Lukaku ismét retúrjegyet váltott
A nyári átigazolási időszak egyik meghatározó történése a Chelsea-ből előző csapatához visszavágyó belga támadó esete. Romelu Lukaku azt követően, hogy ünnepelt sztár volt az Interben és karrierje végre sínre került, általános meglepetésre múlt nyáron visszatért Londonba. Második szerepvállalása sem járt sikerrel a Chelsea-nél, így visszakéredzkedett az Interhez, ahol majd újra bizonyítania kell.
A Chelsea FC támadója, Romelu Lukaku nyolcmillió euró és további bónuszok ellenében kölcsönben visszatért előző csapatához, az Interhez. A hírek szerint a belga óriás még a fizetése csökkentésébe is beleegyezett, hogy az üzlet létrejöhessen. Bár a tranzakció nem tartalmaz vételi opciót a milánóiak számára, az átigazolási szakértő Gianluca Di Marzio úgy véli, hogy a londoniak nyitottak lehetnek majd akár a 2023–2024-es idényre is kölcsönadni őt.
Az Internél lett klasszis belőle
A belga erőcsatár először az Everton FC alkalmazásában hallatott szélesebb körben magáról, amikor 87 gólt szerzett a liverpooli klub színeiben 2013 és 2017 között. Ráadásul az utolsó szezonjában negyedszáz gólig jutott a PL-ben. Ezt követően nagy reményekkel igazolt a Manchester Unitedhez 75 plusz 15 millió font ellenében, de két év alatt elért 42 gólja ellenére nem találta a helyét, jobbára csak szenvedett a gödörben lévő „vörös ördögöknél”, s elkerülhetetlenné vált a távozása. 2019 nyarán az új alapokra helyezett Inter nyújtott neki segítő jobb kezet, miután a patinás olasz egylet klubrekordot jelentő 80 millió euróért vásárolta meg.
A milánóiak élére frissen kinevezett Antonio Conte alapemberként számított a középcsatárra, aki tökéletesen illeszkedett a csapat játékrendszerébe és Lautaro Martínezzel egymást tökéletesen kiegészítő, roppant eredményes párost alkottak. Az Inter az új edző és Lukaku első évében a második helyen végzett a bajnokságban és döntőt játszott az Európa-ligában, míg második nekifutásra a 2020–2021-es idényben 11 esztendő után újra elhódította az olasz bajnoki címet.
Azonban még a számoknál is sokkal fontosabb volt, hogy a belga támadó a milánóiaknál képes volt újra felépíteni magát, kiváló fizikai adottságai révén sokszor állította megoldhatatlan feladat elé az ellenfél hátvédjeit. Lukaku ekkor kicsattant az önbizalomtól, melyet a második idénye derekánál tett, szerénységet nélkülöző megállapítása is alátámasztott: „Az öt legjobb csatár között vagyok a világon. Ha Lewandowski, Messi és Ronaldo is képes volt fejlődni és kiteljesedni, akkor én miért ne? Taktikailag, a helyezkedésemet illetően kifogástalan játékos vagyok.”
Forrás: InternatzionaleLukaku a Nerazzurri közönségének egyik legnagyobb kedvence lett, Zlatan Ibrahimoviccsal való emlékezetes párbaja még falfestményt is kapott, kettőjük külön meccse a milánói derbik szerves része lett. Minden adott volt arra, hogy idővel akár az Inter történetének legjobbjai közt emlegessék majd a nevét. Derült égből villámcsapásként érte a csapat szurkolóit tavaly nyáron, hogy az általuk bálványozott kedvenc vissza akart térni korábbi állomáshelyére. Ezek után a drukkerek már egy hűtlen árulót láttak benne, és sokan mostani visszatérésével kapcsolatban is szkeptikusak.
A „kiegyenlítetlen számlák” miatt visszatért a Chelsea-hez
Két nagyszerű szezon után Lukaku – zsebében az Inter-szurkolók „jókívánságaival” – maga mögött hagyta Milánót, és múlt nyáron 97,5 millió fontos átigazolási díjért cserébe visszatért a Chelsea-hez. A szívhez szóló búcsú természetesen az Inter szurkolóit cseppet sem hatotta meg: „Kedves Inter-drukkerek! Köszönöm, hogy közétek tartozhattam. Köszönet azért, hogy a családommal Milánóban otthon érezhettük magunkat. Köszönöm a feltétel nélküli szeretetet és a támogatást, amelyet minden nap megkaptam tőletek. Köszönöm, hogy még jobban motiváltatok engem az első szezon után. Amikor csatlakoztam a csapathoz, azonnal éreztem, hogy jó helyen leszek. A gyönyörű történet kezdete az volt, amikor szeretetteljes fogadtatásban részesültem az érkezésem után a Malpensa reptéren. Az volt a küldetésem, hogy sose hagyjalak cserben benneteket, amikor ezt a mezt viselem. Minden edzésen és meccsen százszázalékot nyújtottam, hogy büszkék lehessetek rám. Az első idényem nagyon kemény volt, de ti megadtátok az erőt a folytatáshoz, hogy csapatként még jobbak lehessünk. Ezért sikerült együtt bajnokká válnunk.”
Pechjére azonban második próbálkozásra sem tudta makulátlanul beváltani a hozzáfűzött reményeket, melyben nyilvánvalóan az is szerepet játszott, hogy sokszor nem a saját posztján szerepeltették, és talán a kellő bizalmat sem kapta meg. Láthattuk az Internél, hogy ha van önbizalma, akkor milyen teljesítményre képes, a Chelsea-nél pedig azt, hogy ha nem bízik magában, akkor mennyire nem megy neki a játék.
Az sem volt szerencsés húzás tőle, amikor az elmúlt szezon derekánál egy interjúban nyíltan udvarolt az Internek, és meggondolatlanul kritizálta aktuális klubja játékrendszerét, amiért a Chelsea eltiltásban részesítette. Elkeseredett kijelentése szintén arról árulkodott, hogy valóban nem érezte jól magát a londoniaknál. A kiszivárgott hírekből és az eddig ismert információkból is az jön le, hogy inkább a Chelsea vezetése kereste meg az Intert, hogyan tudnák visszaadni a belga támadót.
„Királyként szerettük, mára csak egy játékos”
A december végi interjú után az Inter szurkolói egy molinó kifüggesztésével üzentek Lukakunak, mellyel egyértelművé tették, hogy nem bocsátották meg a klubváltását: „Nem az számít, aki megszökik az esőben, csak az számít, aki kitart velünk a viharban. Viszlát, Romelu.”
Forrás: globaltimes
Ezek után teljesen érthető volt, hogy nyári visszatérésének híre az Inter drukkerei körében nem váltott ki osztatlan lelkesedést. A milánói klub legnagyobb szurkolócsoportja, a Curva Nord Inter közösségi oldalán adott ki közleményt: „A Curva az Intert fogja támogatni, és nem fogja kigúnyolni a játékost a tavaly nyári viselkedése ellenére sem. Szeretnénk kérni a szurkolótársakat, hogy senki ne üdvözölje őt transzparensekkel. Bármi történik a jövőben, neki mostantól kezdve alázattal és verejtékkel kell a pályán kiérdemelnie a tiszteletünket. Királyként szerettük, mára csak egy játékos. Ugyanolyan, mint a többiek. Tegyük világossá mindenki számára, hogy nem fogunk szurkolni neki, ha újra felveszi az Inter mezét. Ha úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, akkor mindannyian ostoba fogyasztókká válunk. Nem vagyunk úriemberek, hogy kiszolgáljuk a klubok és a játékosok érdekeit. Szurkolók vagyunk, érzéseink vannak. Tudomásul vettük Lukaku árulását, melyet nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. Idővel talán meg lehet bocsátani, de a tüskék már örökre megmaradnak vele kapcsolatban.”
A második esély Milánóban
Lukaku szerda reggel a milánói reptéren diszkrét fogadtatásban részesült, nap közben az orvosi vizsgálatok alatt már néhány százan összeverődtek az utcán a tiszteletére, de lényegesen visszafogottabbak voltak a szurkolók, mint a 2019-es, első érkezésekor. Az esti órákban Steven Zhang tulajdonos a klubház tetején mutatta be a (régi-)új szerzeményt.
„Olyan, mintha hazajönnénk. A családommal együtt nagyon boldogok voltunk itt, az első pillanattól kezdve megtaláltam a helyem. Amikor Angliába mentem, megtartottam a lakásunkat, így ugyanoda térhetünk vissza. Örülök a visszatérésemnek, most már alig várom, hogy újra találkozhassak a csapattársaimmal. Mindent bele fogok adni, hogy visszanyerjem a szurkolók bizalmát, s örömet okozzak nekik és csapattársaimnak”
– mondta a visszatérést követően adott interjúban a játékos, aki a 90-es mezszámot viseli majd.
Lukaku bizonyára a számára otthonos környezetben ismét hamar megtalálhatja a régi formáját, amely az Inter hasznára lehet, és jó esély nyílhat arra is, hogy a visszatérését a legvérmesebben ellenző szurkolók szívét is meglágyítsa majd. Az pedig a jövő zenéje, hogy mi lesz jövő nyáron. A mostani visszatérése teljesen érthető, hiszen odament, ahol szeret játszani. Inkább a múlt nyári kilengését nehezebb megemészteniük a szurkolóknak. Lukaku az oda-vissza ingázásával némileg (?) nevetségessé tette magát minden átigazolási piacot szemlélő focidrukker szemében – most eljött az ideje annak, hogy a szavak helyett végre újra a pályán bizonyítson.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője, amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/azzurri.hu
Kiemelt kép: Chelsea