„Már kevesebb a varázslat” – Thiago Alcantara nem játszik többé

„Nem volt nehéz a sportolói utat választani, hiszen édesapám futballozott, anyukám pedig röplabdázott” – árulta el egy Liverpool FC-s videós interjúban évekkel ezelőtt Thiago Alcantara, aki július 8-án jelentette be visszavonulását. A videó szövege angol volt. A nyelvválasztás kézenfekvő a klub miatt, ám a brazil gyökerű játékos valódi nyelvzseni. Szüleivel és rokonaival portugálul beszél, ugyan Dél-Olaszországban született (San Pietro Vernotico), de Spanyolországban cseperedett fel, ezért a második anyanyelve a spanyol, s mivel éveket töltött el az FC Barcelona akadémiáján, folyékonyan tud katalánul is. A Bayern Münchennél töltött időszakában pedig magas szinten megtanult németül.

Az olasz bizonyára azért nem megy neki, mert alig múlt egyéves, amikor a családjával hazaköltözött Firenzéből. Édesapja, az egykori brazil válogatott Mazinho (Iomar do Nascimento) 1990 és 1992 között a Leccében és a Fiorentinában futballozott, gyermeke így Apuliában látta meg a napvilágot Thiago Alcantara do Nascimento néven. Négyévesen már a Flamengo óvodás focistái között szaladgált, édesapja az idő tájt a Valenciában játszott, fia pedig a „denevérek” mezét viselte életében először. Mazinho nem mellesleg világbajnok volt, az 1994-es tornán társaival ámulatba ejtette a világot. Talán sokan emlékeznek Bebeto és Romário babaringatós gólörömére a hollandok elleni negyeddöntőből: mellettük Mazinho volt a harmadik dajka.

Thiagónak Liverpoolban egyszer feltették a kérdést egy interjúban: nem nehezedett-e rá túlzott teher az édesapja által magasra tett mérce miatt? Magabiztosan, őszintén mondott nemet, ő szimplán azon versengett a testvéreivel, ki lesz jobb játékos. Apjuk renoméja csak ösztönözte őket ebben a versenyben.

„Ő lett a példaképem, de nem csak amiatt, amit a pályán tudott, hanem az alapján, ahogyan élt. Tudta, mennyit kell aludnia, hogyan kell étkeznie ahhoz, hogy a pályán a legjobb formáját hozza.”

Amikor Mazinho 1996-ban a Celta Vigóhoz került, vitte magával a családját, is. Thiago galíciai kiscsapatokban focizott, de egyszer sem a Celta utánpótlásában. Az ok az édesanyja volt. Valéria úgy vélte, hogy férjével csúnyán bántak a négyéves szerződése végén, s emiatt az ő fia biztosan nem fog a klubnál futballozni.

Amikor Mazinho abbahagyta a futballt, a család hazatért Rio de Janeiróba, Thiago pedig kisiskolásként újra a Flamengóban folytathatta. Annak ellenére, hogy édesapja a legnagyobb riói rivális, a Vasco da Gama játékosaként nőtt fel. Thiago egy ízben elmesélte, hogy egy Flamengo-drukkerekkel teli családi házban néztek egy Vasco–Flamengo meccset, s egyedül ő és a cimborája voltak Vasco-mezben az édesapja miatt. Aztán amikor a volt jugoszláv válogatott, Dejan Petkovics elképesztően nagy gólt ragasztott a Vasco kapujába szabadrúgásból, Thiago állítása szerint nem volt más választásuk: ők is Flamengo-drukkerekké váltak. Érdemes megnézni a gólt az alábbi videón.

Vajon Messi passzol majd?

Ahogy a legtehetségesebb brazil srácoknál lenni szokott, idővel lecsapott rá az egyik spanyol gigász, az FC Barcelona. Nem volt nehéz dolga, hogy elcsábítsa, Thiago ekkor már óriási Ronaldinho-szurkoló volt, s emiatt a Barcáé volt a szíve.

„18-19 évesen, a La Masiáról érkezve igazából azon tanakodtunk a többiekkel, mi fog történni, ha egyszer bekerülünk Lionel Messi, Samuel Eto’o, Ronaldinho és a többiek közé. Vajon hogyan fogadnak majd minket? Fognak például passzolni? Nos, passzoltak. Nekünk pedig az volt a dolgunk, hogy rengeteget tanuljunk tőlük, alkalmazkodjunk és önmagunkat adjuk” – idézte fel a középpályás.

A 18. születésnapja alkalmából kapott 15 percet a spanyol élvonalban – valójában nem ajándékba kapta, hanem azért, mert piszok jó futballista volt már akkor is –, de aztán másfél évig a B csapatban kellett bizonyítania. Seydou Keita, Javier Mascherano helyén még csak-csak helyet kapott csereként az első csapatban, de ha őket ki tudja szorítani, akkor sem ért volna célba. Francesc Fabregas, Xavi és Andrés Iniesta is előtte állt a sorban, ő pedig nem akarta becsapni magát, óriási falat volt ez neki. De nem adta fel. A 2010–2011-es idényben már többször is a kezdőcsapat tagja volt középső középpályásként. Abban az idényben, amely szinte földöntúli sikereket hozott: a Barca megnyerte a bajnokságot, a spanyol Szuperkupát, a Bajnokok Ligáját, az Európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is. Thiago a BL-ben csak a Rubin Kazany elleni mérkőzésen lépett pályára.

Utolsó két spanyolországi idényében játszott a legtöbbet, de ő ennél is többre vágyott, s mivel tisztában volt a saját képességeivel, és a posztriválisai tudásával, engedett a Barcelonából a Bayern Münchenhez szerződött Josep Guardiola hívásának, és követte edzőjét Németországba. „Játékpercekre volt szükségem, és mivel tudtam, hogy ugyanolyan nagy csapathoz megyek, mint amilyen a Barca volt, éreztem, hogy nem lehet gond” – vallotta be TNT What I wore című műsorában arra a kérdésre válaszul, hogyan hagyhatta el a szívének oly kedves klubot.

A család egy tagja azért így is maradt Barcelonában, Thiago öccse, a két évvel ifjabb Rafinha (Rafael Alcantara do Nascimento), aki később az első csapatba is beverekedte magát, majd játszott a Paris Saint-Germainben és az Internazionaléban is. Imádják, inspirálják egymást, a mai napig a legjobb barátok.

Thiagónak a barcelonai időszak alatt egy nehéznek ígérkező döntést is meg kellett hoznia: elfogadja-e, hogy brazil születésűként nem a hazáját fogja képviselni a futballpályán? Ő nem látott morális vagy egyéb akadályt. „14 éves korom óta folyamatosan Spanyolországban éltem. Amikor meghívtak az utánpótlás-válogatottba, ugyanazokkal a srácokkal játszhattam együtt, mint a La Masián. Velük nőttem fel. Azt kérdeztem magamtól: miért ne lehetnék velük a válogatottban is? Szóval úgy érzem, nagyon jó döntés volt, hogy a spanyol nemzeti csapat tagja lettem. Az, hogy Spanyolországot választottam, valahogy természetesen, magától jött. Én egyébként nem az a fajta ember vagyok, aki vallásos kötődéssel ragaszkodik dolgokhoz az alapján, hogy hol született, hol élt. Nálam ez egy fejlődési út, én világpolgár vagyok.”

Thiago a spanyol válogatottal egyszer U17-es, kétszer U21-es Eb-t nyert, mindhárom döntőben betalált. Ennek dacára, amikor a What I wore című műsorban az általa viselt, hozzá kapcsolódó sok-sok mez közül választania kellett, a brazil válogatott dresszét vette a kezébe, az édesapjához kötődő emlékei miatt.

Thiago oder nichts 

A Bayern Münchennél megkezdődött a játékos sérülésekkel szegélyezett vesszőfutása, amely karrierje végéig tartott. Tehetségét, játékerejét jelzi, hogy Guardiola tisztában volt a sérülékenységével, mégis hozzá ragaszkodott a legjobban a 2013 nyári átigazolási időszakban.

Thiago oder nichts – írták akkor a német sportlapok Guardiolát idézve, ami szó szerint annyit tesz: Thiago vagy semmi. „Ő volt az egyetlen játékos, akit akkor meg akartam szerezni. Micsoda minőséget jelentett, és milyen mentalitása volt! Mindig abban hitt, hogy bármi lehetséges. Semmitől sem félt” – idézte vissza az akkori időszakot később Guardiola. Abból, ahogyan ragaszkodott hozzá, tükröződik, hogy Barcelonában is óriási tehetségnek tartotta, egyszerűen túl sok világklasszis sorakozott előtte a középpályán.

Thiago az utolsó barcelonai szezonjában négy hónapot hiányzott sérülés miatt – 22 éves sem volt még ekkor. Ezek után még meg sem száradt a tinta a müncheni szerződésén, szalagszakadást szenvedett, és 2013 augusztus végétől novemberig partvonalon kívülre került. A következő év áprilisában újra szalagszakadást mutattak ki a térdében, és 2015 márciusáig nem játszhatott, a világbajnokságról is lemaradt. 371 címmel videó is készült róla, milyen kínkeserves erőfeszítéseket tett azért, hogy több mint egy év után visszatérhessen. Egy szerény, alázatos sportembert ismerhetünk meg benne.

„Megváltozott a személyisége, keményebb, erősebb ember lett a rehabilitáció idején” – mondta róla az édesanyja. Ekkor még nem tudta, de igen nagy szüksége lett erre az erősebb embere, leginkább talán lelki értelemben.

Első idényében 75 mérkőzést, a másodikban 37 meccset kellett kihagynia, az utolsó barcás évaddal együtt három szezon alatt 542 napot pihent.

Nagy klubok a legritkább esetben számolnak ilyen sérülékeny játékossal, Thiago esetében bizonnyal Guardiola szava számított a leginkább a müncheni vezetés számára. És persze félelmetes technikai tudása, passzpontossága, látványos és hajszálpontos átadásai.

A Bundesliga támadásért felelős játékosai közül Thiago passzolt a legpontosabban a 2017–2018-as idényben (90,6 százalék). Ekkor már nem Guardiola, hanem Carlo Ancelotti irányított a kispadról, nála is alapembernek számított a középpályás – amikor egészséges volt. Okos, kreatív játékos volt: amikor szurkolói kérdésre választania kellett, kikkel játszana együtt a középpályán, hasonló játékos- és személyiségjegyekkel rendelkező futballistákat sorolt (Steven Gerrard, Xabi Alonso – utóbbi mellett játszott is a Bayernben).

Két „csendesebb” szezon után a 2017–2018-as idény újra a testi problémákról szólt: nyolc különböző sérülés hátráltatta, 127 napot hagyott ki. Utolsó németországi évében zsinórban hetedszer is bajnok lett, Német Kupát is nyert, és ezúttal végre ő is kivette a részét a Bajnokok Ligája-cím megszerzéséből, nem úgy, mint korábban a Barcánál (2011). Két csoportmérkőzést kivéve minden összecsapáson kezdett, a Paris SG elleni győztes döntőben is.

75 pontos passz

A triplázás után már nem talált kihívást Münchenben, ki akarta próbálni magát a világ legjobb bajnokságában, ott pedig a szerinte leginkább ikonikus klubban. Ezért igazolt Liverpoolba. Jürgen Klopp 29 évesen, szezononként átlagosan 26 kihagyott mérkőzéssel a háta mögött is számított rá. Hogy miért? Első meccsén egy félidőt töltött a pályán a Chelsea ellen. Csapata a szünetre 2–0-ra vezetett, amikor Thiago beállt. 45 perc alatt 75 pontos passzt adott, az Opta 2003-as indulása óta egyetlen cserejátékosnál sem rögzítettek ilyen kiemelkedő adatsort ebben a mérőszámban. Zseniálisan indított, a szurkolók rögvest a szívükbe zárták.

Persze hogyan is folytatódhatott volna a tündérmese, mint egy sérüléssel: első 14 meccséből mindössze kettőn léphetett pályára térdproblémája miatt, aztán viszont folyamatosan játszott.

A 2021–2022-es idényben annak ellenére is beválasztották a Premier League álomcsapatába, hogy megsérült a vádlija, majd a csípője és a combja is, plusz koronavírussal is megfertőződött. Ez volt az utolsó kiemelkedő idénye. A BL-döntőig (Real Madrid 0–1) menetelő csapat alapembere volt.

A tavaly véget ért idény javarészben már a kiújuló csípősérülése kezeléséről szólt – műtétre is szüksége volt –, idén pedig összesen öt perc jutott neki a bajnokságban. Ennek már ő sem látta tovább az értelmét: miután a Liverpool FC nem hosszabbította meg a szerződését, július 8-án bejelentette a visszavonulását.

„Soha nem az volt a célom, hogy nagy bajnokságokban, például a Premier League-ben játsszam. Az volt a célom, hogy futballozzak, és egyszerűen élvezzem a játékot”

– fogalmazta meg szakmai célkitűzéseit a Nice to Mich you című műsorban. Azt is hozzáfűzte, a futballisták nem szuperhősök, hanem normális emberek – itt leginkább önmagáról beszélt. Amikor arról kérdezték, milyen emberi tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valakiből jó játékos legyen, az önbizalmat, az elköteleződést és az eltökéltséget sorolta fel. Ezek a jellemzők Thiagónál is fellelhetők voltak a pályán, s ha azt nézzük, hányszor és hányszor kezdte újra a többhónapos rehabilitációt, igaz az állítás, hogy a pályán kívül is.

„Élvezet és felelősség” – világbajnok édesapjával egymás között ma is így írják le a futballistalét esszenciáját, mint mondja, utóbbi gyerekkora óta jellemzi őt. A The Guardiannek adott 2021-es interjújában mindezt azzal egészítette ki, hogy ő is az „utálom a modern futballt” mentalitással rendelkezik, aminek sok oka van, a 10-es poszt vagy épp az improvizatív játék eltűnése, a VAR megjelenése, a kollektív gondolkodás eluralkodása az individualista felett.

„Már kevesebb a varázslat, kevesebb a fantázia. A játékosok minden tekintetben fejlettebbek. Azok a játékosok, akik megkülönböztethetők a többiektől, akik lélegeznek, eltűntek, adaptálódtak.”

Ő nem tűnt el, pedig lélegzett, nem is akárhogyan. Karrierje során edzői hét poszton is kipróbálták. Az utóbbi 15 év legzseniálisabb középső középpályásainak (időnként hatos játékosainak) egyike volt, akinek egyedül a sok sérülés ejtett foltot a karrierjén. Tevékeny szereplőként nyert spanyol, német bajnoki címet, német kupát, Bajnokok Ligáját. A korszak legnagyobb edzői – Guardiola, Carlo Ancelotti, Hans-Dieter Flick és Jürgen Klopp – is tisztán látták a tehetségét, máskülönben nem hagytak volna helyet számára a kezdőcsapataikban. Egy ízben Neymar mondta róla, hogy ott van a világ öt játékosa között, akik technikásabbak nála.

Thiagónak tavaly született meg a harmadik gyermeke, kiélvezheti a családjával az elkövetkező nyugodtabb időszakot.

Amikor a liverpooli szurkolóktól egyszer megkapta a kérdést, mivel foglalkozna, ha nem futballista lenne, azt felelte: bármivel, ami a sporthoz kötődik. Várjuk a döntését.

Kiemelt fotó: Transfermarkt