Mbappé egyetlen kihívója 32 évesen, nevelőklubjánál született újjá – Alexandre Lacazette

Alexandre Lacazette eddig mindössze két klubban játszott. Az Olympique Lyon nevelése, aki 2017-ben klubrekordot jelentő összegért az Arsenalhoz igazolt. Öt évet töltött el a londoniak kötelékében, az utolsó időszakban olykor már a csapatkapitányi karszalagot is viselhette, de egyre többen bírálták, mondván megkopott a sebessége és nem elég gólveszélyes már. 2022-ben szerződése lejártával ingyen távozott, hazatért Lyonba, ahol jelenleg is bizonyítja, hogy hiba volt őt leírni.


Lacazette kötődése Lyonhoz elvitathatatlan, hiszen a város szülötte. Bár hétéves korában az ELCS Lyonban kezdett el futballozni, 2003-ban átigazolta az akkor 12 éves kissrácot az Olympique. A klub kiváló akadémiával rendelkezett már akkor is, amely ontotta a tehetségeket, elég csak például Sidney Govoura, Karim Benzemára vagy Hatem Ben Arfára gondolni, akik mindannyian az OL akadémiáján pallérozódtak.


A kis Alexandre is itt tette meg tehát a profi karrier felé vezető út első valódi lépéseit, tehetsége pedig annyira nyilvánvaló volt, hogy alacsony termete ellenére sokszor játszott az idősebb korosztályok csapataiban. Bár kezdetben szélső volt, stílusát mégis leginkább a Lyon korábbi brazil támadójához, Sonny Andersonéhoz hasonlították, mivel jól tartotta meg a labdákat, a nagyobb termetű védőkkel szemben könnyedén nyert előnyt a mozgékonysága révén és emellett mindkét lábbal kifejezetten veszélyes volt a kapura.


A 2010-es hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságnak már úgy vágott neki, hogy bemutatkozhatott a Lyon első csapatában Claude Puel irányítása alatt, a kontinensviadalon pedig kiemelkedően teljesített, és három góllal járult hozzá a torna megnyeréséhez, ráadásul a döntőt az ő 85. percben elért góljával nyerték meg a franciák Spanyolország ellen. Ez a teljesítmény alaposan felkeltette több európai óriás érdeklődését, mehetett volna az AS Romához, a Tottenham Hotspurhöz vagy az Atlético Madridhoz is, de hűséges maradt nevelőegyesületéhez, mondván még ott szeretne bizonyítani.


auto_altKép leírásKis túlzással fél Európa körbeudvarolta a 19 éves Lacazette-et, aki azonban maradt Lyonban (Forrás: foot11.com)


A maradásra kis híján ráfázott, ugyanis a 2010–2011-es idényben csak kilenc alkalommal került pályára a Ligue 1-ben, ám legalább megszerezte első gólját, de akkoriban még ő is kételkedett a lyoni jövőjében. Egy szezonnal később már szinte automatikus és kiszámítható csere volt, 29 bajnoki össze is jött neki, azonban ritkán kezdőként, ezalatt öt gólt ért el és az idény végén Francia Kupa-győztes lett. Utána sikerült magát beverekednie a kezdőcsapatba is, és a következő idényben már 31 meccsen játszott.


Átigazolás Londonba

Az áttörést a 2013–2014-es szezon hozta, amikor abszolút alapember lett, 31 meccsen 15 góllal segítette nevelőegyüttesét, majd 27 találattal gólkirály volt 2015 nyarán. Természetesen akadtak kérői, de ő szerződést hosszabbított ismét és 2018-ig elkötelezte magát a Lyon mellett, amely egyre nehezebb helyzetben volt a Paris Saint-Germain anyagi és minőségi fölénye miatt. Azt ezt követő szezonokban 21, majd 28 góllal zárt, 26 évesen pedig elérkezettnek látta az időt a váltásra, bónuszokkal együtt körülbelül 60 millió euro ellenében az Arsenalhoz igazolt.


Ezzel klubrekordot is döntött mindkét egyesület, korábban az Arsenal soha nem vett, a Lyon soha nem adott el ilyen drágán játékost.


Londonban egész jól alakultak a dolgok számára, az első négy idényében szerzett legalább tíz-tíz gólt, kiváló kapcsolatot alakított ki a pályán, valamint azon kívül is Pierre-Emerick Aubameyanggal, aki mögött jobbára másodhegedűs volt. Még egy közös, speciális gólörömük is volt, kézfogással, meghajlással, mindenesetre áradt róluk, hogy jól egymásra találtak. Sajnálatukra ez volt az az időszak, amikor az Arsenal épp átmenetben volt Arsene Wenger távozása után, de egy Európa-liga-ezüstérem, valamint egy FA-kupa és egy Community Shield győzelem formájában maradandót alkotott Londonban is. Utolsó idényében Mikel Arteta már nem igazán számított rá, pályára lépett ugyan 30 találkozón, de többnyire csak csereként, négy gólja nagyon kevés volt az addigi terméséhez képest.


auto_altKép leírásAz elhíresült gólöröm Lacazette és Aubameyang előadásában (Forrás: fourfourtwo.com)


A szurkolók és az angol sportsajtó is kikezdte, sokan a súlyával is foglalkoztak, illetve nagy volt az egyetértés abban, hogy hiányzik már a játékából a dinamika, a sebesség, nincsenek meg a ritmusváltásai, amelyek addig zavarba hozták az ellenfeleket, és a kapu előtt is egyre kevésbé jelent veszélyt. Ráadásul Arteta nem titkoltan fiatalítani szándékozott a csapaton, így várható volt, hogy nem hosszabbítják meg a 2022-ben lejáró szerződését. Ismét szóba hozták őt az Atlético Madriddal, sőt az FC Barcelonával is, amely már akkor is pénzügyi nehézségekkel küzdött, így jól jött volna nekik, ha ingyen igazolhatnak tapasztalt csatárt, ám Lacazette jobbnak látta, ha hazatér Lyonba.


Hazatérés kapitányként

Anyagi okokból kifolyólag ez az Olympique Lyon már nem az a klub volt, amely a 2000-es évek elején sorra nyerte a bajnokságokat, de még csak az sem, amelyből Lacazette 2017-ben eligazolt. Európában már nem jelentős tényező a csapat, mi több, ebben az idényben is csak az utolsó, Konferencia-liga-indulásra jogosító helyért áll harcban, ráadásul sorsa már nem a saját kezében van. Mondhatjuk, hogy korábban csodált OL jelenleg egy francia középcsapat, még akkor is, ha 2020-ban bravúrral eljutott a Bajnokok Ligája elődöntőjéig, de az egy speciális idény volt a koronavírus-járvány miatt.


Sokan kételkedtek 2022 nyarán Lacazette visszatérésekor a Lyon-szurkolói közül is, mert nem tudták, megvan-e benne még a kellő sikeréhség? Vele együtt visszatért Szentpétervárról a világbajnoki ezüst- és bronzérmes horvát belső védő, Dejan Lovren, valamint a Bayern München sérülékeny középpályása, Corentin Tolisso is, hogy Lacazette-el kiegészülve gerincet adjanak a fiatal tehetségeket is foglalkoztató Olympique-nek. A szezon eleje nem nézett ki jól, Peter Bosz munkáját meg is köszönte az azóta már lemondott ikonikus elnök, Jean-Michel Aulas, a holland edző helyére pedig a francia válogatott korábbi csapat- és szövetségi kapitányát, Laurent Blanc-t nevezték ki. 1998 világbajnoka valódi vezért faragott Lacazette-ből, gyakorlatilag szabadságot adott neki a pályán, amit a 32 éves támadó gólokkal hálál meg.


Blanc 4-3-3-as rendszerében Lacazette az egyetlen játékos, akinek nincsenek védőfeladatai, így arra összpontosíthat, amihez a legjobban ért, a gólszerzésre.


2023. május 7-én, a Ligue 1 34. fordulójában a Montpellier látogatott Lyonba, és bár a hazaiak voltak a mérkőzés esélyesei, a dolgok váratlan fordulatot vettek. Hősünk fél óra elteltével vezetéshez juttatta csapatát, ám a vendégek félelmetes formát kifogó támadója, Elye Wahi négy góllal válaszolt. Az 55. percben, 1-4-nél néhány szurkoló csalódottan már hazaindult, de később megbánták, mert a Lyon összeszedte magát. Lovren egy és Lacazette újabb két góljával már döntetlen állásról mentek neki a hajrának a csapatok. A végeredményt a 90. percben egy hosszas VAR-ozás után megítélt tizenegyesből az így szintén négygólos Lacazette állította be, az 5-4-es Lyon-győzelem alighanem az idény legnagyszerűbb mérkőzését hozta Franciaországban.


auto_altKép leírásLacazette fantasztikus győzelemre vezette a Lyont a Montpellier ellen (Forrás: The Guardian)


Lacazette mindig is kedves, csendes, bár kissé kifürkészhetetlen játékos volt. A Lyonba való visszatérése azonban megváltoztatta ezt. Időnként ő volt a csapatkapitány az Arsenalhoz való távozása előtt is, de Maxime Gonalons volt a hangadó, olyan tapasztalt játékosokkal az öltözőben, mint Christophe Jallet és Jérémy Morel. Lacazette nem kényszerült rá, hogy vezér legyen, mielőtt Londonba költözött volna.


Most, 32 évesen, továbbra is az a játékos maradt, aki korábban Franciaországban volt – készséges a sajtó felé, jó a labdatartásban, gólveszélyes, ugyanakkor önzetlen – de nagyot lépett előre a vezetői tulajdonságait tekintve is.


Még ha Lyon nem is éri el idén Európát, Blanc irányítása alatt van valamiféle fejlődés, aminek Lacazette a főszereplője. A tavasz folyamán egyértelműen javult a csapat teljesítménye és bár Francia Kupából való kiesés megviselte a csapatot, lenyűgöző győzelmeket arattak a Lens, a PSG és a Stade Rennes ellen is.


Blanc bízik az olyan akadémiai tehetségekben, mint például Bradley Barcola, aki hét gólt és négy gólpasszt jegyzett, és Rayan Cherki, aki már most dinamikusabbá tette a csapatot és még inkább azzá teheti a jövőben – még Tete és Karl Toko Ekambi távozásával is. Szemmel látható a fejlődés Maxence Caqueret-nél is, aki egyre komplettebb játékossá fejlődik a középpályán, gólokkal és gólpasszokkal bizonyít mostanában, de Sael Kumbedi, Johann Lepenant és Jeffinho is ígéretes, még akkor is, ha a brazil sérüléssel is küszködött mostanában.


Azt azonban le kell szögezni, hogy Lacazette nélkül mindez nem lenne lehetséges, maga Blanc nyilatkozott így a kapitányáról:


„Szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen mesteri gólvágónk van, aki képes vezetni a csapatot a megfelelő irányba, és aki küzdőszellemet ad, valamint lelkesedést önt a társaiba.”


A számok mindenesetre azt mutatják, hogy tényleg szerencsés a Lyon, 27 gólnál tart Lacazette, és ő az egyedüli, aki veszélybe sodorhatja az egy góllal előtte járó párizsi Kylian Mbappé gólkirályi címét az utolsó fordulóban. Pedig a körülmények és a csapattársak össze sem hasonlíthatók ugyebár...


Van-e visszaút a válogatottba?

A korábban sokat kritizált támadót sokan már ismét a júniusi, Gibraltár és Görögország elleni Eb-selejtezőkre készülő francia válogatottba követelik, ám a Les Bleus-vel Lacazette-nek eddig nem volt szerencséje. 2013-ban debütált, és az azóta eltelt tíz évben mindössze 16 alkalommal húzta magára a gallkakasos mezt. Egyetlen jelentős tornára sem vitték ki, mindhárom gólját barátságos mérkőzésen szerezte, 2017 óta nem számolnak vele, bár a 2018-as világbajnokság előtt ott volt a tartalékok névsorában.


auto_altKép leírásSokak szerint hat év után ismét helye lenne a nemzeti csapatban (Forrás: ESPN)


Látva az idei formáját azonban gondolkodóba ejtheti Didier Deschamps szövetségi kapitányt, még akkor is, ha olyan középcsatárok állnak a rendelkezésére, mint Olivier Giroud, Randal Kolo Muani, Marcus Thuram vagy Christopher Nkunku.