Mateu Lahozt béketárgyalónak!
Talán soha nem volt még ekkora érdeklődés egy vb-csoportmérkőzés iránt, amelyen nem a világ legjobbjai, a végső esélyesek találkoztak, mint a harmadik fordulóban rendezett Irán–Egyesült Államok összecsapás, ami ráadásul a továbbjutásról is döntött. Az elmúlt néhány napban nagy visszhangot kapott a két nemzet mérkőzése, aminek a pályán nem igazán láttuk a tanújelét.
Meccsritmus – Óvatos jenkik, alvó irániak
A sajtóban rendkívüli adok-kapok ment az amerikaiak és az irániak között, félő volt, hogy a két fél politikai viszonya visszaköszön majd a zöld gyepen. Talán ennek is volt hozadéka, hogy a FIFA végül a nagyon tapasztalt, spanyol Mateu Lahozt jelölte ki játékvezetőnek, aki messze földön híres a játék késleltetésében, illetve pihentetésében. Ebben az esetben azonban erre ritkán volt szükség (a 30. perctől kezdve azért felvette a szerepét a spanyol), a mérkőzésre alaposan rányomta a bélyegét a hatalmas tét.
Az irániak először juthattak volna tovább csoportjukból és a hat világbajnoki szereplésük alkalmával soha nem is voltak ennyire közel ehhez, ám az amerikai válogatott túl nagy falatnak bizonyult. Pedig az első öt percben nem úgy tűnt, mintha lenne keresnivalója a meccsen Gregg Berhalter csapatának, az ázsiaiak alaposan beszorították Matt Turner kapuja elé, de a megszeppent amerikaiak gyorsan magukhoz tértek és átvették a kezdeményező szerepet.
Az első félidőben kevés helyzetet és még kevesebb ziccert láthattunk, az iráni kapuba visszatért Alireza Beiranvand nem volt túl nagy nyomásnak kitéve. A védelem jól tette a dolgát, egy pillanatnyi üzemzavar azonban összetörte a továbbjutási reményeiket. Sergino Dest kapott parádés labdát a jobb szélen a védők mögé, az AC Milan játékosa pedig remekül fejelt a kiváló ütemben érkező Christian Pulisic elé, aki megszerezte a vezetést az Egyesült Államoknak.
A második játékrészre már nem tudott kijönni a csapattal a Chelsea játékosa, őt Brenden Aaronson váltotta, aki viszont nem igazán tudta pótolni Pulisicet. A sokkal agresszívabban játszó Irán végigtámadta a második félidőt, az amerikaiak pedig egyre ritkábban jutottak el Beiranvand kapujáig. Ekkor látszott igazán, mit jelent Pulisic az amerikai válogatottnak, ugyanis vagy egy jó beadás hiányzott Josh Sargent felé vagy éppen fordítva, egy-egy remekbe szabott ívelés kereste volna a kivételes képességű játékost, ám ő ekkor már nem tudott a pályán segíteni társainak. De Pulisic a középpályáról is láthatóan hiányzott, az irániak többször is az ő volt oldalán próbálkoztak, míg amerikai részről a kreativitás veszett el a kiválásával.
Carlos Quieroz jó érzékkel nyúlt bele csapatába a félidőben, a lecserélt Sardar Azmoun helyett beküldött Saman Ghoddos több alkalommal is egyenlíthetett volna, lövései azonban egyszer sem találtak kaput. Ahogy nem találta el a Turner kapuját szabadrúgásból a 70. percben Saeid Ezatolahi, valamint a 92. percben Morteza Pouraliganji sem. A irániak hat kísérletéből mindössze egy talált kaput, későn kapcsoltak a legmagasabb fokozatukra.
Magasles – Mateu Lahoz
A FIFA jól döntött akkor, amikor a rutinos spanyol játékvezetőnek adta a találkozót. Noha az első félidőben kevés dolga akadt, a második játékrészben sikerült a kézben tartania a meccset és megelőzni a durva játékot. Köztudott tény, hogy Lahoz szeret, sőt imád kommunikálni mind a játékosokkal, mind pedig a kispadokkal, ezt pedig tetézni tudja gesztikulációival, illetve a testbeszédével és ezt ezen a meccsen is bevetette – most eredménnyel.
Amikor viszont gyorsítani kellett a dolgokat, akkor is kontrolálta a helyzetet, a 82. minutumban például ő maga mutatott rá Destre és Timothy Weah-ra, hogy hagyják el a pályát a cserénél és tegyék ezt minél gyorsabban a felesleges időhúzást elkerülve. A néhol komikusra sikeredett mozdulatai mellett elfogadták a csapatok Lahozt, akit mai teljesítménye után egészen biztosan látunk még vb-meccset vezetni.
Ami jó volt
Az amerikai játékosok nem vették fel az iráni újságírók provokációit és a mérkőzés előtti sajtótájékoztatókon is profizmusukról tettek tanúbizonyságot annak ellenére, hogy egy rendkívül fiatal válogatottról van szó, a játékosok életükben először szerepeltek egy ekkora sporteseményen. Hasonlóan nem foglalkoztak ezekkel a külső körülményekkel az irániak sem, akik a hazai pattanásig feszült helyzet miatt nehéz napokat éltek meg Katarban. Valószínűleg a játékosok is érezték, hogy ez meccs többről is szól, mint a továbbjutás, ismerve a két ország viszonyát, de ebből a pályán szerencsére semmit nem lehetett észrevenni.
Ami nem volt jó
Ami jó volt a meccsen, az egyben rosszat is tett neki, ugyanis nagyon hiányzott a tűz a játékosokból. A 90 perc alatt ritkán láthattunk kemény, férfias összecsapásokat a pályán vagy jó ütemű szereléseket. A játékosok minimálisra csökkentették a hibázás lehetőségét ezek hiányában így pedig (különösen az első félidő) egy kevésbé szórakoztató futballt hozott. A második félidőben az irániak valamivel paprikásabban mentek fel a pályára, de ez nem volt elég ahhoz, hogy megfordítsák a találkozó állását.
Kiemelt fotó: Diario de Mallorca
Szerző
