A sikerkovács, avagy Monchi története a Sevillával

Péntek este az Internazionale ellen lép pályára az Európa-liga döntőjében a Sevilla FC. A spanyolok 2006 óta egészen döbbenetesen teljesítenek a második számú európai kupában, most pedig esélytelenebb csapatként léphetnek pályára a döntőben. További sikert jelent számukra az, hogy a 4. helyen végeztek a bajnokságban, így a döntő eredményétől függetlenül indulhatnak jövőre a Bajnokok Ligájában.


Vajon képes lesz az Inter ellen is diadalmaskodni az andalúz együttes?


2006-ig megalakulásuk első 110 évében csupán 4 trófeát nyertek, az utolsó egy Spanyol Kupa volt 1948-ban! Azóta az andalúz klub öt UEFA Kupát/Európa-ligát, egy-egy-egy Spanyol Kupát (Atlético Madrid ellen), Spanyol Szuperkupát (Real Madrid ellen), és Európai Szuperkupát (Barcelona ellen) rakhatott a vitrinbe.

A sikerek során a legállandóbb szakmai tényezőnek a sportigazgató, Monchi bizonyult. Ramón Rodríguez Verdejo (Monchi teljes neve) cserekapus volt a Sevillánál a 90-es években, visszavonulása után pedig tapasztalatlansága ellenére, az akkori klubelnök, Roberto Ales kinevezte őt sportigazgatónak.

Már akkor is jó szeme volt a tehetségekhez…

2000-ben vette át az irányítást Monchi, és munkásságának is köszönhetően, visszajutott az élvonalba szeretett klubja. Tapasztalatlansága leküzdése érdekében járt Angliában tanulmányutakon, üzleti menedzsmentből szerzett MSc diplomát, jogot tanult, és sok kurzust is elvégzett, tanulmányozva a vezetés és a kommunikáció készségeit. Elsődleges feladataként a klub üzletpolikiját akarta átalakítani, aminek alapjaként képzelte el, a megfelelően kiépített scouting hálózatot, amelyen keresztül a tehetségeket az országon belül és kívül is már akkor megtalálhatják, mikor még egyetlen rivális klub sem figyelt fel rájuk. Ennek a dolognak az egyik legékesebb példája volt Daniel Alves, akit a brazil Bahia csapatától 500 ezer euróért vettem meg, a többi pedig – ahogy szokás mondani – már történelem.

A Middlesbrough elleni 2006-os UEFA-Kupa döntő 4-0-s megnyerése jelentette a fordulópontot, és azóta sikerült kialakítani maguknak egy olyan „aurát” ebben a sorozatban, amely a legnagyobb kluboknak is gondot jelent, hogy túl tudjanak jutni rajtuk. Amikor az andalúzok elindulnak a második számú európai kupasorozatban, vagy a Bl-ben kerülnek ide tavaszra, az első pillanattól kezdve minden szakértő bátran írja be őket a végső győzelemre esélyes klubok közé, mert még a fogadóirodák is tudják, hogy ez a “Sevilla vadászterülete”.

Nyertek Európa-ligát a Liverpool és a Benfica ellen is (mindkétszer esélytelenebbnek tituláltként), idén pedig kiverték már – Monchi korábbi csapatát – az AS Romát, a Wolverhampton Wandererst, és a Manchester Unitedet is. Bár, a Bajnokok Ligájában még nem értek el ekkora sikereket, két éve a negyeddöntőbe is sikerült bekerülniük a Vörös Ördögök legyőzésével, akiknek most is borsot törtek az orruk alá (az angliai 2-1-es vereség volt a fordulópont José Mourinho manchesteri ténykedésében).


Más utakon…

Monchi játékos értékelési képessége annyira jó, hogy a Manchester United, az Everton, az Arsenal, a Real Madrid, a Barcelona, és a Paris Saint-Germain is mutatott iránta eltérő mértékű érdeklődést, azonban 2017-ben az olasz fővárosba tette át székhelyét, új kihívásokat keresve.
Négy éves szerződést írt alá a Farkasoknál, azonban 2019-ben már vissza is tért Sevillába. Rómában nézeteltérésbe keveredett a szurkolókkal az FC Porto elleni BL-nyolcaddöntő kiesést követően, amikor is 15 római szurkoló számon kért néhány játékost, és klubvezetőt, többek között Monchit is az eredmény miatt. A spanyol állítólag azt válaszolta nekik, hogy „hat hónap múlva nektek megyek egyesével”.

James Pallottával – az AS Roma akkori tulajdonosával – is megromlott a viszonya, ugyanis Malcomot szerették volna megvenni a Bordeaux-tól, azonban hiába egyeztek meg a játékossal, az utolsó pillanatban azonban lecsúsztak róla, mivel a Barcelona jobb feltételeket kínált a játékosnak, pedig az akkori edző, Ernesto Valverde nem is akarta, hogy leigazolják. Itt a pletykák azt terjesztették, hogy Monchi szeretett volna több fizetést ajánlani, de azt a tervét már nem engedélyezte a tulajdonos. Malcom egyébiránt 24 meccsen lépett pályára a Barcelonában, és egy év múlva a Zenitbe igazolt 40 millió euróért.
Nem segített a megítélésén az, hogy Mohamed Salah-t 42 millió euróért eladta a Liverpoolnak, ami aztán aprópénznek minősült az egyiptomi támadó liverpooli játékát tekintve. Ezért rengeteg pénzt kértek el Alissonért egy évvel később, ő végül 62,5 millió euróért költözött Liverpoolba, ami szintén egyoldalú üzletnek bizonyult, hiszen a Róma kezdetben 80 milliót kért a brazilért, aki azóta is a világ legjobb kapusai közt van számom tartva.
Steven Nzonzit éppen a Sevillától vették meg, azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a francia világbajnok, továbbá, Javier Pastorét szerezték meg Hakim Ziyech helyett, hogy újabb negatív kimenetelű ügyletet említsünk. Patrick Schick 42 millió eurós megvétele szintén nagy hibának minősült (főleg a torinói orvosi vizsgálaton való megbukása után), ahogy Rick Karsdorp leigazolása is, aki totális bukás lett.

Természetesen voltak sikeres húzásai is Rómában, mint például Cengiz Ünder, és Lorenzo Pellegrini leigazolása (14,25 millió és 10 millió euróért). Végül nem sikerült Walter Sabatini sikeres munkájára építenie, és Monchi két év után távozott a klubtól.


Miként alakult az elmúlt nyár

 

A Sevillánál tárt karokkal várták haza, és ismét felépített egy sikeres csapatot, ami már egy év után bátran kijelenthető. Monchinál tendenciaként figyelhető meg, hogy sokkal több játékost vesz meg és ad el egy átigazolási időszakban, mint a legnagyobb klubok. Egy sztárklub 3-4 futballistát szokott nagyjából vásárolni, és eladni, azonban Monchi tavaly 14 embert igazolt le, és hárman érkeztek kölcsönbe, ebből Susót meg is vették a Milantól 21 millióért, a kölcsönszerződésbe foglaltaknak megfelelően.
Ha a távozókat nézzük (kölcsönbe adottakat nem számítva), 11 játékos hagyta el a klubot. Általában 2-2,5x drágábban adják el a legértékesebb labdarúgóikat a legdrágább vételükhöz képest.

Amint látszik, nagyon sok időt töltöttek a pályán az új igazolások, legyenek azok 10-20 milliós vételek, ingyen (Gudelj), vagy kölcsönben érkezők (Reguilón, Suso).

Diego Carlos iránt van az egyik legnagyobb érdeklődés az átigazolási piacon, középső védőként komoly értéket képvisel a brazil. Anno a Portonál nem tartottak rá igényt, ám az Estorilnál felépítette magát, majd 1,3 millió euróért vette meg őt a Nantes. Utolsó franciaországi szezonjában remek teljesítménnyel rukkolt elő, több szakértő az év csapatánál is felhozta a nevét, mint „tartalék jelölt”. A Sevilla 15 millió euróért vette meg, nála pedig csak a tragikus körülmények között elhunyt Emiliano Salaért kapott több pénzt a Nantes (17 millió eurót).

Lucas Ocampost 15 millióért vették meg a Marseille-től. Az Olympiqueben elért 27 góljának több, mint felét megrúgta már a Sevillában is egy szezon alatt. Az argentin szélső a csapat házi gólkirálya, a Wolverhampton elleni győztes gólja juttatta be a csapatot az elődöntőbe. Várható gólokban is két új igazolás, Ocampos és Luuk De Jong vezeti a csapatot.

De Jong nem teljesített jól a szezon elején, idővel a cserepadra szorult, a Manchester United ellen mégis neki sikerült a győztes gólt szereznie. A holland csatár egyébként eddig minden légióskodása során komoly leolvadást mutatott az Eredivisiés teljesítményéhez képest, s Andalúziában is nagyon komoly kikezdték a szurkolók, mikor a szezon során gólok és jó teljesítmény nélkül szerepelt rendszeresen a kezdőben.

Jules Koundé is egy remek igazolás volt a Bordeaux csapatától, ő volt a legdrágább nyári szerzemény, 25 millió euróért (Rony Lopessel együtt). Diego Carlosszal együtt az egész bajnokság egyik legjobb belső védő duóját alkotják, és érdekes lesz figyelni, hogyan menedzseli őket Monchi a közeljövőben csapatépítési szempontból. A fiatal francia a Girondins első csapatába úgy robbant be, mint kevesen, és azonnal meghatározó tagja lett a később EL-helyet elérő keretnek. A már emlegetett Malcolm után, ő a második legdrágábban értékesített játékosa a klubnak.


Ötletelgetés a jövőt illetően 

Diego Carlost talán most lenne érdemes eladni, egy éve 15 millióért vették a Nantes-tól, és most akár a többszörösét is elkérhetik ennek az összegnek. Viszont Koundé iránt is vannak komoly érdeklődők, viszont nem lenne túl logikus egy átigazolási időszak alatt elengedni mindkét belső hátvédet. A fiatal francia megtartása tűnne opciósabbnak, akit később is jó áron lehet majd értékesíteni.
Ha már Koundé, akkor tegyünk említést a másik 25 milliós igazolásról, Rony Lopesről, akinek az első éve nagyon rosszul sikerült. Lopes a Manchester City akadémiájáról került Franciaországba, a Lille-ben kölcsönben játszott, a Monaco 12 milliót fizetett a szolgálataiért. A hercegségbeliek 25 millióért adták el a Sevillának, miközben ők 40 milliót fizettek Ben Yedderért, de a két üzletet külön kötötte a két klub. 2017-18-ban 15 gólt szerzett a Monaco mezében, azóta ezt a formáját meg sem közelítette azonban. Mindösszesen 135 percet játszott a Sevilla mezében, a nyáron pedig a Nice csapatához került kölcsönbe egy 20 millió eurós vételi opcióval.
Sergio Reguilón kölcsönbe érkezett a Real Madridtól, ahol már nem számolnak vele valószínűleg, hiszen Ferland Mendy érkezett Marcelo mellé, és többek között olyan klubok érdeklődnek a spanyol balhátvéd iránt, mint a Chelsea vagy a Napoli. Julen Lopetegui remekül használta ki a Real Madridnál kialakított kapcsolatát a játékossal, aki a több játéklehetőség és a fejlődés érdekében jött Sevillába, ahol mindkettőt el is érte.


A kormányos története 

 

 

Ha már Lopetegui, sokak számára emlékezetes módon alakult a karrierje, amikor a Világbajnokság előestéjén rúgták ki a végső győzelemre is esélyesnek tartott Spanyolország kispadjáról.
Lopetegui gőzerővel készült a világbajnokságra, azonban Zinedine Zidane váratlan madridi távozására nem volt felkészülve Florentino Pérez. Mauricio Pochettino éppen pár nappal korábban hosszabbított a Tottenham Hotspur padján, ő volt Pérez első számú célpontja.
A Blancok elnöke a Spanyol szövetség háta mögött megkereste Lopeteguit, aki el is fogadta a pozíciót, azonban másnap kirúgta őt Luís Rubiales, a szövetség elnöke, mikor tudomására jutott a dolog. Lopetegui remek munkát végzett a válogatott élén, a torna egyik esélyesének számítottak, azonban a helyét átvevő Fernando Hierrónak ez túl komoly feladat volt, és kiestek az oroszok elleni nyolcaddöntőben tizenegyesekkel.
A Real Madridnál nagyon nem jöttek be Lopetegui számítása, s az ottani bukását követően igazán elismerésre méltó munkát végez a Sevillánál, ahol külön ki kell emelni, hogy Monchi lobbizott a baszk kinevezéséért.
A BL-indulás kiharcolása, és a klub hagyományaihoz méltó egészen parádés EL-szereplés (1. helyen állnak minden fontos analitikai mutatóban), a játékosok fejlesztése, a játék minősége és eredményessége is bizonyítja, hogy egy kevésbé eredményes ténykedés egy adott csapat élén nem mindig minősít egy edzőt megfelelően.

Annak ellenére, hogy edzőként „csak” a spanyol U-19-es és U-21-es válogatott nyert EB-t tudja felmutatni, péntek este remek lehetősége lesz arra, hogy Európa-ligát nyerjen a sorozat „örökös bajnokával”.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x