Topligás gól- és tétnélküliség: az üzbég futball felemás éve

Nagy öröm érte Üzbegisztán futballrajongóit hétfőn, az olasz Serie A 9. fordulójának zárómérkőzésén, ugyanis a Genoa-Parma (1-2) találkozón a válogatott csatár, Eldor Shomurodov (25) megszerezte az üzbég labdarúgás történetének első európai topligás gólját. Ezen túl azonban nem akadt sok öröme a helyi fociszerető közönségnek sem a válogatott szereplése, sem a csütörtökön véget ért bajnoki szezon kapcsán.

üzbég foci eldor

Genovában jó ideje keresik a lassan kiöregedő észak-macedón spíler, Goran Pandev (37) utódát a csatársorba, így is sokakat meglephetett azonban az olasz klub húzása, miszerint október elsején hét és fél millió euróért megvásárolták az orosz FC Rostovtól Eldor Azamat o’g’li Shomurodov játékjogát. Ezzel ő lett a második üzbég futballista, aki Olaszországba tudott szerződni – az elsőre, Ilyos Zeytulayevre (36) kevesen emlékezhetnek, hiszen bár évekig a Juventus FC igazolt futballistája volt, a Zebrák színeiben a bajnokságban sosem lépett pályára. A Serie A-ban mindössze két találkozó jutott a 30 esztendősen visszavonult, elvetélt tehetségnek, azok is a Reggina kölcsönjátékosaként.

A robbanékony, agilis Shomurodov viszont felvette a tempót a Genoánál, és a hétfői bajnokin betalált a lövésével szemben tehetetlennek bizonyult pármai hálóőr, Luigi Sepe (29) kapujába.

üzbég foci eldor
Shomurodov letámadja a Parma középpályását, Matteo Scozzarellát (forrás: digisport.hu)

 

A Fehér Farkasok behúzták karmaikat

Üzbegisztán nemzeti együttesét 2018 nyarától bő egy évig a nagy nevű argentin kapitány, Héctor Cúper (65) irányította, tőle vette át a posztot a mostani tréner, Vadim Abramov (67), aki szövetségi teendői mellett a taskenti helyi sztárcsapat, a Bunyodkor vezetőedzője is egyben. A válogatott, azaz a fehér farkasok vezetik világbajnoki selejtezőcsoportjukat Szaúd-Arábia előtt, 2020-ban azonban az ázsiai vb-selejtezők elmaradtak, így Üzbegisztánnak az évben mindössze hét barátságos meccs jutott: kettő a fővárosban, Taskentben, öt pedig semleges helyszínen, az Egyesült Arab Emírségekben.

Vadim Abramov szövetségi kapitány nyilatkozik (forrás: www.the-afc.com)

A helyi bajnokságból kiemelkedő, tehetséges futballisták jellemzően a Távol-, vagy a Közel-Keleten találnak maguknak továbblépési lehetőséget, így a válogatott legjobbjai klubszinten Dél-Koreában, Kínában, vagy éppen az Emírségekben öregbítik az üzbég futball hírnevét – a szovjet örökségnek köszönhetően viszont, ahogy azt Shomurodov példáján is látjuk, megmaradt az orosz vonal is.

Csatárok, ha találkoznak: Arveladze és Derdiyok nyerő párosa

A tavaly megszerzett bajnoki címét 2020-ban magabiztosan megvédő Pakhtakor Tashkent élén 2017 nyara óta dolgozik közmegelégedésre a grúz tréner, Shota Arveladze (47): az Ajax Amszterdam és a Glasgow Rangers korábbi remek csatára idén nem csak a hazai pontvadászatban, de a nemzetközi porondon is nagy menetelést hajtott végre együttesével.

A Pakhtakor megnyerte csoportját az Ázsiai Bajnokok Ligájában a dubaji Shabab Al Ahli előtt, a legjobb 16 között pedig búcsúztatta az iráni bajnoki-, és kupaezüstérmes Esteghlalt. A nagy sorozat a dohai negyeddöntőben ért véget, a perzsa bajnok Persepolis 2-0-val küldte haza a Pakhtakort, amely már negyedóra után emberhátrányba került a találkozón.

Arveladze a helyi menők, és a klubot harmadik éve igen eredményesen szolgáló szerb gólkirály, Dragan Ceran (33) mellé egy új profit is kapott januárban, ugyanis Taskentbe szerződött ugyanis a kurd származású svájci válogatott támadó, Eren Derdiyok (32) – őt láthattuk futballozni a 2008-as és a 2016-os Európa-bajnokságon, valamint a 2010-es világbajnokságon, de emlékezetesek a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa Ligában szerzett góljai is, melyeket az FC Basel, a Bayer Leverkusen, és a Galatasaray színeiben szerzett. Derdiyok büszke lehet 2020-as csatárteljesítményére, 28 mérkőzésen 11 góllal segítette új klubját.

A többi néma csend

Közel sem lehetnek viszont boldogok a másik nagy taskenti klubnál, az Abramov-féle Bunyodkornál, amely az év elején már az ázsiai BL selejtezőjében elbukott Dzsudzsák Balázs tavaszi együttesével, az emírségekbeli Al Ainnal szemben, és a bajnokságban is lemaradtak a dobogóról. Még nagyobb mélyrepülést produkáltak a szintén fővárosi „vasutasok”, az elmúlt tíz évben három bajnoki aranyat, és öt ezüstöt begyűjtő Lokomotiv Taskent a 9. helyen zárt a táblázaton, ráadásul a BL-selejtezőben hazai pályán szenvedtek meglepő vereséget a tádzsik Istiklol ellen.

A Lokomotiv letérdelése annak fényében persze nem meglepő, hogy szinte minden fontosabb futballistájukat elcsábították a tehetősebb külföldi klubok, illetve egy feltörekvő rivális.

A szerb Igor Jelic (30) a vietnámi Da Nanghoz igazolt, a válogatott középpályás Sardor Mirzajev (29) öt év után váltott, és a thaiföldi Muang Thong United alapembere lett, a szerb gólgyáros Jovan Djokicot (28), valamint a türkmént válogatott támadót, Arslanmirat Amanowot (30) az AGMK happolta el.

Győzelem, vagy fulladás?

Az almalyki AGMK felemelkedése utóbbi az üzbég futball utóbbi néhány évének igazi sikersztorija.

Az egykori szovjet iparváros csődbe ment, majd 2004-ben újraalapított együttesét a függetlenedés utáni üzbég futball egyik meghatározó alakja, Bahtijor Asurmatov juttatta el kitartó munkával az élvonalig, majd meglepetésre 2018-ban a kupagyőzelemig. Ez meggyőzte az ország labdarúgásának élő legendáját, Mirdjalal Kasimovot (50) a projekt életképességéről, így két évvel ezelőtt az egykori válogatott játékmester elvállalta a csapat irányítását. Gárdája a tavalyi évben is eljutott az Üzbég Kupa fináléjáig, a most lezárult bajnokságban pedig bronzéremnek örülhetnek a klub szurkolói.

üzbég foci kaszimov
Mirdjalal Kasimov munka közben (forrás: sports.uz)

Amennyiben persze kapnak még levegőt, ugyanis az üzbég hegyekben fekvő Almalykot a világ egyik legszennyezettebb levegőjű városaként tartják számon. A nehézfémek bányászata és feldolgozása közben ugyanis rendkívül sok mérgező anyag képződik és jut szinte akadálytalanul a légkörbe, az idei hírek ráadásul arról szólnak, hogy a városban a nemesfémek – elsősorban az arany, az ezüst, és a réz – bányászatának volumenét megtriplázzák a következő hat évben. Innen nézve nem csoda, hogy a várost uraló, és persze az AGMK-t is tulajdonló bányászati konszernnek  gazdasági értelemben jól fut a szekere, az azonban csak a jövőben derül ki, nem éppen egy nagy szakadék felé száguldanak-e néhány újabb sportsiker begyűjtése közben?

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x
%d bloggers like this: