Marokkó emelt fővel bukott el
Egészen szórakoztató mérkőzés kerekedett a már előzetesen is pikánsnak ígérkező Franciaország–Marokkó elődöntőből. Bár végül a franciák sikerével érvényesült a papírforma, a mutatott játékban azért voltak egészen komoly meglepetések. Marokkó ezúttal veszített, de Walid Regragui csapata maradéktalanul bizonyította, hogy nem csak a stabil védekezésének köszönheti, hogy az elődöntőig jutott. Rövid elemzés a mérkőzésről.
Az elődöntő előtt mindkét szövetségi kapitány kényszerűségből kellett, hogy változtasson kezdőcsapatán. Didier Deschamps a védelemben ezúttal Ibrahima Konatéra számított Raphael Varane társaként Dayot Upamecano helyén, a középpályán pedig a megbetegedett Adrien Rabiot helyét foglalta el a monacói Youssouf Fofana. Deschamps ezúttal is alapvetően egy 4-2-3-1-es alapfelállásra épített, ami a mérkőzés folyamán játékfázistól függően folyamatosan változott.
A jobbhátvéd posztján ezúttal is Jules Koundé élvezett elsőbbséget a mellőzött Benjamin Pavard-ral szemben, a másik oldalon pedig testvére súlyos sérülése óta Théo Hernandez helye számít biztosnak. A támadóharmad változatlan képet mutatott: a két szélvészgyors szélső, Kylian Mbappé és Ousmane Dembélé várták a kiugratásokat, utóbbi pedig emellett a védekezésben is besegített a középpályásoknak, középen pedig Oliver Giroud és Antoine Griezmann párosa igyekezett a kapu elé érkezni.
A marokkóiaknál Regragui a Portugália elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is a védelmét volt kénytelen átszervezni. Bár Noussair Mazraoui és a csapatkapitány Romain Saiss visszatérhettek, a bemelegítés alatt ezúttal Nayef Aguerd vált harcképtelenné. A helyére Achraf Dari került be, aki Saiss-szal és Yawad El Yamiqkal egy háromvédős felállást alkotott hátul. Az eggyel több védő miatt a középpályáról Selim Amallah került ki a kezdőből. A pálya közepén Sofyan Amrabat és Ezzedine Ounahi próbáltak stabilitást adni, a két szélen Hakim Ziyech és Sofiane Boufal igyekezett alkalomadtán megiramodni, míg középen Youssef En-Nesyri várta a labdákat.
Kreatív marokkóiak
Jól mutatja a marokkói védelem szervezettségét, hogy az elődöntőig mindössze csak egy gólt kapott Yassine Bounou „Bono” kapus, ráadásul az is egy öngól volt Kanada ellen. Az egyenes kieséses szakaszban Spanyolország és Portugália ellen is sikerült lehúzni a rolót, és Franciaország ellen is ez volt a cél. Ez a terv viszont gyorsan, már öt perc után szertefoszlott, amikor El-Yamiq rossz helyezkedését kihasználva Griezmann iramodhatott meg, majd egy kapu előterében lezajló kavarodás után a bal oldalról üresen érkező Hernandez első ellenfélként mattolta a marokkóiakat a tornán. Az afrikaiak tehát új kihívással találták szembe magukat, hiszen hátrányból kellett felállni. Az első félidőben úgy nézett ki, hogy ez már meghaladja Regragui csapatának képességeit. Az argentinokhoz hasonlóan a franciák sem szégyelltek visszaállni, és átadni a kezdeményezést az esélytelenebbnek gondolt ellenfélnek.
Bár már ez is többnek számított, mint amit Argentína ellen Horvátország produkált az egész mérkőzésen, a marokkóiaknak a szünet után sikerült újítaniuk. Hakimiék a második félidő első tíz percében beszorították a vb-címvédőt a saját kapuja elé és veszélyes helyzetekig is sikerült eljutniuk. Elsősorban a jobb szélen tudtak bontani a marokkóiak, a Hakimi–Ziyech pároshoz rendszeresen csatlakozott a másik oldalról Boufal, középről pedig mélységből ígéretes átlós befutásokkal Ounahi is beszállt az ottani összjátékba. A franciák védelmét komoly megpróbáltatások elé állították ezek a kísérletek, ráadásul Marokkó a védelmét is feljebb tolta, és az amúgy is mélyre visszahúzódó franciák sokáig támadásokat sem igazán tudtak indítani az ellenfél hatékony labdavesztések utáni visszatámadásai miatt. Amint kijött a labda Hakimihez – a legtöbbször jó ütemben jött előtte egy átlós befutás – mindig sikerült további területet nyerni előrefelé.
A húzós percek után a franciáknak sikerült kijönniük a kapujuk előteréből, és Deschamps is jól nyúlt bele a mérkőzésbe Marcus Thuram becserélésével. Az afrikaiak becsületére válik, hogy 0-2 után sem adták fel és még a hosszabbításban is több lehetőségük. A 94. percben például Koundénak a gólvonalról kellett mentenie. A kapu előtt már hiányzott a marokkóiakból a rutin, sokszor talán túlcifrázták a lehetőségeket, különösen igaz ez a hajrában becserelt támadókra.
Igazi all-rounderek
Abban, hogy a marokkóiak támadásban is ilyen kreativitást tudtak mutatni, Amrabat hatalmas munkabírása és sokszínű játéka a kulcs. Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy a tornán ő nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt a hatos poszton. Spanyolország és Portugália ellen természetesen elsősorban védekező kvalitásai kerültek előtérbe, az ő jó helyezkedése miatt az ellenfelek nem tudták felvenni a labdát a védelmi vonalak között. A franciák ellen is sokat dolgozott hátrafelé, ezúttal a menetrendszerűen felfutó Hakimi mögötti területek biztosításában volt fontos szerepe. Többször is ő volt az, aki próbálta féken tartani Mbappét, amit többnyire sikerrel is tett. Az 51. percben például egy hatalmas sprint után még pont időben, az alapvonalnál szerelte a szélvészgyors franciát. Amrabat emellett a támadásokból is kivette a részét, rajta keresztül folytak az átforgatások, esetenként pedig a jobb oldali áttörési kísérletekhez is csatlakozott, mélységi passzai tudtak lendíteni a támadásokon.
A franciáknál Griezmann talán még Amrabattnál is nagyobb munkabírásról és komplexitásról tett tanúságot, megérdemelten lett a mérkőzés embere. Támadásban ő a megoldás, amikor mélyen visszaálló védelemmel szemben kellett játszani. Az ellenfél védelme és középpályásai között rendszerint a legkisebb területet is megtalálta, de a védők közül való megindulásai is komoly veszélyt jelentettek. Az első gólnak egyértelműen ő volt a főszereplője, amikor gyors irányváltással sikerült El-Yamiq mögé kerülnie, így lendületben kaphatta a labdát az őt indító Varane-tól. Emellé párosult a már korábbról is ismert önfeláldozó védőmunkája, akár a saját tizenhatosáig is visszazárt, az 57. percben konkrétan a kapu előtt mentett és betöltötte a szétnyíló védelemben keletkező rést.
A franciák veszélyes játéka
Kétségtelenül komoly veszély jelentettek az egész mérkőzésen az Mbappé elfutásai által fémjelzett gyors francia kontrák, de ezúttal más szempontból is veszélyes volt a gallok játéka. Sokszor talán az lehetett az ember érzése, hogy túl kényelmes 1-0-s vezetésnél így ráülni az eredményre, valószínűleg kevesen számítottak volna arra előzetesen, hogy Marokkó jelentősen többet fogja birtokolni a labdát a mérkőzésen. Erre a szünet után kis híján rá is fázott Deschamps csapata, de alapvetően a védekezés ezúttal is jól működött. Bár volt potenciál a marokkóiak jobb szélen megkísérelt áttöréseiben, de többnyire sikerült kiegyenlíteni az ottani létszámfölényt.
Deschamp is jól nyúlt bele a mérkőzésbe, miután a második félidő elején beszorult a csapata a kapuja elé. A Giroud helyére pályára küldött Thuram átvette a bal oldalt Mbappétól, aki így középre ment, ezzel végképp mentesült a védekező feladatok alól. Ennek meg is lett a hatása. A második gól előtt megint csak ő vonta magára több marokkói védő figyelmét is, mialatt a szintén csereként beállt Randal Kolo Muani tudott üresen érkezni a kapu elé és befejezni a támadást. A franciák tehát ezúttal sem nyújtottak többet a szükségesnél és hasonlóan az argentinokhoz az ő reaktívabb felfogásuk is győzelmet ért.
Kiemelt kép: Sports Illustrated
Szerző
