Lopetegui és az ő farkasfalkája

„Amíg nem estél teherbe, nem vagy terhes. Nincs középút, valaki vagy terhes, vagy nem” – hessegette el a gratulációkat Julen Lopetegui a 33. fordulóbeli, Crystal Palace elleni 2–0-s győzelmet követően, amikor a biztos PL-tagságot ígérő harminchetedik pontját is begyűjtötte a Wolves. Ő ugyanis addig, míg nem lett matematikailag is biztos, nem akarta bennmaradóként elkönyvelni a csapatát. „Sokszor az utolsó lépés a legnehezebb” – tette hozzá, mintegy őrizve a játékosaiban egy ideje már lobogó tüzet. Úgy vélte, az Aston Villa elleni derbin is szükség lesz még rá, csapata pedig megfelelt az edzői kívánalmaknak:

Ámbár volt abból jócskán november közepén a Molineux-ban: a „farkasok” úgy vonultak el a világbajnokság miatt beiktatott szünetre, hogy tizenöt bajnokin szerzett tíz pontjukkal tök utolsóként lesték a mezőny hátát. Ebben a helyzetben érkezett meg a korábban a spanyol válogatottat és a Real Madridot is irányító tréner.

„És mindenki azt hajtogatta, bolond vagy, ha elvállalod – idézte fel az Angliába szerződése körülményeit Lopetegui.

– De hittem a sikerben. Nagy kihívásnak gondoltam, és életem legnagyobb eredményét értem el vele. Sokkal nagyobbat, mint hogy a Sevillával megnyertük az Európa-ligát, vagy hogy háromszor bejutottunk a Bajnokok Ligájába.”

Mégis, hogy csinálta?

Először is, ne felejtsük el, hogy a Wolverhampton kerete a Premier League szintjén is erős, az más kérdés, hogy vannak hiányposztok, és hogy az utóbbi években a súlyos sérülések egyre-másra állítottak akadályt a mindenkori edző elé. A pechszéria 2020 novemberében kezdődött Raúl Jiménez karriert veszélyeztető koponyasérülésével, folytatódott Pedro Neto 2021 áprilisi térdsérülésével (tíz hónap kihagyás) és az azt követő bokasérüléssel (négy hónap), de hogy a jelenlegi szezonra is jusson valami: az augusztus végén szerződtetett osztrák center, Sasa Kalajdzic keresztszalagja az első wolverhamptoni meccsén elszakadt. A gólszerzéssel már az előző két szezonban is hadilábon állt a tizenharmadik (2021), illetve a tizedik helyen (2022) záró klub: harminchat, majd harmincnyolc gólig jutott mindössze, előbbiben négy, utóbbiban csak a három kieső csapat szerzett ennél kevesebbet.

Raúl Jimenez (Mark Cosgrove/News Images/Sipa USA)

És akkor is azt lehetett gondolni, ez a keret sokkal többre képes annál, mint hogy alapvetően védekezve, a kontrákra berendezkedve játsszon. Bruno Lage is így gondolta, ám mert az eredmények elmaradtak, elkezdett ő is „nunósodni”, bár a második szezonjába lépve az sem mentette meg: októberben, nyolc bajnokit követően mennie kellett, és egy rövid átmeneti időszak után jött Lopetegui.

Ha szétnézett a kereten, azt látta, hogy a kapusposzt (José Sá) rendben van, a középpálya okés (Rúben Neves, Joao Moutinho, Matheus Nunes), a csatársor vegyesen technikás (Daniel Podence, Pedro Neto, Goncalo Guedes) és izmos (Adama Traoré, Diego Costa, Hvang Hi Csan), de távolról sem elég gólérzékeny, a védelem pedig foghíjas (Nathan Collins és Max Kilman leginkább a tapasztalatnak volt híján). Úgy érezte azonban, nem csak az utóbbiakra, minden egyes csapatrészre ráfér az erősítés, s a télen érkezők majdhogynem mindegyike telitalálatnak bizonyult: a 33 éves Craig Dawsonnal sokkal stabilabb lett a védekezés (Collins maradt ki), Mario Lemina a középpályát szilárdította meg kőkemény, nagy futómennyiségű, labdaszerző futballjával (Moutinho kezdett el padozni), az Atléticóból érkező Matheus Cunha pedig a csatársort élénkítette meg valamelyest. És ha némi időnek el is kellett telnie, mire Lopetegui megtalálta a kezdő tizenegyét, a magot legkésőbb februárra megalkotta:

(Hogy sikerült is neki egységet teremtenie, azt jelzi, hogy miközben korábban jó, ha ketten-hárman maradtak kint edzés után a klub U21-es meccsén, Lopeteguinél szinte az egész csapat). És ennek lett az eredménye, hogy a legutóbbi, Manchester United elleni vereségig a Wolves húsz bajnokin szerzett harminc pontot, ami egy középcsapatot jelző teljesítmény. Ne felejtsük, sereghajtóként tíz pontja volt mindössze a gárdának, amikor Lopetegui átvette.

Nem kellett ehhez a napi rutinon drasztikusan változtatnia, nem tartott napi két edzést, nem módosított az étkezésen, bár a clean sheeteket azzal jutalmazta, hogy a csapatot meghívta valamelyik népszerű wolverhamptoni vagy birminghami étterembe. És mindannyiszor ő fizetett!

Ennél fontosabb, hogy az elődjeinél sokkal inkább fókuszált az ellenfelekre a tréningek szervezése során, elképesztően energikusan dolgozott a tanítványaival, a rá jellemző harcos mentalitást akarta viszontlátni, ez a fajta szenvedélyesség, lelkesedés, odaadás pedig magával ragadónak bizonyult. Megnyerte magának a játékosait, ahogyan a Wolves közönségét is, ezért is válhatott újra erőddé a Molineux:

Lopetegui pedig közönségkedvenccé vált (úgy is, hogy szemet gyönyörködtetőnek éppenséggel nem nevezhető a futballja). A drukkerek az ő nevét foglalják a legtöbbször dalba, a Nuno-féle aranykor után ismét lett egy vezérfigurája a klubnak. A kérdés az, hogyan tovább? Mi kell ahhoz, hogy a következő idényben a kiesés lehetősége gondolat szintjén se vetődjön fel?

Először is az, hogy Lopetegui még inkább a saját képére tudja formálni az együttest. Leginkább új igazolásokkal, amelynek feltétele, hogy a kínai tulajdonos vállalat, a Fosun Intarnational előteremtse az anyagiakat, de ugyancsak a keretalakítás része lehet, hogy sikerül-e megválni azoktól, akikre nincs igazán szükség. (A nyáron érkező Goncalo Guedes például egyáltalán sem tudott beilleszkedni a csapatba, ahogy a városba sem, Lopetegui-ék pedig úgy döntöttek, egy boldogtalan futballista inkább árt a közösségnek, mint használ, ezért a portugál válogatott labdarúgót a télen ingyen kölcsönadták a Benficának.)

Goncalo Guedes (Action Plus Sports/Alamy Live News)

Ha végigfutunk a csapatrészeken, az addig csak az alacsonyabb osztályokban szereplő, a Manchester United elleni PL-debütálásán hatalmasakat védő Dan Bentley-vel és José Sával nyugodtan neki lehet vágni az új szezonnak. A védelemből Nelson Semedónak lejár a szerződése (bár opciója van a klubnak), Dawson, Kilman és a balhátvéd posztját elfoglaló Toti évekig marad még, ahogyan a 22 éves Collins is, de még egy minőségi belső védő, illetve egy jobbhátvéd elkélne. A baloldalon egyre többet játszó, húszéves Hugo Bueno elég nagy tehetségnek tűnik.

A középpálya összetétele sarkalatos kérdés. A 36 éves Moutinhónak aligha kínál már szerződéshosszabbítást a Wolves, így feltehetőleg búcsúzik, Rúben Nevesnek ellenben van még egy éve, noha számos klub ostromolja. Matheus Nunes szerződése 2027-ig szól, a Liverpoollal azonban rendre összeboronálták a szezonban, és ha Nevessel együtt megy – amire azért kicsi az esély –, a télen a Flamengótól igazolt, 22 éves Joao Gomes előtt nyílhat tágabbra a kezdőcsapat kapuja.

Ami a szélsőket illeti, Adama Traorénak ugyancsak megszűnik a megállapodása, és nem kíván hosszabbítani; Pablo Sarabíától valamivel több kell ahhoz, hogy rendre a kezdőben legyen; Pedro Neto súlyos sérülései után igyekszik újra arra a szintre jutni, hogy nagycsapatok gondolkodjanak el a játékjogának megvásárlásán; a virtuóz Daniel Podence házi társgólkirályi címe ellenére küzd a csapattagságért (egy éve van még neki); Guedesnek nem lesz visszaút, kérdés, ha veszteséggel is, de el tudja-e passzolni a Wolves. 

Centerposzton a bőség zavara lehet, amennyiben Kalajdzic felépül, a két kölcsönszerződésében valahára életjelet mutató, az Anderlechtben és a PSV-ben is be-betaláló, még mindig csak húszéves Fábio Silva tovább fejlődik, Matheus Cunha végleg megszokja a Premier League tempóját, Raúl Jiméneznek sikerül legalább nyomokban megidéznie sérülése előtti klasszisát, Hvang a kétségkívül példás munkamorálját néhány góllal is megdobja. Szóval a létszámmal nincs gond középcsatár poszton, a minőséggel inkább.

Az edző, aki mögött a csapat és a szurkolótábor felsorakozott, mindenesetre már megvan. Nem kéne veszni hagyni.

Mark Pain / Alamy Live News

Kiemelt kép: PA Images / Alamy Stock Photo