Különös pikantériája Stöger érkezésének, hogy a bécsi lila-fehérektől, az Austria Wientől teszi át a székhelyét a budapesti zöld-fehérekhez, éppen ellenkező utat jár be tehát, mint az FTC-legenda Nyilasi Tibor, akiről bemutatkozó interjújában szót is ejtett.
Bár ez a színváltás aligha jelent bármit is a gyakorlatban, a szurkolói hangulatra hatással van, még akkor is, ha volt ő már korábban zöld-fehérben is, a Rapiddal bajnokságot nyert 1996-ban, és KEK-döntőbe jutott.
Egy dolog biztos, nem lesz könnyű dolga Rebrov utódjaként, hiszen az – időközben az arab világba szerződő – ukrán tréner fantasztikus eredménysort hagyott maga mögött a IX. kerületben:
Valószínű, hogy – a liláról zöldre váltás mellett – ez az eredménysor is közrejátszik abban, hogy az osztrák egyelőre nem számít a Fradi-szurkolók kedvencének, a drukkerek néhány hete egy nem túl barátságos molinót helyeztek ki a Groupama Aréna bejáratánál. „Nem akarunk lila disznót. Stöger? Nem kell, köszi!” – állt a feliraton.
’66-ban született, 65 meccsig jutott a válogatottban
Az 1966-ban született Stöger remek labdarúgó volt, támadó középpályásként a pályafutása során végig osztrák csapatokban játszott, a nemzeti csapatban pedig 65 fellépésén 15 gólt szerzett. A legjobb korban volt, amikor 24 évesen ki kellett hagynia az 1990-es világbajnokságot (egy elhúzódó sérülés után nem volt jó formában), így a válogatottbeli csúcsa az 1998-as, franciaországi vb, ahol – már rutinos labdarúgóként – két meccsen kapott lehetőséget. Ötször játszott a mieink ellen – mindannyiszor barátságos mérkőzésen.
„Pengés, gólerős, gyors játékos volt, korának egyik legjobb osztrák futballistája” – jellemezte őt tavaly korábbi csapattársa, Zoran Barisic.
Felnőtt pályafutását a Favoritner Wienben kezdte 1985-ben, majd három év múlva az Austria Wien labdarúgója lett. Ekkor, 1988-ban 22 évesen mutatkozott be a nemzeti csapatban. Első körben hat évet töltött az Austriánál, háromszor lett bajnok, háromszor pedig kupagyőztes, ő volt a csapatkapitány. 1995-ben – egy egyéves tiroli kitérő után – igazolt a Rapidhoz, itt egyéni (a liga legjobb középpályása) és csapatszintű sikereket is elért (a már említett bajnoki cím és KEK-döntő), majd két szezon után a Linzhez szerződött, 1999-ben pedig még beugrott egy idényre az Austriához. Pályafutását 2004-ben, 38 évesen fejezte be egy alacsonyabb osztályú csapatban.
Így lépkedett előre edzőként: a „kis” Bundesliga után jött a „nagy” Bundesliga
Edzőként először az Austria kispadjára ült le 2005 májusában – beugróként a szezon végéig. Végül decemberig maradt, és átvette a sportigazgatói posztot. 2007-től három évig a First Vienna, majd a Grazer AK, illetve a Wiener Neustadt kispadja következett, az első nagy sikerét pedig a 2012-13-as szezonban érte el, ekkor már az Austria Wien vezetőedzőjeként lett bajnok.
Ezek után az 1. FC Köln jelentős összegért, 700 000 euróért vásárolta ki őt – és az első számú segítőjét, Manfred Schmidet – a bécsiek kispadjáról, és Stöger meg is hálálta a bizalmat.
Nehezen indult a következő idény, a Köln 14 meccsen mindössze három pontot szerzett, és hiába verte meg az Európa-ligában az Arsenalt, a Herthától elszenvedett vereség és a Schalke elleni iksz után december elején elküldték a klubtól. Hiába volt a szurkolók és a játékosok bizalma töretlen benne, az egyesület vezetése a frissítés mellett döntött.
Bár a közvélemény megdöbbent a döntésen, Stöger akkori németországi elismertségét jól mutatja, hogy egy héttel ezután már a Borussia Dortmund mutatta be őt a vezetőedzőjeként. Stabilizálta a gyengélkedő, nyolcadik helyen szerénykedő együttest, és végül a negyedik helyre hozta be úgy, hogy több – azóta igencsak ismert – ifjú játékosnak is bizalmat szavazott (Jadon Sancho, Manuel Akanji, Sergio Gómez). De az első felületes ránézésre sikeres „projekt” egyáltalán nem volt zökkenőmentes, Stöger nem jött ki jól a csapat sztárjaival, a reaktívabb, defenzívebb koncepciója pedig nem illett a dortmundi klub identitásához, így a szezon végén nem hosszabbítottak vele szerződést.
A következő szezonban pihent, majd 2019-ben az Austria Wien sportigazgatója lett, és végül tavaly nyáron a kispadra is leült. Sok élménye nem volt a magunk mögött hagyott szezonban, a pénzügyi gondokkal küzdő egyesület legjobbjai már a nyáron elmentek, és Stöger nem is tudott csodát tenni a fiatalokkal. A bécsi lilák a nyolcadik helyen zárták az alapszakaszt, utána viszont az alsóházi rájátszást megnyerték, és indulhatnak az Európai konferencialiga selejtezőjében.
A szezon során korábban, egy meccs után meglepetésszerűen jelentette be a távozását, és ahogy azt elmondta, több ajánlata is volt ezek után.
A kedves, de nem túl karizmatikus csapatember
Ez tehát az életútja eddig, tapasztalt edző, aki a „kicsi” és a „nagy” Bundesligában is letette a névjegyét, volt már patinás klubok edzője, dolgozott sztárjátékosokkal – kevés sikerrel –, és a nemzetközi kupaporondon is megmutatta magát, de komolyabb európai tapasztalata nincs.
Ez tehát a múlt, most viszont nézzük meg, hogy milyen ember és milyen edző Peter Stöger, mire számíthatunk tőle a Ferencváros vezetőedzőjeként.
„Az első lépés, hogy beszélek mindenkivel, aki tagja a stábomnak. Viszem magammal egyik segítőmet, Alexander Badét, akivel korábban a Kölnnél, a Dortmundnál és az Austria Wiennél is együtt dolgoztam már. De persze felveszem a kapcsolatot majd Máté Csabával, az erőnléti stábbal, a pszichológussal, a videóelemzőkkel és mindenkivel, akivel együtt, egy csapatként kell majd működnünk”
– mondta első magyarországi interjújában, a Ferencváros honlapján.
Hogy ez így is lesz, azt forrásaink megerősítették, az osztrák szakember általában minden stábtaggal és minden játékossal is személyesen beszélget a szezon kezdetekor az előttük álló feladatokról, a személyes és csapatszintű célokról, az elvárásairól.
Budapestre nem hozza magával korábbi első számú segítőjét, Manfred Schmidet, akivel 2011 óta dolgozott együtt (ő veszi át Stöger helyét az Austria kispadján), érkezik viszont vele az az említett Alexander Bade, akivel Kölnben ismerkedtek meg. Bade 2010 és 2018 között kapusedző volt a német együttesnél, majd 2019-ben Stöger hívására Bécsbe költözött, immár nem csak kapusedzőként, hanem afféle utánpótlás-koordinátorként is, aki az első keretnél számításba vett fiatalok fejlesztéséért és csapatba építéséért is felelt.
Remek vezetőnek tartják, aki igazi csapatemberként mind a stáb, mind a játékosok felé nyitott, bízik bennük, és számít a véleményükre. Érdekes lehet majd ezt megfigyelni a budapesti munkájában is, hogy ez mennyire passzol a Ferencvároshoz, hiszen elődje, Rebrov erőteljesebb vezetői eszközökkel élt, több fontos kérdésben is egyedül döntött, és amennyire tudjuk, a játékosok nagyon szerették őt, a stábban viszont nem volt meg a feltétel nélküli, teljes összhang, ami akár az alapja is lehetett a két fél – homályos mozzanatokban bővelkedő – elválásának.
„Hogy mik az erősségei edzőként? A futballszakmai tudása mellett a remek kommunikációs készségét és azt emelném ki, hogy igazi csapatember. Tudja, hogyan kell bánni a játékosokkal és odafigyel rájuk” – mondta érdeklődésünkre Johannes Brandl, a Sky Sports Austria riportere.
Az osztrák újságíró kollégákkal való beszélgetéseink után egy kedves, jókedélyű és sokoldalú, de nem túlságosan karizmatikus figura képe bontakozik ki előttünk Stöger személyében.
Támogató, barátságos hangnemben dolgozik a játékosokkal, bár amikor szükséges, tud határozott és szigorú is lenni, ha valami nem a megbeszéltek szerint alakul, akkor felemeli a hangját. „Ugyanakkor ha valami nem stimmel vagy nem jól alakulnak a dolgok, kifelé megvédi az »embereit«, a felelősséget nem hárítja, hanem magára vállalja”
– tette hozzá Moritz Ablinger, a Ballesterer magazin szerkesztője. Könnyen lehet, ez utóbbit a dortmundi időszakában tanulta meg, ahol meggyűlt a baja a sztárjátékosokkal, Mario Götzét például a nyilvánosság előtt kritizálta. Erre az epizódra cikkünkben később még bővebben kitérünk.
Nyitott az újdonságokra, jelentős hangsúlyt helyez a csapat mentális felkészítésére is. Ebben a munkában Bécsben egy tapasztalt tréner, coach (Werner Zöchling) volt a segítségére, így szinte biztos, hogy Stöger aktív munkakapcsolatban lesz a Ferencváros pszichológiai felkészítésért felelős stábjával.
Az osztrák szakember kiindulópontját, futballfilozófiáját jól szemlélteti az a néhány sor, amit Zöchling honlapjára írt ajánlásként: „a futballban általában nem a legjobb játékosok csapata, hanem az egyes játékosokból összeállított legjobb csapat nyer.”
„A csendesebb, megfontoltabb edzők közé tartozik. Higgadt, nyugodt típus, aki igen ritkán idegeskedik, kiabál a pálya mellett, nem nagyon mutatja ki az érzelmeit” – ezt pedig már Lee Wingate, az angol nyelvű The Other Bundesliga podcastfolyam munkatársa írta róla, hozzátéve, Stöger előző szezonja igen hektikus volt az Austriánál, és nehezen is élte meg ezt a helyzetet.
Ahogy mondják róla, maximálisan képes alkalmazkodni ahhoz a szituációhoz, amibe kerül: ha tapasztalt játékosokkal kell végigvinni egy szezont, azt csinálja, ha be kell építeni néhány fiatalt, akkor sem riad meg, több klubjánál is „épített fel” ifjú futballistákat. A higgadtsága tehát nem párosul bátortalansággal.
Ez az alkalmazkodóképesség taktikai fronton is jellemző rá. Hogy ez pontosan mit jelent, azt néhány bekezdéssel később, cikkünk második felében fejtjük ki bővebben.
(X) MAGYAR-PORTUGÁL: 20-AS ODDS: Kattints ide és fogadj 20.00-s oddson magyar győzelemre, döntetlenre, vagy portugál sikerre!
Edzői példaképe nincs, és az is biztos, Stöger nem egy taktikai guru – ezt ő maga mondta el egy 2014-es interjúban. Ezt a szerepet Schmid töltötte be mellette, így kérdéses, hogy ebben a tekintetben mennyire marad magára a Fradinál. Az analitikát fontos tényezőnek tartja, használja, illetve munkamódszerének fontos eleme a hibajavítás: szereti a játékosoknak videóelemzés keretein belül megmutatni, hogy a kritikus meccs-szituációkat hogyan oldhatták volna meg jobban, hatékonyabban.
Ezzel elvileg nem lesz gondja, hiszen – amint a Kronen Zeitungnak adott 2019-es interjújában említi – a német mellett jól beszél angolul. Ausztriában és Németországban jó kapcsolatot ápolt a média munkatársaival, őszinte és humoros embernek tartják, akitől az önkritika sem áll távol.
Az ulloi129.hu szurkolói portál két sokat emlegetett viccet idéz a Ferencváros új vezetőedzőjéről rajzolt portréjában.
„Az egyik: egy lesgól után a sajtótájékoztatón azt mondta, »oda akartam adni a szemüvegemet a partjelzőnek, de azt sem látta«. A másik: amikor egy kisgyerek alá akarta íratni vele a csapatképet, de nem találta Stögert, ő ennyit mondott: »az edző mindig a szélén van, hogy ha kirúgják, le lehessen vágni a képről«.”
Ami a magánéletét illeti, Stöger 23 éve él együtt kedvesével, a nála kilenc évvel fiatalabb színész-műsorvezetővel, Ulrike Krieglerrel. Szabadidejében sportot néz és zenét hallgat, az osztrákokra oly jellemző magashegyi túrázás például nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé.
Stöger játékfelfogása eddigi állomáshelyein
Említettük, hogy Stöger személyében olyan edzőről beszélhetünk, aki a taktikáját elsősorban aktuális csapatához és a rendelkezésre álló kerethez igazítja. Tehát nem egy nagy taktikai innovátor, aki mindig valami új dolgon töri a fején. Ő arra törekszik, hogy a lehető legjobb posztot megtalálja a játékosainak, és ehhez igazítja az egész felállást is.
Első jelentősebb megméretésére 2012-ben került sor, amikor az Austria Wien benne látta azt az embert, akivel a csapat képes lehet a bajnoki címért harcolni. A szurkolók eleinte szkeptikusan fogadták, miután az előző szezonban a Wiener Neustadttal leginkább a kiesés elkerülése ellen harcolt.
A violák az előző idényben egy nagyon rosszul sikerült tavaszi szezon után lecsúsztak a nemzetközi kupaindulást érő helyekről, így a 2012-13-s szezonban teljes erőbedobással a hazai porondra koncentrálhattak.
Stöger és fő segítjője, Manfred Schmid remek munkát végeztek. Amíg Stöger a játékosok fejlesztésére és az alapkoncepció kidolgozására koncentrált, Schmid az ellenfelek feltérképezésében jeleskedett.
Egészen offenzív stílust játszott az Austria ebben a szezonban, amit a játékosállomány teljes mértékben lehetővé tett. Hátul a kapitány, Manuel Ortlechner (manapság az osztrák Sky Sports televízió szakértője) és Kaja Rogulj személyében két labdaügyes védővel sikerült megteremteni egy kombinatív játék alapjait. A magas letámadástól sem rettentek meg és még a Salzburg híres presszingjét is sikerült átjátszaniuk.
A támadóharmadban a két nyolcas, a két szélső és az egy szem csatár, Philipp Hosiner sok elmozgással kergette őrületbe az ellenfeleket. A többnyire ekkor a védekezésben még emberfogásra építő osztrák ellenfelekkel szemben ez hatékonynak bizonyult. Hosiner pedig élete szezonját produkálta, hiszen 32 találattal fölényesen lett gólkirály. A legtöbb játékos szinteket lépett előre Stögerrel, hiszen a tréner megtalálta nekik az ideális pozíciót és megtalálta velük a közös hangot.
Manuel Ortlechner erről így nyilatkozott. „Mindig megkérdeznek arról, hogy miért ilyen sikeres Peter Stöger. Nem ő találta fel újra a futballt, ez biztos, a játékosokat viszont egyszerűen jól kezeli. Megérti az embereket, és szívesen áll a játékosok rendelkezésére.”
A bécsiek így készülhettek a Bajnokok Ligája-selejtezőkre, ahol a Dinamo Zagreben túljutva végül fel is jutottak a főtáblára. Azonban mindezt már nem Stögerrel tették, a tréner időközben elfogadta az ekkor a Bundesliga II-ben szerénykedő, az élvonalba visszaigyekvő 1. FC Köln ajánlatát.
A játékstílust itt is a csapathoz igazította, ami ezúttal egy jóval defenzívebb hozzáállást eredményezett.
Az élvonalban sem változtatott sokat az alapelképzelésen, ami arra volt elég, hogy a középmezőnyben tudta magát stabilizálni a csapat. Ekkor, 2015 nyarán sikerült a klubhoz csábítani a francia Anthony Modeste-et, aki telitalálatnak bizonyult, mert az ő lendületes megindulásai nagyon jól beleillettek Stöger kontrákra építő koncepciójába.
A 2016-17-es szezonban elért ötödik helyet is nagyrészt neki köszönhették, hiszen a csapat 51 találatának majdnem a felét, 25-öt vállalta magára. Ezen felül az osztrák tréner az évek folyamán taktikailag is sokszínűbbé tette csapatát, hiszen az ellenféltől függően ebben a szezonban már gyakran váltogatta a három- és négyvédős felállást.

A következő, 2017-18-as szezon az Európa-liga-szerepléssel együtt igen szépnek ígérkezett, azonban végül rémálom lett belőle. Modeste távozott, a helyére igazolt Jhon Córdoba pedig kudarcot vallott. Stöger és Jörg Schmadtke sportigazgató összeveszett az igazolásokon, a rossz hangulat pedig a csapatra is rányomta a bélyegét.
Stöger így is a klub történetének leghosszabb ideig regnáló edzőjévé vált, és nem is sokáig maradt munka nélkül. Alig egy hét múlva – az egész német közvélemény nagy megrökönyödésére – Dortmundban vállalt munkát, ahol Peter Bosz dicstelen távozása után kellett stabilizálnia a sárga-feketéket.
Ennek megfelelően itt is a Kölnben használt reaktívabb, konzervatívabb felfogást alkalmazta, amivel a minimum célt, tehát a negyedik hely elérését teljesítette is, azonban ez teljesen testidegen volt a Dortmund identitásával, és nem is folytatta a munkát a BVB-vel.
A sztárokkal sem jött ki igazán jól. Nehéz feladatot okozott számára a gaboni támadó, Pierre-Emerick Aubameyang motiválása, Mario Götzével pedig végig fagyos volt a viszonya. Őt például a Salzburg elleni El-nyolcaddöntő visszavágóján már a szünetben lehozta, mivel nem volt megelégedve a teljesítményével, ezzel példát is statuálva.
„Ebben a szituációban nem volt helyes egy embert kipécézni, és azt mondani, hogy személyesen ő a sikertelenség okozója. Nem gondoltam volna, hogy az edzőm ilyen keményen kritizál majd a nyilvánosság előtt” – mondta az esetről a németek 2014-ben világbajnok támadója.
E kemény szezon után egy évet pihent, majd 2019 nyarán sportigazgatóként visszatért kedvenc együtteséhez, az Austria Wienhez. Az anyagi gondok már ekkor éreztették hatásukat, és miután Christian Ilzer vezetőedző a biztató tavaszi szezon ellenére igent mondott a Sturm Graz ajánlatára, tavaly nyáron Stöger vette át a vezetőedzői teendőket is.
A kezei meg voltak kötve, hiszen az Austria senkit sem tudott igazolni, csupán a bajnokcsapat balhátvédje, Markus Suttner érkezett ingyen. Stöger defenzívebb felfogása nem hozott túl sok eredményt, a túlságosan a szélekre fókuszáló támadójátékban nem volt elég átütőerő. A csapat az alsó házban sínylődött, viszont télen visszatért ahhoz a koncepcióhoz, ami 2013-ban bajnoki címet eredményezett.
A tavaszi szezon jóval stabilabbra is sikerült, és az alsóházi rájátszásból – a TSV Hartberget és a Wolfsberger AC-t magabiztosan megverve – győztesként kerültek ki a violák.
A háttérben eközben a klub a fennmaradásért folytatott élet-halál harcot, ennek fényében pedig igazán megsüvegelendő a szezon ilyen jellegű végkifejlete. Stöger viszont látva a klub bizonytalan jövőjét áprilisban bejelentette távozását, onnan pedig már minden részletet ismerünk.
Az osztrák szakember a szombati bejelentés után a hét elején meg is érkezett Budapestre, és elkezdte a felkészülést a Ferencvárossal.
Kiemelt fotó: NSO.hu/Szabó Miklós
Cikk szerzői: Lázók Gergely, Sz. Nagy Tamás