Lehet Ázsia a harmadik legerősebb kontinens labdarúgásban?

Az Ázsiát képviselő labdarúgó-szövetségnek, vagyis az AFC-nek az egyik legnehezebb a dolga a kontinentális szövetségek közül: az egyik legtöbb taggal rendelkezik, és az óriási területű kontinensen hatalmas különbségek vannak az országok labdarúgásának erőviszonyai között. Ennek részben történelmi, részben kulturális okai vannak, de nem lehet elfeledkezni a politikai hatásokról sem: elég csak például Afganisztánra vagy Pakisztánra gondolni. Az AFC minden igyekezete ellenére eddig nem tudta felzárkóztatni az elmaradottabb régiók csapatait, ami a legerősebb válogatottak fejlődését is erősen korlátozza.

Már maga a világbajnoki kvalifikáció is erősen megszűri a csapatokat. A három fordulóból álló selejtező alatt azok a válogatottak, amelyek már az első körben elvéreznek akár évekig nem játszhatnak komoly téttel bíró mérkőzéseket. Ilyen például a már említett Pakisztán is, ahol a nemzeti csapat 2019-ben a selejtező első körében kétszer is kikapott Kambodzsától, és azóta csak felkészülési mérkőzéseket tudott játszani – amikor éppen nem állt FIFA eltiltás alatt.

A második körben elbukók hasonló helyzetben vannak, hiszen a további tétmeccsek hiányában nem képesek tartani a lépést a többi nemzet válogatottjával. Elég csak megnézni a legutóbbi három selejtező utolsó körének résztvevőit a vb-re kijutott országok mellett, ahol kevés változás történt. Azt láthatjuk, hogy 2010 óta mindössze öt-hat válogatott váltotta egymást az utolsó fordulóban: a Koreai NDK, Üzbegisztán (sokáig meghatározó tagja voltak Ázsiának, de az utóbbi időben jelentősen veszített erejéből), Bahrein, Jordánia, Thaiföld és Szíria. 12 két év alatt alig egy, maximum két ország tudott beférkőzni a legjobbak mellé.

Azt nem lehet vitatni, hogy az AFC ne próbálkozna felzárkóztatással. A korábbi négy fordulót háromra csökkentették, ezzel pedig az olyan erősségű válogatottak is több tétmérkőzéshez jutottak, mint Japán vagy Szaúd-Arábia. Ameddig 2007-ben 19 összecsapást rendeztek az első selejtező körben, addig 2011-ben már csak nyolcat, azóta pedig mindössze hat találkozót. Mindez azt jelenti, hogy több csapat játszhat több meccset a későbbiekben. Bár a második körben azért még mindig be-be csúszik néhány kiütéses győzelem, elég csak a 2015 szeptemberében játszott Katar–Bhután (15-0) találkozóra gondolni vagy 2019-ben Irán Kambodzsa felett aratott 14 gólos győzelmére, de Japán is alaposan megszórta ellenfeleit: Mianmarnak tíz, Mongóliának 14 gólt lőtt.

Ezek a találkozók nyilván kevés sportértékkel bírnak, de még mindig hasznosabbak, mint a korábbi felkészülési mérkőzések, amiket sokszor teljesen felforgatott összetételű európai vagy dél-amerikai válogatottakkal játszották. A változás nem is egyből következett be. A 2018-as, oroszországi világbajnokságon az ázsiai országok összesen négy győzelmet szereztek, addig négy évvel később, Katarban hetet. A tavalyi világbajnokság ráadásul minden tekintetben rekordokat döntött. Soha ennyi ázsiai ország (mivel Ausztrália is az AFC tagja) nem kvalifikálta magát még világbajnokságra (hat), amivel a második legtöbb csapatot adták a mezőnyben. Soha nem sikerült ennyi alkalommal győztesen elhagyniuk a pályát, és soha nem jutott még tovább három ország is a legjobb 16 közé.

Az AFC képviselőinek vb-győzelmei a csoportmérkőzéseken

A házigazda katariak gyatra teljesítménye miatt sokan hajlamosak lehetnek legyinteni az ázsiai csapatokra, de nem árt észben tartani, hogy Európa után – holtversenyben Dél-Amerikával – ez a térség adta a második legtöbb csapatot a legjobb 16 között. A három év múlva, Észak-Amerikában megrendezésre kerülő tornára akár nyolc ázsiai csapat is kijuthat, és nem is az a nagy kérdés, hogy Irak, Üzbegisztán, Vietnám vagy a vb-ről mindig éppen lemaradó Egyesült Arab Emírségek ott lesz-e a világbajnokságon, hanem az, hogy mennyire tudnak építkezni majd a katari eredményekből. Túl sokat nem kockáztatunk, ha azt mondjuk, egyedül a távol-keleti csapatoknak lehet reális esélyük komoly eredményt elérni 2026-ban – és Szaúd-Arábiának!

A szaúdi válogatott katari hősei bőven 30 év felett lesznek három és fél esztendő múlva, és hiába van remek utánpótlása az országnak (az U19-es, az U20-as és az U23-as kontinenstornát is a szaúdiak nyerték), a sikeredző, Hervé Renard-nak 2027-ig szóló szerződése van. Nem szabad megfeledkezni az európai „befektetésekről” sem, hiszen a Newcastle Unitednél vállalt tulajdonosi szerepből, valamint Cristiano Ronaldo leigazolásából sokat profitálhat majd az ország válogatottja is, minden adott tehát, hogy a régió egyik legerősebb válogatottja legyen a szaúdi.

Ázsia túloldalán hasonló a helyzet. A japánok a sok kritika ellenére hosszabbítottak Morijaszu Hadzsimével a vb után, így a szövetségi kapitány marad, folytatja munkáját. A szaúdiakkal ellentétben ráadásul egyre több és több japán játékos igazol Európába – azon belül is Skóciába. A J-League legnagyobb sztárjai az elmúlt években főleg a Celtic színeiben folytatják pályafutásukat (jelenleg hat japán légiósa van a glasgow-i klubnak), köszönhetően az őket jól ismerő Ange Postecoglounak. Ha pedig azt nézzük, hogy Hatate Reo és Furuhasi Kjogo el sem utazhatott Katarba, akkor a játékosbőség csak tovább növelheti Japán majdani esélyeit.

A Koreai Köztársaság egy ügyes, fiatal csapattal vágott neki a katari tornának, ahol meglepő sikereket ért el. A világbajnokság után azonban távozott a szövetségi kapitányi posztról a portugál Paulo Bento, így új szakembert kell keresni. Pedig semmi utalt arra, hogy a felek külön utakon folytatnák a jövőben, nagy kérdés azonban, hogy Dél-Koreában hogyan képzelik el a folytatást: ismét külföldi kapitánnyal vagy találnak házon belül megfelelő embert a posztra. Akárhogy is lesz, a folytonosság ismét megszakadt és könnyen lehet, hogy a következő években egy újabb edzőkeringő veszi majd kezdetét. Bár a dél-koreai válogatottra szeretünk az ázsiai futball egyik nagyhatalmaként tekinteni, ezt a képet erősen árnyalja a tény, hogy utoljára 1960-ban nyert Ázsia-kupát négy ezüst- és ugyanannyi bronzérem mellett. Talán egy új kapitánnyal végre révbe érnek 2024-ben, Katarban.

Kiemelt kép: Paul Childs/Reuters