Retro elemzés: így rúgott ötöt a Realnak Pep Barcája

Meccsek továbbra sincsenek, a retro elemzésekkel viszont továbbra sem állunk le: Visszapillantó rovatunkban az elmúlt évtized egyik legjelentősebb csapatának talán legjobb mérkőzését helyezzük mágnestáblára!

2010. november 29-én a Barcelona a Real Madridot fogadta a spanyol bajnokság 2010-11-es idényének 13. fordulójában. A rivalizálás hosszú évtizedekre visszanyúló történetet talán nem kell különösebben taglalni, de ezt a mérkőzést különösen a két szakvezető, Pep Guardiola és José Mourinho ütközete tartotta lázban a közvéleményt. Fél évvel korábban Mourinho még az Inter trénereként meglepetésre kiütötte a Bajnokok Ligája elődöntőjében a címvédő, Guardiola vezette Barcelonát. a “Special One” végül meg is nyerte az európai trófeát a milánóiakkal, s ezt követően 2010 nyyarán a királyi gárdához szerződött. Ráadásul Mourinho a kilencvenes években már dolgozott a Barca stábjában, s 2008-ban majdnem a csapat vezetőedzője is lett. De csak majdnem: a klub vezetése végül Guardiolát választotta Frank Rijkaard utódjául. Mourinho ezt sosem tudta igazán megemészteni, s sokak szerint ekkor fogalmazta meg valójában a Barca-iskola antitézisét: aki birtokolja a labdát, az fél.

Az ominózus BL-elődöntőn az Interrel Mourinho 4-2-3-1-es felállást alklamazott, s átengedte a labdát a Barcelonának. Labdaszerzés után azonban Sneijder vezérletével villámgyorsan juttatták előre a labdát, s a kifelé mozgó középcsatár Diego Milito, valamint a jobbszélről befelé induló Samuel Eto’o révén életveszélyesen közelítették meg a katalánok kapuját, miközben a balszélső Goran Pandev majdhogynem második balhátvédet játszott nagyobb szerepet kapva a védekezésben, mint a támadásban. Erre a mérkőzésre, a Real edzőjeként is valami hasonlót talált ki, Casillas előtt Ramos, Pepe, Ricardo Carvalho és Marcelo alkotta a védelmet, előttük két védekező középpályás, Sami Khedira és Xabi Alonso őrjáratozott, tízesben Özil játszott a középcsatár Benzema mögött. A jobbszélen a kontrákra kihegyezett Ronaldo, a balszélen a védekezőbb feladatot kapó Di Maria jelöltetett a kezdőcsapatba.

A Barcelona helyzete az összeállítást illetően sokkal kedvezőbb volt, mint fél évvel korábban. Akkor Abidal és Iniesta is hiányzott a csapatból, középcsatárként pedig a nyáron aztán távozó Ibrahimovic játszott. Ezúttal azonban gyakorlatilag a legerősebb csapatát küldhette pályára Guardiola: Valdes előtt a védelemben Alves, Piqué, Puyol és alba is bevethető volt. A középpályán a legendás Busquets-Xavi-Iniesta trió szerepelt. Messi az előző szezonban nem a jobbszélen, hanem Ibra egykori helyén a középcsatár posztján kapott helyet. Ráadásul a középpályára rendszeresen visszalépő, „hamis kilences” szerepkörével a Barcelona a korábbinál sokkal türelmesebben építhette támadásait, így a csapat labdavesztés után is kevésbé vált sebezhetővé. Az apró argentin két oldalán pedig a befelé mozgó Pedro, illetve a valenciai igazolás, David Villa lépett pályára.

Ahogy fentebb is szó volt róla, Mourinho átengedte a kezdeményezést a Barcelonának, az első perctől kezdve szinte kizárólagosan a katalánoknál volt a labda. A Real 4-2-3-1-es alapfelállásából védekezésben Di María mélyen követte a térfelére Dani Alvest, aki jobbhátvédként támadóbb szellemben futballozott, mint a túloldalon Eric Abidal. Ronaldo ugyanakkor meglepően magasan játszott, gyakran csatlakozva Özilhez és Benzemához a védekezés első vonalába. Ezzel Mourinho tehermentesíteni akarta a portugált, hogy egy labdaszerzés esetén kedvezőbb pozícióból futhasson be a Barca védelme mögé. A Real azonban nem igazán támadta le a Barcelona labdázgató hátvédjeit, így viszonylag könnyen jutott el a labda a Busquets-Xavi-Iniesta tandemig. A királyiak nem igazán találták a labdát, innentől fogva pedig Guardiola rövid úton megtalálta a rést a pajzsukon.

A Real két szélsőjének eltérő védekezőfeladata miatt Guardiola hamar rájött, hogy a sokszor ötödik védőnek visszalépő Di María oldalán jóval könnyebb lesz felhozni a labdát. Alves felfutásaival így szándékosan mélyen tartotta az argentin szélsőt, a jobb oldali középpályás Xavi pedig gyakran visszalépett Busquets mellé, így szabadon irányítva a játékot. A hamis kilences Messi pedig nemcsak a pálya közepe, hanem gyakran a jobboldali félterületbe, az Alonso melletti lyukba is visszalépett, a Barcának így álladóan akadt szabad embere a jobboldalon.

Míg a Real védekezésében a balszélső Di María mélyen visszalépett, addig Ronaldo jobbszélsőként kevesebb védőfeladatot kapott a kontrákra várva, így a Real védelmét ezen az oldalon értelemszerűen könnyebb volt megbontani. Itt lépett működésbe Pep tervének második része: a jobboldalt kihozott labdát a másik oldalra átforgatni, majd azon az oldalon áttörni a királyiak hátsó négyesén. Ahogy már szó volt róla, az egyik nyolcas, Xavi rendszeresen visszalépett, ám párja Iniesta épp ellenkezőleg, felfelé mozgott az ellenfél védővonali közé, ezzel segítve az áttörés előkészítését. A Barca kitűnő támadójátékára tökéletes példa az első gól.

Xavi visszalép Busquets mellé mintegy második szűrőnek. Egy szép fordulattal magával húzza Benzemát, aki így kénytelen Özillel helyet cserélni. Messi az alonso melletti területbe lép vissza. Mivel Di María Alvest követi, így az argentinnak bőven van helye és ideje a labdával.
Az előző kép folytatása: Xavi Messinek kényszerítőből adja vissza a labdát, majd beindul a védelem mögé. A jobbszélrő középre kalandozó Pedro leköti Pepe figyelmét, a vonalak között így Iniesta a vonalak között szabadon veheti fel a labdát. Ő adja majd a gólpasszt Xavinak.

 

A türelmes, de megfontolt támadásépítés kétgólos Barca-előnyt eredményezett a szünetre. A félidőben José Özil helyére egy harmadik szűrő középpályást, Lasanna Diarrát hozta be, ezzel egy 4-3-3/4-5-1 szerű rendszerre váltva, ám ez sem stabilizálta a madridiak játékát: az első félidőhöz hasonlóan így sem nagyon tudták kihozni a labdát a saját térfelükről, sőt, a csapat szétszakadása két újabb hazai gólt eredményezett.

A negyedik gólt megelőző szituáció: a szélen Diarránál a labda, de senki nem megjátszható. A védővonalak között gyakorlatilag egy Real-játékos sem helyezkedik. A 4-1-4-1-ben védekező Barca egyértelmű létszámfölényben a labda körül, egy labdaszerzés esetén lazán vihetik a laabdát a szétszakadt madridiakra.

Az utolsó félórára a mérkőzés érdemi része gyakorlatilag lezajlott, a legvégén még a csereként beállt Jeffrén is betalált, ezzel végképp megalázóvá téve a különbséget. Mourinho terve tehát nem jött be, a Guardiola-féle Barcelona talán ezen az estén játszott a legfantasztikusabban. A többi pedig már történelem…

Írta: Bakos Kristóf

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x