Lisszabon hőse, Bölöni László egyszerre maradt becsületes magyar és korrekt román

Lisszabon hőse, Bölöni László egyszerre maradt becsületes magyar és korrekt román

2026. jan. 2.

Ő maga így önti szavakba heterogén identitását. A Steauának is a sokszínűsége volt az egyik kulcsa: román, szász, szerb, cigány, magyar játékosokkal menetelt a csapat a BEK-döntőbe. Hogyan épített Bölöni bajnokcsapatot a lisszaboni Sportingból és faragott szélsőt Cristiano Ronaldóból; mit adott a francia Nancynak és Metznek? Kérdések, válaszok az egyik legnagyobb erdélyi magyar edző életútjából.

A marosvásárhelyi születésű Bölöni László a helyi ASA csapatában futballozott középpályásként – kis idő elteltével már az első osztályban –, megszerezte a fogorvosi diplomáját a helyi egyetemen. A bátyja is fogorvosként végzett. A klub ikonja lett, több mint 400 mérkőzést játszott az ASA-ban, 1977-ben és 1983-ban még az év legjobb labdarúgója volt Romániában.


31 évesen arra készült, hogy visszavonul és rendelőt nyit, mire megkereste, és átigazolta a Steaua Bucuresti. A hadsereg klubjánál az 1980-as évek közepére igazi kirakatcsapatot építettek Valentin Ceausescu, a diktatúrát építő Nicolae Ceausescu fia által kialakított védőernyő alatt. A csapat etnikai kevertsége – mint utóbb kiderült – előnynek számított: Helmut Duckadam szász, Miodrag Belodedici szerb, Marius Lacatus cigány, Bölöni magyar származású volt. Bölöni minden állomáshelyén, így a Steauánál is ragaszkodott hozzá, hogy ne Ladislaunak, hanem Lászlónak hívják, a vezetéknevét pedig ö-vel írják.


Az 1986-ban BEK-győztes Steaua Bölönivel (az álló sor bal szélén), a kispadon pedig Jenei Imre
Az 1986-ban BEK-győztes Steaua Bölönivel (az álló sor bal szélén), a kispadon pedig Jenei Imre


1975 (ekkor játszotta első mérkőzését a román válogatottban) és 1979 között mindössze két meccset hagyott ki a nemzeti csapatban, Cornel Dragusin és Stefan Kovács, vagyis Kovács István legstabilabb játékosa volt a román csapatban. Ott volt az 1984-es Európa-bajnokságon, amelyen az Universitatea Craiovára és a Dinamo Bucurestire építette a román csapatot Mircea Lucescu – Bölöni az egyetlen Steaua-játékos volt a keretben. Mind a három csoportmeccsen játszott, Spanyolország ellen gólt is szerzett (1–1).


Két évvel később a Steaua BEK-döntőt játszott – Bölönivel a középpályán, és nyert. Puskás Ferenc óta ő az utolsó magyar identitású játékos, aki BEK-et vagy Bajnokok Ligáját nyert.

A román válogatottban a szurkolók egyik kedvence volt tehetsége, kiegyensúlyozott teljesítménye miatt. 102 mérkőzésen 26 gólt lőtt. Az egyik legemlékezetesebbet az 1983-es Eb-selejtezőn a friss világbajnok Olaszországnak, ezzel a találattal nyert a román csapat (1–0).



Ebből az egyszerű szabadrúgáskombinációból több gólt is szerzett pályafutása során a ballábas középpályás. 35 évesen, egy Hollandia elleni mérkőzésen vonult vissza a nemzeti csapattól, az 1990-es világbajnokságon már nem lépett pályára.

„Egyszerre tudtam becsületes magyar ember lenni, és korrekt román állampolgár” – mondta a budapesti Operaházban 2025-ben az életműdíja átvételekor. Elcsukló hangjából tökéletesen lehetett érezni, székelyföldi magyarként mennyit számított neki, hogy végre Magyarországon is elismerést kapott a munkájáért.

 

Sporting-mámor sihederekkel

 

Bölöni többször elmondta, hogy edzői munkastílusára kezdetben egykori trénere, Mircea Lucescu volt a legnagyobb hatással, ám később Jenei Imre edzői filozófiája is magával ragadta, és megfogalmazása szerint elkezdte őt másolni. Több állomáshelyén, így Lisszabonban is sikerrel alkalmazta a mentoroktól szerzett tudást.


Volt román szövetségi kapitányként érkezett Lisszabonba, az AS Nancyt előtte az első osztályba juttatta Franciaországban. A Sporting egy idénnyel korábban bajnok volt, amikor ő megérkezett 2001-ben, középcsapat. Védekező középpályásból és csatárból is egy volt a klubnál, alaposan meg kellett erősítenie a keretet.


Megszerezte az év román játékosának választott Dinamo-nevelést, Marius Niculaét és a brazil gólzsákot, Mário Jardelt. Mbo Mpenza, Paulo Bento, Ricardo Sá Pinto, Ricardo Quaresma, Hugo Viana is a zöld-fehéreknél játszott a következő idényben. A portugál liga negyedik legalacsonyabb átlagéletkorú csapatával nyert bajnoki címet kezdésként, és a Portugál Kupa is a Sporting vitrinjébe került. Öt játékosa is 20 évesnél fiatalabb volt, köztük Quaresma, aki 18 esztendősen került a csapatba, az érettségire készülő szélső 16-szor volt kezdő a szezonban.


A következő idényben a 16 éves Cristiano Ronaldót is Bölöni jelölte először a keretbe, majd egy BL-selejtezőn pályára küldte az Inter ellen 17 évesen. Középcsatárból szélsőt nevelt belőle, amiért a portugál hálás lehet utóbb. A családja többször is beszél az edző iránt érzett szeretetről, Cristiano édesanyja mellette ült az Aranylabda-gálán, ahol Ronaldót díjazták, a Bölöni-dokumentumfilmben pedig megszólal a futballista lánytestvére is.


Bölöni indította el Cristiano Ronaldo varázslatos, a mai napig tartó pályafutását (Forrás: The Sun Instagram)
Bölöni indította el Cristiano Ronaldo varázslatos, a mai napig tartó pályafutását (Forrás: The Sun Instagram)


Bölöni a FIFA-nak adott interjújában elmondta, azért szerepeltette a fiatalokat (köztük Ronaldót), mert a válogatottba sok Sporting-játékost hívtak be, és tartani akarta az edzések ritmusát, színvonalát, így megnézte, a fiatalok közül ki mire képes. Ronaldót egy Sporting U16–U18 egymás elleni meccsen látta először. „Amint megláttam, hogy mit csinál az első edzésén a felnőtteknél, úgy döntöttem, hogy nem engedem elmenni.” Bölöni lassan rávezette Ronaldót, hogy a hatékonyság a pályán többet ér, mint a bűvészkedés, a végeláthatatlan biciklicselek.


A Sporting 2002-es bajnoki címében, Portugál Kupa- és Szuperkupa-győzelmében Bölöni mellett elévülhetetlen érdemei voltak Jardelnek is, aki 1989 után az első futballista volt, aki átlépte az idényben a 40 gólt – 42-vel lett európai aranycipős. A következő futballista, aki túl tudta szárnyalni ezt a teljesítményt, Lionel Messi volt 2012-ben.


A 2002-es bajnoki címet százezrek ünnepelték Lisszabon utcáin, éltették a játékosokat és Bölönit, aki Portugália első számú csapatává tette a Sportingot ebben az időszakban. Hogy mennyire imádták a drukkerek, azt egy HVG-nek elmesélt sztorival érzékeltette néhány éve. A bajnoki és kupagyőzelem után végre elment megnézni Lisszabon nevezetességeit, egy katedrálisban sétált: „Épp a falakat csodáltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy elég sokan állnak körülöttem. Négy-öt méterre lehettem tőlük, amikor észrevettem, hogy éppen egy temetés közepébe csöppentem. Gyorsan megfordultam, elnézést kértem és elhúztam a csíkot. Hallottam, hogy valaki lépked utánam, ezért rágyorsítottam, de utolért. Elnézést kért, majd elmondta, hogy éppen az apja temetése van, de Sporting-drukker és szeretne kérni tőlem egy aláírást. Képes volt otthagyni egy aláírásért a gyászoló tömeget.”


2003-ban a középszerű eredmények miatt vált el tőle a klub vezetése, de a zöld-fehéreknél azóta is becsben tartják a nevét.

 

A francia kapcsolat(ok)

 

Bölöni Belgiumban akklimatizálódott a frankofón futballkultúrába. Szerencsésnek érezhette magát, hogy 1988-ban a gazdaságilag, szociálisan megnyomorított Romániából egy apró brüsszeli klubhoz, a Wavre Sports FC-hez igazolhatott. Majd a Párizs külvárosában található, harmadosztályú US Créteil-Lusitanoshoz igazolt, végül a francia másodosztályú US Orléans-nál fejezte be a pályafutását 39 évesen. Időközben nagyon jól megtanult franciául, a nyelv így nem jelenthetett akadályt a munkavállalásban. Elvégezte az edzői tanfolyamot, és összesen öt francia csapatot vezetett trénerként.


Két évvel azután, hogy abbahagyta a játékot, már vezetőedző volt a másodosztályú AS Nancynál, ahol hat évet töltött el. Akkor vette át a csapatot, amikor a Nancy liftezni kezdett a második és az első vonal között. Bölöni megpróbálta stabilizálta a klubot, és a második évében feljutott vel a Ligue 1-be. Az újabb kiesés, majd feljutás után a 11. volt a csapat legjobb helyezése az élvonalban. Egykori uruguayi játékosa, Pablo Correa immár edzőként –több szakaszban – 15 éven keresztül vezeti a Nancyt a Bölöni-örökséggel a zsebében, míg Bölöni lánya ma is francia városban él.


Rennes-be Vahid Halilhodzic utódjaként érkezett az erdélyi edző, és itt is hosszabb projektben gondolkozott. Egészen addig a klub legjobb helyezése az ötödik volt a Ligue 1-ben, Paul Le Guennel a kispadon. Bölöni a második idényében negyedik lett a csapattal, és itt is gólkirályt adott együttese, a svájci Alexander Frei személyében. A Rennes bejutott az UEFA-kupa csoportkörébe is, a klubnál ünnepelték Bölönit. Később Monacóban együtt dolgozhatott Marco Di Vaióval, Jan Kollerrel, Yaya Touréval, de kudarcot vallott, pár hónap után távozott.


Miután bajnok lett a belga Standard Liege-zsel és dolgozott az Arab Emírségekben, szerencsét próbált a Lens-nál, ám az együttest nem tudta megóvni a kieséstől.


Máig utolsó francia csapata a Metz volt, Lotaringia másik nagy klubja, a Nancy legnagyobb riválisa várta 2022-ben. Újra megmentőnek hívták: az előző idényben kiesett klubot kellett visszajuttatni az élvonalba. Újra társa volt a küzdelemben egy elsöprő elhivatottságú csatár, a saját nevelésű, grúz származású Georges Mikautadze, aki a másodosztály gólkirálya lett, a csapat pedig második helyen feljutott a legjobbak közé. A Ligue 1-ben nem maradt benn a Metz, így végül tavaly elköszöntek Bölöni Lászlótól.


Borítókép forrása: Sporting CP


A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Szerző

Gabay Balázs

Gabay Balázs

Gabay Balázs

A Büntető.com szerzője.