Elemzés: miért ilyen jó a Lazio?

ROME, ROMA - OCTOBER 16: SS Lazio coach Simone Inzaghi during the Serie A match between SS Lazio and Bologna FC at Stadio Olimpico on October 16, 2016 in Rome, Italy. (Photo by Getty Images/Getty Images)

Az SS Lazio csapata a Juventustól négy ponttal elmaradva, az Intert négy ponttal előzve áll a Serie A táblázatának második helyén. Hosszú idő után tehát úgy tűnik, a Biancocelesti ismét Európa legmagasabb polcán mutathatja majd meg magát. De hogyan érte el ezt Simone Inzaghi csapata? Mai Merülésünkben ennek járunk utána.

Regisztrálj most az Unibeten, és fogadj a Lazio mérkőzéseire is!

A Lazio az elmúlt évtizedekből talán leginkább a Romával való rivalizálásról és a kilencvenes évek végén Sven-Göran Eriksson irányításával KEK-győztes, Vieri-Mancini-Mihajlovic fémjelezte csapatról lehet ismert az egyszeri futballszurkoló számára, amely egyébként utoljára ekkortájt, 1999-2000-ben nyert olasz bajnokságot. A 2000-es és a 2010-es évek már valamivel szerényebb időszakot hoztak. A csapat leginkább az olasz bajnoki középmezőnyben végzett, igaz, 2004-ben, 2009-ben és 2013-ban legalább az Olasz Kupa-győzelem összejött a kék-fehéreknek. A Bajnokok Ligájában ugyanakkor a 2007-08-as szezonban szerepelt utoljára az együttes, és ennek a 2017-18-as szezon kivételével a közelébe sem nagyon sikerült kerülni, amikor is pontazonosság mellett maradtak le a kvalifikációról az Inter mögött. A legnagyobb eredmény egy Európa-Liga negyeddöntő volt a 2012-13-as szezonban.

Simone Inzaghi 2016 áprilisában, a tavaszi szezon vége felé lett a Lazio edzője. 1999 és 2010 között játékosként is 133 alkalommal lépett pályára a Lazio csapatában, s rögvest a visszavonulása után a klub akadémiáján kezdett edzősködni. 2016 tavaszán pedig a Stefano Pioli alatt szenvedő első csapatot az Ő gondjára bízták, s azóta is, immár négy éve ül a kispadon. 2016 nyarán elméletileg Marcelo Bielsa foglalta volna el a kispadot, ám az argentin edzőegyéniség néhány nap után lemondott, a megüresedett argentin válogatott kispadjára apellálva(sikertelenül). Simone Inzaghi így maradhatott posztján. Első teljes szezonjában, 2016-17-ben ötödik lett csapatával, a következő évben pedig egy újabb ötödik hely mellett az Európa Liga negyeddöntőjéig jutottak, ahol Marco Rose(és René Maric) Salzburgja csak a visszavágón, bravúros fordítással tudta kiejteni Őket. A tavalyi szezon ugyan szerényebb, nyolcadik helyezést hozott a bajnokságban, ám az Olasz Kupát az Atalanta legyőzésével behúzta a gárda, az idei szezonban pedig a Lazio úgy tűnik, még nagyobb álmokat dédelgethetnek. Simone Inzaghit és csapatát már eddig is dícsérték stabil játéka és szervezett, 5-3-2-es védekezése miatt, úgy tűnik, mostanra érik be igazán a jó munka eredménye.

Ahogy a korábbi években, Simone Inzaghi idén is a 3-5-2-re esküszik, amely egy védekező középpályással és két „nyolcassal” 3-1-4-2-nek is leírható. Az albán kapus, Thomas Strakosha előtt mindig három belső védő, általában Francesco Acerbi, a labdával is magabiztos Stefan Radu, valamint némileg kényszerből Patric kap helyet, mivel sérülése előtt Luiz Felipe volt a poszt birtokosa. A széleken szárnyvédőként jobboldalt Manuel Lazzari, baloldalt pedig Senad Lulic sérülése óta leginkább a sokat kritizált Jony látja el. A hatos posztján sérüléséig leginkább az ex-liverpooli Lucas Leiva szerepelt, rajta kívül Marco Parolo és Danilo Cataldi felváltva látják el a feladatot. A középpálya közepén, nyolcasként helyezkedik el a csapat két legértékesebb játékosa, akik egyszersmind a játék irányításáért is felelnek: Luis Alberto amolyan visszalépő irányítóként tevékenykedik és 8.2-vel neki van a bajnokságban az xA(várható gólpassz) mutatója. A 64 millió értékű szerb válogatott Sergej Milinkovic-Savic pedig az ellenfél védővonalai között játszva a passzain kívül távoli lövéseket tekintve is veszélyes, de magasságának köszönhetően szükség esetén a levegőben is megjátszható. Elöl a góllövőlistát 28 góllal vezető és húsz körüli xG-vel az egész bajnokságot vezető Ciro Immobile az egyik csatár. A Dortmundban majd Sevillában sikertelen időszakot produkáló 29 éves olaszról elmondható, hogy Rómában megtalálta igazi énjét és az elmúlt négy idényből háromszor hozta a világklasszis teljesítményt, azaz egy körüli meccs per gól átlagot! (igazi idén 11 büntetőt értékesített már).

Immobile 6 szezonban is 15 gól fölé jutott, igaz mindig Olaszországban – forrás fbref.com.

Immobile partnereiről is érdemes pár szót szólni: a házi góllövőlistán, 969 perc alatt szerzett 8 góljával második Felipe Caicedo egyrészt célpontként és befejező csatárként. A korábban Sevillában játszó Joaquin Correa cselezőkészsége fontos – a csapaton belül, Luis Albertónak van csak több sikeres csele míg a 44 megegyezik Cristiano Ronaldo sikeres cseleinek számával.  A “Tucu” becenévre hallgató 25 éves argentin nemcsak, hogy eredményes cselez (pl. presszing ellen), de sokkal jobban tűri a nyomást is, mint pl. Immobile és szinte mindig megjátszható. Ezen felül, visszalépve, vagy üres területre beindulva is képes kapcsolatot teremteni a társakkal, és így nem csoda, hogy 11 gólhoz vezető akcióban vállalt főszerepet.

Óvatos, de roppant sikeres védekezés

Ami a védekezést illeti, a Lazio nem a kíméletlen presszingről híres: a Biancocelesti mutathatja fel a mezőnyben a negyedik legalacsonyabb PPPDA-mutatót, meccsenként átlagosan 12,18 passzt engednek egy támadás alatt ellenfeleiknek. Bár az ellenfél kapuskirúgásakor általában magasra tolják a védelmet, nem lihegnek kérlelhetetlenül az ellenfelek nyakában, inkább csak zavarni szeretik az ellenfél labdakihozatalait. Immobile és csatártársa hagyják a labdát birtokló védőt átvenni az első passzt, majd oldalirányú mozgással igyekeznek a szélek felé terelni a támadásépítést. Ellentétben például a Conte-féle Interrel, a két szárnyvédő felfogása sem túl agresszív: Lazzarri és Jony általában nem támadnak ki agresszívan az ellenfél szélességet adó játékosára, hanem leginkább a három belső védővel való együttmozgásra és a hátulsó stabilitás megőrzésére koncentrálnak. Ilyenkor az ellenfelek gyakran megpróbálhatják középre játszani a labdát, ahol a Luis Alberto és Milinkovic-Savic fémjelezte középpálya formál védőháromszöget, s a visszalépő támadóval bátran kilépő, egy az egyben kitűnően Acerbi segedelmével rengeteg labdát képesek szerezni a pálya ezen területén.

 

A letámadás kezdete: Caicedo oldalra tereli a labdát birtokló védőt, de a jobb szárnyvédő, Lazzari nem lép ki Henriquére, aki így megkaphatja a labdát. Milinkovic-Savic és Luis Alberto a pálya közepét zárják, Parolo pedig ideiglenesen felveszi közvetlen ellenfelét.

Ha az ellenfél átjátszotta a letámadás első vonalát, akkor Simone Inzaghi csapata elsősorban a labda mögé való gyors visszarendeződésre koncentrál, s középső blokkba rendeződve szívesen átengedi a labdát ellenfelének. Mind a hármas középpálya, mind pedig az Immobile-Caicedo duó kiűnően lezárja a pálya közepét, a széleken futó wingbackek is általában csak annyira lépnek ki közvetlen ellenfelükre, hogy azok ne tudjanak a kapu felé fordulni. A saját térfélen való védekezés fő célja tehát nem annyira az azonnali, mindenáron való labdaszerzés, mintsem az ellenfél kaputól való, passzívabb távoltartása. Bár ez a védekezés a letámadás korában-Olaszországon kívül- némileg régimódinak tűnhet, otthon többnyire működik a Laziónak. Az égszínkék római csapat 27 kapott góllal a Juventus(24) után a második legkevesebbszer kapitulált a Serie A idei szezonjában. Ami az ellenfeleknek engedett xG-t illeti, 34,23-as mutatóval a Lazio ebben a tekintetben ötödik a mezőnyben, összehasonlításképp az xGA-ban éllovas Juventus pontosan 27-et engedett a ellenfeleknek. A kapott gólokra vonatkozó jó statisztikát tehát a Lazio esetben árnyalja az, hogy az ellenfelek helyzeteinek minősége alapján sokkal többet „kellett” volna kapniuk.

A Fiorentina sikeresen átforgatta a játékot a túloldalra, a Lazio pedig nem folytatja az agresszív letámadást: Immobile a labdát birtokló Lirola vak oldaláról éppen csak zavar, Jony se lép ki rá, nagyon agresszívan, miközben a három fős középpálya visszahúzódva területet véd. Badelj így szabadon megkaphatja a labdát Lirolától.

Bár Simone Inzaghi csapata viszonylag sok passzt enged az ellenfeleknek, passzolni azért Ők is szeretik a labdát: támadásonként átlagosan 12,18 passzt tudnak megcsinálni(pontosan annyit, amennyit engednek). Bár elülső embereik hosszú labdákkal is megjátszhatók, alapvetően a támadásépítésük nem nevezhető konzervatívnak, olykor nyomás alatt is bátran képesek kihozni a labdát. Az albán hálóőr, Thomas Strakosha szívesen avatkozik játékba egy egyérintős, éles passzal, amelyet lekészítve társai tovább építhetik a támadást. Leginkább a két szélső középhátvéd lép vissza a tizenhatoson belülre, Acerbi inkább az ellenfelét blokkolja. Innen olykor nagyon látványos és direkt kombinációkra képesek, főleg a nyomás alatt is magabiztos, kitűnően passzoló Milinkovic-Savicnak köszönhetően, aki nagyszerűen képes indítani mind a felfutó szárnyvédőket, mind pedig elöl Immobilééket.

Ha az ellenfél középső blokkba rendeződik, és átadja a labdát a Laziónak, akkor viszonylag azért kevésbé lesznek magabiztosak, a hátvédek olykor meglehetősen lassú, steril labdázgatást képesek hátul bemutatni. Luis Alberto ilyenkor egyébként legtöbbször nem is baloldali nyolcast, hanem afféle visszalépő irányítót játszik, kifejezetten mélyre, időnként egészen az ellenfél védelmi blokkján kívülre mozog vissza. Ilyenkor Milinkovic-Savic feladata a vonalak között összeköttetést biztosítani a középpálya és a támadósor között. Ráadásul a szárnyvédők sem nagyon agresszívak a  beindulások tekintetében, így sok más olasz csapathoz hasonlóan a Lazio is képes az ellenfelet mélyre betolva kiszámítható, beívelésekre épülő támadójátékra kényszerülni. Összességében azonban a Lazio 64 szerzett gólja a második legtöbb a bajnokságban, igaz, csak a negyedik legtöbb xG-t, 53,07-t hozott össze a csapat- a túlteljesítés természetesen leginkább a gól és xG-felelős Ciro Immobilének köszönhető. A kisebb-nagyobb hiányosságok ellenére tehát a Lazio támadójátékáról hiba volna lekicsinylően beszélni.

A Lazio labdabirtoklása felállt fal ellen: Luis Alberto visszalép, Milinkovic-Savic a vonalak között, a két csatár a védelmi vonalban. Lazzari és Jony magasan fellépnek az ellenfél térfelére, de nem adnak érdemi szélső dinamikát, a nagy távolság miatt a középhátvéd Bastos mozog feljebb. A két félterület nincs elfoglalva.

A Lazio nem mindig látványos, ámde stabil játékot nyújt folyamatosan, ráadásul Simone Inzaghi keze alatt egy hosszútávú projekt eredménye látszik most kirajzolódni. Csapatának minden esélye megvan, hogy hosszú idő után sikerüljön ismét a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutni, s megmutathassák, mire képesek az európai futball legfelső polcán.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x