U21 Európa bajnokság – Kiemelkedő teljesítmények, I. forduló

A magyar–szlovén közös rendezésű U21 Európa-bajnokság csoportkörének három fordulója alatt mindegyik kör után a csoportok egy-egy kiemelkedő teljesítmény nyújtó játékosának rövid elemzésével jelentkezünk. Az adott mérkőzésen nyújtott számaiból, illetve videós melléklettel szeretnék kicsit bemutatni, hogy miért is volt rá érdemes figyelni.

EURO U21

(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Azt fontos már az elején tisztázni, hogy nem minden esetben az úgynevezett advanced statisztikák által legjobbnak vélt játékos fog bekerülni a négyfős listára. Olykor olyan játékosok is reflektorfényt kaphatnak, akiknek a játékát kevésbé figyelik az adott mérkőzésen a nézők, mert nem ő a leglátványosabb vagy épp a legszembetűnőbb a pályán. 

 

A CSOPORT – NIKLAS DORSCH

A német válogatott végső győzelemre esélyeshez méltón kezdte meg a tornát az egyik házigazda ellen, ahogy azt várni is lehetett, hatalmas fölényben játszottak végig. A domináns játék egyik kulcsembere volt a középpályán a „hatos” poszton szereplő Niklas Dorsch. A korábbi Bayern München-növendék úgy tűnt, hogy megbukott a bajor fővárosban, s csak egy másodosztályú, heidenheimi kitérőt követően tért vissza az élvonalbeli szintre, de már „csak” a belga KAA Gent csapatában.

A 23 éves középpályás rendkívül labdabiztos játékkal rukkolt elő, a 96%-os passzhatékonysága már magáért beszél, és nem csupán oldalirányú átadásokkal hozta össze a 69/72-es mutatóját. A két sikeres kulcspassza, valamint a három boxon belülre juttatott pontos átadása is jól jelzi, hogy mekkora volt a német fölény, ha már neki is ilyen számai lettek, miközben nem is ez lenne a fő feladata. Amikor rákényszerült, hogy csellel próbálkozzon, akkor nem hibázott (3/3), sőt még egy lövést is megeresztett, ami az első kisebb veszélyt jelentette, még ha nem sokkal mellé is ment.

 

Már az első progresszív passza is többre volt hivatott, de a labdavesztés után visszaszerzi a játékszert, egy cselt is bedob, majd jól veszi észre és játssza meg a fellépő szélsővédőt.

A saját munkáját is csaknem tökéletesen elvégezte, hiszen a párharcokat felvállalta és nagy hatékonysággal meg is nyerte (9/13). A védekezésbe is kellőképpen beletette a munkát, hiszen labdát szerzett (6), szerelt (3), meghúzott egy taktikai szabálytalanságot is az egyik – és talán egyetlen épkézláb – magyar kontratámadás közepette. Nem hagyta, hogy az ellenfél átmenete védekezésből támadásba olyan szintre gyorsuljon, ami veszélyt jelenthetne a saját csapatára.  A magyar szögleteknél tudta hol a helye és ki az embere, egy tisztázást és két közbeavatkozást is feljegyezhettünk a neve mellé a saját harmadán belül.

 

 



 

B CSOPORT – GONZALO VILLAR

A spanyol nemzeti tizenegy egy félidőnyi közepes tempójú „lötyögés” után, úgy jött ki a második játékrészre, hogy feljebb kapcsolt és azonnal megmutatta, hogy hiába a társrendező bravúrokra képes kapusa, ők bizony ezúttal sem akarnak botlani. A középpályán remek teljesítménnyel előrukkoló, gólt is szerző Gonzalo Villar lett a csoport embere nálunk.

A szülinapját nemrég ünneplő AS Roma játékos, a belső középpályán kapott szerepet, ahol egy rotációs elv alapján a lépett valaki mindig fel a „tízes” posztra a három belső ember közül. A magabiztos passzjáték (63/73, 86%), a meccs képéhez jól illően progresszív volt, amit a három kulcspassz és a hat boxon belülre juttatott átadás is igazol. Átadásai közel kétharmada az ellenfél térfelén jött össze, ami jól mutatja, hogy a játék képe elképesztően egyoldalú volt.

 

A labdaszerzése után azonnal lehet az ellenfél kapuja felé rohamozni.

A tizenhatoshoz érve nem volt rest lőni, mindkét kísérlete el is találta a kapu felületét. A keresztlabdái közt akadt, ami nem volt pontos, de az oldalváltások egyik veszélyforrása, hogy a hosszú utat bejáró labdára könnyen kimozdulhat a védő és tisztázhat. Esetében épp ilyen történéseket jegyezhettünk fel, de ez valahol a helyzet szülte hibafaktor is egy beállt védelem elleni játékban. Negatívum még a némileg sok eladott labdája (13), de egy ilyen mérkőzésen ez a kockázatos passzok okán vállalható mennyiség.

A védekezése a helyzetnek megfelelően magabiztos volt, a helyezkedése kiemelendő, mert jól zárta a passzsávokat a kontrák esetén is, amivel megnehezítette a gyors ellenakciókat. Mindegyik párharcát megnyerte, ami főleg védekező oldalon pozitívum (4/4), s emellé a két labdaszerzése és a három szerelése is igen jól mutat.

 

EURO U21 Villar 2
Begyűjti a labdát, majd üres területet keresve játssza meg a társak a szélen.


 

C CSOPORT – NAIR TIKNIZJAN

Oroszország egy erődemonstrációval kezdte meg a tornát, amire már csak a gólkülönbség miatt is szüksége lehet a csoportkör végén, ha pontazonosság alakulna ki a csapatok közt. A háromgólos különbség kialakulása nagyon gyorsan pontot tett a kérdőjelek helyére, melyek közt az egyik legszebb találat a balhátvéd, Nair Tiknizjan csatárokat megszégyenítő befejezése volt.

 

Esélyt sem adott a kapusnak.

A fővárosi CSZKA bekkje ezúttal is pont olyan szellemben lépett pályára, mint amit megszokhattak tőle a csapat szurkolói, mert lendületes volt, sokat lépett fel segíteni a támadásokat, de közben a védekezésben sem maradt adós a jelenlétével, a munkájával. Kis túlzással élve mindenhol ott volt, ahol épp szükség volt rá.

Sokatmondó adat, hogy az átadásai többsége az ellenfél térfelén jött össze, s összességében a progresszív játéka ellenére is elég hatékony volt ilyen téren (51/60, 85%). Több esetben is vagy ő vitte be a támadóharmadba a labda (3), vagy ő passzolta fel oda (3), emellett eltörpül, hogy a három beadásából, csak egy talált embert. A támadásépítésekbe a jó helyezkedésével mindig megjátszható volt, bár talán kissé keveset kérte a labdát, s ezáltal nem is ő volt az elsődleges célpontja a társaknak.

Amikor védekeznie kellett, akkor is nagyon stabil volt, csaknem leradírozta az ellenfél egyik legnagyobb tehetségét a pályáról. Jóhannesson nevét alig lehetett említeni, az ifjú csillag nem nyert párharcot ellene. Ha már párharcok, akkor azok terén a földön (2/3) és a levegőben (3/4) is masszívan helyt állt, emellett pedig a két szerelése és a két labdaszerzése is jól mutató statisztikai adat.

 

EURO U21 Tiki 2
Egy elegáns mozdulattal akadályozza meg az izlandi támadó kiugrási lehetőségét.


 

D CSOPORT – GEDSON FERNANDES

A legkiegyenlítettebbnek tartott csoportban a vártaknak megfelelően két szoros mérkőzéssel rajtoltak. A portugálok egy gólos győzelme során az egyik legstabilabb teljesítményt Gedson Fernandes nyújtotta, akinek vezérré kellett előlépni, s épp ezt is tette. A Galatasaray csapatánál kölcsönben játszó középpályás feladata az egyensúly megteremtése volt.

 

A szűken védekező horvátok közt is megtalálta a megoldást, hogy helyzetbe hozza a társat. A végkifejlet már nem rajta múlott.

A középpálya bal oldalának bejátszása – helyet hagyva a sokat felmozgó szélsővédőnek – a félterületben mutatkozott meg leginkább, innen próbált meg szervezni, segíteni a támadásokat, s olykor ő maga is veszélyeztetni. A passzjátéka kifogástalan volt (66/71, 93%), melyben két kulcspassz és öt boxon belülre juttatott sikeres átadás is szerepelt. Többször próbálkozott keresztlabdával, hogy az ellenfél térfelének üres területeit támadja – ebből kifolyólag kissé sok elszórt labdája volt –, valamint a progresszív labdacipeléseit is érdemes feljegyezni, mert több alkalommal is ő juttatta be a labdát a támadóharmadba. A fölényes dominancia során egy alkalommal ő is helyzetbe került, de azt elhibázta, pedig több is kisülhetett volna belőle.

Az átmenetek megállítása során is kulcsszereplő volt, mert ő és a papíron „hatosként” játszó Florentino Luis feleltek azért, hogy labdavesztés után ne tudják lerohanni a csapatot a horvátok. A hat szerelésének a fele az ellenfél térfelén történt, illetve a három labdaszerzéséből kettő is, ami meg is mutatja, hogy az azonnali visszatámadás volt az egyik feladata, ha az ő környékén történt a játékszer elvesztése.

 

EURO U21 - Gedson 2
Nem csak szerel és ezzel megszerzi a labdát a kontratámadást megakadályozva, de egyből jól is indít.

Videók: Instatscout

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x