Hiába cseréltek edzőt Zalaegerszegen, a játékukon a változás nem látszik
Természetesen két mérkőzést követően egyetlen vezetőedzőt sem szabad kritikával illetni csapatának játéka miatt, de öt fordulóval a bajnokság vége előtt egy kiesés elől menekülő csapat látszólag pánikszerűen kinevezett trénerétől feltehetően gyors és azonnali változásokat remél a klub menedzsmentje. Ehhez képest Boér Gábor a Ricardo Moniz által megkezdett úton lépked tovább. A ZTE továbbra is magasan próbál labdát szerezni, nagyban épít technikás játékosai kreatív megoldásaira, és direkten szervezi előrejátékát.
Moniz menesztése nagy port kavart a hazai futballéletben. Pro és kontra jelentek meg különböző érvelések, de egy dolgot nehéz lenne elvitatni. Méghozzá azt, hogy Moniz nem honosította meg Zalaegerszegen a pozíciós játékot. Ezen pedig egyelőre Boér sem változtatott. Éppen emiatt a zalai egyesület rendkívüli módon megszenvedett az egész kupasorozatban első osztályú labda elleni játékot mutató Budafok ellen.

A fenti ábrán jól látható, hogy a ZTE hat játékosával alkalmas lenne a játék kontrollálására. A középpályáról Bojan Sankovic visszalépett, hogy segítse az építkezést, a másik hatos, Szendrei Norbert is egy felpasszal megjátszható. Számos opciója van Kálnoki Kis Dávidnak mégis hosszú indításra vállalkozik. Nem először és nem is utoljára fordult elő hasonló momentum.

Eduvie Ikoba, a zalaegerszegiek hosszú labdáinak legfőbb célpontja a félidőben elhagyta a játékteret, de a csapat direkt, ívelésekre alapozó játéka továbbra is megmaradt. A Budafok továbbra sem támadott le, közepes blokkban, a centrális zónákat dominálva védekezett. A ZTE-nek lehetősége volt a labdát birtokolni és rövid passzokkal előre juttatni a játékszert, de Mocsi Attila ezúttal sem ezt a megoldást választotta. A Zalaegerszeg által felrugdosott labdák semmiféle veszélyt nem jelentettek a Budafok kapujára. A BMTE magas és fizikális hátvédjei rendszeresen megnyerték párharcaikat, ezáltal a kék-fehér alakulat nem tudott az ellenfél támadóharmadában akciókat vezetni, helyzeteket kialakítani, így lényegében nem leselkedett veszély Gundel-Takács Bence kapujára.
Mátyus remekül szervezett védelme dominálta a mérkőzést
Bár a Budafoknál jóval kevesebbet volt a labda, mégis az ő akaratuk érvényesült. A Mátyus János által kidolgozott védekezés határozta meg alapvetően a találkozó menetét. A BMTE a rendes játékidő jelentős hányadában közepes blokkban védekezett 5-4-1-es vagy 5-2-3-as szisztémában. Ennek az alakzatnak a leglényegesebb eleme, hogy a pálya középső részén létszámfölényes szituációkat lehet kialakítani. Ráadásul a Budafok két szélső támadója rendszerint szűken helyezkedett, ezzel is próbálták ellenfelüket az oldalvonal irányába kényszeríteni, ahol könnyebben lehet labdát szerezni. Ha pedig középen próbált meg előre jutni a kék-fehér csapat, akkor a Budafok védekező középpályásai léptek fel nyomást gyakorolni.

A fővárosi csapat már az előző két körben is rendkívül fegyelmezetten és jól szervezetten védekezett. A defenzív taktikája egyik alappillére, hogy nem mélyen próbált meg védekezni, a saját kapujához közel, ahol jóval nagyobb nyomás nehezedett volna rá (több lövés, szöglet, közelebbi szabadrúgások), hanem jószerivel a felezővonalat sem engedte az ellenfeleknek átlépni. A magas labdákat pedig mind a Kisvárda, mind a Vasas ellen jó hatékonysággal védekezték le.
Megéri bízni a fiatalokban!
A BMTE és a ZTE csapatában nyolc-nyolc U21-es korosztályú játékos lépett a Puskás Aréna gyepére. Előbbinél 25,1; utóbbinál 24,7 év volt a kezdő tizenegy átlagéletkora. Annak ellenére, hogy sokáig nem a fiatal magyar támadókról szólt a mérkőzés, mégiscsak közülük egy, a 19 éves Németh Dániel lett a döntő hőse. De nem szabad elfeledkezni Szalay Szabolcsról sem, aki bődületesen nagy szabadrúgásgóllal zárta le véglegesen a találkozót. A túloldalon a 22 esztendős Beke Péternek pedig sajnálatos módon pont a kupadöntő volt az első találkozója a kiírásban, amikor nem tudta megrezegtetni az ellenfél hálóját. Így is öt találkozón hat alkalommal volt eredményes, emellé pedig a bajnokságban is szerzett 15 találatot.
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd