. 

Az akkori táborparancsnok, Rudolf Höss számára fontos volt, hogy az SS-ek között nyugodtabb légkör uralkodjon, ki tudják magukat pihenni. Ennek egyik lehetősége a futball volt, ezért 1944 tavaszán kezdetét vette ,,minden idők legbizarrabb sporteseménye”.

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor bajnoksága. A kórházszektor egyik szegletére gyeptéglákat hoztak, és egy jó minőségű futballpályát alakítottak ki ott. A pálya egyik oldalán a cigánytábor volt, a másikon pedig a III. krematórium. Vagyis egyfelől a borzalmas, emberi léthez méltatlan állapotokat, másfelől pedig a halálba menő tömegeket láthatták a ,,játékosok”.

Az egyes csapatok „menedzserei” SS-tisztek lettek, a játékosaiknak többlet pihenőidőt és élelmiszert biztosítottak. De gyakran csak addig tartott a kiváltságos állapot, amíg a csapat a győzelmeket szállította. A vereségek következménye sok esetben tarkólövés volt. A sérüléseké pedig elgázosítás. Nagy összegekben lehetett fogadni a mérkőzések eredményeire, így a tét nemcsak a presztízs volt. Az SS-ek közt ez újabb feszültségeket, a foglyokkal szemben további kegyetlenségeket szült. Így emlékezett vissza egy ilyen bizarr helyzetre egy egykori magyar fogoly, a láger egyik ,,futballsztárja”, Schwarz Sándor:

 

,,Elég jó képességű csapattal kerültünk össze. 2:2-re állt a mérkőzés, amikor az egyik SS-tiszt elővette a pisztolyát, fenyegetve minket, hogy győzni kell. Egy fogoly volt ennek a mérkőzésnek a vezetője, és megítélt a javunkra egy tizenegyest. Az ellenfél két SS-tisztje beszaladt, össze-vissza verték a bírót. Az utolsó percekben sikerült 3:2-re győzni, ennek a győzelemnek nagyon örültünk, mert kaptunk krumplit, húst, egy nagy darab kenyeret. Ez volt a győzelmi prémium.”

 

The Auschwitz Goalkeeper

Az auschwitzi lágerkomplexum 1945.01.27-én szabadult fel a Vörös Hadsereg által. A táborőrök ennél már korábban, miután hírt kaptak arról, hogy a szovjet offenzíva Lengyelország felé közeledik, hozzáláttak a tábor felszámolásához, így megszűnt a futballélet is. Ron Jonest és 230  másik hadifoglyot a táboruk evakuálása közben halálmenetben vezették, ahol az amerikaiak felszabadították őket. Jones ugyan -sok sorstársával ellentétben- túlélte a halálmenetet, de az amerikai katonák szörnyű állapotban találtak rá: rengeteget fogyott, testét hólyagok, sebek, tetvek borították. 

Ron Jones, amíg egészségi állapota engedte, Wales-szerte előadásokat tartott iskolákban a történetéről. 2013-ban könyvben is megírta, ,,The Auschwitz Goalkeeper” címmel. 2019-ben halt meg, 102 éves korában. Élete végéig viselte azt a gyűrűt, amit Josephtől kapott ajándékba, hálából a titokban adott kolbászért.

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x