Török bravúr után józanító vereség Oroszországtól

A magyar válogatott a törökországi vendégeskedés után Budapesten fogadta Oroszországot. A mieink az első körben domináns játékkal, végül Szoboszlai szabadrúgásának köszönhetően verték meg az enervált, formán kívüli hazai csapatot. Oroszország ugyanazon a játéknapon Szerbiát győzte le magabiztosan, így a tét az volt melyik csapat áll a csoport élére két meccs után. Bakos Levente elemzése a mérkőzésről.

Javában zajlik a Nemzetek Ligája! Fogadtál már a mérkőzésekre?


Ahogyan arra számítani lehetett, Marco Rossi nem sokat változtatott a törökök elleni győztes csapaton. Egyetlen személyi változtatás történt, Fiola helyére a jobboldali szárnyvédő pozícióban jártasabb Bese került be. A háromtagú védelem előtt ugyanúgy Nagy Ádám tisztogatott, mellette Szoboszlai és a védekezésben nagyon fontos szerepet betöltő Sigér játszott. Baloldalon, amolyan tükör-szárnyvédőként Holender Filip kapott lehetőséget, miután Törökország ellen parádésan használta ki, hogy rengeteg területe és ideje volt a labdával. Legelöl pedig az egyre jobban működni látszó Szalai-Sallai páros rohamozott, jól kiegészítve egymást.

Az orosz csapatban több változtatás is történt a Szerbia elleni találkozóhoz képest. A védelembe bekerült Kudryashov és Dzhikiya, a támadósorba pedig Kuzyayev és Miranchuk.

ELSŐ FÉLIDŐ

A labdabirtoklási adatokat nézve, hasonlóan domináns első félidőt láthattunk a magyar csapattól, mint Sivasban. Valójában viszont tisztán látszott, hogy Csercseszov kiválóan felkészítette az oroszokat a magyarok játékára és egészen jól sikerült semlegesítenie a hazaiak erősségeit.

Törökország ellen, amint azt elemzésünkben is írtuk, három kimondottan erős pontja volt a magyarok labdabirtoklásának:

  • a három középhátvéd és Nagy Ádám szabadon, nyomás nélkül tudta járatni a labdát és viszonylag könnyen találtak lehetőséget lapos előrefelé irányuló passzra
  • Holender rendszerint üresen kaphatta a labdát egy-egy forgatás után a balszélen és lendületből támadhatta a török jobbhátvédet
  • Szoboszlai és Sigér magas helyezkedésével túl tudtuk telíteni a török védelem előtti területet, Szalai és Sallai visszalépéseivel pedig kis játékokat tudtak kezdeményezni

Nos, az oroszok ezt pontosan feltérképezték és sikerült is megvalósítaniuk ezek levédekezését.


Ugyan a középhátvédeinkre nem helyeztek nagy nyomást, így ők a pálya szélességében nyugodtan passzolgathattak, Nagy Ádámra viszont ráállították Miranchukot, így ő ahelyett, hogy az ellenfél kapuja felé fordulva forgatta volna a játékot és a támadókat játszotta volna meg, legtöbbször csak hátrafelé, vagy 5-10 méteres passzokat tudott megjátszani, ami ellen az oroszok szépen letolódtak és nem hagytak rést a középpályán.

Holenderre is kitűnően felkészültek, így svájci legiósunknak csendesebb estéje volt. A négyfős orosz védelem nagyon szűken helyezkedett és Ionov, a jobboldali középpályás fogadta Holendert, emiatt nagyon nehéz volt kialakítani létszámfölényes szituációkat a pálya bal szélén.

Szoboszlainak, Sigérnek és a két támadónknak is sokkal kevesebb terület jutott. Oroszország két, vagy akár három középpályást is rendelt a védelem elé és nagyon leszűkítették a két sor közötti területet, laposan tehát szinte lehetetlen volt a támadóharmadba juttatni a labdát a magyar védőknek. Willi Orban, a legjobban passzoló magyar védő időnként megtalálta a visszalépő Sallait egy-egy éles passzal, de a szoros orosz védekezés miatt nem tudtuk lendületből lerohanni a vendégeket középen.

Nagy Ádámot Miranchuk fogja; Holender szabadon, de Ionov lezárja felé a passzfolyosót; az orosz középpályások szűken zárnak, így a magasan helyezkedő Sigér és Szoboszlai, valamint a visszalépő Szalai Ádám sem megjátszható

Az így kialakult játékkép az egész találkozóra jellemző volt.


A magyar védők saját térfelük közepén járatták a labdát, az oroszok a felezővonaltól pár méterre fogadták őket. Az orosz középpálya nagyon jól zárt, rendkívül nehéz volt passzfolyosót találni Szalaiék felé. Legtöbbször a védelemtől ívelésekkel játszották meg a két németországi légióst. Szalai, szokásához híven nagy arányban tartotta meg, vagy csúsztatta tovább ezeket, míg Sallai a védelem mögé való beindulásokkal próbálkozott. A lecsorgó második labdákra érkezett Sigér és Szoboszlai, ez a kevés szituációk egyike volt, amikor a magyar csapat középen tudott rohamozni.

Oroszország a tizedik perc környékén tudta magához venni több időre a labdát. Sallaiék szintén a középpályán kezdtek el védekezni, a belső védők, valamint a középpályáról Zobnin és Ozdoev pedig a baloldalra helyezték a hangsúlyt. Az első gól a 15. percben született. Dzyuba a baloldali félterületbe lépett vissza és kapta a balhátvédtől a labdát, Kuzyayev pedig a Zobnintól kapott átadásból került a szörnyen eltolódó hazai védelem mögé, majd tálalt a középen érkező Miranchukhoz.

A balszélen kialakult 3 a 3 elleni szituációból az oroszok Bese mögé tudnak kerülni; Orban kilép Dzyubaval, így Lang veszi fel Kuzyayevet, Szalai Attila viszont későn vált Miranchukra, aki jól érkezik a beadásra.

A gól után az oroszok feljebb tolták a védekezésüket, a labda mégis ugyanúgy a magyaroknál maradt. Holender és Bese egyre többször jutott szóhoz a szélen, egyszer-egyszer sikerült is a védelem mögé kerülniük és beadásokkal veszélyeztetniük.


A mérkőzés második gólját mégis az oroszok szerezték egy pontrúgás után, Rossi csapata így kétgólos hátrányban érkezhetett a második játékrészre.


MÁSODIK FÉLIDŐ

A szünet után egy perc sem telt el, máris meglőtte harmadik gólját az orosz csapat. Az első góljukhoz hasonlóan, itt is a védelem jobboldalát bontották meg és simán jutottak el az alapvonalig. Orban kilépett Kuzyayevvel, Langnak így ki kellett tolódnia az oldalvonalhoz, majd a létszámhátrány ellenére a vendégek simán kijátszották a magyar védelmet, Fernandesre pedig már nem jutott ember középen.

A szünetben Rossi változtatott és Sigér helyett pályára küldte a labdával sokkal hasznosabb Kalmárt. A DAC játékosa a jobboldali félterületben, vagy egészen pálya szélén foglalta el a helyét Nagy Ádám mellett, így téve lehetővé Besének, hogy a támadásoknál magasabban helyezkedjen. Kifejezetten jól sikerült a változtatás, hiszen amellett, hogy labdabiztosabb lett a csapat, Kalmár egy gyönyörű támadás után egy gólpasszt is kiosztott Sallainak, aki már sokadszor remekül támadta a védelem mögötti területet.

A labdabiztos Kalmár beállásával Orbannal és Naggyal kiegészülve jól járt a labda a középpályán, Bese pedig egészen a támadósorig húzódhatott fel, ahol a fejjátéka nagy előnyt jelentett.

Rossi második cseréje is kitűnően sült el. A Szalai helyére beálló Nikolics a 70. percben szerezte meg a magyarok második gólját, miután Bese felért a támadósorba és középre fejelte a labdát. Az utolsó negyedórában még többet volt a magyar csapatnál a labda, az oroszok tejesen behúzódtak. Ennek ellenére nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítani, maradtak a beadások és az ívelések.


A meccset tehát 3-2-re Oroszország nyerte, így 6 ponttal áll a csoport élén.


Egy-egy periódust leszámítva szinte végig Rossi csapatánál volt a labda, az oroszok viszont rendkívül tudatosan védekeztek és remekül használták ki az adódó alkalmakat, hogy támadásba lendüljenek. Legalább két vendég ziccer is kimaradt a 3 gólon kívül, semmiképpen nem mondhatjuk tehát, hogy érdemtelenül vitték el a 3 pontot Budapestről, még ha nekünk is voltak még lehetőségeink.

Az októberi, bolgárok elleni pótselejtezős párharc előtt számos pozitív jelet láthattunk, látszódnak Rossi elképzelései, a visszatérőkkel pedig még versenyképesebb lehet a válogatott. Természetesen rengeteg dolga van még az olasz mesternek, de bizakodóan várhatjuk a szófiai vendégjátékot.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x