Rocco vs. Herrera: a Milan–Inter derbik és a catenaccio nemzetközi uralmának története – II. rész

Február 21-én az elmúlt évtizedek egyik leginkább várt milánói városi derbijét játssza egymással a Serie A bajnoki címéért versengő Milan és Inter együttese. Az elmúlt hetekben a La Gazzetta dello Sport legnagyobb szaktekintélyével elemeztük a scudettóért ádáz harcot vívó két ősi rivális idei szereplését, illetve korábban részletesen elemeztem Antonio Conte Itáliában működő, Európában viszont rendre kudarcot valló taktikai hitvallását és Stefano Pioli szakmai újításait is. Ezúttal az 1960-as években Milánót a világfutball fővárosává tévő két gigász csatározásainak állítunk emléket. A két legendás szakvezető Nereo Rocco és Helenio Herrera milánói együttesei az egyetemes futballtörténelem egy korszakát határozták meg, és mai napig a leghírhedtebbnek titulált városi derbik az ő irányításuk idején játszódtak.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A cikksorozat első részében elemeztem, hogy Nereo Rocco a valaha volt egyik legsikeresebb olasz szakvezető, aki forradalmasította az olasz védekezési formát, és klubszinten, az AC Milan kispadján a világ tetejére vezette a catenacciót. Rocco volt az első – osztrák származású – olasz szakvezető, aki felültette csapatát Európa és a világ trónjára. A trieszti legenda például szolgált egy akkoriban Európában komoly hírnevet szerző edző, Helenio Herrera számára is, aki kezdeti itáliai sikertelensége után Rocco mintájára egy védekezőbb, gyors kontratámadásokra épülő futballt dolgozott ki.

 

Herrera és Rocco jókedvűen társalog egymással egy Milan–Internazionale bajnoki kezdése előtt; forrás: calciopedia.com

 

Herrera Buenos Airesben született, de Marokkóban nőtt fel, és francia, majd spanyol földön lett ismert. Itáliában rendre azt hangoztatta, hogy időre van szüksége a csapata építésére. Az Inter későbbi szakvezetőjéhez, a portugál José Mourinhóhoz hasonlóan tűzbe ment játékosaiért, ami a végső cél érdekében pluszenergiákat szabadított fel futballistáiban. Herrera kétszeres bajnok lett a Barcelonával, amely Kubalát, Czibort és Kocsist is foglalkoztatta, és kétszer nyert bajnokságot az Atlético Madriddal is.

 

A büszke Helenio Herrera az Interrel elhódított Világkupával és BEK serleggel a kezében (Gazzetta dello Sport)

 

Eközben Rocco szakmai sikerei mind hazájában, mind Európában úttörőek voltak. Ami a scudettóért folyó versenyfutást illeti, komoly kihívója akadt a Herrera vezette Grande Inter személyében. Közös történetük egy Padova–Inter mérkőzésen kezdődött, amikor Rocco kiscsapata 2-1-re legyőzte az olasz földön kezdetben sikertelen Herrerát. Herrera – Itáliába érkezése és a Spanyolországban elért bajnoki aranyak után – kezdetben képtelen volt sikerre vezetni az Intert az alkalmazott futballjával, és az 1961–62-es szezonban elbukott az őt megelőző városi rivális AC Milan szakvezetőjével szemben. A Milan új trénere, aki védekező felfogással győzte le Herrera Interét, éppen a korábban a  Padovával bronzérmet felmutató Nereo Rocco volt.

Herrera kezdeti milánói sikertelensége és az ezt eredményező paradigmaváltása után elmondható, hogy Rocco játékelmélete abban mindenképp eltért a legnagyobb rivális szakvezető, Helenio Herrera nagy Interének catenacciójától, hogy szigorúbban vette annak klasszikus elemeit, és a fegyelem követelte elsajátítási folyamat során játékosai lelkiállapotát sem kímélve verte futballistáiba a megkövetelt elemeket.

Herrera a Rocco által globális szintre emelt catenacciót szélsőséges formában építette tovább. Ha Rocco együttesénél hivatkozhatunk arra, hogy a Milan több kiírásban is rekordnak számító gólokat lőtt, Herrera catenacciója a legkevesebb lőtt találattal ért a csúcsra. Tőle származik az olasz csapatok 1-0-ra nyert mérkőzéseinek legendája. Herrera rengeteget beszélgetett labdarúgóival, de sokszor kíméletlen és kegyetlen hangnemet ütött meg velük szemben.

Gyors, rövid passzos játékkal építkezett, ahol játékosainak nem hagyott időt lassú labdajáratásra. Kezdeti nehézségeit valójában 1962 novemberében vetkőzte le, amikor Jairt állította Maschio helyére, ami alapjaiban határozta meg a Grande Inter megszületését.

Suárez gyors, felpasszolt labdákat elkérő, osztogató szerepkörben tündökölt, mélységbe futtatta támadótársait. Alessandro Mazzola tanári labdákat osztogatott, miközben a  kontratámadások a szélvészgyors jobboldali szélsőnek Jairnak köszönhetően Herrera egyik legnagyobb fegyverei voltak támadásban. Corso félelmetes szabadrúgásairól nem beszélve.

Ahogyan az alábbi ábrán látható, Herrera az eredetileg szélsőhátvédként szerepeltetett Picchit állította libero szerepkörbe, mégpedig azért mert a pályán ő volt az együttes elsőszámú vezére. Libero pozíciójából tökéletesen olvasta együttese játékát – vezérként dirigálta társait és irányításának köszönhetően diktálta az Inter játékosainak letámadását illetve azt, hogyan és milyen ütemben fogják embereiket. Amíg Burgnich, a Szikla és a centrális területen mélyen helyezkedő Bedin az ellenfelek kikapcsolásában volt érdekelt,  Burgnich és Guarneri a megelőző szerelésekben is tündökölt. A támadás befejezésben életveszélyes balhátvédet, az ebből a megközelítésből úttörő szerepet hozó, egykor támadóként futballozó Facchettit is ki kell emelnünk.

 

Herrera Intere a legtöbb esetben az 1-4-3-1-1-es és az 1-4-2-2-1/1-4-2-3-as alakot öltötte magára. Az ábrán az 1964–65-ös szezonban történelmi triplázást (BEK-győzelem, bajnoki cím és Olasz Kupa-siker) elérő együttes felállását láthatjuk (A calcio titka)

 

Herrera – viselkedési mintáinak köszönhetően – feltűnőbb és színesebb egyéniség volt. Rocco inkább a klasszikus edzők világát élte, és előszeretettel invitálta közös italozásra játékosait. Herrera ugyanakkor szerette a feltűnést, magasabb fizetésért állt ki a klubvezetők előtt, és nyomon követte labdarúgói magánéletét, akiknek minden este időben ágyban kellett lenniük.

Az Intert évtizedekkel később BL-sikerre vezető portugál José Mourinhót nem véletlenül hasonlítják Helenio Herrerához, a Mágushoz, aki elsősorban azzal tűnt ki számos nagyszerű szakember közül, hogy eredményessége mellett képes volt saját szájízének megfelelően irányítania közvetlen környezetét.

 


Vajon melyik csapat nyeri a Serie A 2020/2021-es szezonját? Az Internazionale győzelmére 2,25-ös, az AC Milan elsőségére pedig 4,00-es oddson fogadhatsz az Unibeten!


 

Rendkívüli karizmája volt.

Mourinho Internél történő szerepvállalása is magában foglalta azt, hogy nemcsak az első csapat, hanem az utánpótlás-együttesek szakmai igazgatói teendőit is ellátta, és egyben ellenőrzése alá vonta e csapatokat gardírozó utánpótlásedzők munkáját. Herrera ugyanakkor ezt elsőként tette meg a hatvanas évek olasz futballjában, aki azt is képes volt kiharcolni Moratti elnöktől, hogy az elért győzelmek után játékosai prémiumának kétszeresét kaphassa meg. Herrera volt az, aki először foglalkozott saját imázsának ápolásával az edzői kar közül. Mourinhónál is erősebb pszichológiai hadviseléssel élt a siker érdekében: mind közvetlen környezetét fanatizálta a végső cél és a csapat kohéziójának kialakítása érdekében, mind már-már bicskanyitogató stílusban jövendölte meg a hétvégi bajnoki eredmények végkimenetelét, amikor is jóslatai sok esetben beigazolódtak. Játékosai fejébe verte, hogy csak akkor érhetnek el sikereket, ha mindegyikük a maximumot nyújtja. Továbbá olyan – sok helyen citált – táblákat helyezett ki az edzőtáborokban vagy a csapatöltözőben, amelyeken kulcsszavak szerepeltek, s amelyeket a játékosoknak az ágyból kirángatva is tudniuk kellett.

 

Herrera eligazítást tart az öltözőben. Mindenkinek betéve tudnia kell az utasításokat (La Gazzetta dello Sport)

 

Herrera híres volt arról is, hogy ő vezette be a csütörtöktől vasárnapig tartó edzőtáborozást, amelyben töretlenül hitt.

A szakember rendkívül sikeres időszaka az Inter kispadján nemzetközi szinten a valaha élt egyik legnagyobb szakvezetővé avanzsálta. Bár védekező futballja nem volt látványos, de annál eredményesebb. Közvetlenül Rocco Milanjának BEK-győzelmét követően felültette az Intert Európa és a világ tetejére.

Az 1963–64-es BEK sorozatban hat győzelemmel és két döntetlennel a háta mögött veretlenül nézett szembe a bécsi Práterben rendezett fináléban a Milant a negyeddöntőben búcsúztató Real Madriddal. A mérkőzésen Mazzola duplájával és Milani találatával 3-1-re győzi le a Real Madridot, majd ugyanabban az évben az Independiente elleni maratoni második mérkőzésen, a hosszabbításban szerzett győztes találatot követően a Világkupa is Morattiékhoz került.

 

Herrera vs. Rocco

Mai napig vita tárgya, melyikük volt a nagyobb szakvezető. Összességében elmondható, hogy mindkét korszakos zseni komoly örökséget hagyott az utókornak, és bár tény, hogy Helenio Herrera több országban, több klubnál ért el sikereket, ha a két edzőlegenda itáliai korszakára gondolunk, Rocco volt az első, aki a catenacciót 1963-ban Európa tetejére vezette.

Nereo Rocco négy nemzetközi kupasikerének köszönhetően a mai napig a második legeredményesebb szakvezető Európában az UEFA legrangosabb három kupasorozatában elért eredmények összehasonlításában – holtversenyben José Mourinhóval, Bob Paisley-vel és Sir Alex Fergusonnal. Érdekesség, hogy az egyetlen szakvezető, aki Roccót megelőzi eme összevetésben, éppen saját tanítványa, a remek taktikai érzékéről ismert, a csapatait BEK-, KEK- és három UEFA-kupa-győzelemig vezető Giovanni Trapattoni, amely különös hangsúly kap.

 

Nereo Rocco egyik kedvenc futballistájával Giovanni Trapattonival az egyik találkozót követően; forrás: delinquentidelpallone.it

 

Herrera és Rocco összehasonlításakor érdemes megemlíteni, hogy míg Rocco a tanításait kellő hatékonysággal tudta átadni játékosainak, hiszen a csapatából kikerült későbbi szövetségi kapitányok, Maldini, Trapattoni, Capello mind sikeres edzőkké váltak, és méltó módon vitték tovább mesterük örökségét, addig Herrera tanítványaiból nem váltak ekkora szakvezetők.

 

Rendkívüli felvételek a La Gazzetta dello Sport archivumából: 1977-ben az AC Milan együttese vonattal utazik soron következő bajnoki mérkőzésére. A képen a mester Nereo Rocco játékosával, a később az AC Milant szintén Európa tetejére vezető Fabio Capellóval kártyázik

 

A klubcsapatok európai térnyerése és dominanciája természetesen kihatott az olasz válogatott versenyképességére is. A nemzeti együttes felmérhetetlen veszteséget szenvedett a Grande Torino játékosainak és szakmai stábjának halálához vezető supergai tragédia következtében. Rocco és Herrera módszereinek és sikereinek köszönhetően a hatvanas években az olasz válogatott is egyre jobb eredményekre volt képes, és 1968-ban – a nemzetközi tapasztalattal bíró milánói játékosok segítségével – Ferruccio Valcareggi irányításával felülhetett Európa trónjára.

 

Nereo Rocco szakvezetőként elért sikerei az AC Milan kispadján:

Serie A-bajnok: 1961–1962, 1967–1968

Olasz Kupa-győztes: 1971–1972, 1972–1973, 1976–1977

Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes: 1962–1963, 1968–1969

Világkupa-győztes: 1969

Kupagyőztesek Európa-kupája-győztes: 1967–1968, 1972–1973

 

Helenio Herrera szakvezetőként elért sikerei az Internazionale kispadján:

Serie A-bajnok: 1962–1963, 1964–1965, 1965–66

Olasz Kupa-győztes: 1977–78

Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes: 1963–1964, 1964–1965

Világkupa-győztes: 1964, 1965

 

Az elmúlt két fejezetben részletesen taglaltam, hogy a hatvanas évek klubfutballját uraló két milánói együttes szakvezetői hogyan építették fel játékukat és milyen eredménnyel tették mindezt. A cikksorozat következő részében számos ábra és kép segítségével a két edzőzseni irányításával lejátszott legendás milánói derbik teljes eredménysorát felsoroljuk és vizsgáljuk.


A szerző a Calcio Analyst Italia nevű nemzetközi podcast adás szerkesztője

A cikksorozat korábbi részei:

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x