Marokkói csatára vezetésével száguld a Bari a Serie A felé

Marokkói csatára vezetésével száguld a Bari a Serie A felé

2022. okt. 12.

Az olasz másodosztályba (Serie B) frissen visszatérő SSC Bari nagyszerűen teljesített a szezon első nyolc fordulójában. A Galletti egyedüli veretlen csapatként holtversenyben vezeti a bajnokságot, és feljutó létére akár már a mostani idényben az élvonalba jutást célozhatja meg. A csapat tizennyolc góljából tizenhármat két legveszélyesebb támadója szerzett, a marokkói származású Walid Cheddira a maga nyolc találatával vezeti is a bajnokság góllövőlistáját.


Annak ellenére, hogy az SSC Bari még csak most tért vissza a Serie B-be, úgy tűnik, hogy korántsem csak a biztos bennmaradás lesz a csapat célja. A festői szépségű Puglia régiót képviselő csapat nyolc mérkőzésből ötöt megnyert három döntetlen mellett, és a Regginával azonos pontszámmal vezeti az olasz másodosztályt.


Úton egyre magasabbra

A fanatikus szurkolótáboráról ismert Bari az 1990-es és a 2000-es években gyakran a Serie A-ban is szerepelt, míg a 2010-es években stabil szereplője volt a másodosztálynak. A 2017-2018-as idény végeztével azonban pénzügyi szabálytalanságokra hivatkozva kizárták, és a következő szezonban már csak a negyedosztályban állhatott rajthoz. A Serie D-ből azonnal kiharcolta a feljutást, míg a harmadik vonalban két sikertelen próbálkozást követően idén tavasszal került egy szinttel feljebb. A csapatot tavaly nyár óta irányítja Michele Mignani, és úgy tűnik, újoncként a Serie B-ben sem bíznak semmit a véletlenre. A piros-fehérek az első négy fordulóban három döntetlent játszottak a Perugia idegenbeli legyőzése mellett, nem kezdték tehát elsöprő lendülettel az idényt, viszont az utolsó négy mérkőzést kivétel nélkül mind megnyerték. A Cosenzát, a Cagliarit és a Veneziát idegenben múlták felül egy-egy gólos különbséggel, október elsején pedig 6–2-re ütötték ki a Bresciát úgy, hogy már 6–0 is volt az eredmény.


A Bari legnagyobb ereje a csapategységben rejlik, a tehetséges fiatalok és a minden hájjal megkent rutinos labdarúgók nagyszerű csoportot alkotnak. A kapuban a 21 éves Elia Caprile kiszorította a jóval tapasztaltabb Pierluigi Frattalit, a Chievo Verona egykori nevelése védett az eddigi összes mérkőzésen – nyolc forduló alatt kilenc gólt kapott. A védelem tengelyében a 39 esztendős csapatkapitány, Valerio Di Cesare és a SPAL-lal annak idején a Serie A-ban is szereplő Francesco Vicari számít nélkülözhetetlennek. A középpályások közül a rendkívül sokoldalú Michael Folorunsho már három gólnál tart, míg a tapasztalt Raffaele Maiello és Mattia Maita helye szintén megkérdőjelezhetetlen.


A nyolc forduló alatt lőtt 18 gólból Walid Cheddira nyolcat, míg az elmúlt három harmadosztályú idényben együttesen 51 találatot jegyző veterán Mirko Antenucci ötöt szerzett.


Nehézkes kezdetek

A 24 éves marokkói származású Cheddira Olaszországban, Ancona közelében látta meg a napvilágot. Első klubja a szülővárosa csapata, a Loreto volt, majd a szintén a félprofik közt érdekelt Sangiustese felé vette az irányt, ahol két negyedosztályú idényben tíz-tíz gólt szerzett. 2019-ben igazolta át őt a Parma, ahonnan rendre harmadosztályú csapatoknál játszott kölcsönben – vagyis csak három évvel ezelőtt csöppent bele egyáltalán a profi labdarúgásba. Ebből a szempontból a karrieríve kísértetiesen hasonlít a korábban részletes portrénkban bemutatott Junior Messiaséra, aki már az AC Milan alkalmazásában szerepel.


Cheddira az Arezzo, a Lecco és a Mantova után 2021 nyarán került a Barihoz kölcsönben. A második Serie C-s idényében kilenc találatot szorgoskodott össze a Mantova színeiben, mellyel felkeltette a feljutásra hajtó pugliai klub vezetőinek figyelmét. A csapat végül magabiztosan nyerte meg a harmadosztályú csoportját, melyhez a csatár kétségkívül jó teljesítménnyel járult hozzá, de 34 mérkőzés alatt szerzett hat góljával nem volt kiemelkedő. Fontos szerepe és a benne rejlő potenciál révén idén nyáron végleg megszerezték őt a Parmától, hároméves szerződést írt alá a Barihoz.


auto_altA játékosok és a szurkolók is bizakodóak lehetnek (Forrás: bari.gocity.it)



Tökéletes szezonkezdés

Mindez mesteri döntésnek bizonyult, ugyanis Cheddira az új szezonra a másodosztályban valósággal megtáltosodott.


Az első nyolc forduló alatt nyolc találatot szerzett és öt gólpasszt osztott ki, miközben az Olasz Kupában lejátszott két mérkőzésen együttesen ötször volt eredményes.


A jelentős javulása leginkább abban keresendő, hogy amíg egy osztállyal lejjebb a Barinak kellett dominálnia a mérkőzéseket és többnyire felállt védelem ellen kellett játszania, addig a másodosztályban – és a kupában – első sorban az ellentámadásokra rendezkednek be. Általában az ellenfelek a kezdeményezőbbek, Cheddira előtt több terület adódik, ezáltal kamatoztatni tudja gyorsaságát és kiváló befejező képességeit.


Az idény első mérkőzésén Cheddira a harmadosztályú Padova ellen két góllal vette ki a részét az Olasz Kupában aratott 3–0-s sikerből. A sorozat második fordulójában általános meglepetésre a Galletti 4–1-es csapással sokkolta az első osztályú Hellas Veronát a Bentegodiban, mely alkalmával a marokkói támadó meg sem állt a mesterhármasig.


Cheddira a másodosztályból eltelt eddigi nyolc forduló alatt minden mérkőzésen regisztrált kanadai pontot.


A Bari a másodosztályú évadot a Parma elleni 2–2-es döntetlennel kezdte, mely során hősünk biztosította mindkét találathoz az előkészítést. Ez volt Cheddira eddigi egyetlen mérkőzése a szezonban, melyen nem tudott betalálni, a további hét meccs mindegyikén eredményes volt. A Palermo elleni hazai döntetlen során éppúgy beköszönt, mint ahogyan a Perugia kapuját is bevette a szezonbeli első, idegenbeli siker során. A negyedik fordulóban a SPAL ellen gólt és gólpasszt jegyzett, a Cosenza és a Cagliari otthonában egyaránt a mérkőzés egyetlen gólja fűződött a nevéhez. A Brescia elleni 6–2-es diadalmenetből két nagyszerű góllal vette ki a részét egy gólpassz mellett – első találatát a tizenegyespontnál is messzebbről fejelte. Az elmúlt hétvégén a Venezia 2–1-es legyőzéséhez a változatosság kedvéért ugyancsak góllal és gólpasszal járult hozzá.




Cheddira remek teljesítménye révén szeptemberben hazája válogatottjában is bemutatkozhatott. Pályára lépett Marokkó két felkészülési mérkőzésén, Chile és Paraguay ellen, és minden esélye megvan arra, hogy bekerüljön a világbajnoki keretbe, ezzel akár éppen a Ferencváros támadóját, Ryan Mmaee-t kiszorítva.


Ha továbbra is ezzel a lendülettel tud játszani a Bari és legeredményesebb játékosa a másodosztályban, a csapat tavasszal akár a Serie A-s feljutásért is harcolhat. A szebb napokat is látott gárda 2011 óta nem járt a legmagasabb osztályban. Természetesen még nagyon az elején járunk, hosszú lesz a szezon, minden csapatot érnek majd hullámvölgyek. Idővel bizonyára az újonc csapat és ezzel együtt Cheddira játéka is kiismerhetőbb lesz, ha szintet akarnak lépni, nem lesz könnyű dolguk a folytatásban sem a rendkívül kiegyenlített mezőnyben.


A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/seriebmagyar/


Kiemelt fotó: today.it

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.