Csapatelemzés: Miért szárnyal az Atalanta?

Szerző: Bakos Kristóf | 2020-04-02 | Címkék:

A Serie A negyedik helyén álló Atalanta az idei szezonban igencsak belopta magát sok futballszerető ember szívébe. Gólerős, támadó focijukkal számos rajongót szerzett magának a kék-fekete alakulat. De ki áll a sikerek mögött, mi a titok és mennyire erősek valójában? Merülés rovatunkban a kényszerű szünetet kihasználva a szezon egyik legkellemesebb meglepetését helyezzük mágnestáblára!

Kezdjük a szikár számadatokkal: az Atalanta az olasz bajnokság idei kiírásában eddig 70 gólt szerzett. Az öt európai topligában rajtuk kívül mindössze a PSG és a Bayern München rezgette meg náluk többször az ellenfelek hálóját 73, illetve 75 találattal. Szintén az öt topligánál maradva: a bergamói csapat adta le a legtöbb kapura lövést (meccsenként átlagosan 20,1) és ami a legfontosabb: a helyzetek minőségét jelző valószínűségi mutató(expected goals, várható gólok) tekintetében negyedik helyen állnak Európában, ám ha ezt a mérkőzések számával átlagoljuk, akkor hasonló rangsort kapunk!

De ki az ember a sikerek mögött? Gian Piero Gasperini 2016-ban vette át a csapatot, és már eddig is figyelemre méltóan teljesített a kék-feketékkel, az elmúlt három évben többek között egy harmadik és egy negyedik helyet is szerezve. A tavalyi bronzérmes csapat egyéblként szintén a legtöbb gólt jegyezte a Serie A mezőnyében. A 62 éves szakember egyébként a kilencvenes években még a Juventus akadémiájánál kezdte az edzősködést, s korábban többek között két ciklusban a Genoát is irányította, 2007-ben feljutva velük a másodosztályból. Gasperini már akkor is a három belső védős felállásokat kedvelte a leginkább, támadó szellemű futballal és emberfogásra épülő magas letámadással. Ez a hitvallása a mai napig sem változott sokat: az idei szezonban leginkább a 3-4-1-2-t preferálja. Bár a csapat játéka rengeteg érdekességet és nemutolsósorban látványos mérkőzéseket szolgáltat, azért vannak bizonyos hátulütői is. Nézzük tehát, hogyan is néz ki pontosan az Atalanta labdával és labda nélkül!

Támadás: fő a flexibilitás!

Ahogy már az imént szó volt róla, Gasperini a 3-4-1-2-es rendszert játszatja a csapattal. A kapus Pierluigi Gollini előtt a háromfős védelmet általában a brazil Tolói, az argentin Palomino és az albán Berat Djimsiti alkotja, bár időnkéntMattia Caldara is szerepet kap. A két szélen szárnyvédőként két holland illetőségű labdarúgó futkározik fel-alá: a jobboldalon Hans Hateboer, baloldalt pedig a félig német Robin Gosens. A harmadik holland játékos a középpályán található: a sokak által dícsért Marten de Roon akit Pasalic vagy Freuler egészít ki. Elöl általában a Palermoból ismert Ilicic, valamint a korábbi Napoli-játékos Duván zapata rohamoz, mögöttük pedig a harminc fölött kivirágzó argentin, Alejandro “Papu” Gómez köti össze a csapatrészeket, amolyan mindenesként.

 

A három belső védőt és két belső középpályást csatasorba állító formációk- tehát a 3-4-1-2 és a 3-4-2-1- általában elég egyértelmű szereposztással bírnak: a három védő és a két középpályás feladata a labdát középen kihozni, a három középső támadó a védelem középen való áttöréséért felel, a széleken a két szárnyvédő pedig-klasszikus szélsők hiányában- mindkettőben részt vesz. A bergamóiaknál ez nem teljesen így van: szinte mindneki részt vesz mindenben, a szerepek leoszlása teljesen rugalmas.

Játékuk elsősorban a széleken történő kombinációkra épül, a legkülönbözőbb szereposztásokban: a szárnyvédők például a vonal mellett történő szokványos futkározás mellett gyakran befelé is indulnak, ilyenkor pedig helyüket az oldalsó középhátvéd veszi át! Ez persze túl sok, agyig feltolt játékost eredményezne, így a védekező középpályások gyakran visszalépnek a védővonalba-noha a legtöbb háromvédős rendszert játszó csapatnál ez nem szokás. A széleken való összjátékba kifelé mozgással gyakran Ilicic és Zapata is bekapcsolódik-ilyenkor a helyükre középcsatárba gyakran a szélsőhátvédek, vagy akár az oldalsó középhátvéd is érkezhet az ellenfél tizenhatosán belülre! Ezért lehet az, hogy a házi góllövőlista negyedik helyén hét góllal a Joachim Löw által is figyelt Robin Gosens áll-egy balhátvédtől ez igencsak ritkaságnak számít. Külön meg kell említenünk Papu Gómezt is- a 32 éves argentinnek szinte teljesen szabad szerepet ad Gasperini, s a kék-feketék tízese pálya legkülönbözőbb pontjaira kalandozik el létszámfölényt kialakítani, ha kell, a széleken jelent plusz embert, ha kell, harmadik középcsatárnak fut be az ellenfél tizenhatosára, sőt nemritkán egészen a védővonalba lép vissza irányítani a játékot! Újabb edzői húzás, amit ilyen poszton nemigen szoktunk látni.

Íme egy szép példa az Atalanta rugalmas támadójátékára a fiorentina elleni mérkőzésről: az ellenfél 5-3-2-ben védekezik, így a szabad szerepkörben játszó papu Gomez az ellenfél formációjának leggyengébb pontján, a középpályássor melletti területen vezeti fel a labdát. Ekkor még a csapattársak helyezkedése nem éppen ideális, hiszen túl sokan várják egyvonalban a labdát. A középhátvéd Djimsiti a balhátvéd Gosens mögé kerül, ezzel az érdekes váltással próbálnak passzopciót adni Gómeznek.

Az előző jelenet folytatása. A Fiorentinának volt ideje rendeződni, így az Atalanta néhány oldalpasszal átforgatja a játékot. Papu Gómez az eredeti posztjáról visszalép,ezzel kihúzza védőjét, és egyben két társával együtt biztosítja a többiek felfutását. Mindkét csatár, Zapata és ilicic is a labda oldalán, utóbbi kapja a labdát freuleertől. A túloldalon a balhátvéd és a középhátvéd is a beadásra érkezik!

A bergamóiak hihetetlenül rugalmas rendszere jól mutatja: edzőjük sokoldalú játékosokat szeretne faragni a keretből, akik többféle feladatot is képesek ellátni. A sok forgásra és helycserére épülő játékot valaha az emberfogás ellen találták ki- a mai, leginkább területvédekezésre alapuló futballban bár nem lehet ezzel a trükel olyan egyszerűen kicsalogatni a védőket. Területvédekezés ellen a legfontosabb a védekezési formáció gyenge pontjainak elfoglalása- az Atalantánál az egyes pozíciókat a sok helycsere miatt mindig más-más játékosok foglalják el.

Ez persze komoly összehangoltságot igényel, s a nagyfokú rugalmasság miatt gyakran kiszámíthatatlanságot szül. Innen erednek a játékban fellelhető kisebb hibák is: időnként túl sok játékos tömörül a középpályán szinte egyvonalban, illetve az erős széljáték miatt a pálya közepe időnként szinte egyáltalán nincs elfoglalva. Ez nyilvánvalóan lelassíthatja a bergamóiak támadását. Szerencsére ezekkel az alapelvekkel a játékosok is tisztában vannak, s a pozíciók kiigazítása nem marad el: előbb vagy utóbb mindig akad valaki, aki elfoglalja a legfontosabb területeket.

Ezek a hiányosságok részben előnyt is jelentenek számukra: a játék lassulása miatt sok passzal kénytelenek felépíteni támadásaikat, így valamivel kevésbé szakad szét a csapat. Ugyanakkor az ellenfélnek is több ideje van visszarendeződni, így gyakran erősen betömörülő ellenfelek ellen kell áttörniük a védelmet.

Védekezés: agresszív, de sebezhető

Az Atalanta a harmadik legkevesebb helyzetet szedte be(26,43 xG) és a második legagresszívabb letámadással rendelkezik a ligában(támadásonként átlagosan 7,53 passzt engednek ellenfelüknek, csak a Bologna presszingel még náluk is erőteljesebben). Gasperini emberfogásra épülő, agresszív letámadást preferál tehát, mellyel az olasz bajnokságban általában sikerrel fojtják meg az ellenfelek labdakihozatalait. Az alapfelállás itt is 3-4-1-2/5-2-1-2, ám a formáció gyakran illeszkedik az ellenfélhez: Gasperini gyakorlatilag egy az egy elleni párharcokra osztja fel a pályát, így bizonyos játékosok időnként el kell hogy hagyják saját területüket. Az ötfős hátsó sor jó lehetőséget biztosít erre a koncepcióra, hiszen egy védő mindig szabdon kiléphet a falból, akkor is marad még négy játékos a védelemben, ami elégségesen le tudja védekezni a pályát szélességben.

Bár a kék-feketék letámadása viszonylag hatékony a labdakihozatalban kevésbé magabiztos olaszországi ellenfelekkel szemben, azért hibái is vannak a rendszernek, sőt bizonyos tekintetben kifejezetten régimódinak mondható. A csapat letámadáskor időnként hajlamos nagyon szétszakadni, a csapat első és utolsó tagja között olykor akár hatvan méteres távolság van. A magasra feltolt védelmi vonal ellenére gyakran hiányzik az agresszív letámadás Gómez Ilicic és Zapata részéről, nem láthatjuk azokat az ellenfelet becsapdázó mozgásokat, amik a modern letámadásnak-lásd pl. Atlético Madrid-a sajátjai.

Összegzés

Gian Piero Gasperini tehát elég sokat kihozott a korábban kevésbé sikeres észak-olaszországi gárdából. Támadóik kitűnő formájának köszönhetően idén igencsak beindult góllövő gépezetük, amire az egész futballvilág-úgy a szurkolók, mint a szakértők-felkapta a fejét. Teljesítményük most először Bajnokok Ligája-tavaszt ért, kérdés, hogy az európai porondon le tudják-e küzdeni hiányosságaikat.

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat