„Teljesen új verseny lesz így az olimpia!” – Interjú Szilágyi Áronnal

Szerző: | 2020-05-20 | Címkék: olimpia, Szilágyi Áron, Tokió 2021,

Egy évet várnia kell a kétszeres olimpiai aranyérmes kardvívónak, hogy megszerezze hőn áhított harmadik elsőségét. De a Vasas sportolójának szeme előtt nem csak a triplázás lebeg majd 2021-ben, Tokióban: a kardválogatottal is a dobogó tetejére vágyik.

Készítette: Mór-Baranyai Márton

Olimpia sajnos nem lesz 2020-ban, de más eseményeken is ki lehet vívni a sikert! Kattints és fogadj rájuk!

Egy járvány sosem jön jókor, de most mondhatjuk, hogy karriered szempontjából a legrosszabbkor jött?

Az elmúlt négy hétben bőven volt időm gondolkozni, illetve feldolgozni az olimpia halasztását. Egyáltalán nem mondanám, hogy számomra a legrosszabbkor jött, hiszen én az a vívó vagyok, aki már nyert két olimpiai aranyérmet. Ha soha többet nem rendeznének olimpiát, nekem azok akkor is ott lennének a polcomon. Ugyanakkor a felkészülés utolsó fázisában voltunk, mindent úgy próbáltunk hangolni, hogy Tokióra, július 25-re csúcsformába lendüljek. Ebből a lelkiállapotból nagyon nehéz hirtelen kényszerpihenőre és házi karanténba vonulni, de négy hét alatt sikerült ezt elfogadni. Megnyugvást jelent, hogy áttették jövőre, tehát nem törölték, csak halasztották az olimpiát. Megpróbálom az energiáimat úgy átcsoportosítani, hogy elég legyen az elkövetkező másfél évre is.

Négy hét alatt sikerült teljesen feldolgoznod a halasztást?

Nem mondom, hogy a feldolgozási folyamat végén vagyok és azt sem, hogy egyik pillanatról a másikra megy ez. Igyekszem pozitív maradni, elfoglalni magam, nem folyamatosan a híreket böngészni és az olimpiára gondolni. De mindenképpen kell még hozzá idő.

Lehet ilyen időszakban érdemben készülni vagy csak szinten tartás folyik?

A felkészüléshez elengedhetetlen dolog egy cél, ami most nincs meg, hiszen nem csak az olimpiát halasztották, hanem a nemzetközi versenyeket is törölték. Persze edzéseket végzek, főleg erőnléti foglalkozásokat: a szinten tartás most a kitűzött cél. A felkészülést majd akkor folytatjuk, ha tudjuk, hogy mikor lesznek versenyek.

Fogtok bármin változtatni? Elvégre az idei két világkupa-versenyt megnyerted, tökéletes évet zárhattál volna az olimpiával.

Nem hiszen, hogy sokat fogunk változtatni. Azt sem, hogy a két megnyert világkupából bármiféle hosszútávú következtetést lehetne levonni. Megvannak a megfelelő emberek a stábban, akikkel dolgozom, egy-két új elemet sikerült beemelni a felkészülésbe ebben az évben, amelyek jól működtek. Ezeket tovább fogjuk vinni a következő évre is.

A járványhelyzet, a versenyek elmaradása azt jelenti, hogy mindent a nulláról kell kezdeni. Te is kiesel a formából, ha hónapokon keresztül nem szerepelsz versenyen. Ez kiegyenlíti az erőviszonyokat?

Teljesen új verseny lesz így az olimpia, nem érdemes azon agonizálni, hogy mi fog változni. Biztosan átalakul majd a mezőny. Vannak, akik egyáltalán nem tudnak készülni, mások edzőtáboroznak most is, szóval nagy különbség lesz a felkészültségben. A fiatalok érettebbek, az idősek egy kicsit fáradtabbak lesznek. Teljesen új olimpiai év lesz, helyt kell állni.

Te harminc helyett harmincegy évesen lépsz majd a pástra Tokióban, de mi a helyzet a riválisokkal? Van aki egy év alatt beérhet, vagy ugyanennyi idő alatt kiöregedhet?

Sokat számíthat ez az egy év. A mi csapatunkban Decsi Tamás harminckilenc, Gémesi Csanád pedig harmincöt éves lesz jövőre, és mivel megszereztük csapatban a kvótát, így ők is készülhetnek az olimpiára. Én harmincévesen nem számítok kifejezetten idősnek, de természetesen már fiatalnak sem. Igyekszem abba az irányba terelni a felkészülésemet, hogy a technikai és taktikai tudásommal, illetve a rutinommal tudjam kiegészíteni az esetleges fizikális hátrányomat. Nem olyan már az erőnlétem, mint huszonkét évesen, de azért nem félek attól, hogy ez az egy év rossz hatással lenne rám.

Párizsban harmincnégy, Los Angelesben harmincnyolc éves lennél.

Addig szeretnék vívni, amíg jól érzem magam, megy a felkészülés, és ott tudok lenni a legjobbak között. Bízom benne, hogy ez minél tovább tart. Most, hogy három évre szűkült az olimpiai időszak, a párizsi olimpia már csak egy szemhunyásnyira van Tokióhoz képest. Meglátjuk, mi lesz.

A harmadik olimpiádra kétszeres olimpiai bajnokként érkezel. Másként tekintenek rád a riválisok?

Természetesen, de nem tűnök ki annyira a mezőnyből, hogy csak ellenem készüljenek. Vannak nagyon erős koreai, amerikai, olasz vívók, akik tudtak világbajnokságot, világkupákat, Grand Prix-versenyeket nyerni az elmúlt négy évben. Rájuk is ugyanannyira készülnek az ellenfelek, mint rám. Egyébiránt engem motivál, ha a célkeresztben vagyok, figyelnek a többiek, és az ellenem való asszókban még többet akarnak kihozni magukból. Ez engem is arra késztet, hogy saját magamat elemezzem és kijavítsam a gyengeségeimet.

Ennyiben kimerül a rivalizálás, vagy van lélektani hadviselés is?

Az asszókban mindig megpróbálunk dominálni, lélektanilag is az ellenfél fölé kerekedni. Ebben segíthet az eredményesség, magabiztosságot sugároz tőle az ember: mindig megpróbálok nyugodt és kiegyensúlyozott maradni a páston, hogy ezt az ellenfelek is lássák. Persze ez nem könnyű, sokszor nem is sikerül, de mindig ez a cél.

Először szenvtelenül, utána magabiztosan érkeztél az olimpiai döntőre. Harmadjára visszatérhet a nyomás? Elvégre mégiscsak a legeredményesebb magyar férfi kardvívó lehetsz.

Nem érzem különösebben ezt a fajta nyomást, annak ellenére sem, hogy az egyik legfőbb célom harmadjára is megszerezni az aranyérmet. Nem teherként élem meg, ez egy lehetőség számomra, amiért meg kell dolgoznom nap mint nap.

A harmadik olimpia arany és a világbajnoki cím közül melyiket választanád?

Természetesen az előbbit. Ebben a sportágban nem kérdés, hogy melyik bír nagyobb értékkel. Igaz, a világbajnoki cím még hiányzik, de bőven lesz esélyem harcba szállni érte a következő években.

Még a harmadik aranyéremről is jövőidőben beszélünk, de hogy érzed, lehet még ennél is tovább menni? Akár Párizsban?

Semmiképp nem szeretném „lekorlátozni” magam, de most csak a következő állomásról beszélünk a pályafutásomban. Egyelőre nem különösebben gondolok a párizsi és Los Angeles-i olimpiákra, most nem az a célom, hogy ezekről ábrándozzak, hanem a tokióira való felkészülés.

Azt viszont fontos megemlíteni, hogy nem csak egyéni, de csapatversenyt is rendeznek Tokióban és a következő olimpiákon, ahol szintén érmes reményekkel szállunk harcba. Az előző, budapesti világbajnokságon ezüstérmesek lettünk, az elmúlt négy évben pedig folyamatosan dobogósok voltunk Európa- és világbajnokságokon, szóval nagyon bízom a kvartettben.

Össze lehet hasonlítani a csapatban és az egyéniben szerzett érmeket?

Máshogy kell értékelni, ugyanakkor ha csak a boldogságszintet nézzük, lehetséges, hogy nagyobb lenne az eufória csapatgyőzelem esetén. Én tizenhét évesen kerültem be a válogatottba, majd rögtön meg is nyertük a világbajnokságot 2007-ben, ez volt az első meghatározó élményem felnőtt világversenyen. Azóta is nagyon kedves nekem minden csapatverseny, ezeken igyekszem még többet kihozni magamból.

Hiányzik az olimpiai csapatsiker: 2008-ban, Pekingben egyetlen egy találattal alulmaradtunk és nem jutottunk be a legjobb négy közé, hajszálon múlott az érem megszerzése. Londonban megtörtént az a „baleset”, hogy nem jutottunk ki az olimpiára, Rióban pedig a vetésforgó-rendszer miatt nem rendezték meg a férfi kard csapatversenyt. Eltelt három olimpia úgy, hogy a kvartettel nem tudtunk bizonyítani, pedig a magyar kardvívás csapatszámokban is legalább olyan erős, mint egyéniben. A társaimat és engem is nagyon motivál, hogy sikeresek legyünk.

Tehát a duplázás a cél?

Nehéz ezt így megfogalmazni, mert nem akarok túl magabiztosnak vagy önteltnek tűnni. Maradjunk annyiban, hogy mind a kettő versenyszámot illetően nagyon motivált vagyok.

A magabiztosságod, szenvtelenséged egyedinek számít a vívók között?

A sportágunk egyben mentális harc is a két küzdő fél között, fontos, hogy ki zökkenti ki az ellenfelet: egy-két pillanatnyi kihagyáson, egy asszó vagy a verseny sorsa is múlhat. Gyerekkorunktól tanítják nekünk az edzők azt, hogyan tudunk úrrá lenni a feszültségen, az érzelmeken és összpontosítani minden egyes találatra, legyen szó az elsőről, vagy 14–14-es állásnál a döntő találatról. Van, akinek ez habitusából fakadóan jobban megy, vannak színpadiasabb, hevesebb vívók, embere válogatja. Nekem az működik, ha nyugalmat erőltetek magamra és nem hagyom, hogy akár az ellenfél, akár a zsűri kihozzon a sodromból. Nagyon nehéz ezt megvalósítani, ritkán jön össze, de örülök annak, hogy eddig a legfontosabb pillanatokban sikerült.

Amikor először megnyerted az olimpiát, akkor kiléphettél ebből a szerepből. Másodjára is ugyanakkora volt az eufória?

A második aranyérem is tud legalább ugyanolyan eufórikus lenni, ha nem még jobban, ugyanakkor teljesen más húrokat pendít meg. Az első olimpiai aranyérmem egy hihetetlen, szinte feldolgozhatatlan boldogság és megelégedettség érzését hozta. Tizenhárom évnyi munka állt mögötte és megnyugvás volt, hogy megérte ezért ennyit küzdeni. A második olimpiai aranyérmemnél úgy éreztem, bizonyítottam, hogy az első nem csak egy kiugró eredmény volt, illetve bizonyítottam magamnak is, hogy még egyszer meg tudtam csinálni, és valóban mögöttem van az a tudás, ami egy olimpiai bajnoknak kell. Természetesen akkor is nagyon-nagyon örültem.

Más sportágban is olimpiai érmekért küzdenél, ha annak idején nem a vívást választod?

Nagyon sok minden kell ahhoz, hogy az emberből élsportoló váljon. A szülő sem úgy küldi hét-nyolcévesen a gyerekét sportolni, hogy olimpiai bajnok legyen, inkább csak érezze jól magát és idővel kiderül, tehetséges-e. Szeretem az élsportolói létet, és el tudom képzelni, hogy ha egy másik sport ragad magával, akkor abban is profi karrierre törtem volna.

Mely sportoknak volt esélye erre?

A tenisz és az asztalitenisz nagyon bejött, de a labdás csapatsportokat is kedvelem. Mindig is szerettem focizni.

 

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat