A Copa América résztvevői: Uruguay

Az első világbajnokságot rendező és megnyerő Uruguay válogatottja számít a dél-amerikai kontinens rekordbajnokának, a hőskor óta 15 alkalommal szerezte meg az aranyérmet. Az uruguayiak hazai pályán mindig megnyerték eddig a tornát, és többször a szomszédos Argentínából is a trófeával együtt térhettek haza. Közeleg a Copa América, melynek egyik alapítótagja mindig esélyes a végső győzelemre.


(X) Regisztrálj az Unibetre és 20-szoros szorzón fogadhatsz a szombat esti Manchester City–Chelsea BL-döntő 1X2 piacainak kimenteleire!


 

A tervek szerint a 47. Copa Américát 2021. június 13. és július 10. között rendezik. A dél-amerikai a kontinensbajnokságok közül a legrégebbi versengés, hiszen a sorozatot 1916-ban hívták életre, 14 évvel az első világbajnokság előtt. A kétszeres világbajnok Uruguay a Copa történetének legeredményesebb országa, válogatottja minden tornán a végső győzelemre is esélyesnek számít.

Noha Uruguay a második legkisebb területű független ország a földrészen, igazán gazdag és dicső múlttal rendelkezik a labdarúgásban. Fővárosa, Montevideo Dél-Amerika legdélebbi fővárosa, egyúttal világviszonylatban is a harmadik ebben a tekintetben. A város adott otthont az első, 1930-as világbajnokság összes mérkőzésének, rendkívül gazdag építészeti és kulturális örökséggel rendelkezik, a tangó és a candombe táncok is itt születtek. A legenda szerint a várost először felfedező spanyol vagy portugál hajós, amikor megpillantotta a szárazföldet, azt kiáltotta, hogy „Monte video!”, ami annyit jelent: „hegyet látok”. Az ország, Uruguay neve guarani nyelven azt jelenti: „a festett madarak folyója”, híres nemzeti itala a maté.

 

A Copa América legjobbjai

Uruguay rekordernek számít a dél-amerikai kontinenstornákon elért 15 győzelmével. Emellett hat ezüst- és kilenc bronzéremmel rendelkezik. 30 dobogós helyezésüknél egyedül az argentinok nagyobb éremhalmozók, hiszen nekik 14-14 első és második helyezés mellett öt harmadik hely jóvoltából 33 medália jutott.

Az eddig lejátszott 46 Copa América közül Uruguay 44 alkalommal vett részt, hiszen alapítótag a kontinentális szövetségben, de a hőskorban számtalanszor előfordult, hogy egy-egy indulásra jogosult válogatott nem vállalta a szereplést.

Az 1924-es és az 1928-as olimpiai torna megnyerése mellett az uruk nyerték az 1930-as és az 1950-es világbajnokságot, és különösen ezekben az időkben egyeduralkodónak számítottak Dél-Amerikában. A válogatott mezen a címer felett elhelyezett négy csillag e négy sikert jelöli.

Uruguay tornagyőzelmei felét még a második világháború előtti időszakban aratta. Később az 1950-es években két, a következő évtizedben egy, az 1980-asban két trófeát vitt haza, majd 1995-ben és 2011-ben jutott számára még egy-egy Copa-arany. Az ország hétszer rendezte meg a tornát és egészen egyedülálló módon mindannyiszor meg is nyerte azt rendezőként. Továbbá az ősi rivális argentinok otthonában három, Chilében kettő, Peruban és Ecuadorban egy-egy alkalommal diadalmaskodott az uruguayi nemzeti tizenegy – az egyiket pedig nem egyhelyszínes tornán nyerte. Uruguay 1995 óta nem rendezett Copa Américát.

 

Az 1916-os győztes együttes (Forrás: Wikipédia)

 

Kezdeti sikerek, alapítótagok

Uruguay nemzeti válogatottja 1902-ben játszotta első hivatalos mérkőzését, és szenvedett 6-0-s vereséget az ősi rivális argentinoktól, amely azóta is a Celeste történetének legnagyobb különbségű veresége. A közismert égszínkék mezt 1910 óta viseli a nemzeti csapat. Legelőször még az angol kivándorlók által alapított, kultikus Albion FC piros-kék szerelését hordta a válogatott.

Uruguay egyike azon négy országnak, amelyek 1916 óta tagjai a dél-amerikai labdarúgó-szövetségnek (CONMEBOL). Az első Campeonato Sudamericanót (1975-től hívják csak Copa Américának a sorozatot) Argentína rendezhette meg az ország függetlenségének századik évfordulója alkalmából, négycsapatos tornán körmérkőzéses rendszerben döntöttek a kontinens legjobbjának kilétéről. A végső győzelem legnagyobb esélyeseként Uruguay győzött, megelőzve a házigazda argentinokat és a harmadik brazilokat, negyedikként Chile zárt. A mindent eldöntő utolsó mérkőzésen egy gól nélküli döntetlen is elég a sikerhez, miután az első két mérkőzését megnyerte, az argentinok pedig döntetlent játszottak Brazíliával.

Egy évvel a debütáló győzelem után Uruguay rendezőként újra elhódította a kontinensbajnoki címet, háromból három sikerrel, az argentinoknak megint csak az ezüst jutott. 1919-ben viszont először nem ők, hanem házigazdaként Brazília diadalmaskodott, miután a körmérkőzéses szakasz utolsó meccsén 2-2-es döntetlenre végeztek egymással, így azonos pontszámmal zártak az élen. Az ezt követő újrajátszott találkozón a Selecao Arthur Friedenreich hosszabbításban szerzett találatával diadalmaskodott 1-0-ra. Az 1920-as chilei Campeonato alkalmával Uruguay 6-0-s győzelemmel vágott vissza a csak bronzérmes braziloknak, és hódította vissza az első helyezést.

Az 1923 és 1937 között megrendezett nyolc tornából négyet Uruguay, négyet Argentína nyert. Hőseink a széria elején 1923-ban és 1924-ben egyaránt veretlenül lettek bajnokok hazai környezetben, Pedro Petrone mindkét tornán gólkirályként zárt. A később a Fiorentinában is megforduló kiválóság összességében hét év alatt 28 válogatott meccsen 24 gólt lőtt. Az 1925-ös Buenos Aires-i tornától visszaléptek az uruk, így három csapat közül a házigazda kerülhetett ki győztesen. Egy évvel később Chilében négyből négy győzelemmel foglalták vissza a trónt, majd egy-egy ezüst- és bronzérmet követően 1929-től hat évig nem rendezték meg a tornát. 1935-ben Peruban sikerült elhódítani a trófeát egy olyan tornán, melyen például a brazilok nem vettek részt, a döntővel felérő utolsó mérkőzésen 3-0-ra mosták le az argentinokat.

Az 1937-es kontinensbajnokságon csak a dobogó harmadik fokára állhattak fel az uruk Argentína és Brazília mögött. Ugyan Uruguay mindkét előrébb végző gigásszal szoros mérkőzést vívott: a braziloktól 3-2-re kapott ki, a „nagytestvért” ilyen arányban legyőzte, közben viszont meglepetésre alulmaradt Paraguay és Chile ellenében is. A következő két kiírásban csak a második hely jutott, mindkétszer csak a végső győztestől jött a vereség. Következett viszont az 1942-es hazai rendezésű torna és az elmaradhatatlan végső győzelem a történelem első, immár hét csapat részvételével zajló dél-amerikai bajnokságán. Uruguay hatból hat győzelemmel, 21-2-es gólkülönbséggel zsebelte be az aranyat, a mindent eldöntő összecsapáson a később olasz Intert is megjáró Bibiano Zapirain góljával múlta felül Argentínát.

 

Az első nagy hullámvölgy, majd az újabb sikerkorszak

A nagyszerű sikert az első hosszabb böjt követte, hiszen a soron következő két kiírásban az uruguayiak még csak a dobogóra sem fértek oda, 1945-ben és 1946-ban egyaránt negyedikek lettek, majd 1947-ben az Alfredo di Stéfano fémjelezte argentin válogatott és Paraguay mögött a bronzérmet csípték meg. Különösen fájó volt, hogy a gauchók a kilencedik elsőségükkel megelőzték őket az örökrangsor élén. Aztán 1949-ben mindössze a hatodik helyen végeztek egy gyengébb kerettel. Az 1950-es brazíliai vb-re sokkal inkább felszívták magukat és a legendás Juan Alberto Schiaffino vezérletével elhódították a világbajnoki címet a házigazda bánatára az emlékezetes Maracanazo alkalmával. Az 1953-as perui tornán két csapat nyolc, három pedig hét ponttal zárt, a ritkán látható tumultus végén az uruk nyakába bronzérmet akasztottak – a tornán Chilétől és Brazíliától kikaptak, Paraguay ellen döntetlent játszottak három győzelem mellett. Egy újabb felejthető, hat résztvevő közül elért negyedik helyezés után Uruguay ismét Campeonatót rendezett.

 

Juan Alberto Schiaffino (Forrás: Fansdelfootball.com)

Az 1954-es világbajnokságon elszenvedték történetük első vereségét a tornán a magyar válogatott ellen, amelyre a válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya Óscar Tabárez tisztán emlékszik gyermekkorából:

 

„Hétéves voltam, amikor az 1954-es vb-elődöntőt az iskolában rádión hallgattuk. A magyarok akkoriban forradalmasították a futballt, és gólrekordot állítottak fel. Akkor ismertem meg Hidegkutit, Bozsikot, Kocsist vagy Puskást, aki azon a meccsen sérülés miatt éppen nem játszott. Óriási meccs volt.”

 

A 2006 óta regnáló szövetségi kapitány világrekordernek számít az egy válogatott élén töltött leghosszabb megbízatása révén. Tabárez egy másik fontos rekordra is törhet idén, hiszen eddig 30 mérkőzésen irányította csapatát a Copa Américán, mellyel a rangsor negyedik helyezettje. A listát 44 találkozóval vezető argentin Guillermo Stábile csúcsára idén még nem lehet veszélyes az uruguayi admirális, azonban a második Luis Tirado (Chile, 35) és a harmadik Manuel Fleitas Solich (Paraguay, 33) pozícióját egyaránt beelőzheti.

Visszatérve a kontinensbajnokságokhoz:1956-ban a montevideói tornán sem maradt el a hazai győzelem, az utolsó két fordulóban előbb gól nélküli döntetlent játszottak a brazilokkal, majd 1-0-ra legyőzték az argentinokat Javier Ambrois találatával. Sikerült elhódítani a kilencedik bajnoki címet, egyetlen sikerrel felzárkózva az Argentína elleni versenyfutásban.

Az öröm csak egy évig tartott, mert a következő alkalommal újra a nyugati szomszéd ért fel a földrész trónjára. A limai tornán végül csak harmadik helyen végző urukat ráadásul 4-0-ra verték, és azt is megengedhették maguknak, hogy az utolsó meccset elveszítsék a hazaiak ellen. 1959-ben két (!) tornát rendeztek. A márciusi argentin seregszemlén Uruguay csak az utolsó előtti helyen végzett két győzelme és négy veresége miatt. A végső győztes argentinoktól 4-1-re, a Pelé által repített braziloktól 3-1-re kapott ki. Aztán viszont a decemberi ecuadori rendezvényen újra aranyérmes lett a nemzeti csapat: a két nagy rivális közül az egyiket 3-0-ra, a másikat 5-0-ra verte, bár a brazilok jóval gyengébb csapattal képviseltették magukat. Az 1963-ban a bolíviai magasságban rendezett seregszemlén nem vállaltak a részvételt az uruguayiak, ez volt a második és eddigi utolsó torna, melytől távol maradtak. 1967-ben rendezőként jött az újabb veretlen cím, a 11. trófea a vitrinben. Ez a torna volt az első és egyetlen olyan, amelyen selejtezőt kellett játszani a részvételért. A hat ország által alkotott mezőnyből az uruk végül négy győzelem és egy döntetlen jóvoltából emelkedtek ki, 13 lőtt góljuk mellett csak a Chile elleni 2-2-es remi alkalmával kaptak gólt. A legutolsó meccsen győzelmi kényszerben a brazil származású Pedro Rocha góljával diadalmaskodtak 1-0-ra Argentína felett.

 

Pedro Roca épp gólját ünnepli (Fotó: Getty Images)

 


(X) Ha neked tetszik az Unibet, akkor bizonyára a barátaidnak is tetszeni fog! Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

Új szelek, kezdeti sikerek után visszaesés

1975-től keresztelték át a sorozatot a mostani, Copa América névre, és a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy a mostani Bajnokok Ligája vagy Libertadores-kupához hasonló lebonyolításban képzelik el a tornát, vagyis csoportkörben hazai és idegenbeli meccsekkel, a kieséses szakaszban oda-visszavágós párharcokkal. Három sorozatot rendeztek meg ebben a szisztémában négy évente, melyből az első kettő csapnivalóan sikerült az uruk számára, a harmadikat viszont 1983-ban megnyerték. A csoportkört Chile és Venezuela előtt sikerült abszolválni, majd az elődöntőben Perut múlták felül, a döntőben a brazilokkal szemben bizonyultak jobbnak. Carlos Aguilera holtversenyben a torna gólkirálya lett, és a River Plate későbbi ikonja, az akkor még fiatal Enzo Francescoli is húzóembere volt a győztes csapatnak. Uruguay a 12. sikerével újra Argentína elé került.

1987-ben visszaállt a rend, egy helyszínen rendezték a tornát nyáron, s jött a következő diadal, méghozzá éppen Argentínában. Uruguay címvédőként automatikusan a legjobb négy között kezdte a tornát, míg a másik kilenc csapat közül a három háromfős csoportból az elsők csatlakoztak hozzájuk. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy két 1-0 arányú győzelem is elég volt a Copa-aranyhoz – az elődöntőben a házigazdát, a fináléban Chilét győzte le.

A címvédés hajszál híján nem jött össze, az uruguayiaknak a két év múlva esedékes brazíliai rendezvényen két-két győzelemmel és vereséggel a csoportból még sikerült továbbjutniuk az argentinok mögött, de a második körmérkőzéses körben másodikok lettek. A Rubén Sosa és Enzo Francescoli fémjelezte együttes Paraguay 3-0-s és Argentína 2-0-s legyőzése után a döntővel felérő, utolsó mérkőzésen 1-0-ra kikapott a Maracanában Brazíliától csaknem 150 ezer néző előtt (a hazaiak visszavágtak az 1950-es vb-ért).

 

Enzo Francescoli (Fotó: Getty Images)

Az 1990-es évek első két tornája hasonló eredménnyel ért véget: az 1991-es chilei Copán veretlenül estek ki a csoportból egyetlen győzelem és három döntetlen következtében, majd az ecuadori találka alkalmával a negyeddöntő jelentette a végállomást, a sorozat történetének első tizenegyespárbaját vesztették el Kolumbiával szemben. Ráadásul mindkét tornát Argentína nyerte, amely 14. aranyával újra visszaelőzte a Celestét az örökrangsorban.

 

A szokásos hazai siker, aztán a fránya tizenegyesek az átkozott elődöntőkben

Az eddigi utolsó alkalommal Uruguay 1995-ben rendezte meg a kontinensbajnokságot, melyet természetesen veretlenül meg is nyert. Francescoli mellett olyan játékosok játszották a főszerepet, mint a hosszú éveken át Olaszországban légióskodó Daniel Fonseca és a jelentős PL-karriert befutó Gustavo Poyet. Az egyenes kieséses szakaszban Bolíviát és Kolumbiát búcsúztatták, míg Brazília ellen az 1-1-es döntetlenre végződő döntő után tizenegyesekkel nyertek. Az uruk ötből ötöt bevágtak, a Selecao részéről pedig egyedül a 2002-ben Újpesten is megforduló Túlio hibázott.

1997-ben a történelem második bolíviai Copájára már elutaztak, de sok köszönet nem volt benne: a korábban részletes portrénkban bemutatott Álvaro Recobával a soraikban még csak a csoportból sem jutottak tovább. Két év múlva egy meglehetősen hektikus menetelés végén ezüstérmet akasztottak az uruguayi labdarúgók nyakába, akik a csoportból csak harmadik helyen jutottak tovább. Kötélidegekkel rendelkeztek, ugyanis kétszer is nyertek az orosz rulettben: a negyeddöntőben a házigazda Paraguayt, az elődöntőben Chilét győzték le tizenegyesekkel. A döntőben utolérte őket a végzet, a vb-ezüstérmes sztárcsapat Brazília Rivaldo két és Ronaldo egy góljával 3-0-ra lemosta Uruguayt.

A következő három nekifutásra egyaránt nem sikerült tovább jutni, mint az elődöntő. 2001-ben Mexikó állta útjukat, majd a bronzmeccset is elvesztették Hondurasszal szemben. Három esztendővel később ugyancsak tizenegyespárbajban húzták a rövidebbet a brazilok elleni elődöntőben, de legalább a harmadik helyért rendezett összecsapáson vigasztalódhattak Kolumbia 2-1-es legyőzésével. 2007-ben a már Tabárez által irányított csapatot megint a rossz emlékű tizenegyesek végezték ki, és a későbbi győztes brazilok ellen ért véget a menetelés, a bronzérmet pedig Sebastián Abreu gólja ellenére simán vitte haza Mexikó a 3-1-es győzelemmel.

 

Ismét Argentínában jutottak a csúcsra

Az uruguayi válogatott eddigi utolsó kontinensbajnoki címét 2011-ben nyerte második legkedveltebb helyszínén, Argentínában. Ahogy a korábbi két alkalommal, úgy a szomszédban aratott harmadik végső győzelem alkalmával is megverték a torna valamely szakaszában az argentinokat. A Celeste egészen az elődöntőig úgy menetelt, hogy minden meccsen szigorúan csak egy gólt lőtt, a negyeddöntőben a házigazdákat az 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel győzte le 5-4-re Carlos Tévez hibája után. A siker pedig lendületet adott, és miután a gauchók mellett a másik nagy favorit Brazília is búcsúzott, Perut az elődöntőben 2-0-ra, Paraguayt a fináléban 3-0-ra múlták felül. A gólkirályi címet nem sikerült megszerezni, a négygólos Luis Suárez egyetlen találattal maradt le róla, Uruguay 15. Copa-aranyát nyerte. Egyúttal Diego Forlán édesapja és nagyapja után a harmadik generáció tagjaként mondhatta magát kontinensbajnoknak. A szőke támadó 2002 és 2014 között 36 gólt szerzett a Celestében 112 mérkőzésen.

 


Az uruk az utolsó három tornán hiába tartoztak mindannyiszor az esélyesek közé, valahogy sosem jött ki a lépés, és utolsó aranyuk óta érmet sem nyertek. A 2015-ös chilei Copán a házigazda ellen estek ki a negyeddöntőben, két évre rá még a csoportból sem tudtak továbblépni, míg 2019-ben a tekintélyt parancsoló csoportgyőzelem ellenére a negyeddöntőben a későbbi döntős Peru ellen tizenegyesekkel főhajtásra kényszerültek.

Az elmúlt alkalmak mérsékelt sikereit követően – ha minden a terv szerint halad – a jól bejáratott helyszínen, Argentínában térhetnek vissza a dobogóra. Talán nem ők a legnagyobb esélyesek, de a brazilok mellett papíron övék lehet az egyik legerősebb keret, így nem zárhatjuk ki, hogy a rekorder Celeste újra odaérhet Dél-Amerika trónjára.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

FutballTangó


Korábbi Copa América-írások:

A Copa América résztvevői: Argentína

A Copa América története

A Copa América helyszínei

Elvették a Copa América-rendezést Kolumbiától

 

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x