Olasz mesterek szakmai sikerei a Premier League-ben – II. rész

A hivatalosan 1992. február 20-án létrehozott angol professzionális futballbajnokság, a Premier League az elmúlt évtizedekben mind sportszakmai mind pedig gazdasági értelemben, egy folyamatos fejlődési görbén keresztül a világ legnépszerűbb és leggazdagabb bajnokságává érett.   A cikksorozat második részében folytatjuk az itáliai futballszakma angol földön dolgozó prominens képviselőinek sikertörténetét. Az olasz taktika és futballszakma ,,felsőbbrendűségének” legszembetűnőbb példáját a győztes karakterjegyekkel nem bíró Claudio Ranieri rendhagyó, csodaszámba menő sikerének titkán keresztül elemzem.

Nehéz ügy. Egy győztes karakter nélküli szakvezető. A vezetőedző, akinél kevés szerencsésebb, ugyanakkor balszerencsésebb kollégát ismer a futballvilág.

A vezetőedző, aki képes csapatot építeni a rendelkezésére álló, sokszor nem is kimondottan versenyképes keretből. Egy szerethető ember, aki a csapat szurkolói, a média, a klubelnökök és játékosainak túlnyomó része számára egyaránt szimpatikus. Egy futballhoz értő sportember, aki az élettől számos alkalommal kapott nagy lehetőséget, amely viszont vagy rosszkor érkezett, vagy csak képtelen volt élni vele. A futballt értő olasz edző, aki számos nagy játékost nevelt vagy fedezett fel. Mégsem volt velük, amikor annak beérett a gyümölcse.

Claudio Ranierit edzői karrierje során, egy-két alkalomtól eltekintve, rendre elkerülték a sikerek. A világ egyik legszerencsésebb edzője, akinek lehetősége volt számos európai nagycsapatnál vezetőedzőként dolgozni. Nem mindenki ülhet le többek között a Chelsea, a Valencia, az Atlético Madrid vagy éppen a Juventus, a Roma, a Fiorentina vagy az Internazionale kispadjára. És még kevesebben vannak azok, akik nem nyernek trófeákat a fenti együttesek túlnyomó részével. És még ennél is kevesebb, szerencsés kolléga dolgozik a futballvilágban, aki a sorozatos bukások és menesztések ellenére újra és újra lehetőséget kap egy másik európai elitklub irányítására. És ha nem klubok, akkor pedig például a görög válogatott felkészítésére. Balszerencsés is Ranieri, aki közel harmincéves edzői karrierjének alkonyán már maga sem hitt abban, hogy valaha bajnoki címet ünnepelhet aktuális csapatával. 2016-ban ez mégis megtörtént. A Leicester City edzőjeként, némi túlzással, rajt-cél győzelemre vezette az eredetileg a kiesés elkerülését kitűző csapatot, amely Európa leggazdagabb bajnokságában, az angol Premier League-ben ért fel a csúcsra.

 

SZAKMAI HÁTTÉR

Claudio Ranieri 1986-ban fejezte be az aktív labdarúgást a Catanzaróban. Edzői karrierje elején az akkoriban az olasz harmadosztályban szereplő Cagliari volt az első komoly állomása, amelyet nem túl acélos játékoskerete ellenére előbb a másod-, majd az első osztályba, a Serie A-ba vezetett. Ez mérföldkőnek számított a később Massimo Cellino klubelnök által felépített klub életében. Komoly edzői sikere meghozta a kezdeti elismerést, és az adott évben a legendává vált Maradonától és a sportigazgató Luciano Moggitól is elköszönő Napoli kérte fel vezetőedzőnek. Bár kerete nem vetekedhetett a Maradona-féle Napolival, egy ideig versenyben volt a bajnoki címért, végül a negyedik helyet szerezte meg. Fél évvel később a negatív eredmények hatására menesztették. Ez volt számára az első bukás egy viszonylag nagy csapat irányításakor. (Kontinuitás hiányában, amelyre még visszatérünk.) Edzői pályafutása során a legtöbb idényt a Fiorentina kispadján töltötte, ahol első évében ismét megnyerte a Serie B-t, és ezzel az élvonalba vezette a Violákat. Ekkor ez már a harmadik feljutást eredményező siker rövid edzői pályafutásában. Két Serie B- és egy Serie C feljutás. A következő években a klubvezetéssel együtt összeállította minden idők legerősebb Fiorentináját. Batistuta vagy éppen Rui Costa vezérletével elhódította az Olasz Kupát, míg egy esztendővel később a Kupagyőztesek Európa-kupájának elődöntőjébe vezette együttesét. Ez a teljesítmény spanyol szerződést ért számára, ahol az olasz edzők neve az olasz kupacsapatok elsöprő nemzetközi fölénye miatt nagyszerűen csengett. Emellett Fabio Capello az adott évben a Real Madriddal spanyol bajnoki címet szerzett. A spanyolországi kaland is jól indult számára, ahol a Valencia az Intertotó-kupában volt érdekelt, és Ranieri az UEFA Kupa előszobájaként számontartott versenysorozatot meg is nyerte fiaival. 1998-ban a spanyol Király-kupát az ellen az Atlético Madrid ellen hódította el, amely a szezon végén leigazolta őt a Valenciától. A fővárosban viszont nem járt sikerrel, és idejekorán távozni kényszerült.

Angliában ugyanakkor tárt karokkal várta a fővárosi Chelsea, ahol Gianluca Vialli személyében egy olasz edzőt váltott, és aki rövid idő leforgása alatt öt nagy trófeát nyert a londoniakkal: KEK, Liga Kupa, angol és európai Szuperkupa, Angol Kupa. Ahogyan Firenzében, itt is a jövő csapatát építette, ahol felfedezte és beépítette a később az angol válogatott gerincét alkotó Terryt és Lampardot is, akik később sikereiket már az akkoriban a világ legjobb edzőjének titulált José Mourinhóval érték el. Bár utolsó évében bejutott a BL elődöntőjébe, Roman Abramovics, az új tulajdonos, nem volt megelégedve vele, és 2004-ben menesztette.

A nemzetközi sikerekhez szükséges tudás nem volt, és most sincs Ranieri birtokában.

Ezután visszatért Valenciába, és bár gyors UEFA Szuperkupa-diadallal indított, rossz szezont futott, így ismét távoznia kellett. Később hazatért Itáliába, ahol a Pármát megmentette a kieséstől, amikor is jött a futballbotrányba keveredett, ezer sebből vérző Juventus ajánlata. Edzői tehetségét Torinóban is megmutatta, ahol a korábbiaknál lényegesen gyengébb kerettel előbb bronz-, majd egy évvel később ezüstérmet nyert, az akkor erősebb kerettel bíró Inter mögött. A Real Madrid elleni 2008-as BL-csoportmérkőzések során odavissza verte a spanyol csapatot Del Piero vezérletével, de az idény végére kifulladt, belebukott a gyenge eredményekbe, és távoznia kellett. Az igazsághoz tartozik, hogy Ranierinek sosem volt olyan erős játékoskerete Torinóban, mint Trapattoni, Lippi vagy Capello idejében. Hasznos munkát végzett a Juventusnál, és összességében sikeres volt egy a bajnoki címért folyó küzdelemhez nem versenyképes csapattal. Az AS Romával felvette a versenyt Mourinho Interével szemben, amely csupán az utolsó bajnoki mérkőzés eredményének köszönhette bajnoki címét és a triplázást (BL, Olasz Kupa és bajnoki elsőség) 2010-ben. Második évében már képtelen volt megismételni korábbi eredményeit – a szezon során Rómából is menesztették.

Ranieri a modern kori edzői korszakában, némi meglepetésre, Rómában nyújtotta a legkiemelkedőbb szakmai munkát, és a bajnokság legvégéig versenyben tartotta a fővárosiak bajnoki reményeit. Mint minden állomáshelyén, ahol valaha megfordult, hiányzott munkájában a kontinuitás, és egy idő után már nem tudta tovább építeni csapatát, amely így eredményességében a remélt fejlődés helyett inkább visszaesést mutatott. Ennek köszönhette menesztését második római szezonja során. A későbbiekben az Inter, a Monaco és a görög válogatott szakvezetője is volt, de hol közepes, hol botrányos teljesítményt nyújottak együttesei. 

A fenti eredményeket követően 2016. május 2-án angol bajnok lett a Leicester Cityvel, amely 132 éves története során először nyert bajnokságot.

 

EGY KARRIER MEGKORONÁZÁSA 

Claudio Ranieri Londonban töltött időszaka alatt elismerést vívott ki magának a Chelsea szakvezetőjeként, és neve jól cseng Angliában, de a görög válogatottal történt kínos leszereplés után kétkedve fogadta a közvélemény a több országban is bukott szakvezetőnek titulált olasz mestert.

A szakvezető egyik erőssége, amely edzői karrierje során segítette beilleszkedni a legnagyobb európai bajnokságok világába, hogy érzékeny alkat, de mentálisan nagyon erős személyiség.

A sors igazságtalanságának érezte, hogy bár kiemelkedő együttest épített az évek során Firenzében és Londonban, nem lehetett ott, amikor a klub learatta a babérokat. Ahogy szó volt róla korábban, ő építette fel a kilencvenes években megerősödő Cagliarit is, de Nápolyba igazolása miatt ott sem ő aratta le a sikereket. Igazságtalanságnak érezte, hogy a Napoli, a Juventus és az Inter hívásakor a gigászok aktuális játékos politikája és anyagi háttere nem adott alapot egy kiemelkedő szereplés lehetőségére. Az egyik legtapasztaltabb szakvezetőként a legnagyobb európai topligák csapatai kérték fel vezetőedzőnek. Dolgozhatott Itáliában, Angliában, Spanyol-, majd Franciaországban is. Monacói szerepvállalása is úgy végződött, ahogyan nem várta volna. Feljuttatta együttesét az első osztályba, majd az ezüstérem ellenére menesztette a klubelnök. Ott sem volt kellően jó, amikor már igazán sztárjátékosokat vásárolt a menedzsment. Bárhol megfordult Európában, bár többre vágyott, rendre azzal találkozott nap mint nap, hogy a média, a szakma és a közvélemény figyelme más és más sztáredzőkre és feltörekvő tehetséges szakemberekre irányul. Rengeteg munka és áldozatvállalás után szeretett volna ő is kitűnni egyszer kollégái közül. Nem hitte volna, hogy 2015. július 13-án történt kinevezése a Leicester City irányítására nemcsak szakmai pályafutása, de talán egyben élete legfontosabb pillanata is volt!

 

A LEICESTER CITY BAJNOKI CÍMÉNEK TITKA 

A 4-4-2-es alapfelállásban Ranieri visszanyúlt Arrigo Sacchi totális futballpolitikájához, amely az olasz taktika magasiskoláját ötvözte a holland kreativitással. A bajnokságban a Leicester rendre úgy került ellenfelei fölé, hogy a védekező fázisban a négy védő és a két támadó közti területet Ranieri tudatosan szűkítette le, így jó 25 méteres területen kellett az ellenfeleknek építkezniük az olasz edző taktikája ellen. Ennek köszönhetően a vetélytársaknak alig volt helyük helyzetbe hozni támadóikat, mivel Ranieri tökéletesen lezárta a területeket. A két ék fogta az ellenfél egy vagy két belső, játékszervező középpályását, miközben a két szélső (többnyire Mahrez és Albrighton) középre húzódtak, megfojtották az ellenfél centrális támadásvezetését, így Ranieri a szélsőjáték erőltetésére kényszerítette aktuális riválisát.

Ennek volt köszönhető a kreativitás hiányában szenvedő ellenfelek által a rengeteg felívelt labda, amely nyílt felhívás volt az olasz edző részéről: a hátsó négyes fejpárbajt vívhatott a támadókkal, és létszámfölényben sikerült hatástalanítani a támadások többségét. Emellett a támadó és szélső középpályás együttes erővel, még az ellenfél térfelén megpróbálta visszaszerezni a labdát.

Ranieri – Sacchitól ellesve – olyan szorosan tartotta mindhárom védelmi vonalát, hogy ez a taktika meglepő módon hatásos volt a 4-3-3-as és a 4-2-3-1-es felállással szemben is, hiszen olyan közel álltak egymáshoz a Leicester játékosai, hogy az ellenfélnek a várt létszámfölényes szituációk helyett egyszerre három védelmi vonalat kellett átjátszania egy leszűkített területen.

Ranieri a Sacchi-féle 4-4-2-t alkalmazza a bajnokcsapatnál

 

A Leicester a 2015/16-os idény során nagyon erősen presszionált. Az ellenfél hosszú labdákkal nem tudott operálni, mivel a védelmi vonalat Ranieri magasan tartva számos esetben lesre tudta futtatni ellenfeleit. E taktika egyedül az Arsenal szélsőfutballt erőltető játéka ellen volt eredménytelen.

Összességében ugyanakkor e rendszer nem korlátozta, hanem érvényre juttatta szerényebb képességű játékosainak erősségeit, akik közül Mahrez szabad kezet kapott a kreatívabb támadójátékra. Ranieri csapatától nem volt elvárható a kreatív futball. Támadó fázisban a szerényebb kvalitás miatt a kevés, de hatásos fegyverekre helyezte a hangsúlyt. Labdaszerzésnél kevés rövid passz mellett inkább hosszú, azonnali támadásindításokkal építkezett, amihez Vardy tökéletes választásnak bizonyult.

A Leicester kevés, de annál hatékonyabb támadófegyvereinek egyike Vardynak az ellenfél védelmi vonala mögé történő, mélységbe való beindítása

 

A két szélsőközéppályás centrális szerepe vagy a védelemből, így sokszor a Schmeichel kapustól felpasszolt labdák voltak a sikerhez vezető út egyszerű, de annál hatásosabb eszközei, ahol támadásban Okazaki kivételes fejjátékára építve Vardy számos esetben kerülhetett helyzetbe. N’Golo Kanté a két fázist tökéletesen kötötte össze, és robusztus alkatként a labdát számos alkalommal maga cipelte az ellenfél büntetőterületéig. Mögötte pedig összezártak a belső középpályások, biztonságot teremtve, illetve egyben előkészítve egy Kanté által esetlegesen elveszített labda után az annak visszaszerzésére fókuszáló azonnali labdavisszaszerzésre irányuló presszionálást.

Két négyes védelmi vonal a saját tizenhatoson belül – túlerőben az ellenfél támadóival szemben

 

A végső siker titka ugyanakkor másban is keresendő. A szezon során a riválisok várták azt a fordulópontot, amikor a Leicester kifullad, és az egyre nehezedő nyomást már sem fizikálisan, sem pedig mentálisan nem bírja majd el. Ez nem következett be, amely egyértelműen a Ranieri vezette stáb szakmai sikerének tekinthető. A többnyire egyazon labdarúgókat szerepeltető vezetőedző és szakmai stábja kivételes erőnléti felkészítést tervezett meg a szezon előtt, amely a lelkesedésnek és értelemszerűen a nemzetközi szereplés hiányának betudható több pihenőnapnak köszönhetően elég volt, és kitartott a bajnokság végéig.

 

KONKLÚZIÓ

Claudio Ranierit dicséri, hogy pályafutása alkonyán a számos negatív élmény és csalódás ellenére kitartott saját hitvallása mellett, nem tört meg lelkileg, és újabb és újabb kihívásokra mert igent mondani. A Rómában született mester olyan kiscsapattal tett csodát, amire talán más, kreatívabb futballt képviselő sztáredző sosem lett volna képes. A Leicester City bajnoki címéhez nagyban hozzájárult az a tény is, hogy az angol bajnokság igazi gigászai rossz szezont futtottak a 2015/16-os szezonban.

Mourinho bukása a Chelsea-vel több mint kínos volt, a Manchester United hektikus szereplése Van Gaal alatt szintúgy. Pellegrini Manchester Cityje bár bejutott a BL legjobb négy együttese közé (taktikailag oda-vissza kikapott a szezon elején Allegri akkoriban formálódó, új Juventusától, később pedig a szerencsés sorsolás is szerepet játszott), már Roberto Mancini idejében sem volt kimondott csapat. Az egyéni megoldások futballjából Pellegrini sem kovácsolt egységes együttest. Wenger Arsenalja pedig már több mint egy évtizede csak „ígéret” volt ekkoriban.

Egészen hihetetlen sikertörténet, hogy a Leicester a bajnokságban olyan csapatok, mint a Tottenham és a Liverpool ellenében is sikeres tudott lenni.

Claudio Ranieri 64 évesen jutott a csúcsra Európa egyik legnevesebb bajnokságában. Fantasztikus eredménye nem csupán Angliában, hanem Olaszországban is új dimenziókat nyitott meg számára. Egyetlen bajnoki cím elég volt ahhoz, hogy olyan elismerésekben részesülhessen, amelyekre megannyi olasz edzőlegenda sohasem számíthatott. Megjutalmazták a szakvezetők kiemelkedő munkáját dicsérő, komoly tradíciókkal bíró Bearzot-díjjal. Emellett Marcello Lippi után ő a második olasz edző, aki kiérdemelte az Olasz Olimpiai Bizottságtól a Arany Pálma díjat.

Ranieri hihetetlen története nem teszi őt jobb szakvezetővé, de a Leicesterrel való történelmi siker széles körben való elismerését példázza az is, hogy Sergio Mattarella olasz köztársasági elnöktől megkapta a Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Clauido Ranieri munkájának hála a Leicestert nem csupán a történelmi bajnoki címig, de a Bajnokok Ligájának csoportkörébe, majd pedig a rájátszásába is elvezette. Bár Ranieri ezúttal sem tudta megismételni eredményességét, utolérte végzete, és második Leicesternél töltött szezonjának kellős közepén távoznia kellett a klubtól. Azonban a Leicesterrel elért bajnoki címét már soha senki nem veheti el tőle.


A szerző Facebook-elérhetősége: https://www.facebook.com/calcioanalyst

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x