A Villa Park „titka”

A 145 éves Aston Villa az új évezred legígéretesebb kezdőcsapatával veselkedett neki a szezonnak, amit az eddigi eredmények is igazolnak. Ha az újbóli bajnoki cím egyelőre távoli is, a maiakat látva bizonyos Jack Hughes is elismerően csettintene.



Kevéssel azután, hogy 1874-ben a Villa Cross Wesleyan Chapel krikettcsapatának négy tagja a téli hónapokban is sporttevékenységre vágyva megalapította az Aston Villa FC-t, az újdonsült klub első mérkőzését is megvívta. Futballegyesületek híján egy rögbicsapat, az Aston Brook St. Mary’s ellen. Egyes források szerint az alapítók egyike, Jack Hughes góljával nyert 1–0-ra a Villa a más szempontból is történelmi meccsen: a találkozó első félidejét a rögbi, a másodikat a labdarúgás szabályai szerint játszották. 

Nagyjából az alapítók lelkesedéséhez mérhető buzgalom kerítette hatalmába a Villa drukkereit tavaly májusban, amikor három másodosztályú szezon után a kedvencek a Derby elleni rájátszásbeli győzelemmel kiharcolták az újbóli Premier League-szereplést. A futball-láz olyannyira magasra szökött Birminghamben, hogy a mintegy 80 kilométerre fekvő Shrewsbury elleni nyári felkészülési meccsre ötezer (!) Villa-fan kerekedett fel. Nem volt persze semmi meglepő a szurkolói hevületben:

az Aston Villa Anglia egyik legpatinásabb egylete, az ötödik legősibb klub, amelyik még az első világháború előtt begyűjtött hat bajnoki címet. Igaz, azóta csak egyet.

1981-ben. Ami viszont olyannyira tűzbe hozta őket, hogy azzal a lendülettel Európát is letarolták, az 1982-es rotterdami BEK-döntőben a Bayern Münchent elintézve. A Feyenoord stadionjában szurkolta ki kedvencei győzelmét bizonyos Kevin Grealish, a megveszekedett Villa-drukker, aki akkor aligha gondolta volna, lehet még valaha ennél is büszkébb csapatára. Bár talán pontosabb úgy fogalmazni, aligha hitte, hogy valaha szolgáltat neki nagyobb örömöt az Aston Villa. Ám amikor fia, a csapatkapitány Jack remeklésével 2020 nyarán bentmaradtak kedvencei, földöntúli boldogság öntötte el. Nem túlzás azt állítani, leginkább a Grealish fiúnak volt köszönhető, hogy nem zuhant mindjárt a feljutást követően egy osztályt a Dean Smith edzette társaság. Az azóta az angol válogatottban is bemutatkozó klasszis támadó középpályás 91 helyzetet teremtett társainak (csak De Bruyne tudott többet, 136-ot), szerzett nyolc gólt és adott hat gólpasszt, senki másnak nem sikerült annyit a Villából, mindezeken túl pedig az egész mezőnyben vele szemben szabálytalankodták a legtöbbet, 177-et (a második Wilfried Zahát „csak” 133-szor faultolták). És ugye többször is kecsegtető lehetőséget harcolt ki ezzel csapatának, a Villa pedig igyekezett élni velük: góljai 40 százalékát szerezte rögzített játékhelyzetet követően. Ám mert 21-szer kikapott, 11 bajnokin gólképtelen maradt, benyelt 67 gólt, elvesztett 23 pontot nyerő állásból, s az egész mezőnyben a legtöbb kapura lövéshez vezető hibát (26) követte el, tízszer ráadásul gól is született belőlük, csupán az utolsó játéknap West Ham elleni 1–1-es döntetlennel sikerült megkapaszkodnia. Vereség esetén bizony búcsút inthetett volna a PL-nek.

Ehhez képest viszont az idei szezont három győzelemmel kezdte, amelyre 1962 óta nem volt példa a klub históriájában, jóllehet sokkal kevesebbet költött játékosokra, mint egy éve. Hogy a kevesebb néha több, azt immár a Villa-parkban is jól tudják, bár az elmúlt nyár 145 millió fontos nagybevásárlását (annál csak a Manchester United vert el több pénzt) a lejáró kölcsönszerződések miatt a kényszer is szülte. A majd’ másfél tucatnyi játékos helyett idén az első csapatba „csak” öt futballista érkezett, ők viszont egyfelől egytől egyig minőséget képviselnek, másfelől épp a legtátongóbb lyukakat tömik be. 

A kapusposztot feltétlenül upgrade-elni kellett: az elmúlt szezonban négyen is felsorakoztak a gólvonal előtt (no nem egyszerre, bár olykor az volt az ember érzése, csak úgy sikerülhetne megóvni a kaput a góltól…). A súlyos sérülést szenvedő Tom Heatont előbb Orjan Nyland, majd Pepe Reina igyekezett helyettesíteni, utóbbi azonban láthatóan túl van már a zeniten, a norvég kesztyűs pedig olyan horrorshow-kkal jelentkezett, mint amilyen az újrakezdés első meccse volt a Sheffield United ellen, amikor beütötte magának a labdát, de valami hihetetlen mázlival épp akkor nem működött a gólvonal-technológia. Már csak ezért is nagy húzás volt az Arsenalt az állandó játéklehetőség reményében elhagyó Emiliano Martínezt szerződtetni. A megsérülő Bernd Lenót kiválóan helyettesítő argentinnak volt az egész ligában a legjobb védési hatékonysága: a kapura tartó labdák 83,8 százalékát fogta. 17 millió fontos vételárát törlesztve két clean sheettel kezdett, hogy a Liverpool ellen kapott gólt, na bumm, mással is előfordult már ilyen.

PL-szintű jobbhátvédje nem nagyon volt a Villának, úgy fest, a másodosztályban körülnézve találta meg a megfelelő embert: a 23 éves Matty Cash nevéhez fűződött az előző szezon legtöbb sikeres szerelése a Championshipben (82), a Nottinghamben az év legjobbjának választották, egyelőre Birminghamben is megfelel.

Zseniálisat húzott Dean Smith és az ügyletben nyilván fontos szerepet játszó pályaedző John Terry Ross Barkley kölcsönvételével, a Chelsea-ben kevesebb játéklehetőséghez jutó angol válogatott középpályásban nyilván rettentő erősen munkál a bizonyítási vágy, és ha végre a képességeihez mérten futballozik, akkor… Akkor bizony úgy fickándozik majd, mint a Liverpool elleni gálaelőadáson, hovatovább félelmetes párost alkothat Jack Grealish-sel.

A birminghami gyöngyszem úgy rúgott kettőt a Liverpoolnak és adott három gólpasszt, hogy a meccs előtt két napig nem edzett a rakoncátlankodó combhajlító izma miatt, a mérkőzés napján is tesztelték, bevethető-e. Minden birminghami szerencséjére az volt. 

Ugyancsak a kiszolgálásban jeleskedhet Bertrand Traoré. A Lyontól 17 millió fontért szerződtetett szélső John Terry csapattársának vallhatta magát a Chelsea-ben, bár a londoniak többnyire kölcsönadták erősödni. 25 éves korára meg is izmosodott, játékban is. 

De nem csak egy jobbszélső, center is nagyon kellett a Villának, minthogy az előző idényben alkalmazott öt középcsatár összesen szerzett hat gólt – Ollie Watkins máris hozta ennek a felét. A 24 éves centert három éve Dean Smith vitte a Brentfordba, most onnan Birminghambe, alighanem jó vásárt csinálva a másodosztály ezüstcipősével. A 25 gólos reménység a Villa történetének legdrágább igazolása a maga 28 millió fontos árcédulájával, de hogy az nem nyomasztja, a Liverpool ellen is kiderült: Dimitar Berbatov 2010-es mesterhármasa óta az első PL-játékos, aki triplázni tudott a vörösök ellen.

Nem túlzás tehát kijelenteni, a Villa volt az egyik legtudatosabban építkező csapata a nyárnak, a hiányposztokra szerződtetett újakkal, Grealish megtartásával, nemkülönben pedig Craig Shakespeare becserkészésével.

Apropó, Shakespeare: a Leicester bajnoki címekor Claudio Ranierit nagyszerű munkával segítő tréner a vezetőedző Dean Smith-hez hasonlóan gyerekkora óta Villa-drukker, így aztán ők ketten csapatkapitányukkal kiegészülve nem csak munkahelyüknek, otthonuknak is tekintik a Villa Parkot. A klubot meg szerelmüknek, akiért bármit képesek lennének megtenni.



MICSODA KEZDŐ

Ez a Villa már nem az elmúlt szezonbeli lesajnált társaság. A kapuban az egyik legkiválóbb argentin kesztyűs áll, a sokat fejlődő két középső védőt egyesek az angol válogatott tengelyében is el tudnák képzelni, mélységi irányítóként brazil válogatott osztogat, mellette az egyik legjobb skót középpályás, előttük a Chelsea-től kölcsönvett angol válogatott zakatol, elöl a jobb oldalon a Lyontól szerződtetett remek szélső, centerben az angol másodosztály ezüstcipőse, a balon az egész angol labdarúgás egyik legjobbja szerepel. 

Emiliano Martínez – Matty Cash, Ezri Konsa, Tyrone Mings, Matt Targett – Douglas Luiz, John McGinn – Bertrand Traoré, Ross Barkley, Jack Grealish – Ollie Watkins

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.