Laurent Koscielny sallangmentes karrierjének története

Közel 700 kilométer autóút. A Franciaország középső részén fekvő Tulle városából hosszú órákon át kell utazni ahhoz, hogy az északnyugati Guingamp-ba érkezzen az ember. Ezt az utat tette meg 2005 decemberében Bernard Koscielny, hogy megnézze fiát, Laurent-t, ahogy a Stade de Roudourouban pályára lép a helyi En Avant színeiben a Le Havre ellen. „Hogy őszinte legyek, meglepett. A fizikai adottságai is lenyűgöztek” – nyilatkozta a büszke apa a La Télégramme-nak fia aznapi játékáról. Miközben szemmel láthatóan megérte ennyit autózni a Koscielny família fejének, Bernard egy újabb mondattal igyekezett a realitások talaján kezelni azt, amit a fiától látott: „Ebben a sportban sosem érezheted úgy, hogy bármit is megszereztél, a tiéd. A labdarúgónak szerénynek kell lennie. Minden nap egy új akadályt kell magad elé állítani, hogy fejlődni tudj.”

Szárnybontogatás a maga módján

Bernard Koscielny, aki a tulle-i focicsapatnál dolgozott, tudta, hogy miről beszél, amikor a munkamorál fontosságát hangsúlyozta. Apja és nagyapja az északi országrészben dolgozó lengyel bányászok voltak, a család Lengyelországból települt Franciaországba. A munka tisztelete, az, hogy a lehető legkisebb zokszó nélkül és a legnagyobb odaadással tegye mindenki a feladatát, Laurent Koscielny vérében is ott csörgedezett.

Mégis, csak a legmerészebb álmaiban gondolt arra, hogy profi labdarúgó lesz, hiszen hiába dolgozott apja és tíz évvel idősebb bátyja is a labdarúgás világában, a nagy áttörést egyikük példájában sem láthatta.

Laurent így leginkább azon fáradozott, hogy befejezze az egyetemet és testnevelőtanárként helyezkedjen el. A labdarúgásnak azonban más tervei voltak vele. Mivel egyre jobban ment a játék, a tanulmányokra is kevesebb időt tudott szánni, Koscielnyék házának ajtaján pedig egyre komolyabb érdeklődők kopogtattak egy-egy jól sikerült meccs után. A tulle-i otthontól 700 kilométerre fekvő Guingamp még szülővárosánál is kisebb volt, alig 7000-en lakták, amikor dönteni kellett Laurent mégis az EAG csapatát választotta.

Yvon Schmitt, akit a Guingamp küldött fiatal francia tehetségek felkutatására, szinte azonnal beleszeretett az amatőr Limoges-ban futballozó Koscielny játékába. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki kész volt szerződtetni a fiatal védőt. A jóval nagyobb tradícióval és sokkal komolyabb akadémiai infrastruktúrával működő RC Lens is arról igyekezett meggyőzni Koscielnyt, hogy ők lennének a tökéletes választás a fejlődése szempontjából. Laurent döntésében ismét a gyökerek és a neveltetés játszott döntő szerepet: úgy gondolta, hogy Lens egyszerűen túl nagy lépés lenne a számára, az akadémiai gépezet pedig kiölné az örömöt a játékból.

Az EAG ekkor esett ki az első osztályból, de keretében számos tapasztalt, a Ligue1-t megjárt játékos megfordult, akikkel a tinédzser Koscielnynek fel kellett vennie a harcot, ha csapatba akart kerülni. Az edzői stáb azonban abban sem volt biztos, hogy milyen poszt felelne meg leginkább neki. „Játszottam balszélsőként, jobb- és balhátvédként, de csak nagyon ritkán középhátvédként. Egyszerűen csak nem voltam magam” – nyilatkozta később Koscielny. 47 mérkőzést játszott a breton egyesületben, amikor úgy döntött, hogy vállalja a visszalépést és elfogadja a harmadik ligás Tours hívását.

A Tours-t ekkor az a Daniel Sanchez irányította, aki kiváló kapcsolatot ápolt az Arsenal edzőjével, Arsene Wengerrel. Játékelképzelésük is sokban hasonlított, Koscielny pedig azonnal megtalálta a helyét a proaktív futballt játszó Tours-nál. A Koscielny vezette védelemnek is köszönhetően a Tours feljutott a másodosztályba, ahol tovább folytatódott a fiatal hátvéd fejlődése. A Sanchez irányítása alatti időszak megerősítette Koscielnyt abban, hogy helyes az az irány, ha karrierje következő állomásának kiválasztásában az adott klub játékstílusát tartja perdöntőnek. Éppen ezért, amikor az FC Lorient bejelentkezett Koscielny játékjogáért, ő örömmel bólintott rá az ajánlatra. Christian Gourcuff vezetőedző látványos futballt játszatva vezette az első osztályba a Lorient-t. Koscielny ázsiója egyre csak nőtt, több patinásabb helyi csapat is érdeklődött iránta. 2009-ben a Paris Saint-Germain, az AS Monaco és a Girondins Bordeaux is Koscielny leigazolásán törte a fejét, ők azonban „nem voltak benne biztosak, hogy a legmagasabb szinten is megállja a helyét” – emlékezett vissza Sanchez, majd így folytatta: „én pedig telefonáltam Arsene-nek, aki ezután közelről figyelte a helyzetet”.

Egy évvel később, mindössze egyetlen élvonalbeli bajnoki szezonnal a lábában, Koscielny a Premier League szezonrajtját várhatta az Arsenalnál.

Az észak-londoni kiteljesedés

„Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy az Arsenalban fogok játszani, a csapatommal legyőzzük Lionel Messi Barcelonáját és meghívót kapok a francia válogatottba, nem hittem volna neki. Őrült két év van mögöttem” – nyilatkozta Koscielny a nem csak másokat, de még saját magát is meglepő ütemű fejlődéséről.

Wenger bízott benne, annak ellenére, hogy a közvéleményben az járta a francia mesterről, hogy hiába képes csiszolatlan gyémántokat találni, a tehetséges védőkből egyszerűen képtelen kihozni a maximumot. Valóban, az Arsenalnál már-már könnyes szemmel emlékeztek azokra az évekre, amikor Tony Adams, Martin Keown, Sol Campbell vagy éppen Kolo Touré vezényelte a hátsó alakzatot. Koscielny döcögősebb első éve után azonban a régi elődöket idézte és egyre kevesebben kérdőjelezték meg Wenger döntését, hogy közel tízmillió fontot fizetett ki egy későn érő 24 éves játékosért, aki mindössze egy szezont játszott Franciaország legjobbjai között.

Idővel Koscielny lett a mérce, akihez a többi védőnek igazodnia kellett. Miközben olyan tapasztalt hátvédek, mint Sébastien Squillaci is arról panaszkodott, hogy az Arsenalnál hagyományosan nehéz helyzetük van a középhátvédeknek, Koscielny stabil teljesítményével már csak arra várt, hogy Wenger megtalálja mellé a tökéletes párt. Csak néhány név, akik a francia mellett játszottak és képtelenek voltak megugrani a lécet: Johan Djourou, Thomas Vermaelen, Mikael Silvestre, Shkodran Mustafi. Talán a sors fintora, hogy éppen tíz évet kellett arra várniuk az Arsenal-szurkolóknak, hogy (ha csak első pillantásra is, de) egy olyan védőpárost láthassanak hétről-hétre, amit az Invincibles-korszak óta még egyszer sem.

Koscielny és Per Mertesacker párosa egy időben 32 meccses veretlenségi sorozatot is fel tudott mutatni. Ezek azok a mérkőzések voltak, ahol mindkettőjük 90 percet játszott a csapatban. Koscielny és a hórihorgas német válogatott tökéletesen kiegészítették egymást. „Sokat kommunikálunk a pályán. A tapasztalata nélkülözhetetlen és segít abban, hogy jól működjünk együtt, próbálunk sokat beszélni egymással, az hogy megértjük egymást, nagyon fontos a védelemben” – dicsérte társát Koscielny 2014-ben. Természetesen Mertesacker sem maradt adós a szép szavakkal: „Nagyon jól kiegészítjük egymást. Különböző a stílusunk, ami csak megnehezíti az ellenfél dolgát. Egyikünk jobb a levegőben, a másik viszont sokkal mozgékonyabb”.

A 2013–14-es szezon végén Koscielny drámai egyenlítőgólt szerzett a Hull City elleni FA-kupa-döntőben, majd a hosszabbításban Aaron Ramsey találatának köszönhetően az Arsenal kilenc éves kupaínséget zárt le.

Koscielny nélkülözhetetlen tagjává vált az Arsenalnak, a ligában pedig már a legjobbak között emlegették. A világbajnok francia középhátvéd Marcel Desailly szerint a 2010-es évek közepére Koscielnyt már a spanyol klasszis Gerard Piquével vagy éppen a Manchester Unitedben játszó Nemanja Vidiccsel lehetett egy lapon emlegetni. Vezetői képességei is egyre nyilvánvalóbbá váltak, noha habitusa miatt a legtöbben honfitársához, a csendes kapitány Hugo Llorishoz hasonlították. „Nem szól sokat, viszont a pályán mutatott teljesítménye helyette is beszél” – mondta róla Wenger. Egy L’Équipe Magazine-nak adott későbbi interjújában Koscielny így foglalta össze, hogy milyen kapitánynak gondolja magát: „Nem szeretem jártatni a szám, az biztos. Nem vagyok jó szónok, nem szeretem a hosszú beszédeket. Nem ilyen a természetem. De számomra nem is ez jelenti a kapitányságot. A kapitány egy olyan játékos, akinek példát kell mutatnia a pályán, akinek a győzelemhez vezető helyes utat kell megmutatnia a csapattársainak.”

Koscielny tartotta magát vezetői filozófiájához és a végsőkig alkalmazta azt, amit apjától és lengyel bányász felmenőitől örökölt: a teljesítményével, az alázatos munkájával mutatott példát, még akkor is, amikor egy komoly akadállyal kellett szembenéznie. 2014-ben derült ki, hogy akut Achilles-sérüléssel kell megküzdenie. A problémát nem lehetett végleg megszűntetni, ezért napi terápiát igényelt a sérülés kezelése. „Minden reggel megkapom az Achilles-kezelésem, és tudom, hogy ez így lesz karrierem végéig” – nyilatkozta 2017-ben. A hagyományos gyógymódok mellett Koscielny még a jógát is kipróbálta, amivel nem csak a fizikai, de a mentális megpróbáltatást is igyekezett enyhíteni. A sérüléssel való mindennapi együttélés nem gátolta meg abban, hogy a francia válogatottnál is egyre komolyabb szerephez jusson. A 2016-os Európa-bajnokságon már ő számított Didier Deschamps szövetségi kapitány elsőszámú középhátvédjének. A hazai rendezésű kontinenstorna ugyan csalódással zárult, de Koscielny biztos volt benne, hogy megbízható teljesítményének köszönhetően 2018-ban, az oroszországi világbajnokságon még lesz egy dobása, hogy címet szerezzen a válogatottal. Az Achilles-sérülése azonban egy váratlan pillanatban összetörte a védő álmait.

Sokk, csalódás, keserű vég

Alig tíz perc telt el az Atlético Madrid elleni Európa-liga-elődöntő visszavágójából, amikor Laurent Koscielny egyik pillanatról a másikra a földre rogyott és hatalmas fájdalmak közepette a Wanda Metropolitano zöld gyepét kezdte püfölni. „Diego Costa volt, ő volt az!” – kiabálta a berohanó orvosi személyzetnek. A felvételekből azonban látszott, hogy a sérülés pillanatában senki nem volt Koscielny közelében. „Csak egy nagy reccsenést hallottam” – mondta Diego Costa a még Koscielnyt vizsgáló orvosnak. Alig pár héttel a 2018-as világbajnokság rajtja előtt Koscielny Achilles-szalagja elszakadt.

Mindenki tudta, hogy hosszú hónapokat kell kihagynia a franciának. Deschamps-nak le kellett mondania Koscielnyről, Koscielnynek pedig az álmáról, hogy világbajnokságot nyerjen hazájával.

A védőt hosszú rehabilitációra küldték Franciaországba, amit az Arsenal egy 30 perces dokumentumfilmben örökített meg. Noha a pozitív üzenettel operáló kisfilm címe ez volt: Stronger, mint később kiderült Koscielnyt nem csak fizikálisan, de lelkileg is súlyosan megviselte a sérülés és a lábadozás időszaka. „Napi kétszer edzettem és alig láttam a családomat. Alig töltöttem velük időt, miközben ők segíteni akartak. Nehéz időszak volt. Egy buborékban voltam. Amikor hazaértem, azt mondták: elzárkózol, nem beszélsz velünk” – emlékezett vissza később Koscielny, majd a Canal Football Club műsorában még sarkosabban fogalmazott: „Ha egy sérülésből kell felépülnöd, kikapcsolod magad. Önző vagy, mert neked az a drog, hogy a pályán lehess, ugorj, fuss, szerelj, passzolj. És egy ponton kezded elvágni magad az emberektől. Biztos vagyok benne, hogy átléptem egy bizonyos határt.”

2019-ben viharos körülmények között tért vissza Franciaországba, miközben egyre több sebet szerzett. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök ugyan meghívta őt (és Dimitri Payet-t) a világbajnoki döntőre, ahol a horvátok legyőzése után Koscielny a társakkal együtt ünnepelt az öltözőben, de később kritikusan nyilatkozott Deschamps-ról, akitől szerinte nem kapott meg minden támogatást. Az Arsenalnál töltött kilenc évet is egy borús eseménnyel zárta le: tiltakozásképp, amiért a klub nem akarta ingyen elengedni, nem utazott el az amerikai edzőtáborba. Hosszabb huzavona után, amit a vezetés és Koscielny kapcsolata csúnyán megsínylett, nagyjából ötmillió euró fejében igazolt a a Bordeaux-hoz. Hogy miért volt ez a hirtelen szakítás az észak-londoni klubbal, a korábban idézett mondatok fényében egyértelműnek látszik. „Hogy újra boldogok lehessünk együtt, a családommal, a Franciaországba való visszatérés volt a legjobb megoldás” – mondta Koscielny. Mint később kiderült, a Bordeaux mégsem volt a legideálisabb választás egy pályafutás békés befejezéséhez.

A Bordeaux-nál töltött két és fél szezonja alatt három vezetőedzővel dolgozott együtt, át kellett élnie a koronavírus-járvány megpróbáltatásait, a Ligue 1 tévés jogainak totális káoszát, aminek pénzügyi hatását az összes klub megérezte, és meg kellett barátkoznia azzal, hogy egy újabb projektváltásban már létszámfelettinek számít.

Amikor Gérard Lopez átvette a klub feletti irányítást, számítani lehetett arra, hogy hamarosan nagytakarítás következik a keretben. Lopez nem sokkal korábban egy balul sikerült lille-i kalandja során már eljátszotta, hogy zokszó nélkül megszabadul a ballasztnak ítélt játékosoktól. Döntését persze az is megkönnyítette, hogy a sorozatosan gyenge szezonokat produkáló Bordeaux a 2021–2022-es idényt katasztrofálisan kezdte.

Bűnbakokban pedig nem volt hiány: a veterán játékosok, akik hatalmas fizetéseket markolnak fel minden héten. Ilyennek számított Koscielny is, akit még 2021 nyarán felkeresett a klub ügyvédje, hogy alternatív megoldást ajánljon neki: egy ideig ne vegye fel a fizetését, hogy finanszírozni tudják a nyári erősítéseket. Koscielny elfogadta a feltételeket, azonban a januári fejlemények már neki is soknak bizonyultak. Koscielny a sokadik játékos volt, akit egy délelőtti edzés helyett Gérard Lopezhez irányítottak, ahol elmondták neki, hogy létszám fölöttivé vált. „Amikor 2019-ben aláírtam, akkor a GACP és a King Street voltak, akik a szerződésemet garantálták, de azóta óriásit változtak a dolgok. Tulajdonost váltott a klub, ott volt a COVID, a Mediapro. Szóval a fizetésem problémás lett nekik. Ezt a jelenlegi gazdasági helyzetben meg is tudom érteni. Hajlandó lennék tárgyalni, de hogy egyszerűen kihajítsanak? Ez lehetetlen” – mondta Koscielny idén januárban.

A Bordeaux hivatalos álláspontja szerint Koscielny nem megfelelő teljesítménye is döntő szerepet játszott a szerződésbontásban. Röpke bordeaux-i kalandja alatt csak kevésszer tudta megmutatni azt az arcát, amit az Arsenalnál láthattak tőle. Hiába próbált vezér lenni, sokszor a nyilatkozatai sem a legjobban sikerültek. 2021 januárjában például roppant kritikusan nyilatkozott csapattársairól: „Az atmoszféra átlagos, nagyon átlagos. Realisztikusnak kell lennünk. Ez a keret tele van olyan játékosokkal, akiknek le fog járni a szerződése, olyan játékosokkal, akik már menni akarnak. Azokkal az emberekkel kell dolgoznunk, akik harcolni akarnak, együttműködni, fejlődni. Nem leszek mindenki barátja. Ha beszélek, azt nem azért teszem, hogy negatívat mondjak, azért beszélek, hogy ezzel a kezükbe adjam a kulcsot, amivel fejlődhetnek és a legjobbak lehetnek a csapatban.”

Miután január végén szerződést bontott vele a Bordeaux, másfél hónappal később Koscielny bejelentette visszavonulását. Balul sikerült visszatérése a Ligue 1-be azért is fájhatott neki, mert elmondása szerint egész pályafutása alatt ott lappangott benne az az érzés, hogy a francia szurkolók nem ismerik el teljesen. Egy 2016-os interjúban így nyilatkozott erről: „Játszottam ugyan a Lorient-ban, viszont minket nem vett körül akkora médiafelhajtás, mint a Marseille-t vagy a PSG-t. Ezután egyből Angliába igazoltam. Azok, akik nézték a Ligue 2, vagy a Lorient mérkőzéseit talán emlékeznek rám, de az emberek többsége nem. Az idézőjelben vett ismertségem sokkal nagyobb Angliában, mint Franciaországban.”

A szokatlan karrierút (Mathieu Valbuenáét és Olivier Giroud-ét említi hasonlóként) is közrejátszhatott abban, hogy Koscielnyben végig ott bujkált egy minimális kisebbségi érzés: „Azon a vidéken, ahol felnőttem, nem volt profi labdarúgás. Nem lehettem ott minden héten első osztályú bajnoki meccseken, csak a tévében néztem őket. És mi, a gyerekek, úgy éreztük, hogy egy kicsit magunkra vagyunk hagyva, hogy nincsenek meg ugyanazok a lehetőségeink a profi világba való betöréshez, mint például a Párizs környéki kortársainknak, akik biztosak lehettek benne, hogy minden hétvégén figyeli őket legalább egy játékosmegfigyelő. Én egyszer sem találkoztam scouttal, csak amikor a Limoges-ban fociztam. Szóval, igen, talán nekem jobban kellett hinnem magamban.”

Laurent Koscielny pályafutása biztosan nem kapott olyan befejezést, amit a francia védő elvárt volna magától, de talán nyugodt szívvel mondhatjuk azt is, hogy olyat sem, amit megérdemelt volna.

Legszebb pillanatait az Arsenalban játszott 353 mérkőzéséből és a francia válogatott színeiben elért 51 találkozóból szemezgetheti az utókor. Nem volt korszakos zseni, nem reformálta meg a középhátvéd szerepet, de a megbízhatóságot, higgadtságot és az egyenletes jó teljesítményt a legmagasabb szinten biztosan csak kevesen tudnák utána csinálni. Mindezt pedig úgy érte el, hogy talán legjobb éveit az akut Achilles-sérülése miatti állandó félelem árnyékában volt kénytelen teljesíteni.

Tizenhét évvel ezelőtt Laurent Koscielny édesapja, Bernard, jól döntött, amikor 700 kilométert autózott, hogy megnézze fia szárnybontogatását a futball világában. Laurent méltó volt apja dicséretére és intését is megfogadta a szerénységről. „Munka, alázatosság, tisztelet azok felé, akik lehetővé teszik számodra, hogy új magasságokat érj el. És lehet, hogy beletelik egy időbe, amíg eljutunk oda, de legalább tapasztaltabban és összeszedetten érkezünk meg. Szerencsés vagyok, hogy profi labdarúgó lehetek” – mondta pályafutása vége felé Koscielny.