Peru névtelen sztárja – Renato Tapia

A Copa America 47. kiírásán nemrég, utolsók közt bemutatkozó Peru válogatottjának jelenlegi legértékesebb játékosa a Celta Vigóba idén berobbanó Renato Tapia. Ideális posztját ugyan sokáig nem találták, s Hollandiában már-már úgy tűnt, megbicsaklik karrierje, végül Eduardo Coudet kezei alatt a La Liga egyik legjobb védekező középpályásává vált.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Renato Fabrizio Tapia Cortijo a fővárosban, Limában látta meg a napvilágot 1995. július 28-án. Már nagyon fiatalon a focilabda volt a mindene, először a Sporting Cristal, majd a neves Ester Grande de Bentin akadémián tanulta el a játék csínját-bínját.

Először 2009-ben hívta fel magára a helyi média figyelmét, amikor a „La Noche de Estrellas” díjátadó ünnepségen az ország egyik legjobb fiatal játékosának titulálták, majd ezt követően 2011-ben, 15 évesen részt vehetett az U17-es Sudamericanón (utánpótlás szinten ez volt akkor a kontinenstorna neve), ahol négy mérkőzésen is pályára lépett. Ezt követően a hírek arról szóltak, hogy – 16. életévét éppen betöltve – Liverpoolban tárgyaltak az ügynökével és a szüleivel, de a klub orvosai úgy vélték, hogy nem fog kellőképpen megnőni, és így nem lesz elég erős az angol focihoz. Így jött a képbe a Twente együttese. A holland klub négyéves szerződéssel kínálta meg, amely a 18. születés napját követően lépett életbe, így befejezhette odahaza az iskolát és maradhatott az ESG akadémián.

 

BEMUTATKOZÁS, MAJD VERGŐDÉS HOLLANDIÁBAN

Kétezer-tizenhárom nyarán tette át a székhelyét az öreg kontinensre. Hollandiában eleinte a tartalékcsapatban számoltak vele, amely ekkortájt a másodosztályban szerepelt. 19 mérkőzésen kapott lehetőséget és a taktikai érettségét már ekkor feljegyezték a szakértők, mert a területek lezárásában kitűnően alkalmazkodott az aktuális helyzetekhez. Második idényét már az első kerettel az élvonalban kezdhette meg, de itt először úgy vélték, hogy belső védőként számítanak rá, azonban a nyitó forduló első perceiben egy talajfogás közben a bokája kifordult, és hónapokra a partvonal mellé száműzte. Amikor januárban teljes értékűen visszatért, már a középpályán számoltak vele, és ez kitűnő döntésnek bizonyult. A támadásépítésekből, sőt még a gólszerzésből is kivette a részét, és – bár csak 17 találkozón játszott – a helyi topklubok figyelmét is felkeltette.

 

Egy 2015 tavaszán készült scout reportban az Eredivisie legtehetségesebb játékosai közé sorolták (Forrás: outsideoftheboot.com)

 

A második enschedei szezonjára új edzőt kapott, aki elkezdte keresni a helyét a saját rendszerében, így az ősz folyamán több poszton is feltűnt, de sehol nem vallott szégyent, sőt mi több, a januári átigazolási ablakban a Feyenoord ajánlatára már sem a klub, sem a játékos nem tudott nemet mondani. A rotterdami kaland azonban nem indult túl fényesen, mert Giovanni van Bronckhorst nem lelkesedett annyira érte, így mindössze három mérkőzéssel zárta a tavaszt – többnyire a padot koptatta, vagy az U21-es csapatban szerepelt a másodosztályban.

Aztán a 2016-17-es szezonban úgy tűnt, hogy kisiklik a karrierje, kevesebb mint 200 játékpercet kapott a „Dél büszkeségében”, ami egy fiatal játékos számára legtöbb esetben komoly törést tud jelenteni. Bár volt ajánlata a következő nyáron, hogy távozzon, Tapia nem akarta feladni a harcot és megküzdve a helyéért a következő idényben már megkapta az esélyt, amivel élni is tudott, majd aztán mikor lehetőség adódott kitenni őt a partvonalra, Van Bronckhorst ismét kegyetlenül bánt vele.

2019 januárjára jutott el arra a pontra, hogy muszáj váltania, mert Rotterdamban nem hisznek benne, így jött a Willem II, ahol egy fél szezont töltött kölcsönben, védekező középpályást játszhatott és kiválóan szerepelt, nagyban hozzájárulva, hogy a tilburgiak odaértek a nemzetközi szereplést érő helyre a rájátszásban.

 

Hiába töltött el hosszú szezonokat Rotterdamban, soha nem bíztak benne igazán (Forrás: Getty Images)

 

Visszatérve a Feyenoordhoz, az új edző, Jaap Stam megadta neki a bizalmat, ám miközben nála rendszerint a kezdőben kapott helyet, a csapat összességében nem teljesített jól, így október végén jött Dick Advocaat, aki ismét a padra száműzte. Mikor 2020 nyarán a koronavírusos időszak alatt kifutott a szerződése, egyetlen dolog motiválta őt: olyan helyre igazolni, ahol bíznak benne.

 

A SPANYOL KALAND ÉS A KITELJESEDÉS

Az anyanyelvi előnyök miatt jött szóba Spanyolország, ahol legalább ezzel nem kellett küzdenie, a nem épp fényes anyagi helyzetben lévő Celta Vigo pedig esélyt jelentett számára egy új kezdethez. A galíciai együttesnél négyéves szerződést írt alá. Óscar García terveibe pontosan beleillett a „hatos” poszton, függetlenül attól, hogy milyen rendszert is rakott fel a spanyol szakember. A kilenc fordulóig tartó kínlódást azonban megelégelte a vezetőség és menesztették Garciát, akinek a helyére Eduardo Coudet érkezett. Coudet pedig megtalálta az ideális szerepkört Tapia számára. 

Az argentin edző 4-1-3-2-es hadrendjében egyedül futballozhat a védelem és a középpályás-sor között, s itt minden erősségét mintha felnagyítanák. A fizikai erejét és a technikai tudását is egyszerre tudja csillogtatni, mert a kemény, s olykor kissé agresszív stílusa a védekezésben remekül illik a szerepköréhez, a játékintelligenciája látványosan megmutatkozik a területek levédekezésekor és a társak irányítása alkalmával, hogy kinek kell visszább mozogni, vagy fellépni egy adott ellenfélre. Emellett pedig a progresszív labdacipelései, a jól megfontolt progresszív passzai is elősegítik a csapat támadásépítéseit, aminek ő lett az egyik kulcsfigurája. Ez abban mutatkozik meg, hogy leginkább a szabad passzopció feladatát kell betöltenie a sok mozgásával, hogy őt bármikor meg tudják játszani a társak, ha a visszalépő kreatívabb játékossal jön egy védő is.

 

A frissítés alatt is nagyon figyeli az argentin szakember instrukcióit, hogy mit vár el tőle (Forrás: LaLiga)

 

A statisztikai mutatói nem kiugróak, de kétség nem férhet hozzá, hogy ő az egyik legfontosabb letéteményese a Celta Vigo kiváló szereplésének – főleg a védekezést illetően – és annak is, hogy a Coudet-rendszer ennyire hatékonyan működik. A csillogást és az egyszerű futballszeretők figyelmét meghagyva Iago Aspasnak, ő legalább annyira fontos szereplője lett a csapatnak, mint a klublegenda.

 


(X) Fogadj a legmagasabb oddson az Eb-re és a Copa Américára és osztozz a 3,2 millió Ft nyereményalapon! 


 

A BLANQUIRROJA SZÜRKE EMINENCIÁSA

Még be sem töltötte a 20. életévét, mikor a 2015 februárjában kinevezett argentin Ricardo Gareca azonnal felvitte őt a felnőttcsapatba – meglátva benne a potenciált. A bizalmat rögtön az első felkészülési meccsen meg is kapta Venezuela ellen. A nyári Copa Américán a nyitómeccs előtti utolsó edzésen térdszalag-húzódást szenvedett, s így nem léphetett már pályára a tornán. Ennek ellenére miután új játékost nem hívhattak be a helyére, végig a csapattal maradt, így ha játékperccel nem is, jelenlétével hozzájárulhatott csapata bronzérméhez. 

A világbajnoki-selejtezők első részében rendre a kezdőben szerepelt, majd a 2016-os centenáriumi kontinenstornán is csak azon a meccsen nem játszott, amikor már biztos volt a továbbjutásuk. A selejtezők folytatódtak, Tapia pedig továbbra is az egyik legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtotta, még a klubkarrierjének szenvedősebb időszaka alatt is, mert Gareca bizalma töretlen volt felé. Amikor 2017 novemberében Új-Zéland ellen kvalifikálták magukat az oroszországi világbajnokságra, az első mérkőzés legjobbjának választották.

 

A Wellingtonban rendezett odavágón gól nélküli döntetlen született, Tapia pedig a meccs legjobbja lett (Forrás Getty Images)

 

A nem túl sikeres vb-szereplés után továbbra is szürke eminenciás módjára dolgozott a címeres mezben. A 2019-es Copa América során csak a finálét nem játszotta végig, mikor már fejvesztve rohantak az eredmény után, de a brazilok elleni csoportmeccset leszámítva – ahol az egész csapat gyenge volt – nem lehetett belekötni a teljesítményébe. A progresszív labdacipelései és az erőteljes felpasszai élményszámba mentek, még a kicsit kockázatosabb cselei is rendre ültek, ám mindez kevés volt a torna álomcsapatához, ahová egyetlen perui sem fért be, miközben ők játszhattak a döntőben Brazília ellen.

A most zajló kontinenstornán ő a csapata legértékesebb tagja, ami nem mutat túl jól Peru játékosállományára nézve, viszont az ő egyéni fejlődését leírja, hogy a transfermarkt.de oldalon kevesebb mint egy év alatt 2,4 millióról 20 millióra nőtt az ázsiója.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


Kiemelt fotó: Getty Images

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x