Manti Te’o karrierjét egy átverés tette tönkre
Manti Te’o pályafutása az utolsó egyetemi évéig álomszerűen alakult. Őt tekintették az NFL következő nagy védőjátékosának, aki egy csapat alappillére lesz akár 10-15 szezonon keresztül. 2013-ban azonban az őt éveken át felkaroló média ellene fordult, és néhány hónap alatt tönkretette, holott az egyetlen bűne a jóhiszeműsége volt.
Hit, család, futball
A legtöbb szamoai származású fiúhoz hasonlóan Manti Te’o fiatalkorának is ezek voltak az alappillérei. Te’o már a hawaii Laie városában nőtt fel öt testvérével együtt, és már egészen fiatal kora óta tagja volt az egyik helyi vallási közösségnek, mellette pedig a középiskolai csapat legnagyobb sztárjának számított. Ez utóbbi nem valósulhatott volna meg a családja támogatása nélkül, az édesapja Brian Te’o például minden reggel és délután levezetett közel 100-100 kilométert, hogy iskolába, majd hazavigye a fiát, a kettő között főállásban dolgozott, míg délutánonként a csapat körül tevékenykedett segédedzőként.
A tanulmányai és a futballpályafutása mellett önkéntes munkát végzett egy helyi kórházban, egy iskolai felkészítő programban, de ételt is osztott, valamint a helyi paralimpikonoknak is segítséget nyújtott. Ezen cselekedetei legalább annyira felkeltették az egyetemi edzők érdeklődését, mint az egyébként zseniális játéka, amely miatt az egész évfolyam egyik legjobb védőjátékosának tartották.
A csapatok sorban álltak érte, legalább 29 ösztöndíjat kapott, köztük a gyerekkori kedvenc csapatától, a USC Trojanstől is. Minden vágya az volt, hogy magára ölthesse a USC mezét, ráadásul a Trojansben hemzsegtek a szamoai származású játékosok, így a beilleszkedése sem lett volna nehéz feladat, szóval teljesen logikus választásnak tűnt. Ekkor azonban képbe került a hit, Te’o ugyanis hiába szeretett volna a USC-ben játszani, úgy döntött, égi segítséghez folyamodik a döntésével kapcsolatban. Minden egyes nap imádkozott valamiféle jelre várva, hogy melyik egyetemet válassza, a jelek pedig arra mutattak, hogy neki a Notre Dame-re kell járnia, így 2009-ben a Fighting Irish játékosa lett.
Indiana állam azonban teljesen más világ, mint Hawaii, ráadásul a mormon vallású Te’o egy erősen katolikus közegbe került, ami megnehezítette a beilleszkedését. Ekkor került képbe egy Lennay Kekua nevű fiatal szamoai lány, akivel Te’o a közösségi médiában ismerkedett meg, és miután kiderült, hogy Kekua pontosan ugyanazokat az értékeket tartja fontosnak, mint a linebacker, hamar távkapcsolat alakult ki közöttük.
Emlékezetes végzős év
Miután Te’o megtalálta a helyét az új környezetben, jó szokásához híven a csapata vezérévé és egyik legjobb játékosává tudott válni. Az első három idénye alatt 300-nál is több szerelést mutatott be, és már a végzős éve előtt a Notre Dame történetének egyik legjobb védőjátékosaként tartották számon. Ennek megfelelően 2011-ben már azt találgatták a szakértők, hogy jelentkezik-e a draftra, és ha igen, akkor milyen korán fogják kiválasztani. Te’o azonban meglepetésre bejelentette, hogy visszatér a végzős évére, így hatalmas várakozások övezték a Notre Dame 2012-es szezonját.
Manti Te'ot generációja egyik legnagyobb linebacker ígéretének tartották. Fotó: Sports IllustratedA Fighting Irish a várakozásnak megfelelően erősen kezdte a szezont, a Navy ellen tükörsima győzelmet aratott, majd a Purdue-t is lenyomta, és éppen a Michigan State elleni mérkőzésre készült, amikor szeptember 11-én Te’o megtudta, hogy elhunyt a nagymamája. Családcentrikus emberként nagyon megviselte a tragédia, de még fel sem ocsúdhatott belőle, még aznap jött az újabb csapás: a barátnője is elhunyt. Te’o a családi tragédiák ellenére is pályára lépett a Spartans ellen, és élete egyik legnagyobb meccsét játszotta, a győzelmet pedig elhunyt szeretteinek ajánlotta.
Természetesen a média is felkapta a történetét, és az elkövetkező hetekben minden arról szólt, hogy ilyen tragédiák után is elképesztően magas szinten játszik.
Nem sokkal a díjátadó után az Alabama elleni bajnoki döntőben vigasztalódhatott volna, azonban Te’o egész egyetemi karrierje legrosszabb meccsét játszotta le, és úgy tűnt, mintha egy teljesen másik játékos lett volna ott a Notre Dame védelmének közepén, a Crimson Tide pedig tükörsimán nyerte meg a döntőt. Akkor még érthetetlennek tűnt ez a gyenge teljesítmény, az azóta nyilvánosságra kerülő információk alapján viszont semmi meglepő nincs ebben.
Nem létező barátnő
Hasonlóan a Michigan State elleni mérkőzéshez, ezúttal is néhány nappal a találkozó előtt kapott egy telefonhívást, és legnagyobb meglepetésére a halottnak hitt barátnője szólt bele a telefonba. A beszélgetés után azonnal jelezte az egyetem vezetésének is, hogy catfishing áldozata lett, ők pedig hiába indítottak vizsgálatot, Te’o érthetően nem tudott a játékra koncentrálni az Alabama ellen, ráadásul a nyomozás lefolyása is túl lassú volt, ugyanis a Deadspin azelőtt megjelentetett egy cikket Manti nem létező barátnőjéről, hogy a Notre Dame kiderítette volna, mi történt.
A Deadspin azért járhatott előrébb, mert már jóval a telefonhívás előtt kapott egy olvasói levelet, miszerint Te’o csak kitalálta az egész barátnős történetet, és Lennay Kekua csak egy hamis Facebook-profil. Ezután a szerkesztőség őrült nyomozásba kezdett, és amikor hosszas keresés után sem találtak semmit Kekuáról azon kívül, hogy ő Te’o tragikus sorsú barátnője, gyanússá vált, hogy igaz lehet az olvasói levél tartalma.
A Deadspin célja egyébként nem az volt a cikkel, hogy a játékost lejárassa, sokkal inkább arra akarta felhívni a figyelmet, hogy az olyan országos médiumok, mint például az ESPN, hogyan veszik át a híreket mindenféle forráskritika és háttérkutatás nélkül. Ezek a médiumok viszont ahelyett, hogy elismerték volna a hibájukat, minden felelősséget áttoltak a fiatal játékosra, azonnal különféle vádakat zúdítottak rá.
A valóság azonban nagyon távol áll ezektől az elméletektől. Te’o fejében egyszerűen meg sem fordult, hogy őt átverik, nem tudta, mi az a catfishing, ráadásul telefonon is beszélt a lánnyal, így nem is gyanakodott. Pedig a kamuprofil mögött egy Ronaiah Tuiasosopo nevű férfi állt, aki akkor Kekua unokatestvérének adta ki magát, azóta pedig transznemű nőként éli az életét. Ronaiah a Netflix kétrészes dokumentumfilmjében elmondta, már korábban is érezte, hogy ő más, és a profilt is azért hozta létre, mert nőként szeretett volna élni. Ezen időszak alatt egyébként több férfivel is megismerkedett, odáig viszont senkivel nem jutott a kapcsolata, mint a fiatal sportolóval. Rossz szándék nem állt a cselekedete mögött, ő maga is elismeri, hogy hibát követett el és önzőn viselkedett, és Kekua halálát is azért találta ki, mert nem akarta tovább folytatni Te’o megvezetését, ennek ellenére hatalmas károkat okozott.
Kisiklott karrier
Te’o egy félelmetesen ellenséges közegben kezdte meg pályafutását az NFL-ben, hiszen a draft előtt legtöbbször a kitalált barátnővel kapcsolatban kérdezték. Ez az egész felkészülésére negatív hatással volt, ezáltal folyamatosan csúszott lefelé a draftboardokon, és az egykor nyilvánvaló top10-es tehetséggel kapcsolatban olyan pletykák kezdtek el terjedni, hogy az első körből is kicsúszhat. Végül az akkor még San Diego Chargers csapott le rá a második körben a 38. választással.
Ekkorra azonban már nem ugyanaz a játékos volt, mint az egyetemen vagy akár előtte a középiskolában. Nem tudott olyan vezérré válni, mint az alacsonyabb szinteken, bevallása szerint is önbizalomhiánnyal küzdött, miközben a Manti Te’o barátnője viccek rendkívüli népszerűségre tettek szert a közösségi médiában. Ha ez nem lett volna elég nagy gond, Te’o még sérülésekkel is küzdött, minden szezonjában hagyott ki mérkőzéseket, és mire sikerült volna kimásznia a gödörből, amit az is bizonyított, hogy a 2016-os szezon előtt csapatkapitánnyá választották, elszakította az Achillesét.
Ebből a sérülésből már nem tudott tökéletesen visszatérni, hiába próbálkozott még New Orleansban és Chicagóban is, mindkét helyen maximum epizódszerepekhez jutott, 2021 januárja óta pedig nincs csapata, és minden bizonnyal nem is lesz már. Ez már csak azért is valószínű, mert Te’o megnyilvánulásai alapján ő ezt elfogadta, boldogan él a családjával és inkább a televíziózás felé venné az irányt.
Kiemelt fotó: Getty Images