A kis Delap is fazekas lesz egy időre

A kis Delap is fazekas lesz egy időre

2022. aug. 19.

A Manchester City 19 éves üdvöskéje, Liam Delap kölcsönbe került a másodosztályban szereplő Stoke City együtteséhez, ahol édesapja, a klub korábbi kiválósága jelenleg asszisztensedzőként dolgozik. Sokáig úgy tűnt, hogy nem engedik el Manchesterből a fiatal csatárt, de végül mégis sikerült kiharcolnia, hogy a több játéklehetőség érdekében ideiglenesen elhagyhassa az égszínkékeket.



Liam Rory Delap édesapja Rory John Delap, a korábbi ír válogatott labdarúgó a Stoke City egyik legendás alakja – jelenleg asszisztens edzője –, akiről elegendő annyit írni, hogy aki látta játszani, valószínűleg sosem felejti el. Erről tanúskodik az is, hogy még Michael Cox is szentelt egy fejezetet a Daráló című könyvében annak a csapatnak, amely különlegessége volt a Premier League-nek.



„Szeretném azt hinni, hogy az évek során többé-kevésbé lábbal is tisztességes munkát végeztem, ha viszont az emberek a bedobásaimról akarnak emlékezni rám, hát legyen. Az is jobb, mint ha teljesen elfelejtenének” – mesélte visszavonulása után Delap.



Delap 2006 októberében a Sunderlandtől kölcsönben került az akkor másodosztályú Stoke City-hez. A második bajnokiján, épp a „fekete macskák” elleni találkozón azonban eltört a lába és az egész szezonra kidőlt. Tony Pulis vezetőedző azonban felismerte, hogy kivételes képességű játékos került a birtokába, így ragaszkodott hozzá, hogy már a januári átigazolási időszakban szerződtesse őt a klub. Erősen megkérdőjelezhető döntés volt ez, de Delap dobóképessége igazolta Pulis bizalmát.





„A Derby-nél a védelem mögé kellett dobnom a labdát Paul Wanchope irányába, a többi csapatomban meg csak az utolsó néhány percben vetettük be ezt a fegyvert, ha mentenünk kellett a meccset” – fejtegette Delap. – „Amikor a Stoke-hoz igazoltam, az edző nem kertelt, hanem rögtön közölte velem, hogy tisztában van a dobóképességemmel, és azt szeretné, ha teljes mértékben kihasználnám. Erről tudni kell, hogy az csak egy dolog, hogy odadobom a labdát a kapu elé, e mellett kellenek olyan minőségi, de belemenős játékosok, akikkel működik ez a taktika. Jól kell időzíteniük az érkezésüket, habár ezt alig gyakoroltuk. Talán pénteken, amikor a rögzített játékhelyzeteket vettük sorra, egy-két ember odafutott a kapu elé, de ennyi.”



A Stoke így tett, rendkívül erős és magas keretet rakott össze, amelynek Delap bedobásai lettek a fő fegyverei. A „Pulisball” mélyen visszahúzódva védekezett, majd faék egyszerű támadójátékát a párharcok megvívására és a bedobások kiharcolására hegyezte ki. Ehhez jól illett az a régi trükk, hogy a szabályok adta legkisebbre vették a pálya méretét, valamint jóval magasabbra hagyták nőni a füvet, mint ami megszokott volt a többi pályán.


Viszont ma már nem ilyen időket élünk és a Stoke City az ötödik idényét kezdte meg a másodosztályban, ahol a kiesést követően mindig a tabella második felében zárt, s inkább volt közel a kieséshez, mint a feljutáshoz. Michael O'Neill 2019 novembere óta irányítja a gárdát, amely szépen beleszürkült a Championship mezőnyébe, és a támadójáték továbbra sem nevezhető éppen az erősségüknek.


Ezen próbálhat meg változtatni a kis Delap, aki 2019 nyarán a Derby County akadémiájáról tette át székhelyét Manchester égszínkék felére. Már első szezonjában meghatározó alakja volt az U18-as bajnoki címet elhódító City-nek – ami számára címvédés volt, mert előtte a „kosokkal” is megnyerte a sorozatot. A folyamatos fejlődése és a kiugró teljesítményei okán Pep Guardiola többször is dicsérte őt, sőt a felnőttek közötti bemutatkozás is megadatott már számára. 2020 szeptemberében az AFC Bournemouth elleni Ligakupa-meccsen góllal debütált, nem sokkal később a bajnokságban is megvolt az első pályára lépése, de azóta már a Bajnokok Ligájában is kapott néhány percet.



„Nagyon jó élmény volt az edzés az első csapattal” – ismerte el Delap. – „Nyilvánvalóan ők a legjobbak a legjobbak között, és a tőlük való tanulás, a velük való együttlét mutatja meg nekem, milyen a legmagasabb szint, és mi kell ahhoz, hogy ott legyenek. Nagy önbizalmat ad, ha belekóstolok ebe a légkörbe.”





A tinédzser az erőt és a szenvedélyt vegyítő játékra képes, melyben a gyorsasága, az atletikussága és a technikai képzettsége emeli ki a korosztályából. Igazi gólérzékeny csatár, aki tudja, hol kell helyezkedni, hogy megtalálja őt a labda, s ha helyzetbe kerül, akkor kíméleten befejező. A 2020-21-es szezonban a PL 2 (az U21-es bajnokság) gólkirálya lett 24 találattal, de az angol utánpótlás-válogatottakban is jelezte már többször, veszélyt jelent az ellenfelek kapujára. A 2019-es Mercedes-Benz Aegean Tournament U16-as korosztályában gólkirály lett, s közben az U17-eseknél is pályára került. Az idei, angol sikerrel zárult U19-es Európa-bajnokság során a harmadik csoportmeccsen és a fináléban is betalált, s leginkább csak azért nem volt alapember, mert az előző szezonja egy súlyosabb sérülés miatt erősen megtépázott volt.


Ezért is szeretné most már felnőtt szinten is megmutatni magát, mert 19 évesen épp itt az ideje, hogy ne csak a korosztályos mezőnyben villogjon. Számára kapóra jött, hogy több másodosztályú csapat is bejelentkezett érte, s végül Guardiola a nyári igazolások fényében áldását adta a távozására, pedig egy ideig úgy volt, hogy marad a keretben, mint harmadik számú center.



„Nem titok, hogy ezen a nyáron arra törekedtünk, hogy Liamet elhozzuk a klubba. Már egy ideje zajlottak a megbeszélések a Cityvel, és néhány héttel ezelőtt volt lehetőségünk felvázolni a Liammel kapcsolatos terveinket. Hálásak vagyunk a City belénk fektetett bizalmáért, és nagyon izgatottak vagyunk a Liammel való együttműködés miatt” – mondta O’Neill a klub honlapjának adott interjúban.



Az ifjú tehetség még pályára sem lépett, de már a szurkolók kedvence és nem csak az édesapja miatt, hanem mert a 17-es mezszámot kapta meg, ami egykor Ryan Shawcross tulajdonában volt, akit fel is hívott telefonon, és az egykori kapitány engedélyét kérte arra, hogy viselhesse.





A hétvégén a Sunderland ellen akár be is mutatkozhat Liam, ugyanis a gólszerzéssel igencsak hadilábon állnak a „fazekasok”, akik négy mérkőzés után négy ponttal és öt lőtt góllal állnak. Jacob Brown két találattal egész biztató szezonkezdetet hozott eddig össze, de Dwight Gayle egyelőre inkább a PL-es formáját hozza, mintsem azt, amit a Championshipben mutatott korábban. Rajtuk kívül pedig D'Margio Wright-Phillips van még a keretben, mint csatár, akinek a neve okkal lehet ismerős, hiszen annak a Shaun Wright-Phillipsnek a fia, aki egykoron a Manchester Cityben is szállította a gólokat.



Kiemelt fotó: Stoke City Twitter

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.