Lemaradt az ország Mikler 60 százalékos teljesítményéről a BL-ben

Lemaradt az ország Mikler 60 százalékos teljesítményéről a BL-ben

2023. nov. 17.

Mindenkinek látnia kellett volna Mikler Roland csütörtök délutáni teljesítményét a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, de a Pick Szeged fanatikusain kívül ezúttal érthetően választották kevesen a kézilabdát. Közben ugyanis a magyar futballválogatott az Eb-részvételért harcolt Bulgáriában, az utolsó csepp véréig, sikerrel.


Közben Szegeden az első félidő alatt 19 gólt kapott Kárpáti Krisztián együttese. Ezt még a Kiel vagy a Paris Saint-Germain ellen is sem tudnánk megdicsérni, nemhogy a csoport nullapontos sereghajtója, az északmacedón Peliszter ellen. Még jó, hogy közben a túloldalon is működött a támadógépezet, és a hazaiak is betaláltak 18-szor, ötgólos hátrányból és az első felocsúdásból visszatérve így reményt adtak a csapatnak a második félidőre.


Menet közben csereként jött a válogatott emblematikus kapusa, Mikler Roland, és előbb az átlövéseket kezdte megfogni, majd jöttek a ziccerek és egy világszinten is kiugró bravúrsorozat. A második félidőben egymás után hétszer védett a rutinos hálóőr, tíz percig nem kapott gólt. A második 30 percben mindössze hét gólt tudott csak lőni a volt szegedi, Bogdan Radivojeviccsel megerősített délszláv együttes. A szlovénból lett horvát válogatott, Mario Sostaric remekelt, ezúttal tíz lövésből kilencszer talált be, így a 34–24-es Pick Szeged siker másik főszereplője volt.



A vendégeknél Urban Lesjak 15 százalékkal védett, ez a mai férfi BL-ben már nem is számít katasztrofálisnak: gyakran a legnagyobb kapusok sem fognak semmit a világ legszínvonalasabb és legkeményebb klubsorozatában. Sokszor látunk 20 százalék körüli teljesítményeket a poszton, ez mondható most átlagosnak és a 30 lett az új 40, amire már felkapjuk a fejünket. A 40 százalék már az ezredforduló táján is kiemelkedőnek számított, ma még inkább az lett, az 50-et szinte a szánkra sem tudjunk venni már venni, az ilyen kikopni látszik a XXI. században. (Legalábbis akkor, ha egy kapus legalább egy teljes félidőt a pályán van, és nincs klassziskülönbség a csapatok között). Ám mit mondjunk arra a 60 százalékra (pontosan 59,26), amit Mikler összehozott?



Persze tudjuk, hogy a Peliszter nem egy világválogatott, de ha a támadószekciója rossz lenne, Emil Imsgard is simán elbírt volna vele az első félidőben. Láttuk már szárnyalni a Bajnokok Ligájában, megmutatta a képességeit európai sztárcsapat ellen is, de most mindössze háromszor találkozott a labdával, legalábbis a hálója felé vezető úton (17 százalékon maradt).



A Szegedből a Veszprém elleni rangadó előtt megsérülő Bánhidi Bence hiányzott, de Matej Gaber most is szenzációsan játszott a posztján, ötször betalált. Magyar szemmel Szita Zoltán három lövésből szerzett három góljának is lehet örülni, illetve annak, hogy a fiatalok közül Szilágyi Benjámin mellett a 19 éves Fekete Gellért is belekóstolt a BL hangulatába. A Szeged pedig továbbjutó helyre tornázta fel magát a csoportkör felénél, hét forduló után.


Kiemelt fotó: pickhandball.hu

Szerző

Arday Attila

Arday Attila

Arday Attila

Geológusból lett újságíró és edző. Nagy szerelmese a téli és a nyári olimpiának, a labdajátékoknak, az atlétikának, a vívásnak, de a például a sífutásnak és a síugrásnak is. A legtöbbet a kisgyermekeitől tanul, hogy jobban bánjon a tanítványaival. Nagypapa korában szaxofonozni szeretne, addig is minél többet járni a Kárpátokat, a brit szigetvilágot, az Atlanti-óceán térségét, Amerikát.