Tényleg akkora csalódás az angol válogatott csoportköre?

Jellemző a brit média szinte páratlan hisztériagerjesztő képességére, hogy szimpátiától függetlenül gyakorlatilag mindenki az angol válogatottal foglalkozott az Európa-bajnokság kezdete előtt. Megszámolhatatlan sztárrá nemesedő fiatal támadó, Harry Kane, Wembley, It’s coming home! – kürtölte világgá a szigetországi sajtó, hogy aztán a döcögős, ám kapott gól nélkül és veretlenül lehozott csoportkör után ugyanekkora lendülettel váltsanak felháborodott világvége hangulatú hőbörgésbe a háromoroszlánosok teljesítménye miatt. Miben van igazuk a kritikus hangoknak, és miért nincs akkora bajban Gareth Southgate együttese, mint azt sokan láttatni vélik?

Fotó: 90min


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Érdemes azzal kezdeni, amivel egyébként valószínűleg mindenki tisztában van: az idei kontinensviadal előtt egyáltalán nem tűnt hiábavalónak az angolok keretébe vetett hit. Az oroszországi világbajnokság óta legalább egy féltucat, máris az európai topfutball elitjéhez sorolható játékossal erősödött az 2018-ban elődöntőig jutó csapat, amely így olyannyira megizmosodott, hogy aligha találnánk bárkit is, aki – szigorúan egyéni kvalitások alapján – ne sorolná a kontinens három legerősebb válogatottja közé.

Ilyen támadóarzenál mellett nem csoda, hogy sokan klubcsapatokat megszégyenítő kombinatív játékra és szemkápráztató támadófocira számítottak – aztán beköszönt a válogatott tornák valósága. Kane-ék a csoportkört mindössze két rúgott góllal és csak hat kaput eltaláló lövéssel zárták, igaz, a másik oldalon Jordan Pickford hálója egyszer sem rezdült és az Everton hálóőrének csak három próbálkozást kellett hárítania. Akkor most örülünk, Vincent?

A nagyközönség válasza nem, méghozzá nagyon nem. A legtöbb kritika természetesen a személyi kérdések miatt éri Southgate-et, így három mérkőzés után érdemes megvizsgálni, miért tette le bizonyos játékosok mellett a voksát a szakvezető, mely megoldásai mondtak csődöt és mi az, amire az egyenes kieséses szakaszban is érdemes lehet építeni.

Identitáskeresés a védelem szélein

Már a torna előtt is fókuszba került a szélsővédők kérdése: a bő keretbe behívott négy nagyszerű jobbhátvéd jelentette gordiuszi csomót Southgate kettévágta azzal, hogy némi meglepetésre senkit sem hagyott ki a keretszűkítésnél, majd a sors kegyetlenül csökkentette a túlkínálatot Trent Alexander-Arnold sérülésével. Ezután meglepő volt, hogy a Horvátország elleni nyitómeccsen ismét sikerült a védelem két szélére irányítani a reflektorfényt.

Az első találkozón ugyanis az egyaránt kiemelkedő szezont futó Luke Shaw és Ben Chilwell helyett a jobblábas Kieran Trippier szerepelt a bal oldalon, párja pedig a legdefenzívebb opciót jelentő Kyle Walker volt. Bármit is várt a húzástól Southgate, nem jött be: az Atlético Madrid játékosa szinte semmi pluszt nem tudott hozzáadni a csapat bal oldalához, sőt, jobblábasságából fakadó előnytelen testhelyzete sokszor akasztotta meg a támadásépítések dinamikáját. Az edzői stáb egyértelműen nagyon óvatos utasításokkal látta el a párost, aminek eredményeként nagyon kevés pluszt jelentettek a támadóharmadban – ketten összesen egy darab (sikertelen) beadással próbálkoztak Walker révén, és a büntetőterületen belülre is egyetlen sikeres átadást tudtak felmutatni, ami Trippier nevéhez fűződött.

Skócia ellen – feltehetően az első meccsre reagálva – váltottak az angolok, és a jóval veszélyesebb Shaw–Reece James duót küldték pályára. Hiába azonban a nagyobb támadópotenciál, Southgate továbbra sem volt hajlandó elengedni a gyeplőt – bár a második találkozón már valamivel aktívabbak és veszélyesebbek voltak a szélsővédői (öt beadás, három sikeres passz a tizenhatoson belülre), még így is jogosan érezhették a szurkolók, hogy egy értékes fegyvert pazarolnak el a feltörhetetlennek bizonyuló skót rekesz ellen. Egészen a Csehország elleni harmadik mérkőzésig kellett várni, hogy kicsit feljebb tolják legalább a páros egyik tagját – de erről bővebben kicsit később.

 

A felemás középpálya

Sokan úgy vélték, hogy az angolok akkor tudják majd kihozni a maximumot tehetséges támadóikból, ha Mason Mountot visszavonják Declan Rice mellé a pálya tengelyébe, vagy ha a Chelsea tehetsége Phil Fodennel együtt támadó nyolcasként szerepelne az egyedüli hatosként játszó West Ham-játékos előtt. Southgate-nek azonban esze ágában sem volt volt bármit is feláldozni a középpálya stabilitásából, így mindhárom csoportmeccsen a Rice–Kalvin Phillips páros kapott bizalmat, felemás sikerrel.

Bár papíron inkább tűnt 4-2-3-1-nek az angolok első kezdője, hamar kiderült, hogy a Leeds United irányítója jóval támadóbb szerepkört kapott a vártnál. Mount mellett Phillips is egy offenzívebb felfogású nyolcasként játszhatott, rendszeres labdás és labda nélküli előretöréseinek pedig Walker óvatosabb helyezkedése és a jobbszélső Foden vonal melletti pozíciója biztosított helyet. A legutóbbi vb-döntős ellen jól működött a megoldás, Raheem Sterling győztes gólját is Phillips megindulása, majd gólpassza előzte meg. A szigetországiakat övező hatalmas felhajtás persze elsöpörte minden érdemi diskurzus lehetőségét: Marcelo Bielsa játékosát azonnal kikiáltották Yorkshire Pirlójának, és egy szempillantás alatt feledésbe merült, hogy az első félidő során – sőt, a gólpasszán kívül – egyáltalán nem tűnt olyan hatékonynak ebben a box-to-box-szerű feladatkörben, így komolyabban fel se merült, hogy esetleg az ifjú Jude Bellingham jobb választás lehetne a pozícióra.

A skótok ellen azonban hamar csődöt mondott a néhány nappal korábban még bevált recept. Steve Clarke kompakt 3-5-2-es felállásában a három középpályás sikeresen megszállta a pálya közepét, ezt a reteszt pedig Rice és kicsit visszább vont Phillips némileg lassú labdajáratásával egyáltalán nem tudták feltörni a háromoroszlánosok – a szélek felé pedig hiába terelték a játékot, a konzervatívabb felfogású szélsővédők miatt ott se tudtak áttörést elérni.

Southgate azonban továbbra sem akarta megbontani favorizált duóját, így Csehország ellen egy kifejezetten izgalmas módosítással tette sokkal életképesebbé a csapat build-upját. A 4-3-3-as építkezést gyakorlatilag három „védőre” és egy sok rotáción alapuló gyémántszerű középpályára cserélték, ami párosulva azzal, hogy a magasan letámadó csehek mögött több szabad terület nyílt, egész látványos eredményeket hozott.

 


Labdával valahogy így néztek ki az angolok: a szélső hátvédek magasan helyezkedtek, Phillips visszalépésével pedig három fővel építkezett Southgate gárdája. A behúzódó két szélső, Sterling és Bukayo Saka pedig a vonalak között, vagy sokszor még mélyebben kérték a labdát és segítettek létszámfölényes helyzetet kialakítani a cseh középpályások ellen. Ugyanennek a megoldásnak sok variációját láthattuk: amikor Phillips feljebb volt, Walker funkcionált harmadik középhátvédként, ilyen esetben pedig Saka váltott ki a vonalak mellé a szélességet biztosítani, továbbá Sterling – ahogy az egész torna során – sokszor váltott be a tízes pozíciójába, ilyenkor pedig Jack Grealish játszotta be a bal oldali félterületet. Külön érdekesség, hogy bár a félidőben a hosszú sérülésből visszatérő Jordan Henderson Rice-ot váltotta, a pályán a példán látható „Phillips-szerepkört” vette át, ami kifejezetten ismerős lehet számára klubcsapatából, ahol az Alexander-Arnold mögötti területbe szokott hasonlóan kiforogni.

 

A bőség zavara

A legnagyobb tolongás az angol keretben kétségtelenül a Kane mögötti kreatív pozícióknál van – sokat elmond a minőségi opciók számáról, hogy a Bundesligában évek óta klasszisteljesítményt nyújtó Jadon Sancho alig tíz percet kapott eddig a tornán. A hatalmas variációs lehetőség ellenére úgy tűnik, a három szabad helyből kettő már biztosan elkelt. Hiába Grealish parádés gólpassza, nehéz elképzelni, hogy amennyiben Mount visszatér a – helyzet elbagatellizálása nélkül, finoman szólva is érthetetlen módon elrendelt – karanténból ne venné vissza a helyét egyből a kezdőcsapatban. A friss BL-győztes dinamikus játéka volt az angolok legfőbb veszélyforrása az első két mérkőzésen, sokoldalúsága és megbízhatósága pedig valószínűleg értékesebb Southgate számára, mint az Aston Villa kapitányának extra labdás képességei, ami egyúttal passzívabb labda nélküli jelenléttel párosul.

Sterling szintén kirobbanthatatlannak tűnik, és nem (csak) azért, mert ő szerezte az együttes mindkét eddigi gólját. Mivel Kane a Spursben betöltött szerepéhez hasonlóan a válogatottban is rengeteget lép vissza mélyen elkérni a labdát, a középcsatár posztja sokszor teljesen üresen marad, amit a Manchester City szélsője hivatott kihasználni. Ahogy arra már utaltunk, Sterling rendszeresen cserél helyet a tízessel – főleg Mounttal működött nagyon látványosan ilyen téren a kémia – hogy kicsit mélyebbről indulva támadja a csapatkapitány által kiürített területet. Ennek tökéletes gyakorlati példáját láthattuk a Csehország elleni mérkőzés második percében, amikor Shaw parádés kiugratására lépett ki hasonló módon, emelése azonban a kapufán landolt.

Sokáig úgy tűnt, a harmadik helyre a Grealish, Foden, Sancho, Marcus Rashford négyes valamelyike pályázhat a legnagyobb eséllyel, azonban a csehek elleni teljesítményével könnyen lehet, hogy Saka surranópályán beverekedte magát a csapatba. Ehhez nem csak a jó teljesítményére volt szükség: az Arsenal 19 esztendős csillaga fiatal kora ellenére az egész keret egyik taktikailag legsokoldalúbb tagja, ami azonnal szembetűnő volt az utolsó fordulóban alkalmazott, sok rotáción alapuló rendszerben. Saka aki amellett, hogy védekezésben is kiemelkedően hasznos, bátor egy az egy elleni játékával nagyot lendített az eddig sokszor meglehetősen statikus támadójátékon – elég csak megnézni a gól előtti megindulását. Nem állítom, hogy Saka keddi szerepkörét ne tudná más is megoldani a keretből, de az Ágyúsok játékosa olyan teljesítményt tett le az asztalra, és annyira illik a csehek ellen látott flexibilis formációba, hogy amennyiben a nyolcaddöntőben Southgate ismét hasonló rendszerben szeretné pályára küldeni csapatát, nehéz lenne a szereplése ellen érvelni.

 


(X) Kattints ide és vegyél részt a napi Eb-sorsoláson és vidd el a részed a 300 millió forintból!


 

A nagy Kane-dilemma

Kane elképesztő idénye után (legtöbb gól és gólpassz az egész ligában egy igencsak szenvedő Tottenhamből) természetes volt, hogy az angolok szimpatizánsai páratlan elvárásokat támasztottak a nemzeti tizenegy kapitánya felé – aligha lehet kérdéses, hogy a háromoroszlánosok sikere a kulcsemberük formáján áll vagy bukik majd az egyenes kieséses szakaszban.

Egyelőre azonban az egész torna egyik legnagyobb csalódása a Spurs klasszisa, legfőképpen azért, mert nem tudja – akarja? – levetkőzni a klubjában tökéletesített szerepét. A Tottenhamben az egyértelmű gólfelelős Kane számít az első számú szervezőnek is, így sokszor akár a középpályáig visszalépve keresi Son Heung Mint, akivel páratlan játékkapcsolatot ápol. Egy ilyen, kreatív játékosokkal teletűzdelt csapatban azonban nincs szükség hasonló erőfeszítésekre, sőt, Kane folyamatos visszalépései inkább tűnnek kontraproduktívnak.

 

Semmi szükség arra, hogy Kane a védelmi vonalban (!) kérje el a labdát – az általa megkísérelt keresztlabdát a labdával kifejezetten jól bánó Harry Maguire-re is rá lehet bízni, így viszont igazodási pont nélkül marad a csapat támadósora

Azt fontos leszögezni, hogy Kane visszalépései nem a saját fegyelmezetlenségéből fakadnak: ahogy arra már korábban is utaltunk, Southgate szándékosan úgy használja Sterlinget, hogy a City támadója ki tudja aknázni a Kane által felszabadított területet. Azonban az biztos, hogy az elmozgások egészséges egyensúlyát még nem sikerült megtalálni: a nemzeti tizenegy kilencese mindössze egy kaput találó lövést tud felmutatni, 14 tizenhatoson belüli labdaérintése pedig mindössze a 15., 0,9 npXg-je pedig csak a 18. legjobb mutató a tornán. Kane visszamozgásai és passzjátékai kétségtelenül a szigetországiak legnagyobb fegyverei lehetnek, azonban sokkal többet kéne a büntetőterület közelében tartózkodnia – ezek a társak biztosan meg fogják találni.

Most akkor hazatér a futball, vagy sem?

Az angol válogatott a csoportkör alapján kétségtelenül nem tartozott a legjobban teljesítő csapatok közé. Ennek ellenére bőven van miért bizakodni: az együttes gyakorlatilag minden védelmi mutatóban a legjobbak között van, és bár előre játékban többet vártak tőle, nem küzd olyan problémákkal, amit ne lehetne apróbb módosításokkal orvosolni – ráadásul fontos megjegyezni, hogy Sterlingék mindhárom csoportmeccsükön eltalálták egyszer a kapufát, szóval egyelőre túl nagy szerencsével sem vádolhatók. Annyi biztos, hogy ettől az angol generációtól sem várhatjuk azt a kombinatív szórakoztató focit, amire a játékosok képességei alapján hivatottak lehetnének, azonban ne felejtsük el, épp a „példátlanul” tehetséges francia keret 2018-as teljesítménye a legjobb példa, hogy a válogatott tornákon nem feltétlenül ez az út vezet a sikerhez.

Southgate terve, ha egyelőre nem is működik tökéletesen, abszolút működhet. Az viszont félő, hogy a nyolcaddöntőben szembejövő Németország még pont túl korán érkezik ahhoz, hogy minden elem a helyére kerüljön.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x