A Matracosok sikerkovácsa, aki új szintre emelte a védekezést: Diego Simeone potré

Szerző: | 2020-06-09 | Címkék: Atletico Madrid, Simeone,

Diego Pablo Simeone, az elmúlt évek egyik legsikeresebb edzője, aki már több mint nyolc éve trenírozza az Atlético Madrid csapatát, és szinte egyszemélyben felelős a Matracosok jelenkori felemelkedéséért. Szemérmetlen buszparkoló, vagy korszakos úttörő? Merülés rovatunkban a spanyol bajnokság újraindulásának örömére elsőként az Ő munkásságát mutatjuk be!

Újraindul a La Liga! Regisztrálj az Unibeten, és fogadj az Atlético, vagy a többi csapat mérkőzéseire is!

Játékospályafutás: az argentin válogatottból Spanyolországa

Simeone 1970. április 28-án született Buenos Airesben. Felnőtt pályafutását 17 évesen, 1987-ben kezdte meg a Vélez Sarsfield csapatánál. Első klubjával még nem ért el jelentős sikereket, ám megbízható játéka már ekkortájt, 1988-ban meghívót ért a válogatottba. 1990-ben az olasz első osztályú Pisához igazolt, ám a gárda még ebben az évben kiesett a Serie A-ból, és mivel a következő évben sem tudtak visszajutni, Simeone 1992-ben továbbállt, méghozzá a Sevillához. Itt két évig játszott stabilan, és mindkétszer a spanyol bajnokság középmezőnyében végzett a csapata. 1995-ben igazolta le az Atlético Madrid, a csapat pedig a nemrégiben elhunyt szerb edző, Radomir Antic keze alatt az 1995-96-os szezonban közel húsz év után ünnepelhetett bajnoki címet. Simeone 4-4-2-ben játszott középső középpályást. Bár leginkább keménységéről és harcosságáról volt ismert, valójában a passzjátékban is kifejezetten jól használható, sokoldalú játékos volt. A góllövésből is gyakran kivette a részét, a bajnoki címmel végződő szezonban például 12 alkalommal is az ellenfelek hálójába talált. Olyan játékosokkal játszott itt együtt, mint például a bolgárok kiválósága, Ljuboszlav Penev. 1997-ben az Interhez igazolt, egy évvel később pedig a Lazio legyőzésével a kék-feketék az UEFA-kupát is elhódították. Cholo másfél év múlva épp a döntőben legyőzött Laziónál folytatta a karrierjét, ahol négy évig játszott. Ezután 2003 és 2005 között még egyszer játékosként is visszatért az Atlético Madridhoz, hogy aztán játékoskarrierje utolsó szezonjára hazatérjen Buenos Airesbe, a Racing csapatához.

Száznyolcszoros argentin válogatott karrierje során 3 világbajnokságot is megjárt, és bár talán a David Beckham elleni kiharcolt-kiprovokált piros lap a legemlékezetesebb pillanata, azon a bizonyos angol-argentin meccsen ő harcolta ki a korai büntetőt David Seaman ellen. A négy év múlva leszereplő Bielsa-válogatottban is ott volt, de a sorsdöntő és kiesést jelentő svédek elleni csoportmeccsen már csak padozott, “állandó jellegű tettestársával” German Mono Burgosszal együtt.

Simeone edzőként: kezdeti sikerek otthon, majd irány Olaszország

A 2005-06-os szezonban papíron végig tagja volt a Racing keretének, ám már a 2006 tavaszi Clausura idején átvette edzőként a csapatot, kiharcolva az első osztályban való bennmaradást(Ekkor még Argentínában is, Dél-Amerikában pedig sok helyen a mai napig külön őszi és tavaszi kiírása van a nemzeti bajnokságoknak, Apertura és Clausura néven). A bennmaradás ellenére azonban a klub újonnan megválasztott elnöke már nem vele képzelte el a jövőt, így Cholo az Estudianteshez igazolt. A korábban szebb napokat megélt, a hetvenes-nyolcvanas években kétes világhír tárgyát képző csapattal rövid úton óriási sikert ért el: playoffot játszva megnyerték a 2006-os argentin Aperturát, a döntőben egy másik nagy hatású edző, Ricardo La Volpe vezette Boca Juniorst legyőzve. Az Estudiantes 23 év után nyert tehát ismét argentin bajnokságot, a mezőnyben egyébként a legkevesebb, 12 gólt kapva 19 mérkőzésen. Már ennek a csapatnak a játéka is leginkább a fegyelmezett 4-4-2/4-4-1-1-es védekezésre épült, olyan játékosokkal a soraiban, mint José Ernesto Sosa vagy Juan Sebastián Verón.

A kezdeti sikert Simeone nem tudta megismételni az Estudiantesszel, és egy harmadik valamint hatodik helyezés után 2007 decemberében a River Plate-hez írt alá. Itt is hamar berúgta az ajtót: 2008 tavaszán mindjárt Clausurát nyert a piros-fehérekkel, hasonló játékelveket alkalmazva. Itt tűnt fel először az európai futball számára a későbbi kolumbiai sztár, Radamel Falcao. A bajnokcsapatot azonban hamar szétkapkodták, a Clausurában a River Plate borzalmasan teljesített, a tabella utolsó helyéig visszacsúszva, így 2008 novemberében Simeone lemondásra kényszerült.

Simeone és Alexis

UDINE, ITALY – MARCH 20: Diego Pablo Simeone (R) head coach of Catania and Alexis Sanchez of Udinese before the Serie A match between Udinese Calcio and Catania Calcio at Stadio Friuli on March 20, 2011 in Udine, Italy. (Photo by Dino Panato/Getty Images)

2009 és 2010 között másfél évig a San Lorenzo edzője volt, mindhárom kiírásban a középmezőnyben végzett a csapattal. Első európai megbízatását a 2010-11-es szezonban kapta: egy fél szezonra edzőként is visszatért Olaszországba, a Cataniához, stabilan az élvonalban tartva a csapatot. Ezt követően 2011 őszén néhány hónapra még visszatért Argentinába a Racinghoz, ahol a 4-2-3-1 mellett meglepő módon időnként 4-3-1-2-es felállást is alkalmazott a csapatnál. 2011 decemberében azonban csörgött a telefonja: visszatért egykori klubjához, hogy az Atlético Madridnál ne csak játékosként, hanem edzőként is maradandót alkosson.

Aúpa Atleti

Simeone 2011. december 23-án lett az Atlético Madrid vezetőedzője. A madridi piros-fehérek ekkortájt nem voltak túl fényes helyzetben: bár 2010-ben a Forlán-Agüero páros által fémjelzett csapat Quique Sánchez Flores vezetésével Európa Ligát nyert, hazai porondon legfeljebb csak középcsapatnak volt nevezhető. 2011-ben Gregorio Manzano lett az Atléti vezetőedzője, ám az eredmények csak rosszabbak lettek: 2011. december 18-án a csapat hazai pályán kapott ki a Betistől, és ekkor már mindössze a tabella tizedik helyén állt. Amikor aztán a következő héten az Atlético a harmadosztályú Albacetétől is kikapott a kupában, kiadták Manzano útját. Simeone lett az utód.

Cholo vs Liverpool

LIVERPOOL, ENGLAND – MARCH 11: Diego Simeone, Manager of Atletico Madrid celebrates his sides second goal during the UEFA Champions League round of 16 second leg match between Liverpool FC and Atletico Madrid at Anfield on March 11, 2020 in Liverpool, United Kingdom. (Photo by Julian Finney/Getty Images)

Az argentin mester nagyon gyorsan stabilizálta a csapatot: a bajnokságban a 25. fordulótól egészen az idény végéig a tabella ötödik helyén maradtak a Matracosok. De a stabilizálásnál már első félszezonjában sokkal többet ért el Simeone. Az Európa Liga I csoportjának első helyezettjeként továbbjutó csapatot vett át, tavasszal pedig a Laziot, a Besiktast, a Hannovert és a Valenciát kiverve egészen a döntőig juttatta a néhány hónappal korábban még komoly krízishelyzetben lévő együttest! A döntő az Európa egyik legizgalmasabb, de meglehetősen idealista fociját játszó, Bielsa-féle Bilbao ellen következett, ahol a pragmatikusabb felfogású Atlético 3-0-s győzelemmel 2010 után ismét megnyerte a második számú európai kupasorozatot! Az Atlético már ekkortájt is a szervezett védekezésen alapuló kontrajátéknak köszönhette sikerét, ekkortájt a klasszikusabb 4-4-2 helyett azonban még egy 4-2-3-1/4-1-4-1 szerű felállással. A későbbi, még nagyobb sikerek fő letéteményesei közül sokan már ekkor is a csapat tagjai voltak. A kapus Courtois előtt Juanfrán, Godín, Miranda és Filipe Luis alkotta a védelmet a középpályán Mario Suárez mellett az időnként a támadásokhoz is csatlakozó Gabí kapott helyet, A vonalak között pedig Adrián López, a korábbi brazil Werder-játékos Diego, valamint a török Arda Turan játszott az európai futballba ekkortájt berobbanó Falcao mögött.

A 2012-ben EL-győztes Atlético.

2012-13-ban sem állt meg a fejlődés: az Atlético az elmúlt évek gyengébb bajnoki helyezései után a bronzéremig jutott a La Ligában. 31 kapott góljuk a legkevesebb volt a mezőnyben, stabilabb védelmük volt tehát, mint az éllovas Barca-Real kettősnek. Igaz, az Európa Ligában meglepetésre már az első kieséses párharcukat sem élték túl, a Rubin Kazanytól hazai pályán szenvedtek 2-0 arányú vereséget, ami korai búcsút jelentett.

Szabad megtörni a Barca-Real egyeduralmat ?

A következő, 2013-14-es szezon hozta el az igazi áttörést a csapat számára. Ezen a nyáron érkezett az Atléticohoz többek között David Villa, vagy a csak később alapemberré váló Godín utód, José Gimenez is, igaz a nagyobb igazolásokából sem Alderweireld sem Guilavogui nem váltak be. Diego Costa 27 és Villa 13 góljának köszönhetően azonban a szezonban elért eredmények minden képzeletet felülmúltak. Az Atlético a La Ligában mindvégig versenyben volt a két óriással, a Tata Martino keze alatt egyébként egyre kilátástalanabbul játszó Barcelonával, és az Ancelotti keze alatt formálódó, szélvészgyors Real Madriddal szemben. Az utolsó fordulóban az Atlético épp a Barcelonához látogatott. Ekkor a matracosok még három ponttal megelőzték a katalánokat, s mivel az első mérkőzésen a régi Vicente Calderón stadionban gólnélküli döntetlen született, így a mérkőzés gyakorlatilag amolyan bajnoki döntőnek volt felfogható. Alexis Sánchez az első félidőben vezetést szerzett a Barcelona számára, Godín azonban a második félidő elején egyenlített. Az Atlético a döntetlennel megőrizte hárompontos előnyét a tabellán, s megcsinálta a lehetetlent: megszerezte a bajnoki címet! 2004 óta először fordult elő, hogy a La Ligát ne a Barca-Real tandem egyik tagja nyerje.

A szenzáció itt még nem ért véget: a csoportból való továbbjutás és a Milan meglepően sima kiverése után a negyeddöntőben az Atlético meglepetésre a Barcelonát is kiejtette: a Camp Nouban elért döntetlen után hazai pályán 1-0-ra győzték le a meglehetősen sterilen focizgató gránátvörös-kékeket. Az elődöntő első felvonásán ingyen megkapták a labdát a Mourinho-féle Chelsea-től, amivel azonban nem sokat tudtak kezdeni-nem meglepő módon a BL-történelem egyik legunalmasabb elődöntője gól nélkül ért véget. A visszavágón idegenben azonban meglepetésre átrobogtak a londoni kékeken, s 3-1-es győzelmükkel a döntőben találták magukat! A lisszaboni fináléban a Real Madrid következett! Diego Godín – stílszerűen egy szöglet utáni fejessel már a 24. percben megszerezte a vezetést. Kompakt és szervezett védekezésével az Atléti körömszakadtáig őrizte az eredményt, az utolsó percben azonban Sergio Ramos szintén szögletből  egyenlített, a hosszabbításban pedig a kitűnően kontrázó Real átrobogott az erejükkel teljesen elkészült piros-fehéreken, s 4-1-es győzelmével Carlo Ancelotti csapata elhappolta a trófeát városi riválisa elől.

Az európai áttörés

Az Atlético játékát Európa-szerte dicsérni kezdték. 4-4-2-es alakzatukban óramű pontossággal, korábban szinte soha nem látott összhangban és sebességgel mozogtak együtt. A védelem és a középpálya között szinte szemernyi területet sem hagytak, a középpályások szinte egymás kezét fogva védekeztek az ellenfelet a szélre szorítva, a két csatár, Diego Costa és David Villa pedig szinte ugyanannyi időt töltöttek a saját térfelükön, mint az ellenfélén. Alázatosan visszazártak védekezni, s a középpályásokkal együttműködve gyakorta tudták kierőszakolni a labda megszerzését. Bár az Atlético egyáltalán nem törekedett a labda birtoklására, azért időnként képesek voltak kis területen is ügyesen kombinálva, általában túltöltve a pálya egyik oldalát, amivel könnyebben vissza is szerezhették az elveszített labdát.

A 2013-14-es, spanyol bajnok és BL-döntős Atlético.

2014-15-ben is stabilan a két nagycsapat nyomában voltak a spanyol bajnokságban, s bár többek között hazai pályán Simeone csapata 4-0-ra elgázolta a Realt, végül be kellett érniük ismét a bronzéremmel, és a Bajnokok Ligájából is a Királyiak ellen estek ki a negyeddöntőben. 2015-16-ban azonban a Matracosok ismét megmutatták, hogy Európában bizony állandó jelleggel is komolyan kell számolni velük. A negyeddöntőben sikeresen kiütötték a Messi-Suárez-Neymar trió képességeire épülő, de csapatszinten egyre nagyobb hiányosságokkal küzdő Barcelonát. Az elődöntőben aztán Guardiola Bayernjje következett: a kitűnő letámadást és a saját télfélre visszazáró mély védekezést kitűnően váltogató Atlético Saúl Niguez szólójával 1-0-ra legyőzte a Müller nélkül játszó, vonalszélsőkkel operáló Bayernt. A visszavágón guardiola csapata kis híján rájuk borította a pályát-Simeone húsz perc után át is állt 4-5-1-re- ám Müller büntetőt hibázott, Antoine Griezmann viszont a csapat szinte egyetlen lehetőségét is gólra váltotta. A 2-1-es Bayern-győzelem végül idegenben lőtt góllal azt jelentette: az Atlético Madrid 2014 után ismét BL-döntőt játszhat!

A döntőben-akár csak két évvel korábban-a Real Madrid következett. A blancók ekkoriban eléggé átmeneti időszakban voltak, hiszen Benítez bukása után Zidane ideiglenesen vette át a csapatot. Sergio Ramos lesgyanús vezető gólja után a második félidő elején az Atlético labdabirtoklási fölényben, komfortzónáján kívülre szorulva is lefocizta a Real Madridot, a megérdemelt egyenlítés után azonban Simeone hátrább parancsolta a csapatát, a döntetlent őrizve. A mérkőzés tizenegyespárbajba torkollott, amelyet viszont Zidane csapata nyert meg- Simeone tehát másodszor veszített nyert helyzetből Bajnokok Ligája-döntőt.

A 2015-16-os, BL-döntős Atlético.

Bajnokok Ligája-döntőt és bajnoki aranyat azóta sem ért el az együttes, ám a példátlanul hosszú ideje a kispadon ülő Diego Simeone története sok mindent megmutatott a világfutballnak. Például annak az előnyeit, ha egy edzőt hosszútávon is hagynak dolgozni, illetve ha a tréner egyéniségek helyett egy pontosan kidolgozott rendszerben gondolkozik, melynek fogaskerekei időről időre helyettesíthetők egymással. Bár az Atlético támadójátékbeli hiányosságai általában megmutatkoznak spanyol bajnoki helyezéseiken, Simeone azért az évek során csapata felállt fal elleni játékán is sokat fejlesztett, kérdés, mikor fáradhat el ez a kapcsolat. Bár évi 45 millió dollárért még talán bírja El Cholo egy darabig…

Összességében azonban vitán felül áll, hogy a csapatszintű védekezést Diego Simeone minden korábbinál pontosabb elméleti alapokra helyezte, és gyakorlati szintre juttatta, ami egy egész klubnak biztosított hosszútávú felemelkedést és sikerességet.

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat