„Másfél évig rajtam gúnyolódtak, de ebből a mélységből is sikerült visszakapaszkodni” – interjú Guzmics Richárddal

– Mit gondolsz, hogyan emlékeznek manapság a drukkerek Guzmics Richárdra? Mint az egykori közellenségre, aki hatalmasat hibázott a románok ellen, nemkülönben pedig gúnyos videók tárgyává lett, vagy mint pozitív figurára, aki a későbbi, nagyszerű Eb-selejtezőbeli, illetve Európa-bajnoki teljesítményével megváltásra lelt?

– Bízom benne, hogy az utóbbira asszociálnak a nevem hallatán. Már ha eszébe jutok még bárkinek is. Bukarestben hibáztam, de azt tartom inkább fontosnak, hogy fel tudtam állni belőle, amivel talán a mai fiataloknak is példával szolgálhatok. Hogy nem szabad feladni, még a legnehezebb pillanatokban sem. Az említett közellenség szerepét levetkőzve sikerült újra felépíteni magam, és huszonnyolcszoros válogatott játékossá válni, ami nem biztos, hogy mindenkinek sikerült volna.

– Az a bizonyos, nulla hárommal végződő bukaresti vb-selejtező, valamint az azt követő hecckampány borzasztóan megviselt?

– Persze. Másfél évig rajtam gúnyolódtak, mindenki arról a hibáról beszélt, és a sajtó is igyekezett a földbe tiporni, valótlan sztorikat kreálva. Nem szeretném felidézni, mi volt a legsértőbb hazugság. De ebből a mélységből is sikerült visszakapaszkodni.

– Hogyan?

– Mindig is céltudatos ember voltam, márpedig én kitűztem magam elé a célt, hogy külföldön folytatom a karrierem. Szerencsére az akaraterőmet nem vesztettem el, az hajtott, az vitt előre. Minden edzésen a maximumra törekedtem, próbáltam nem törődni a negatív kritikákkal, és az elszántságom átlendített a nehézségeken.

Nekem is voltak persze olyan pillanatok, amikor elgyengültem, amikor azt éreztem, lehet, fel kéne inkább adni, öt perccel később azonban már azt gondoltam, irány edzeni! Saját erőből sikerült kiráncigálni magamat a bajból.

– Nem is akadt segítség?

– A szüleimre és a barátaimra mindvégig támaszkodhattam, más segítséget nem kaptam.

– A példád alighanem annak a fiatalnak is üzenet értékkel bír, aki néhány rosszabbul sikerült meccs miatt azt gondolja, eljött a világvége, úgy érzi, padlón van, a kiutat és a felemelkedés lehetőségét nem látja. Guzmics Richárd esete is azt demonstrálja, a mélyből is vissza lehet kapaszkodni.

– Mentálisan kell hozzá erősnek lenni. A külföldi labdarúgók ebben járnak előttünk elsősorban. Fizikailag ma már azt hiszem, felvesszük a versenyt a nemzetközi konkurenciával, megfelelő módszerekkel fejlesztik az akadémiákon a fiatalokat, de nem elég erősek fejben és lélekben.

– Hogyan lehetne ezen javítani?

– Egyrészt olyan környezetet kellene kialakítani, amelyikben mindig mindent bele kell adni ahhoz, hogy játssz. Hogy ne legyen bérelt hely, kőkeményen meg kelljen dolgozni a csapatba kerülésért. Másrészt abban is meg kell nyilvánulnia a mentális erőnek, hogy fel tudd dolgozni, ha hullámvölgybe kerülsz. Mindig van visszaút. Sosem szabad feladni, muszáj pozitívan gondolkodni, és tenni azért, hogy jobbra forduljon a sorsod. Engem bármikor megkérdezhet, megkereshet, rám írhat egy fiatal, szívesen segítek.

Guzmics Richárd a 2016-os Európa-bajnokság minden mérkőzésén kezdő volt (Fotó: eszaknyugat.hu/Vágvölgyi Bálint)

– Lehetnél coach így a futballt magad mögött hagyva. Hanem azért alighanem a harag is felgyülemlik az emberben, ha minden fórumon az őt szekálókba botlik. Téged mennyire vezérelt a düh?

– Volt bennem egy adag, de nem ez irányított, sokkal inkább próbáltam saját magamat megerősíteni. Le kellett küzdeni a haragomat, mert az biztosan negatívan hatott volna a teljesítményemre.

– Akkor ha valaki, te együtt tudsz érezni a kikezdett, a közösségi médiában gúnyolt, vegzált, a sajtó vagy a szurkolók által kipécézett labdarúgókkal, mint amilyen mondjuk mostanában az angol Harry Maguire.

– Mindenkivel együtt érzek, akit bántanak. És helyeslem az UEFA kampányát, amelyik éppen ez ellen próbál tenni, azt hirdetve, mindenki hibázhat, a hibát lehet javítani, a bántás viszont belénk ég. A szurkolóknak is szól az üzenet: nem feltétlenül rossz játékos, aki hibázik, kár ütni, mert lehet, legközelebb ő szerez nekünk földöntúli örömöt.

– A „megváltáshoz” elkél olykor a környezetváltás. Neked rendkívül fontos volt, hogy az ominózus szezon végén kiszabadulj a magyar közegből, és valahol távol újrakezd?

– Egyértelműen. Onnantól fogva pedig pozitív irányt vett a karrierem. Én magam is kellettem hozzá, de az is, hogy máshol folytassam. Lengyelországba szerződve lényegesnek találtam például, hogy mielőbb megtanuljam a nyelvet, hogy még véletlenül se ezen múljon, az edzőm kit választ a csapathirdetéskor. Hogy emiatt ne érjen hátrány. 

– Krakkóból márpedig egy új Guzmics Richárd tért vissza a válogatottba 2015-ben. Egy magabiztos, határozott, jól játszó védő. Ennyire meg tudott változtatni Lengyelország?

– Igen. Elsősorban azért, mert a lengyel élvonalban futballozni olyan volt, mintha minden héten válogatott meccset vívnék. Nagy számú, több tízezres közönség előtt játszottam, elképesztő és folyamatos sajtóérdeklődés mellett, ott éreztem meg igazán, milyen futballistának lenni, hogy milyen az effajta állandó nyomás közepette jól teljesíteni. Csak magamra számíthattam, a Lengyelországban honos, a fizikumra nagy hangsúlyt fektető foci pedig feküdt a karakteremnek. Magas vagyok, erős, ezeket az erényeimet ki tudtam használni. Az ott tapasztaltakat pedig sikerült a válogatottban kamatoztatni.

– Huszonhét voltál, amikor a Wislába igazoltál. Ha előbb kerülsz ki, meg sem állsz Nyugat-Európáig?

– Könnyen lehet. Így is megvolt a lehetőségem az olasz első osztályba szerződni, sajnos azonban épp az elnökváltás idejét éltük Krakkóban, és egész egyszerűen nem volt, aki az ügyemben dönteni tudott volna.

Pedig az abban az évben a Serie A-ba feljutó Pescara hajlandó lett volna kifizetni a vételáramat, orvosi vizsgálatra vártak már, de nem akadt senki lengyel oldalon, aki aláírta volna a papírokat, így nem jött össze az üzlet. Az Európa-bajnokság után jártunk, néhány hónappal később azonban befutott egy kínai lehetőség, én pedig, közel a harminchoz, elfogadtam.

– Az valahol teljesen természetes, ha abban a korban az ember már az anyagi biztonságát is szem előtt tartja.

– Azt nem csak a kínai szerződéssel, hanem a teljes pályafutásommal sikerült biztosítani. Nyilván erősen dobott rajta Kína, de nem emiatt gondolok vissza szívesen az Ázsiában töltött időszakra, hanem mert valódi klasszisok ellen futballozhattam, akikkel amúgy nem kerültem volna szembe. A teljesség igénye nélkül elég Carlos Tévez, Ezequiel Lavezzi, a brazil Pato, Oscar és Hulk, vagy Graziano Pelle nevét megemlíteni. Hatalmas élményt jelentett ellenük játszani. Érdekes világ egyébként, amibe Kínában csöppentem. Maradva a futballnál, nagyon tetszett, hogy ha kikaptál, akkor is szeretet vett körül, ami az Európából érkezett labdarúgónak meglehetősen szokatlan.

– Ha még visszatérhetünk a válogatotthoz, két év kihagyás után éppen a románok ellen, egy budapesti Eb-selejtezőn kaptál ismét lehetőséget, Bernd Storcktól. Te pedig, hátul nullára lehozva a meccset, éltél is vele.

– Dárdai Pál is meghívott már, Bernd Storck tett azonban be először a csapatba azután, hogy Juhász Rolit a huszonötödik percben sérülés miatt le kellett cserélni. Üllői út, telt ház, épp a románok ellen játszunk, erre int a kapitány, hogy, Ricsi, be kell állnod. Éreztem a közönség moraját, mintha furcsállnák, hogy épp engem készülnek beállítani, de maximális koncentrációval sikerült hozzátennem a magamét ahhoz, hogy ne kapjunk gólt. Egész jó meccset produkáltam. Kaptam utána a gratulációkat, de amúgy is azt éreztem akkor a drukkereken, hogy mellém állnak, ami sokat segített. A következő, északírek elleni selejtezőn gólt szereztem, és kirobbanthatatlanná váltam.

– Az Európa-bajnokságon is remekül helyt álltál, végig a kezdőcsapatban szerepelve. Akkoriban a föld fölött jártál két méterrel?

– Elöntött a boldogság, hogyne. Nem hordtam fenn az orrom, csak épp tudtam, mennyi melót tettem bele abba, hogy a dolgok jobbra forduljanak.

A 2016-os Európa-bajnokságon nyolcaddöntőig menetelt a magyar válogatott, Guzmics Richárd mind a négy mérkőzést végig játszotta. Forrás: sportal.blikk.hu

– Elégtételt éreztél?

– Nem tudom, ez-e a megfelelő szó, mindenesetre nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy megérte dolgozni, hogy a sok munkával sikerült előrébb jutni. Hogy kifizetődött a befektetett energia.

– Miért sikerülhetett amúgy a vártnál sokkal jobban a franciaországi Eb?

– A német mentalitás jól hatott ránk. Rengeteget edzettünk, a Bernd Storck által előírt különmunkát a klubunkban játszva el is végeztük, aztán az edzőtáborban nagyon sokat edzettünk, precízen felépített tréningeken vettünk részt, és a tornára megérkezve éreztük magunkban az erőt. Elszánt bizonyítási vágy is munkált bennünk, sokunknak az első és egyetlen nagy tornája volt az az Európa-bajnokság, meg akartuk mutatni, többet ér a válogatott annál, mint amit a korábbi években elért. Szóval valahogy minden összeállt.

– A reméltekkel ellentétben a tornát követően nem kapkodtak azonban a játékosok után. Azért, mert az a csapat kevésbé az egyéniségek, sokkal inkább a csapategység miatt lehetett olyan sikeres?

– Részben igen. Egyértelműen csapatként voltunk erősek, a nagy egyéniségeink pedig korosabbaknak számítottak már. Kevesebb olyan fiatal szerepelt abban az együttesben, akit el lehetett volna vinni nyugatra, másrészről pedig egész Európát meglepte a produkciónk, szerintem nem tudták eldönteni, egyszeri csoda-e a magyar válogatott, vagy tényleg olyan jók vagyunk.

– Az Eb utáni kínai kalandról ejtettünk már szót, hanem az azt követő pozsonyi, kövesdi, szombathelyi időszak nem bizonyult díszmenetnek. Miért nem?

– A Slovanba szerződésemet jelentősen befolyásolta, hogy azelőtt sosem szereztem bajnoki címet, igen erős motivációt jelentett ez a lehetőség. Plusz akkor vehette birtokba a klub a vadonatúj stadionját, ambiciózusnak tűnt, engem addigra ráadásul a menedzseri pálya lehetősége is foglalkoztatott, az abban való érvényesülést pedig segíti, ha minél több országot ismersz, és minél több országban ismernek meg téged. De valóban nem tudtam már az elvárt szinten teljesíteni, azért is hagytam végül abba az idén a focit, mert a térdem nem bírta a terhelést.

Elrontották a műtétemet, elfertőződött a térdem, újra meg kellett operálni, ami után már csak erős fájdalmakkal tudtam edzeni, de összeszorított fogakkal tettem a dolgom, elvégre a Haladásban kezdtem, és ott is akartam befejezni a pályafutásomat. Büszke vagyok arra, hogy közel háromszáz meccset játszottam a nevelőegyesületemben.

Azóta tanulok, edzőként a B-licencem már megvan, amellyel a harmadosztályig lehetek felnőtt edző, igyekszem az A-t is megszerezni. A menedzserkedéssel is ismerkedem, szeretném a magyar fiatalokat külföldi lehetőséghez segíteni. Lengyelország jó ugródeszka lehetne nekik, onnan pedig csak egy lépés a Bundesliga.

– De melyikhez fűlik inkább a fogad? Edzősködés vagy ügynöki munka?

– Hosszú távon egy harmadik pálya, a sportigazgatói vonz. Ahhoz azonban mindent tudnom kell a futballról, ezért is akarok a különböző szegmenseibe belekóstolni, minél több tapasztalatot gyűjteni. Azt már megtanultam, a sikerért nagyon keményen meg kell dolgozni.

Te mit kérdeznél Marco Rossitól! Itt a lehetőség, hogy feltedd a kérdésed a magyar válogatott szövetségi kapitányának:

Kiemelt fotó: haladasfc.nyugat.hu