Meccsterv helyett az aktuális megfigyelések fognak dönteni a RB Leipzig - PSG elődöntőn
2020. aug. 17.
Az idei Bajnokok Ligája szezon talán leginkább kiélezett taktikai párharcára van kilátás az RB Leipzig és a PSG összecsapásán, amely a döntőbe jutásért zajlik. A párizsiak sztárcsapat lévén a mérkőzés esélyeseinek tekinthetők, azonban a túloldalon Nagelsmann ifjoncai taktikai felkészültség és érettség révén az esetleges döntőbejutással olyan meglepetéscsapattá léphetnének elő, mely ellentmondásos módon talán nem is okozna túl nagy meglepetést azzal, ha a végső kihívásig masírozna. Minden egyéb mellett számunkra külön öröm, hogy már biztos, a döntőben is lesz magyar érdekeltség, hiszen a Leipzignél Gulácsi Pétert a kapuban és Willi Orbánt minimum a keretben, míg a PSG-nél Lőw Zsoltot másodedzőként üdvözölhetjük. - Szabó Dárió beharangozója.
Előre bocsájtom, hogy véletlenül sem próbálnék meg két ennyire variabilis edző kapcsán a lehetőséges kezdőtizenegyek latolgatásába posztonként belemenni, mert soha véget nem érő cikk születne abból, ha minden lehetséges formációt és azon belül is minden lehetséges összeállítást megpróbálnék kivesézni.
Nagelsmann és Tuchel
Elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy Julian Nagelsmann és Thomas Tuchel személyében két olyan edző csapatát látjuk majd pályára futni a keddesti játéknapon, akik nem restek meglepetést okozni számunkra, ha meccstervről és felállásról van szó. Ennek egyszerű és közös okai vannak – talán az sem elhanyagolható, hogy Nagelsmann annak idején Tuchel elemzőjeként kezdte –, egyéni stílusukat mindketten annak fényében szeretik megőrizni meccsről meccsre, hogy közben komolyan számot vetnek az ellenfél erősségeivel és gyengeségeivel. Kettőjük közül mégis talán Nagelsmann tekinthető szigorúbb értelemben vett stílusedzőnek (ha úgy tetszik, esetében pontosabban hathat a rendszeredző), míg Tuchel talán pár fokozattal alkalmazkodóbbnak mondható, annak ellenére is, hogy vannak megragadható stílusjegyei (például a labdatartás). Nagelsmann alkalmazkodása inkább saját stílusán belül zajlik – ebben hasonlítható mondjuk Pep Guardiolához, így látványosabbak is ismertetőjegyei, ami kultuszát is részben magyarázza, mert mondjuk ki nyugodtan, Nagelsmann kultedző lett semmiperc alatt (egyelőre mindent az erényein keresztül vizslatunk).
Tuchel pedig az a típusú edző, akinél elsősorban nem a látványosabb, stilisztikai elemekben mutatkozik meg lényege, hanem a gondolatiságában, ami szorosan meghatározza, hogy a futballt és saját csapatát kevésbé túlkontextualizálva nézi, inkább az adott mérkőzéssel szeret szoros olvasásban maradni (egyfajta close reading-edző, hogy a művészetelmélettől csórjak pontos kifejezést). Ehhez persze Tuchelnek olyan játékosjellemekre van szüksége, akik kellően intelligensek hozzá, hogy jól viseljék a kontinuitás hiányát adott esetben. Hiszen a játékosok legfőbb feladata nem is az, hogy az ellenfélhez idomuljanak (azt elméleti és gyakorlati munkaként is elvégzi Tuchel), hanem hogy a meccsenként esedékes játékrendszer- és felfogásbéli változásokhoz legyenek képesek jól alkalmazkodni. A Leonardo második érájában megszerzett játékosok – értem ezt főként a középpályát érintő frissítésekre: például Herrera, Gueye, Sarabia – határozottan azt tükrözik, hogy a vezetők kiállnak Tuchel elképzelései mellett és értően belátják, milyen keretösszetétel szükséges ahhoz, hogy ne csak a meccsdominancia lehessen cél – Sarabiának adott esetben nincs problémája az átmenetekkel sem a szélen, ahogy mondjuk Gueye-ről elmondható, hogy belőle kiindulva akár visszatámadási sémákban is lehet gondolkodni mélységi labdaszerzései révén, vagy épp abból kiindulva, ahogy a labdát képes alacsony súlypontjával fedezni, mellyel túlságosan magára tudja húzni a nyomást, ám ha sikerül megjátszania a játékszert, annál tisztább terepen folytatódhat az építkezés emiatt.

Semmi tuti, egy-két ötlet
De nézzük, mégis milyen erényekből és gyengeségekből lehet kiindulni?
Szerintem nyilvánvaló, hogy jósolhatatlan a felállás, párizsi oldalon pedig ez még inkább ellehetetlenülő kihívásnak tűnik. Pláne, mert a PSG nem sűrűn találkozik jól presszingelő együttessel, mint amilyen például a Leipzig is. Az Atalanta elleni mérkőzésükből ennek kapcsán talán azért nem érdemes magabiztosan kiindulni, mert Gasperini sajátos, minden szekcióra kiterjedő emberfogásos mintán szervezi nyomásgyakorlását, nem a területekre összpontosít és nem is a passzokra alkalmas résekre, nem egészen vonal mellé szorításokkal operál. Ellenben az aktuális ellenféllel.
Nagelsmannék kapcsán talán nem lenne meglepő, ha visszatérnének korábbi négyvédős formációjukhoz, amelytől a Bundesliga végére elmozdultak és amely elmozdulás még az előző, Atlético Madrid elleni mérkőzésen is kitartott. A Leipzig a villámléptű és a védelem mögötti területekre fürgén lecsapó párizsi támadók miatt vélhetően kevésbé változékony átmenetekkel fog fellépni, valamint alapvetően kissé mélyebb leghátsó vonalból lesz kénytelen letámadásait felépíteni Nagelsmann. Mindemellett az is valószínűsíthető, hogy a játékidő nagyobb részében a PSG labdabirtoklási hajlamainak kénytelenek lesznek valamelyest teret adni és inkább a középpályán kialakított nyomásgyakorlással, valamint a középpálya területén lesz lehetőségük labdaszerzésekre, hogy ne szakadjanak el túlságosan egymástól a csapatrészek és kompaktságukat képesek legyenek megőrizni. Ezt persze erősen befolyásolni fogja, a feltételezhető Di María-Mbappé-Neymar vagy Di María-Mbappé-Sarabia várhatóan támadóhármas – különösen a két szélső – milyen mértékben vesznek fel mélységi pozíciókat PSG-építkezésnél, mennyire nyújtanak szélességet vagy épp mennyire tesznek egyszerre mélyítő és szűkítő gesztusokat is a passzalternatíva nyújtás céljából és/vagy szélességi területnyitás szándékából adódóan.
A legjelentősebb dolgokat tekintve épp emiatt érdemes is a PSG-vel kezdeni. Az előző meccsen megsérült és cserére szoruló első számú kapus, Keylor Navas, biztosan nem lép pályára, akit Sergio Rico fog helyettesíteni. Lesz viszont Di María, aki az Atalanta elleni továbbjutás alkalmával a sárgalapok számából adódó eltiltását töltötte. Kurzawa és Verratti jelenléte pedig erősen kérdéses jelen pillanatban, mindketten sérüléssel bajlódnak. Verratti hiánya alapvetően is kulcsprobléma a párizsiaknál, hiszen olyan játékosról van szó, aki az utóbbi években egyre inkább kitűnt mélységi szervezőként is, kulcspasszguruként, valamint nyomás alatt is elképesztően hatékony, jó minőségű átadásokra képes. Nagelsmann gépezetének pedig egyik legfontosabb aspektusa lesz a pálya közepének túltelítése a letámadás során, így Verrattinak kulcsszerepe lenne a labdakihozataloknál. Mindenképp érdekes pontja lesz a mérkőzésnek, Tuchel miképpen igyekszik majd manipulálni a pálya középső harmadában szereplő Leipzig-játékosokat akár labdabirtoklás közben, akár labda nélkül.
Megéri gyorsan megjegyezni, hogy Nagelsmannék számára egyúttal kihívás is lesz, hogy a pálya közepét úgy tudják lezárni, hogy azzal együtt a szélekre sem nyílhasson kedvező passzfolyosó, mert Tuchel csapata sebességben ott bizonyulhat a legveszélyesebbnek. Leginkább talán kétszemélyben lehetne a PSG-nek remekül ellensúlyozni Verratti esetleges hiányát. Gueye szintén hatalmas nyomástűrő a pálya középső területein, míg Paredes ezúttal mindenképp jó eséllyel pályázhat kezdőpozícióra a csapatban, mert passzmutatókban közel olyan hatékony, mint Verratti, mi több épp azok a hosszú indítások vágnak kimondottan a profiljába, melyekkel jó minőségben produkálva ezt, egy nagy intenzitással nyomást gyakorló csapatot meg lehet fricskázni mélységből, átjátszva vonalait – jóllehet e ponton épp az is nagy kérdés, a Leipzig „mekkorára lövi be” presszingjeinek intenzitását, vagy akár a pálya különböző szekcióiban miképpen variálja ezt, miképpen szabályozza akár párhuzamosan is a csapatrészeknél. Paredesnek különben szintén értékelhető tulajdonsága, hogy talán kissé nehezebb őt oldalpasszokra kényszeríteni, nagyon jó érzékkel figyeli a védelem és a középpálya közti területből indítható labdái számára a középpályás vonal mögötti és támadóharmadbéli mozgásokat, amely szintén fegyvertény lehet egy túl intenzív presszinggel szemben, pláne, ha azt a PSG aszimmetrikus belsőközéppályás hármassal próbálja meg befolyásolni.
Azt tudni kell, hogy Tuchel együttese is jól presszingel, ennek kapcsán pedig rögtön felmerülhet kérdésként, hogy a PSG bevállalna-e egy 3-4-2-1-es szisztémát letámadásnál, Di Maríát és Neymart a két szélen (akár Sarabiat) szűkebb pozícióban tartva ahhoz, hogy egyaránt elzárják a belső zónákat és minél nagyobb feszültség alá helyezzék az oda vezethető passzopciókat Leipzig-részről is. Így egyrészt a pálya magasabb és mélyebb területein is uralni tudnák a középső területeket és a félterületeket, másrészt a túloldalon immáron Wernerrel nem kell szembenézni, így valamelyest kisebb kockázattal járna adott játékhelyzetben ezt meglépnie Tuchel csapatának. Továbbá ebben a struktúrában az is opcióként merülhet fel, hogy nem muszáj egyszerre a középpályás négyes lánc két szárnyvédőjét a letámadásban azonos aktivitással és intenzitással szerepeltetni, így attól függően, hogy a Leipzig épp hol birtokolj a labdát, visszavontabb pozícióból is várhatja/védheti a szélen játszó játékos a mögötte tárulkozó mélységi területet. Ilyen módon például Marquinhos-szal egészülhetne ki háromvédős lánccá a Kimpembe-Thiago Silva kettős (fejjel mindhárman rendkívül erősek, hogy akár vendégoldalról történő előre ívelésből adódó légipárharcot sikeresen abszolváljanak), amíg a védelem két szélén az épp aktuálisan jelenlévő játékos Bernat/Kurzawa/Bakker vagy Kehrer/Meunier feljebb lép.
Az Atalanta elleni meccsből annyi tanulság mégis levonható, hogy Tuchel nem küldi magasságba minden áron szélsővédőit azok ellen a csapatok ellen, akik komolyan vehetően presszingelnek. Amennyiben ez az apróság például ülni fog a Leipzig ellen is, Olmónak és Nkunkunak a félterületekért is annál inkább meg kell majd küzdenie a kapu előterében, vagy épp a szokottnál is több egy az egy elleni párharcot lesznek kénytelenek felvállalni, hogy minőségi helyzetkialakításra alkalmas helyeket tudjanak megszerezni a párizsi kapu közelében. Annál inkább, mert az előző mérkőzésen jól látszott, hogy felállt mélyebb védelem ellen nincs sok jól kivitelezett terve Nagelsmannéknak, pláne olyan párharcerős és a légteret is könnyedén uraló védők ellen, mint amilyenek (nem csak az Atléticóban voltak fellelhetők, hanem) a PSG oldalán (is) lesznek.
Egy folytonosan változó meccsképpel bíró és taktikailag önmagukon belül átalakuló csapatokkal zajló, mind nézői, mind szakmai szemmel egyaránt izgalmas találkozóra van esélyünk a keddesti BL-elődöntőn. Mindenképp olyan meccset várhatunk, ahol maga a meccskép is változékony lesz akár góloktól és lélektani természetű dolgoktól függetlenül is, hiszen mindkét edzőnél fontos lesz a meccs közbeni megfigyelés és a rögtönzött elemzés, a reakciókészség, mi több ez lehet a döntő faktora ennek a találkozónak, nem (csak) az előzetes meccsterv.