(X) Fogadj a Ferencváros BL-meccseire, és nyerj 3500 forintos ingyenes fogadást!
A 77 esztendős Eagleton munkássága és kutatói, tanári karrierje igazán lenyűgöző. Tanított többek között Oxfordban, a Manchesteri Egyetemen, az Egyesült Államokban a Cornellen, a Duke-on, a Yale-en, illetve a dublini Trinity College-ben. Ő maga az angliai Cambridge-ben, az ottani Trinity College-ben tanult. Érdekes figura, ír katolikus neveltetését össze tudta egyeztetni marxista filozófiájával. Összefoglalva fent említett írása lényegét, Eagleton azt állítja, hogy a futball a nép új ópiuma, és főleg arra jó, hogy elterelje az alsóbb néposztályok figyelmét a közéletről, és lekösse érdeklődését, míg az éppen aktuális politikai botrányok elcsitulnak – ennek legkiemelkedőbb eszköze pedig éppen a világbajnokság.
A posztmodern társadalom szélsőséges individualizmusával megfosztja az egyént a közösség élményének valódi átélésétől, ezt helyettesíti a stadionokban a tömeg mámorával. Itt idézhetőek Aldous Huxley (1894-1963) angol író és filozófus vonatkozó sorai a Visszatérés a szép új világhoz című, 1958-ban megjelent könyvéből:
Az ember kétféleképpen kerülhet közvetlen kapcsolatba a társadalommal: valamilyen családi, szakmai vagy vallási csoport tagjaként, vagy mint egy tömeg alkotóeleme. Egy csoport képes arra, hogy olyan erkölcsösen és intelligensen viselkedjék, ahogy a csoportot alkotó egyének, a tömeg azonban kaotikus, nincs saját célja, és bármire képes, kivéve az intelligens cselekvést és a józan gondolkodást. Tömegbe verődve az emberek elveszítik gondolkodóképességüket, és az erkölcsi választás képességét. Befolyásolhatóságuk addig a pontig fokozódik, ahol már megszűnik az önálló véleményalkotás és akarat. Könnyen fel lehet korbácsolni érzelmeiket, elveszítik minden egyéni és kollektív felelősségérzetüket, hirtelen düh-, lelkesedés- és pánikrohamoknak vannak kitéve. Egyszóval, a tömeg résztvevőjeként az ember úgy viselkedik, mintha egy nagy adag kábítószert szedett volna be.
Visszatérve Eagletonra, azt állítja, az alacsony iskolázottságúak, akik nem léphetnek be a magas művészetek kapuján, a szépséget, az esztétikai örömöt a látványsportokon, különösen a futballon keresztül élhetik át.
A labdarúgás azért válik egyeduralkodóvá még a látványsportokon belül is, mert egyszerre, egy időben képes felmutatni az egyéni tehetséget, és az önzetlen csapatmunkát. Nincs sport, melyben tökéletesebben érvényesülne az együttműködés, és a versengés egyensúlya. A bajtársiasság, és ugyanakkor a rivalizálás ilyetén megjelenése a legősibb ösztöneinkre hat.
A futballisták a stadionokban – azaz templomokban, szentélyekben – mint hősök, azaz szentek jelennek meg, ugyanakkor nagyon közel érezzük magunkat hozzájuk, könnyen a helyükbe képzelhetjük magunkat. Eközben a vezetőedzők, a mesterek mint (fél)istenek jelennek meg a pálya szélén, gondoljunk csak José Mourinhóra, aki ,,The Special One”-nak, azaz Kiválasztottnak nevezi magát. A futball tehát az egyház szerepét veszi át.
Mindeközben azzal, hogy a világ minden táján szinte minden nap, szünet nélkül elérhető (ha nem helyben, akkor a televízió segítségével), a posztmodern időnélküliséget is kiszolgálja: minden nap új mérkőzés, mindig csakis a jelen számít, a jövő ködös – gondoljunk csak a félévente klubot, várost, országot váltó futballistákra és edzőkre, akik egészen az utolsó pillanatig tagadják a felmerülő pletykákat, tehát lényegében folyvást hazudoznak –, a múlt, azaz a tegnapi meccs pedig csak az elvetemült statisztikusokat izgatja.
A futball a tökéletes cirkusz, egyaránt átélhető nézői számára a szépség, a dráma, a tragédia, a feszültségteljes várakozás, a gyász, az örömünnep. Meghatározza, milyen ruhadarabokat (mezeket, sálakat) viseljenek a szurkolók, milyen dalokat (azaz zsoltárokat, imákat) énekeljenek, és megoldja a kapitalizmus egy nagy dilemmáját: mit csináljon, mivel köthető le a melós, amikor épp nem dolgozik?
Persze, akadnak rések a pajzson: amikor a jellemzően külföldi nagytőke felvásárolja a szeretett klubokat (lásd: Manchester, Párizs, London stb.), támad némi zúgolódás, ami azonban hamarosan elcsitul, hosszútávú következmény nélkül marad.
Eagleton a fentieket figyelembe véve a futball eltörlését szorgalmazza.
A szerző a filozófus egyik könyvével (Brüsszel, 2018)Az eredeti cikk: https://www.theguardian.com/commentisfree/2010/jun/15/football-socialism-crack-cocaine-people
A fejléckép forrása: Terry Eagleton portréja – forrás: https://hosseinnazari.com/terry-eagleton-books/