A vb-felfedezett Cody Gakpo az őt legjobban ismerő magyar szemével – interjú Kun Bertalannal

A vb-felfedezett Cody Gakpo az őt legjobban ismerő magyar szemével – interjú Kun Bertalannal

2022. dec. 8.

Kun Bertalan az U12-től kezdve nyolc éven át futballozott együtt a holland válogatott egyik vb-sztárjával, Cody Gakpóval. Ő mesél a pályán önző, civilben annál előzékenyebb csatárról, aki bizony elszontyolodott, ha nem kapott meghívót az utánpótlás-válogatottakba. Mert nem mindig számított első számú csillagnak.


– Cody Gakpóval egy évfolyam vagytok, 12 éves korodban lettél a csapattársa, amikor a családoddal Veszprémből Hollandiába költöztetek. Az érdekelne leginkább, hogy már akkor, az első edzések egyikén teljesen világossá vált számodra, Gakpo különleges tehetség?

A korosztály kétségkívül meghatározó játékosa volt. Azt hiszem, már U8-asként is a PSV-ben futballozott, szóval végigjárta az akadémiai rendszert, volt is tekintélye az öltözőben. Emlékszem, amikor az első nap beléptem oda, az ajtó mellett ülve fogadott. Rengeteg gólt rúgott már az utánpótlásban is, először a kilences poszton játszva, aztán egyre inkább a szélről futballozva.


– A góljain túl hogyan képzeljük el a 12 éves Gakpót?

Eléggé öntörvényűen játszott: leszegte a fejét, elindult, és végigvitte a labdát a pályán. Hiába hajtogatták az edzők és a csapattársak, hogy mást is illene bevonni a játékba, nem érdekelte, nem nagyon passzolt. De ebből alakult ki az erénye, hogy érvényesülni akar a pályán, ami fontos képesség. Akkoriban ez még csak önzésnek tűnt.


– De elfogadták tőle, mert annyira jó volt?

Ha valaki megnyeri neked a meccseket, kevésbé számít, akar-e passzolni.


– Minden évben egyenletesen fejlődött, vagy emlékszel olyan szezonra, amikor egyszer csak látványosan javult a játéka?

Talán az U13-ban kimagaslóan jól szerepelt, de neki is akadtak periódusai, amikor beleszürkült a mezőnybe. Úgy emlékszem, az U19-ben súlyos bokasérülés kínozta, akkor sokat kihagyott, de nagyon erősen tért belőle vissza, és attól fogva nem volt megállás, egyenesen tört felfelé. De az 1999-es annyira erős korosztálynak számított Hollandiában, hogy nem is nagyon hívták meg az utánpótlás-válogatottakba, az U21-ig legalábbis ritkán. Emlékszem, mindig csalódottan üt az öltözőben, amikor elmaradt a meghívó, de rengeteg jó futballistával kellett versenyeznie.


auto_altCody Gakpo (az alsó sorban középen) hatéves kora óta a PSV játékosa (Forrás: lifeblogger.com)



– Barátodnak is nevezhetted amúgy, vagy csak egy csapattárs volt a sok közül? 

Nyugodtan tekinthetem egykori barátomnak, ma is ráírunk olykor egymásra, ha napi szinten nem is beszélünk, a kapcsolat megmaradt. Miután kevesen laktak a csapatból Eindhovenben, talán Cody volt az egyetlen a külföldiek mellett, sokat jártunk össze. Ismertem a családját is, togói az apukája, holland az anyukája, aki egyébként tanárnő. Ha a szüleim nem tudtak elkísérni egy U13-as tornára, ők mindenben segítettek. Nagyon jó srác volt mindig. Most, hogy ennyire felkapta a média sem felejtette el a régi játszótársakat. Az lehet, hogy a futballja alapján önzőnek gondolták, pedig nem volt az, rendkívül barátságos ember, akkor is, ha a véleményét köntörfalazás nélkül mindig, mindenkinek elmondta.


– Ha már az említett konkurencia. Egy korábbi beszélgetésünkben megjegyezted, Eindhovenbe kerülve elképesztő versenyhelyzetre leltél. Ha edzésen történetesen rúgtál három gólt, más négyet. Az a „más” jellemzően Gakpo volt?

Az egyik. De valóban kiváló versenyző alkat, ha érkezett próbajátékra egy új futballista, ő rátett még egy lapáttal. De mi ketten is rendre húztuk egymást felfelé. A kaput mindig is nagyon érezte, ugye kilencesként indult, de ahogy változott a fizikuma, egyre inkább a szélen kezdett el játszani. Előfordult olyan is, hogy a középpályán szerepelt. Arra mondjuk nem számítottam, hogy azt is el tudja játszani, amit most a holland válogatottban kell neki, a két csatár egyikeként, mert a PSV-ben a szélről indul, de elég pazarul megoldja ezt a feladatot is…


auto_altKun Bertalan (5-ös számmal) és Cody Gakpo (szemben a kamerával) egészen gyerekkoruktól kezdve csapattársak voltak (Fotó: Getty Images)



– Azt mondod, az egyike volt azoknak, akik különlegesnek számítottak. Ezek szerint nem feltétlenül ö volt az eindhoveni utánpótlás ékköve?

Utólag már mindenki így gondol rá, de szerintem nem ő volt a korosztály legnagyobb tehetsége, bár a legjobb öt vagy három közé tartozott. Mindenki tudta jól, micsoda képességek rejlenek benne, nem mindig számított azonban a number one-nak. Volt például egy Joel Piroe nevű csapattársunk, aki ma az angol másodosztályban szereplő Swansea City futballistája. Joel az U16-ban igazolt hozzánk Rotterdamból, ő például több gólt szerzett, mint Cody. Ott volt aztán Gianluca Scamacca, az olaszt aligha kell bemutatni, vagy a bal oldali belső védő Armando Obispo, aki ma az első csapat tagja. Számos különleges tehetség pallérozódott Eindhovenben, és ez csak egy korosztály…


– De hogyan bántak velük? Mármint Gakpóval, illetve a többi csodagyerekkel? Szigorúbban, hogy véletlenül se szálljanak el maguktól, vagy inkább, mint a hímestojással. Vagy ugyanúgy, mint bárki mással?

Helyzettől függött. Sokszor keményebben fogták őket, de akadtak szituációk, amikor elnézőbbnek bizonyultak velük szemben.


– A PSV-ben több egykori nagy sztár dolgozik az utánpótláscsapatoknál, edzett titeket Mark van Bommel, Ruud van Nistelrooy pedig egyéni foglalkozásokat tartott. Utóbbi munkáját egy interjúban ki is emelte Gakpo. Ennyire sokat foglalkozott vele?

Elég sokat. Ez volt persze a dolga.


– Mit bírsz leginkább a mai Gakpo játékában?

Hogy nagyon tudatosan keresi az egy az egy elleni szituációkat, a lövés lehetőségét, s már csak a gyorsasága miatt is meg tudja verni a védőjét. Minden akciót igyekszik lövéssel lezárni. A számai pedig egyre kimagaslóbbak.


auto_altKun Bertalan és Cody Gakpo a 2018/2019-es szezonban a holland másodosztályban szereplő Jong PSV-ben is együtt játszottak (Fotó: Getty Images)




– Ami viszont a válogatott vb-teljesítményét illeti, megoszlanak a vélemények Hollandiában. Van, aki bátrabb, proaktívabb, támadóbb szellemű futballt várna a Louis van Gaal csapatától. Mi a te véleményed?

Annak ellenére, hogy a csoportból első helyen lépett tovább Hollandia, valóban nem mindenki volt elégedett a játékkal, még az Egyesült Államok kiejtése után sem. És bizony én is beszélgettem korábbi csapattársaimmal, akik kivoltak a válogatott futballjára, szerintük nem játszanak elég jól, nem értik, Van Gaal miért a három belsővédős játékrendszert alkalmazza, de hát ebből is látszik, a hollandok DNS-be bele van kódolva a 4–3–3. Hiába próbálom emlékeztetni őket arra, ott vannak a legjobb nyolc között, nekik erős futballnemzetként nem elég csak az eredmény, a jó játék ugyancsak fontos. Szóval én magam nem vagyok annyira kritikus a hollandok produkcióját illetően, sőt, nagyon is tetszik a futballjuk. És ha nem is mindig van meg az a labdabirtoklási fölény, amit Hollandiától megszoktunk, a futballisták egyénileg továbbra is nagyon jók, élvezem a játékukat.


– Kiét a leginkább?

Codyét egyértelműen, Frenkie de Jong is kitesz magért, ahogy kedvelem Steven Bergwijn futballját is. 


– Miben kellene javulniuk ahhoz, hogy a vb-győzelemre is nyíljon esélyük?

Nehéz erre felelni, én a világbajnokság előtt is esélyesként gondoltam rájuk. A helyükben nem változtatnék semmin, akkor sem, ha most következnek csak az igazán erős ellenfelek.


– Elsőre, és lehet, utolsóként, mindjárt Argentína…

Tippelni nehéz, én persze a hollandoknak szurkolok. Kemény meccs lesz, de láthattuk, hogy Argentínát is zavarba lehet hozni. Szerintem Hollandia jó eséllyel megy bele a párharcba, és tovább is tud jutni. 


– Nem csak az a nagy kérdés persze, hogyan végez a vébén Hollandia, hanem hogy miképpen alakul felfedezettje sorsa. Ha te lennél Gakpo, hogyan döntenél? Topklubban folytatnád? Vagy topbajnokságban, de nem feltétlenül a legerősebb együttesében? 

Ez az ő karrierje, neki kell dönteni, de csak a játék kedvéért, a helyében én meglehet, topcsapatot választanék. Kimagaslóan jó szezont fut, a világbajnokságon is remekel, a gólok mellett a mezőnymunkában is kiváló, el tudom képzelni egy topklubban. A nyáron vitte volna a Leeds United, úgy döntött, marad. De nagy vágya szintet lépni, és nyugodtan ugorhat egy nagyobbat is. Az ára biztosan felment, olyan csapatok jöhetnek csak szóba, akik ki tudják azt fizetni. Erik ten Hag miatt a Manchester United is jó lehet. Azt amúgy sem bánnám, mert gyerekként nagy United-szurkoló voltam.


– Még egy fontos kérdés maradt: hogyan alakul a te sorsod? Legutóbb a szerb élvonalban szerepeltél, de nem maradtál az első osztálytól búcsúzó újvidéki Proleterben.

Csapat nélkül tréningeztem az elmúlt félévben, egyéni edzésterv alapján, illetve az egykori veszprémi edzőm segítségével. Azt remélem, egy magyar másodosztályú klubban kapok esélyt, mert nagyon motivált vagyok, extra bizonyítási vágy dolgozik bennem, már csak amiatt is, mert sok helyütt leírtak. Meg akarom mutatni, hogy kár volt.


Kiemelt fotó: Getty Images

Szerző

Galambos  Dániel

Galambos Dániel

Galambos Dániel

Az angol futball megszállottja, a Büntető.com angol fociért és interjúkért felelős szerzője, a Képes Sport korábbi szerkesztője, valamint a Spíler TV korábbi szakértője.