Luis Díaz elrabolt édesapjáért aggódik a futballvilág
17 millió forintnak megfelelő kolumbiai pesót ajánlottak fel a hatóságok a dél-amerikai országban annak, aki segít kézre keríteni a Luis Díaz szülei elrablásáért felelősöket. A Liverpool FC szélsőjének édesanyja hamar kiszabadult, a szombaton elrabolt édesapjáért továbbra is aggódik azonban a futballvilág. A történtek nem csak a 26 éves labdarúgót, a liverpooli csapattársakat is sokkolták.
Több mint 120 katona, valamint a kolumbiai rendőrség jó néhány tagja indított hajtóvadászatot az emberrablók ellen vasárnap, ahogyan az emberrablásokra specializálódott különleges egységek is ellepték az ominózus területet. Helikoptereket és radarral felszerelt repülőket ugyancsak bevetettek Kolumbiában, ám mint az a BBC cikkéből is kiderül, a hatóságok egyelőre nem kívánnak részleteket elárulni az emberrablás körülményeiről.
Szemtanúk szerint egy benzinkútnál csaptak le Luis Díaz szüleire az észak-kolumbiai Barrancasban, a futballista szülővárosában. A felfegyverkezett támadók motorbiciklin érkeztek meg, és vitték magukkal a szülőket. A kolumbiai médiában megmutattak olyan CCTV-felvételeket, amelyeken az emberrablók motorral követik a szülők autóját. A hatóságok azt sem közölték egyelőre, a bűnözők követeléseikkel megkeresték-e már a családot.
Francisco Barbosa kolumbiai főállamügyész személyesen hívta fel Díazt, és értesítette a fejleményekről. Ebben a beszélgetésben elmondta neki, kaptak olyan információkat, miszerint az édesapját a szomszédos Venezuelába csempészték át.
A teljes futballvilág megdöbbenéssel értesült a történtekről, Gianni Infantino FIFA-elnök közösségi oldalán biztosította lelki támogatásáról a futballistát és családját, a Kolumbiai Labdarúgó-szövetség szintén közleményt adott ki:
„Arra kérjük a fogvatartókat, hogy Luis Manuel Díazt azonnal engedjék szabadon. A futball maga a béke. Lucho, veled vagyunk. Egész Kolumbia veled van.”
A BBC dél-amerikai tudósítója riportjában közölte, a 2000-es évek kezdete óta jelentősen csökkent Kolumbiában az emberrablások száma: 2000-ben még évi 3500 esetet jegyeztek fel, amelyeket helyi gerillacsoportok, illetve bűnbandák követtek el. Az elmúlt években ezek száma néhány százra csökkent, az idei év azonban újra csak emelkedő tendenciát mutat: amíg tavaly az első hat hónapban 77 emberrablás történt Kolumbiában, 2023 első félévében 161. Majd mindegyiket váltságdíj reményében hajtották végre. A bűnözők gyors pénzt remélnek tőle, éppen ezért rendre jómódú személyeket támadnak meg. A Venezuelával határos La Guajira régió különösen veszélyes terület ebből a szempontból. La Guajira, amelynek egyik városa Barrancas, Kolumbia egyik legszegényebb vidéke, amelynek őslakos közössége, a wayuuk – ennek tagja a Díaz család is – sokszor szenvedtek a hátrányos megkülönböztetéstől. Egy 2017-es emberjogi kimutatás szerint az azt megelőző nyolc esztendőben 4470 wayuu gyermek halt meg alultápláltság, illetve az abból eredeztethető betegségek következtében, ami ötszöröse a kolumbiai átlagnak. A közösséget szélsőséges csoportok is támadták az elmúlt évtizedekben – a 2000-es évek elején a Northern Bloc nevű szélsőjobboldali szervezet 60 őslakost mészárolt le.
Luis Díaz szüleit szombaton rabolták el, a rémhírről értesülő futballista azután elhagyta a szállodát, amelyben a meccs előtti összetartáson vett részt a csapattal, s hazatért liverpooli otthonába párjához és kislányához.
Díaz szülei, valamint húga, Anny és fiútestvére, Roller gyakori vendégek az Anfielden, öccse, Jesús csak azért nem, mert a 19 éves csatár az FC Porto B csapatában futballozik.
„Az édesapám az én hősöm” – nyilatkozta Díaz néhány évvel ezelőtt. – „Ő tanított meg futballozni.”
Luis Manuel Barrancasban egy kis focisulit vezetett, ahol elsősorban a helyieket foglalkoztató, közeli bánya munkásainak gyerekeit trenírozta, no meg a sajátját is. Hatévesen kezdett ott fia futballozni. Díaz édesapja mellett Ronaldinhót tartotta még idoljának, Luis Manuel pedig igyekezett minél több, a brazil fenomén játékát megmutató DVD-t beszerezni gyermekének. A kis Luis a felvételeket nézve próbált minél több trükköt ellesni, sikerrel: néhány év múltán mindenki arról beszélt, micsoda tehetség bontogatja szárnyait Barrancasban.
A vasárnapi bajnokit a rettenetes hírek ellenére is le kellett játszani, a megrendült liverpooli csapattársak és edzői stáb a Nottingham Forest elleni mérkőzés előtt és azt követően is szolidaritásáról biztosította a kolumbiait. Diogo Jota gólja után Díaz mezét emelte a magasba, Jürgen Klopp már a találkozó előtt döbbenettel nyilatkozott.
„Szombaton este értesültünk a szörnyű hírről, ez a legnehezebb helyzet, amibe valaha kerültem. Ha valaki annyi ideje benne van ebben a sportban, mint én, azt gondolhatja, mindent megélt, hát nem. Nem mi vagyunk persze most a fontosak, egyáltalán nem, most csak Lucho és a családja számít. Reménykedünk és imádkozunk, hogy minden rendben legyen. Sokkoltak bennünket a történtek, fogalmam sem volt, mit mondjak a meccs előtti csapatmegbeszélésen.”
Az összecsapás után pedig hozzátette:
„Hogyan lehetne igazán fontos egy futballmeccs a történtek ismeretében? Nehéz most mit mondani. A futball nekem mindig, a legnehezebb helyzetekben is a menedéket jelentette, ahol biztonságban érezhettem magam, 90 perce kizárhattam minden egyebet, ez most nincs így. Lehetetlen így tenni. Megpróbáltunk valami más értelmet adni ennek a mérkőzésnek, szóval úgy döntöttünk, hogy Luchóért küzdünk.”
A Liverpool a borzalmas körülmények ellenére is 3–0-ra nyert a Nottingham Forest ellen, Szoboszlai Dominik két gólpasszával ugyebár. A magyar középpályás is együttérzéséről biztosította Díazt, amikor a közösségi oldalán a „You’ll Never Walk Alone-ra” rímelve posztolta ki, hogy „None of us walks alone”. “Egyikünk sincs egyedül”.
Talán Luis Díaz édesapja is érzi.