Magyar válogatott – a cselsorozat győzött a szögletek, szabadrúgások kiharcolása után
Győzelemmel és csoportelsőséggel zárta a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es, németországi Európa-bajnokság selejtezősorozatát. A nemzeti tizenegy már Bulgáriában biztosította a tornán való részvételt, de az még a levegőben lógott, hogy a csoport első vagy második helyén végez. A tegnapi mérkőzés – elsősorban, de nem kizárólag Szoboszlai Dominik és Dibusz Dénes remeklésének köszönhetően – nyert, így veretlenül zárt az élen a G-csoportban. Montenegrónak maradt a szomorkodás, ám mi most nem velük foglalkozunk, hanem a mieink teljesítményéből veszünk ki érdekes kockákat.
A selejtezősorozat utolsó körének budapesti mérkőzésén a montenegróiak számára volt nagyobb a tét, ugyanis ők egy esetleges mieink elleni győzelemmel, illetve a szerb–bolgár meccs számukra kedvező alakulása okán akár még kvalifikálhatták is volna magukat a jövő nyáron megrendezésre kerülő tornára.
Ennek ellenére a vendégek meglehetősen visszafogottan kezdték a mérkőzést, nem úgy, mint a mieink. Bár a mérkőzés első félidejében nem záporoztak a magas minőségű helyzetek, így is sikerült nyomást gyakorolni a vendégekre. Ennek két fő komponense volt. Az egyik a magyar válogatott labda elleni játéka, amellyel Bulgária ellen többször is voltak problémák (átjátszották a magyar letámadást).
képaláírásMontenegró három védővel építkezett, akiket a magyar csapat három támadóval egy az egyben próbált letámadni, azonban megfigyelhető volt, hogy Szoboszlai Dominik vagy Gazdag Dániel behúzódik a visszalépő vörös mezes középpályásra, melynek célja az volt, hogy megjátszhatatlan legyen, illetve ha ezt nem sikerült elérni, akkor ne tudja forgatni a játékot, és az ennek következtében leszűkülő területen egyszerűbben tudjunk labdát szerezni. Ez a formátum végig működőképes volt. A montenegróiak nem tudtak hatékonyan építkezni. Gyakran sikerült a szélre terelni a játékot, ahol a legtöbb esetben elhaltak a vendégek próbálkozásai.
A nyomás fenntartásának másik eleme a jelentős mennyiségben kiharcolt „pontrúgás” volt, mind szögletek, mind szabadrúgások, és az utóbbiakat rendre az ellenfél térfelén, ígéretes pozíciókban kaptuk, így Szoboszlai Dominik gond nélkül kapura lőhette vagy középre is kanyaríthatta akár azokat. Azonban mégsem a mieink szereztek vezetést egy pontrúgást követően, hanem a montenegróiak, akik addig jóformán a felezővonalat sem lépték át, de valahol ez a futballnak a sorsszerűsége… A borzalmasan elvégzett szabadrúgást követően a bal oldalról érkezett egy beadás, amelyet Nagy Zsolt a létező legrosszabb helyre csúsztatott. Ugyanakkor ne csak az ő számlájára írjuk az első montenegrói gólt.
Az ábrán is jól látható, hogy három vendégjátékos jut egy hazaira, ami messze nem optimális leosztás. A hosszú oldal irányába kellett volna eltolódnia a védelemnek, de ez nem történt meg, emiatt a Puskás Akadémia balhátvédjének nagyobb területen kellett védekeznie és nem is tudta megoldani a feladatot. A magyar válogatottnak már a korábbi találkozókon is akadtak nehézségei a pontrúgások levédekezésében, emiatt különösen érdekes, hogy újfent egy rögzített szituációból kerültünk hátrányba.
A második félidőre a válogatott még támadóbb szellemben érkezett meg. A letámadásunk intenzitása is tovább nőtt. Ezt alátámasztja a PPDA mutató is, amely az első félidőben 10,5-ös, míg a másodikban 6,2-es volt. A játékrendszeren Marco Rossi nem változtatott. A félidőben posztra cserélt, így érkezett Bolla Bendegúz helyére Loic Nego, míg Gazdag Dániel helyére Kalmár Zsolt.
Montenegró legfőbb célja az egygólos előny megőrzése volt. Ennek következtében visszahúzódtak a saját térfelükre, így a válogatott megcsillogtathatta az általam „hibrid pozíciós és labdához pozícionált játéknak” nevezett taktikáját. (Pozíciós játéknak nevezzük azt, amikor a pályán a játékosok helyezkedését nem a labda határozza meg, hanem az a formáció, amelyben játszanak. Azaz ha valaki elhagyja a saját zónáját, egy másik játékos belép a helyére, így minden egyes zóna mindig fel lesz töltve. A labdához pozícionált játék során – ahogy az a nevéből is adódik – a labda határozza meg a játékosok mozgását, a futballisták a labda köré szerveződnek, méghozzá jóval szabadabban, mint a pozíciós játékban.)
Ez egyébként a vasárnapi mérkőzést követően rendkívül felkapott lett az X platform (leánykori nevén: Twitter) berkein belül. Számos külföldi szerző belelkesedett a válogatott legutóbbi produktumát látva, holott ezek az elemek már jó ideje megfigyelhetők a válogatott repertoárjában.
A duplaszűrő, azaz Nagy Ádám és Callum Styles rendszerint szimbiózisban mozog, egymáshoz közel helyezkednek, a labdához képest tolódnak el a pályán az egyik vagy a másik irányba. A dupla tízesről (Szoboszlai és Gazdag) is ugyanez elmondható. Ők sem tartják a pozíciójukat, gyakran felbukkannak a pálya szélső területeiben is. Ami viszont a pozíciós játékból maradt fent, azok a rotációk. Vannak olyan pozíciók, amiket a válogatott mindig feltölt. Ilyenek a szélső posztok. A vonal mellett mindig kell valakinek lennie. Ha Bolla vagy Nagy Zsolt befelé tört, akkor mindig volt, aki feltöltötte ezeket a területeket: vagy a jobb vagy a bal oldali belső védő lépett feljebb, vagy éppen Szoboszlai húzódott az oldalvonal mellé, ám ezek a területek nem maradtak üresen. Ahogyan a hátsó vonalban is ugyanígy történt, a védők vagy az oda visszalépő hatosok töltötték fel a zónákat.
Az egyre markánsabban Szoboszlai köré szerveződő válogatotton végül éppen a világklasszis csapatkapitány tudott lendíteni, akinek az első találatát épp oly nehéz lenne elemezni, mint levédekezni. A második gólnál viszont érdemes megemlíteni a körülményeket. A csereként beálló Horváth Krisztofer, valamint Ádám Martin nagyszerűen csinált területet Szoboszlainak, ráadásul a középcsatárunk nem a védelem mögé próbált befutni, hanem egy kicsit visszább maradt, így felkínálva az összjáték lehetőségét, amellyel Szoboszlai élt is, és egy zseniális kényszerítőt követően már nálunk volt az előny.
Ezt követően Montenegrónak is volt két-három kimondottan veszélyes akciója, ekkor óriási szükségünk volt Dibusz Dénes bravúrjaira. Miután a ferencvárosi kapus egy akción belül négyszer is hárított, nem is akármilyeneket, Szoboszlaihoz hasonlóan az ő teljesítményére is kiakaszthatjuk a világklasszis címkét. Igaz, 2–1-es állásig a vendégek nem voltak partiban, de azt követően könnyen belerondíthattak volna a teltházas Puskás Arénában uralkodó és később még inkább kulminálódó népünnepélybe. Szerencsére ez nem így történt, sőt a végén még érkezett Nagy Ádám találatával a csattanó is. Így a 3–1-es győzelemmel csoportelsőként jutott ki a magyar válogatott az Európa-bajnokságra, amelynek a decemberi sorsolását már biztosan a második kalapból várhatja.
Kiemelt kép: Alamy Stock Photo