A három holland topklub közül egészen biztosan a Feyenoordnak jutott a legkevesebb rivaldafény az elmúlt évtizedekben, az 1974-es bajnoki címük óta mindössze négyszer örülhettek az idény végén, miközben az Ajax és a PSV 20-20 bajnoki címet gyűjtött be az előző fél évszázadban. Ez az idény sem ígérkezett különbnek a tizenötszörös bajnok rotterdamiak számára, a két fő rivális ugyanis jelentősen erősebb játékoskerettel bír.
A Transfermarkt.com aktuális értékbecslése szerint az Ajax játékoskeretének összértéke 277,15 millió euró (40. hely a top 100-as ranglistán), a PSV kerete 201,6 milliót kóstál (56.), míg a Feyenoordé csak 183-at (59.). A jelenlegi idény nyilván szépen növelte is ezt a számot, persze sosem a pénz futballozik, érdemi különbség pedig csak az Ajaxhoz mérve állapítható meg, de nem csak erről van szó. A Feyenoordban egyetlen hagyományos értelemben vett sztár sincsen, a legdrágább játékosuk a 22 esztendős török Orkun Kökcü, a bal oldali középpályás 30 milliót ér jelenleg, a szlovák középhátvéd David Hancko 20-at, a jobb bekk Lutsharel Geertruida 18-at, a lengyel középpályás, Sebastian Szymanski 14-et, a kapus Justin Bijlow pedig 13-at. Közös bennük, hogy valamennyien válogatottak is. Rajtuk kívül mindenki más értéke 10 millió alatt van. Van azonban valaki, aki fontos különbséget jelent, túl az eurókötegeken és a valószínűségszámítás racionalitásán.
Arne Slot a fedélzeten
Dick Advocaat 2021 nyarán nyugdíjba ment, tőle vette át a stafétát Arne Slot a Feyenoordnál, aki elősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a 2019-2020-as szezonban az általa gardírozott AZ Alkmaar 25 forduló után csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorult az Ajax mögé a tabellán; igen ám, de a bajnokságot azon a ponton a világjárvány miatt befagyasztották, így a most 44 éves szakember rendkívül sikeres edzői bemutatkozása méltatlanul szakadt félbe. 2020 decemberében pedig azért rúgták ki, mert híre ment, hogy a Feyenoorddal egyezkedik, ahelyett, hogy a csapatra fókuszálna. Ő volt az AZ történetének legeredményesebb edzője, mérkőzésenként 2.11 pontot átlagolt, de az önérzetes klubmenedzsmentet ez különösebben nem hatotta meg. Hogy azért volt alapja a híreknek, jelzi, tíz nappal a menesztése után be is jelentették rotterdami eljövetelét.
„Az, hogy a Feyenoordhoz igazolok, nagy lépés a pályafutásomban. Amikor ilyen élcsapat hív, az nemcsak megtiszteltetés, hanem büszkeség is egyben”
– mondta akkor Slot, aki kettő plusz egy évre írt alá.

Az új kihívás sem kezdődött rosszul, az előző évadban bronzérmes volt a csapat, 71 ponttal és +42-es gólkülönbséggel zárták a legutóbbi kiírást, de még tisztes távolságra az Ajax, PSV duótól (12, illetve 10 pont volt a lemaradásuk). De ami ennél sokkal fontosabb, az első ízben kiírt Konferencia-ligában egészen a döntőig meneteltek, a tiranai fináléban az AS Romával szemben maradtak alul (0–1). Annak a meccsnek persze nem a Feyenoord volt az esélyese, José Mourinho – immár a farkasok élén – az ötödik nagy UEFA-serlegét húzta be. (A portugál mester ezzel egyébként történelmet írt, ő lett az első edző, aki mindhárom jelenleg létező európai kupasorozatban a csúcsra tudott érni, négy különböző csapattal, ráadásul 5/5 döntőt abszolválva.) Slot a döntőbeli vereség ellenére is az év edzője lett Hollandiában, elnyerte a Rinus Michels-díjat.
Arne Slot varázsol – csak a Roma ne jöjjön szembe!
Az idei nemzetközi szezon is ígéretesnek tűnt: az Európa-liga F-csoportját a Midtjylland, Lazio, Sturm Graz hármasfogat előtt nyerte meg a Feyenoord, érdekesség, hogy az összes csapat 8 ponttal, 2-2-2-es mutatóval zárt. A 16 között a Sahtar Donyeck elleni, az orosz–ukrán háború miatt Varsóban rendezett első mérkőzés 1–1-es döntetlent hozott, a visszavágón azonban 7–1-gyel küldték haza a jobb sorsra érdemes ukránokat. A negyeddöntő első mérkőzésén 1–0-ra verték meg a Romát, az olasz fővárosban azonban beleszaladtak egy 4–1-es zakóba. Pedig nem úgy nézett ki, hogy a csütörtöki második mérkőzés sétagalopp lesz a farkasok számára. Az első félidő csak sárga lapokat hozott, aztán a 60. percben Leonardo Spinazzola szerzett vezetést a hazaiaknak, de Igor Paixao a 80. minutumban egalizált, amivel a hollandok álltak továbbjutásra – egy perccel a vége előtt azonban a csereként beállt világbajnok, Paulo Dybala a góljával hosszabbításra mentette a párharcot. A ráadásban már jelentős fölényben voltak a rómaiak, Stephan El Sharaawy és Lorenzo Pellegrini is betalált – a Feyenoord kiesett, az újbóli európai fináléról szőtt rotterdami álmok pedig szertefoszlottak.
„Tudjuk, milyen jó Mourinho abban, hogy kihozza a maximumot a játékosaiból. A csapata érte harcolt. Ha képes vagy győzni ez ellen a Feyenoord ellen, akkor bizonyára nagyon jó vagy”
– nyilatkozta Slot a lefújás után az espn.nl-nek.
Vigasznak marad a bajnokság, ami azért egyelőre elég jól néz ki. Pedig a magabiztos vezetés nem feltétlenül következne az előrejelzett adatokból.
Ehhez képest jócskán felülteljesített a bajnoki listavezető (egyébként a riválisaik is), az 56,9 várható gólra 70-et szereztek és csak 27-et kaptak, ami csupán kettővel több a kalkulációs adatnál. A 21-7-1-es győzelmi mutató is magért beszél, a 4–3–3-as formáció kitűnően muzsikál Arne Slot vezénylésében. A fizikálisan is bivalyerős csapat átlagosan 58,2%-ban birtokolja a labdát 83,7%-os passzpontosság mellett, utóbbi tekintetében csak az Ajax bizonyult jobbnak náluk eddig – 11 kapott gól nélkül lehozott találkozójukkal ellenben a rotterdamiak a ligaelsők. De túl a statisztikákon, a dél-hollandiai kikötőváros csapatának teljesítménye pontosan azért megsüvegelendő, mert papíron, urambocsá’ egy Excel-táblában sehogyan sem lehetne kimatekozni, hogy tükörsimán vezesse a bajnokságot, de mégis ez a helyzet.
Slot mester remekül építette fel együttesét, Bijlow biztos pont a kapuban, Hancko a védelem tengelyében. A szlovák mellett középen az osztrák Gernot Trauner élvezi a bizalmat, a már említett Geertruida a jobb, Quilindschy Hartman a bal oldalon segíti őket. A középpálya rendre a Szymanski, Mats Wieffer, Kökcü hármas felségterülete, míg fent a széleken az iráni Alireza Jahanbakhsh és a marokkói Ouassama Idrissi bizonyítja rátermettségét - és szolgálja ki a házi gólkirály centert, Santiago Giménezt. A mexikói csatár nagy vétel volt, 4 millió euróért érkezett 2022 nyarán a Cruz Azultól, jelenleg 9-et ér, a bajnokságban 11, az El-ben 5 gól fűzödik a nevéhez. De a cserecsatárra sem lehet panasz, a szintén tavaly nyáron az Ajaxtól ingyen megszerzett brazil Danilo kiegészítő emberként is sokat tesz a közösbe: 8 bajnoki és 2 El-gól a mérlege. Szintén nyolc találatnál jár Kökcü és Szymanski is.

Nagyon egyben van és igazi csapatként funkcionál ez a Feyenoord, de motoszkál az emberben a kisördög, mi lesz velük a következő szezonban, mert éppen az ilyen váratlanul nagyot robbantó, nemzetközi szinten is bizonyító, de európai mércével mérve nem topklubnak számító együttesek gondosan felépített csapategységét szokták három, négy vagy öt meghatározó játékos elszipkázásával derékba törni. Nagy kérdés tehát, meddig tudják egyben tartani a keretet. Sikerük legfőbb kovácsa nyilvánvalóan Arne Slot, alighanem őt is bombázni fogják nehezen visszautasítható ajánlatokkal, szóval résen kell lennie a rotterdami vezetőségnek, ha szeretnék tartani a szintet. A holland futballt kedvelők meg csak reménykedhetnek, hogy résen is lesznek és legalább az edzőhöz ragaszkodnak majd, hogy a következő 50 évben ne csupán elvétve juthassanak fel a csúcsra.
Az e hétvégivel együtt öt forduló van hátra az idényből, ráadásul ma PSV–Ajax derbi (De Topper) lesz Eindhovenben, míg a Feyenoord az Utrechtet fogadja a De Kuip Stadionban, vagyis az eredmények számukra legkedvezőbb alakulása esetén 10 pontra is nőhet az előnyük, ami már csak matematikailag lenne behozható. Mondani sem kell, a hazai triumfálás Bajnokok Ligája főtáblát ér, így az 1970-ben BEK-győztes (Bajnokcsapatok Európa-kupája, a BL jogelődje) Feyenoord visszatérhetne az európai elitbe, ahol az elmúlt 20 évben csupán egyetlen egyszer, a legutóbbi 2017-es bajnoki címe révén járt. A BL szereplés lehetősége pedig talán a klubirányítást is megíndítja annyira, hogy ne engedjék szétszéledni a csapatot.
Kiemelt fotó: Sportskeeda