„Már 16 évesen belénk nevelték, hogy kell célfocit játszani” – interjú Szabó Bálinttal

– Ha már ebédidőben beszélgetünk, mondd el, kérlek, mit eszik egy paksi profi, mi volt az ebéd?

– Egy kis gyümölcslevest ettem, a második fogás pedig natúr csirke volt rizzsel.

– Nem egy ínyencfalat, cserébe egészséges. Dietetikus állítja össze a menüket?

– Nálunk nem dolgozik dietetikus. Legtöbben régóta sportolunk, tudjuk, hogyan kell egészségesen táplálkozni, ezzel nincs gond.

– Meccsnapon jön a tészta?

– Igen, szénhidrátot eszünk valamilyen formában. 

– Rendben, menjünk ki a pályára. Futsaloztál korábban?

– Nem, de nagyon szeretem a kispályás focit. A szünetekben, amikor a vezetőség engedi, szívesen megyek barátokkal, csapattársakkal kispályás tornákra is.

– Kis területen gyorsan és pontosan játszol, passzolsz, talppal kezeled a labdát időnként, ebből következtettem csak a kispályás múltra.

– Igen, szeretem ezt a játékot, ilyen a stílusom. Egyérintős játék, egyérintős passzok, cselezni kis területen, ez az én focim.

– Semmit sem találtam a családi hátteredről az interneten. Tősgyökeres fehérváriak vagytok?

– Igen, ott születettem, és nőttem fel, a szüleim most is Székesfehérváron laknak. Egyedüli gyerek vagyok. Fehérváron kezdtem focizni, sőt még amikor Budaörsön játszottam, akkor is otthon laktam a szüleimmel, onnan jártam edzésre. Kaposváron éltem egyedül először, és most itt Pakson, bár itt két csapattársammal lakunk együtt.

– Sűrűn jársz haza?

– Ha tudok, egy héten egyszer hazamegyek, főleg hétvégéken.

– 2017-ben Fehérváron te lettél az év utánpótláskorú játékosa. Ebben az évben az U17-es Eb-n a Szoboszlai, Bolla, Csoboth fémjelezte a 6. lett. Te a korodból fakadóan nem utaztál a tornára vagy más oka volt?

– Az a korosztály egy évvel idősebb volt nálam, életkor alapján befértem volna, de az a csapat azért előrébb tartott.

– Ekkoriban bajnok volt a fehérvári U17-es csapat, amelynek Kuttor Attila volt az edzője. Mit tanultál tőle?

– Abban az időszakban már nem feltétlenül az volt a fontos, hogy szépen játsszunk, hanem hogy eredményesen. Belénk nevelték, hogy hogyan kell szervezetten, stabilan védekezni, és megtanultunk célfocit játszani. Nála tanultam meg igazából nyerni, és fegyelmezetten futballozni.

– Érdekes amit mondasz, mert a modern futballban az egyik iskola azt harsogja, hogy az utánpótlás-futballnak egyetlen küldetése van: minél jobb, sokrétűbb, felkészültebb felnőtt játékost nevelni. Ebből kifolyólag pedig nem az a fontos, hogy hány góllal nyer, egyáltalán nyer-e az U17-es csapat. Te másképp érzékelted ezt?

– Picit módosítok: azért alapvetően a fiataloknál itthon is azt tartják szem előtt az edzők, hogy jó felnőtt játékosokat képezzenek, az eredményre nagyjából 19 éves kortól kezdenek jobban összpontosítani.

– Sok-sok edződ volt, Kuttor Attila után az U17-es válogatottnál Szélesi Zoltán, az U19-es nemzeti csapatnál Bene Ferenc, Budaörsön Bognár György, Kaposváron pedig Várhidi Péter és Waltner Róbert. Ki gyakorolta eddig rád a legnagyobb hatást, és mivel?

– Ez fogós kérdés, nem biztos, hogy jó választ tudok adni. Mindegyikőjüktől kaptam valami pluszt.

– Esetleg olyan fejmosást, lelki fröccsöt, ami abban a pillanatban rettentő rosszul esett, utóbb viszont rájöttél, hogy hasznos életbölcsesség?

– Nem emlékszem ilyenre. Egyikük sem volt vaskalapos, Waltner Robi mondjuk az edzéseken is megkövetelte a teljes koncentrációt.   

– Melyikük elemzett a legtöbbet, foglalkozott az elméleti felkészüléssel?

– Bene Ferenc. Nála az edzéseket, a saját játékunkat, és persze az ellenfél játékát is rengeteget elemeztük. Ebben ő emelkedett ki a leginkább.

Szabó Bálint gólja a Fradi ellen

– Bognár György már az NB II-ben is az edződ volt Budaörsön, most Pakson dolgoztok együtt. Távolságtartó volt a kapcsolatotok az elején, vagy hamar megtaláltátok a közös hangot?

– Nagyon hamar egy hullámhosszon voltunk. Budaörsön végigcsináltam nála egy felkészülési időszakot, megismerte a játékomat, és hogy mekkora szabadságot érdemes adnia nekem. Ott hamar összecsiszolódtunk, utána az első meccstől kezdve kezdőként számított rám.

– Nem kerültél vele összeütközésbe?

– Soha. 

– Ennek az az oka, hogy fegyelmezett, szabálykövető játékos vagy?

– Hát, nem feltétlenül ezekkel a szavakkal írnám körül magam.

– Milyenekkel?

– Nem vagyok fegyelmezetlen, inkább lazának mondom magam. Ha kérnek valamit, megcsinálom, de nem az első betűtől az utolsóig úgy, ahogy előírják, hanem a saját stílusomban.

– Pontosan milyen ez a stílus?

– A pályán ezt úgy fordítanám le, hogy védekezésben például megcsinálom, amit kérnek tőlem, támadásban viszont nem feltétlenül követem mindig a sablonokat, sokszor az ösztöneimre hagyatkozom. Nem volt még olyan edzőm, aki emiatt panaszkodott volna.

– Inkább erőlteted a veszélyesebb passzt előrefelé, még ha le is fülelik, minthogy a biztos, de alibi oldalpasszokkal próbálkoznál?

– Így van, nem szeretek tutira menni, azokat a passzokat erőltetem, amiből építkezni tudunk támadásban, annak árán is, hogy így labdát veszíthetünk. A cseleket is bátran bevállalom, ha ez labdavesztéshez vezet, legfeljebb visszatámadunk – az ésszerűség határain belül.

– A középpálya jobb oldalán és középső középpályásként is bedobott már Bognár György. Hol érzed jobban magad, mi az eredeti posztod?

– Támadó középpályás vagyok, a pálya közepén mozgok a legotthonosabban, a 10-es szerepkörben.

– A 2017-2018-as szezonban 17 évesen 17 percet kaptál a Diósgyőr ellen még a Videotonban. Ekkor mutatkoztál be az NB I-ben, de a mostani szezonban kezdtél el rendszeresen játszani. Eddig 15 meccs/2 gól és 2 gólpassz a mérleged az élvonalban. Mi a terv?

– Egyelőre csak néhány alkalommal játszottam kezdőként a csapatban. Szeretnék minél többször kezdőként játszani, és minél több gólpasszt kiosztani, gólt lőni.

None

– Bognár Györgynek is elvárása veled szemben, hogy kockáztass, és próbálj gólpasszokat adni, gólokat szerezni?

– Igen, biztat, bátorít, hogy vállaljam be a kockázatos játékot, másképp nem lehet gólt szerezni. Azt szereti, ha gólra törően futballozunk, és befejezzük a támadásokat.

– Bognár István Ciprusra igazolt, így most eljöhet a te időd. Szabó Bálint a Bognár-utód? Ez így túlzás, vagy ez a jelen, esetleg a jövő?

– Stefi nagyszerű játékos, jó lenne egyszer elérni az ő szintjét. Én egyelőre próbálom beverekedni magam a kezdőcsapatba a helyén, és annyi gólból kivenni a részem, amennyiből csak tudom. Szeretnék sokat segíteni a csapaton, és mellette én is folyamatosan fejlődni.  

– Van rajtad nyomás?

– Nem, egyáltalán nem érzek nyomást. Feldob, hogy végre megkapom a lehetőséget, egyszerűen csak próbálok élni vele!

– Mit tartasz nagy erősségednek, mivel emelkedsz ki a pályán?

– A technikai tudásomat említeném, és talán a játékintelligenciámat.

– A visszajelzések is ezt mutatják, ezekben vagy a legjobb?

– Igen.

– És a gyengéid?

– Az állhatatosság, az akaraterő.

– Az baj, e nélkül nehéz a profik között. Könnyen feladod?

– Igen, előfordul.

– Mikor történik ilyen? Például amikor csalódást okozol magadnak egy meccsen?

– Akár egy edzésen is el tud menni a kedvem, ha nem megy úgy a játék. Ilyenkor ostorozom magam.

– Ki segít ilyenkor, az edződ, sportpszichológus, esetleg a szüleid?

– A szüleimmel és a párommal szoktam erről beszélgetni. Mindig biztatnak, és mellettem állnak. Rövid ideig tartanak ezek az időszakok: fél óra alatt kidühöngöm magam, aztán mehet tovább minden. A pályafutásomat nem veszélyeztetik ezek az pillanatok.

– Itthon van példaképed?

– Őszintén szólva nem tudnék mondani.

– És külföldön?

– Ronaldinho cseleit, mozdulatait, meccseit mindig szerettem nézni, illetve odavoltam Wayne Rooney harcos játékáért, és azért, hogy nem csak a támadásokból, a védekezésből is kivette a részét. Rooney küzdeni tudását, gólérzékenységét szívesen viszont látnám magamban, Ronaldinhóról meg nincs mit mondani, élmény nézni bárkinek, hogy mit tud csinálni a labdával. Még talán annak is, aki nem szereti a focit.

– És közben nevet, élvezi a játékot.

– Ez a legjobb benne, hogy élvezi.

– Ez Pakson is elhangzik az öltözőben? „Élvezd a játékot!”

– Sokszor szokta mondani a mester, igen.

– Szoktál plusz edzést végezni a tréningek végeztével, kint maradsz a pályán?

– Persze, egy héten több alkalommal is kint szoktunk maradni gyakorolni a lövéseket vagy akár az íveléseket. A konditeremben szoktam plusz törzserősítő feladatot végezni, ha a regenerációról van szó, akkor pedig hengerrel szoktam többet nyújtani.

– A csapatban kivel baráti a kapcsolatod?

– Simon Barnabással, aki U18-as válogatott kapus, és Lenzsér Bencével egy lakásban lakunk Pakson, velük baráti a viszonyom, ahogy Tamás Olivérrel is, akinél már a Vidiben is együtt játszottunk. Nagyon jó közösség van Pakson, családias a hangulat az öltözőben, mindenki jóban van mindenkivel.

– Mik a középtávú céljaid, hol szeretnéd látni magad 3-4 év múlva?

– Először szeretnék itt Pakson bizonyítani, s ha már érettebb játékos leszek, és lesz két-három jó szezonom, ki szeretném próbálni magam külföldön is.

Kiemelt fotó: Paksi FC