Lutz Pfannenstiel, az igazi futballnomád

Közel a német–cseh határhoz találjuk azt a bajor kisvárost, Zwieselt, ahol 1973. május 12-én elkezdődött a futballvilág egyik legkülönlegesebb játékosának életútja. Lutz Pfannenstiel egészen fiatalon beleszeretett a labdarúgásba és kapusként találta meg számításait. Jól is indult a karrierje, még a német utánpótlás-válogatottban is szerepelt, sőt 1992-ben a Bayern München is szerződést ajánlott neki, bár csak a tartalékcsapatánál. Noha azt hihetnénk, hogy ez minden bajor gyerek álma, de Lutz nem kért ebből, inkább az 1. FC Bad Kötzinghez szerződött az ötödik osztályba.

„A Kötzing jobb döntés volt a Bayern második csapatánál, oda igazoltam, mert játszani akartam”

– magyarázta korábbi döntését 2012-ben.

20 esztendős volt, mikor 1993-ban egy bochumi edzőmérkőzés alkalmával Kléber László, az évtizedek át Németországban élő magyar menedzser felajánlotta neki az esélyt, hogy kipróbálja magát a malajziai első osztályban. Mivel hajtotta az utazási vágy és a kíváncsiság, így Pfannenstiel aláírt a Penang FA együtteséhez.

Az elsőre érthetetlennek tűnő lépés valójában egy nagyon is megalapozott terv része volt. A fiatal kapus tudta, hogy az akkor nemrég megalakult Premier League-et ázsiai edzőmeccsekkel népszerűsítik az angol csapatok, így biztos volt benne, ha kitűnik egy-két mérkőzésen a teljesítményével, akkor a szigetországba is eljuthat. A Newcastle United és a Norwich City elleni találkozókon remekelt is, aminek az lett az eredménye, hogy a Wimbledon FC ajánlatot tett neki.

Az álomszerű történet akkor vett negatív fordulatot, amikor rájött, hogy „csapdába” került, ugyanis csak a tartalékcsapatnál számoltak vele. Egy elpocsékolt év után a Nottinghem Forestre váltott, de csak a klub változott, a helyzet nem, így a kalandvágya miatt kiharcolta, hogy kölcsönadják. Előbb megjárta Belgiumot a St. Trondnál, bár itt nem lépett pályára, majd következett a máltai Hamrun Spartans, utána a szingapúri Sembawang Rangers. 1996-ban pedig a dél-afrikai Orlando Pirateshez került.

Dél-Afrikában nem sokkal korábban dőlt meg az apartheid rendszer – a faji elkülönítés politikája – azonban az emberek még nehezen tudtak átállni a megváltozott körülményekre, s különösen igaz volt ez a futballra, ahol csak 1996-ban egyesült a két szegregált bajnokság. A johannesburgi együttesben Pfannenstiel volt az egyetlen fehér bőrű játékos, akit nem is igazán tudtak elfogadni a csapattársai, amit remekül példáz, hogy külön öltözőt kapott, mert a csapattársai nem voltak hajlandók együtt öltözni vele.

Mindezek ellenére egész jól sikerült az afrikai kalandja, sőt visszatérve néhány meccs még Nottinghamben is jutott neki, majd Finnországba került a TPV-hez kölcsönjátékosként, majd az itteni jó szereplés után az FC Haka szerződtette. Meccs ezúttal sem jutott számára, ám kölcsönben szerepelhetett a Pallo-Kerho 37-ben, majd 1999 januárjában visszatért Németországba. A harmadosztályú Wacker Burghausen játékosa lett, azonban akkortájt nem volt annyira elfogadó a német társadalom, mint manapság. Az indonéziai barátnőjét gyakran ért rasszista bántalmazások miatt fél év után elhagyta hazáját és visszatért Szingapúrba, méghozzá nem is akárhogy. A Geylang United igazolta le, méghozzá komoly fizetéssel, nagy reményekkel.

„A Geylang jelentős pénzt ígért, sokkal többet, mint amennyit Burghausenben kerestem. A következő fél évben meseszerűen alakult az életem. Én lettem a legjobb kapus a ligában, sztárként kezeltek, jól kerestem, nagy autóval jártam, a Premier League szakkommentátora lettem egy szingapúri csatornánál, ismert, népszerű arc. Az élet királyának éreztem magam.”

Csakhogy ez az mesébe illő időszak nem tartott sokáig, ugyanis a szezon végéhez közeledve fogadási csalással vádolták meg. Helyi nyomozók törték rá az ajtót, napokon át tartó kihallgatások végén pedig el is ítélték. Hiába vallotta magát ártatlannak, s mondta, hogy nem is ismeri a kapcsolataként azonosított indiai férfit, azonban kiderült, hogy többször látták a közelében. Állítása szerint egy szurkolónak gondolta, aki mindig kérdezte, hogy nyernek-e? Ő természetesen azt válaszolta mindig, hogy nyernek, mert hát mit mondhatott volna, de a nyomozók szerint a válaszáért pénzt kapott, így pedig elítélték. Több mint 100 napot töltött a Queenstown Remand börtönben.

„40 fok, mocskos cella, ahol a sarokba vájt lyuk volt a WC, egy vödör víz, se ágy, se szék, csak a betonaljzat. Ott döbbentem rá, hogy életemben először bajban vagyok. A második nap áttettek egy másik cellába, egy kínai gyilkos mellé. Órákon át sírtam, közben azt hittem, hogy a kínai megöl, mert nem tud tőlem aludni. Eszelős dolog történt: megnyugtatott.”

2000-ben a Geylang United játékosaként, még sztárként (Fotó: Alex Tan/AFP)

A majd négyhónapos börtönbüntetés letelte után 16 kilogrammot fogyva tudatosult benne, hogy nem tudja Ázsiában folytatni pályafutását, ugyanis az Ázsia Labdarúgó-szövetség hároméves eltiltást szabott ki rá. Nem csak új csapatot, új földrészt is kellett keresnie magának. A megoldást végül Új-Zéland jelentette, ahol egy félprofi csapat, a Dunedin Technical szerződtette. Itt ismét jól ment a sora a körülményekhez képest, ám önmaga is nehezítette saját életét, mégpedig egy a tengerparton „talált és kölcsönvett” pingvin képében. Önéletrajzi könyvében írta le, hogy annyira tetszett neki az állat, hogy két napig tartotta a fürdőkádjában, de amikor a klub elnökétől megtudta, hogy a pingvinek védett állatok az országban, egyből vissza is vitte a tengerpartra, nehogy ismét bajba kerüljön.

Az új-zélandiaknál naptári év szerint zajlott a bajnokság, mely októberben véget ér, így a téli időszakra kölcsönbe mehetett, 2002-ben például az angol hetedosztály Bradford Park Avenue-t erősítette. A Boxing Day alkalmával a Harrogate Townnal játszottak, egy beívelés után Pfannenstiel olyan szerencsétlen módon ütközött az ellenfél csatárával, Clayton Donaldsonnal, hogy leállt a szíve. A csapat gyúrója, Ray Killick háromszor élesztette újra, míg kiért a mentő, így megmentve a kapus életét. Néhány órával később a kórházban tért magához, hozzáállását pedig remekül példázza, hogy az orvosnak arról panaszkodott, hogy micsoda szégyen számára, hogy miatta szakadt félbe egy ünnepi mérkőzés. Mindezek ellenére egy héttel később már ismét ő állt a bradfordiak kapujában és mintha mi sem történt volna folytatta pályafutását.

Pillanatkép, amikor már a mentők is ott voltak mellette (Forrás: The Non-League Football Paper)

Bejött neki az új-zélandi kaland, hiszen miközben jó helyen volt, telente megjárhatta a világ más tájait is, így egészen 2006-ig élt ott a családjával. Ez alatt egyszer visszatért Németországba, de megfordult Norvégiában is, majd megismerte Észak-Amerikát is, amikor a kanadai Calgary Mustangshoz igazolt. Innen még visszatért Óceániába és két évet eltöltött az Otago United színeiben is, ám ezután már edzői ambícióinak is próbált teret biztosítani, így játékos-edzőként igyekezett csapatot keresni magának.

2007-ben az albán Vllaznia Shkodernél, mint játékos-edző, majd az örmény FC Bentonit Ijevannál már játékos, edző és sportigazgató is volt egyszerre. Norvégiában a Baerum SK-nál és kanadai Vancouver Whitecapsnél csak kapusként számoltak vele, majd 2008 nyarán megvalósíthatta akkor már nagyon áhított vágyát, hogy bekerüljön a történelembe. A brazil Atlético Hermann Aichinger igazi PR-lehetőséget látott a szerződtetésében, Pfannenstiel pedig nagyon be akart kerülni a Guinness-rekordok Könyvébe, mint az első játékos, aki mind a hat kontinensen szerepel profiként, így még jövedelmezőbb ajánlatokat is visszautasított a cél érdekében. Ezzel egyidejűleg, mikor a német Reinhold Fanz lett a kubai válogatott szövetségi kapitánya, Pfannenstielt kérte fel kapusedzőnek, aki elfogadta a felkérést.

2009-ben visszatért Norvégiába, dolgozott két csapatnál is, majd elfogadta a namíbiai Ramblers FC ajánlatát, ahol kapus, edző, és sportigazgató is volt egyszerre. Időközben Tom Saintfiet felkérte a namíbiai válogatott kapusedzőjének is, amit természetesen nem utasíthatott vissza, majd ezt követően egy rövid ideig az Antarctica XI edzője is volt. 2011-ben vonult vissza az aktív pályafutástól, de ez még közel sem a történet vége.

Nem meglepő módon a televíziós társaságok versenyt folytattak érte, így a BBC, a CNN, az Eurosport és a ZDF csatornájánál is látható volt szakértőként a világ- és Európa-bajnokságok során. Az így megszerzett ismertségének köszönhetően létrehozott egy jótékonysági és környezetvédelmi alapítványt, melynek zászlóshajója lett a Global United FC. A jó cél összekovácsolta a futballistákat és olyan sztárok is csatlakoztak mellé nagykövetként, mint Lothar Matthäus, Zinédine Zidane vagy épp Pavel Nedved. A világkörüli turné során lejátszott mérkőzések célja az, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás hatásaira, miközben a rendezvény során befolyó összegekkel támogatják az ügyet.

A Global United egy namíbiai jótékonysági mérkőzés előtt (Forrás: CNN)

Visszavonulása után elfogadta a TSG Hoffenheim ajánlatát és a klub scoutja lett, aki a külföldi fiatal játékosok feltérképezéséért és kiválasztásáért felelős. Egyik első és talán legkiemelkedőbb felfedezettje Roberto Firmino volt, akit a brazil másodosztályban szereplő Figueirensétől igazoltak le négymillió euróért.

„Az emberek azt hiszik, ha egy 17-18 éves brazil srácot igazolsz, akkor feltétel, hogy legyen élvonalbeli tapasztalata. Éppen ezért szinte mindenki meg volt róla győződve, hogy rossz döntést hoztunk, és kútba dobtuk az érte kifizetett milliókat”.

A brit bulvárlapokban kapott szárnyra az a pletyka, hogy a Football Managerben szúrta ki magának a játékost, amit persze az egész világ átvett és a mai napig sokan komolyan is veszik, mert hiába tagadja ezen állítást Pfannenstielt, épp úgy nem hisznek neki az emberek, mint annak idején Szingapúrban a nyomozók.

2018-ban hagyta el a hoffenheimieket a Fortuna Düsseldorf sportigazgatói állásáért. A nagyobb hatalom nagyobb felelősséggel is járt, s nehezen birkózott meg ezzel, mert szerény költségvetéssel egy gyenge keretet kellett volna megerősítenie a bennmaradás reményében, ami végül nem jött össze, ám a másodosztály stabilitását megalapozta néhány ügyes transzferrel. Miközben a helyi sajtó szerint a koronavírus utáni nyáron Angliából, Spanyolországból és Törökországból is érdeklődtek iránta, ő végül Amerika felé vette az irányt és az újonnan alakult St. Louis City SC sportigazgatója lett.

„Ha annak idején aláírok a Bayernhez, tudom, milyen élet várt volna rám. Öt-hat évig lettem volna cserekapus Oliver Kahn mögött, tisztességes fizetéssel, aztán jön egy másodosztályú csapat, míg végül a harmadosztályban fejeztem volna be. Lenne egy német feleségem, egy német otthonom, és most edzőként dolgoznék valahol. Ez majdhogynem előre meghatározott életpálya. És hogy elcserélném-e az utazások alatt szerzett élményeimet erre a kiszámítható életre? Nem, biztosan nem.”

Az MLS-ben hamarosan pályára lépő St. Louis City sportigazgatójaként (Forrás: MLSSoccer.com)

Kiemelt kép: Kicker