„Ahogy elszabadultak a játékosbérek az NB I-ben, úgy kerültünk egyre hátrébb a képzeletbeli fizetési rangsorban” – interjú Berta Csabával
Az Újpest FC ügyvezetőjével, Berta Csabával készült interjúnkból az derül ki, hogy a lila-fehérek belga tulajdonosa nem akarja tartani a földtől elrugaszkodott játékosfizetési versenyt, a bérsapka miatt viszont más polcról válogathat a piacon. Ez az oka, hogy Budu Zivzivadzéval is nagyon nehéz lesz megegyeznie a klubnak, ha erre egyáltalán lehetősége nyílik. Az ügyvezető arról beszélt, hogy az Újpest évi hárommillió euróból gazdálkodhat, és a költségvetést tekintve a bajnokság utolsó két csapata, a Honvéd és a Vasas is előttük jár. Szóba került a Duchatelet-féle klubmodell, a játékosmegfigyelés, az akadémia és az energiaválság is.
-Mi volt a vezetőség célkitűzése erre a szezonra?
– Nálunk minden évben a nemzetközi kupaindulás elérése a cél, ezt el lehet érni a kupában, bajnoki helyezéssel is. 12 csapat közül négy eléri ezt a célt, közéjük kell bekerülnünk. Azt viszont látni kell, hogy ez ma rettentő nehéz, mert egy csapat, a Ferencváros nagyon kiemelkedik a mezőnyből, két-három klub szintén hatalmas büdzsével gazdálkodhat, a többiek pedig egymást aprítják mögöttük, küzdenek a kiesés elkerüléséért, a minél jobb helyezésért.
– Az Újpest négy-négy győzelemmel és döntetlennel, nyolc vereséggel a tizedik helyen áll. Hogyan értékeli az őszt?
– Nagyon hektikus volt.
– Az első hat meccsen nem tudott nyerni a csapat.
– Tavaly még rosszabbul kezdtünk, a 11. fordulóban nyertünk először. Hasonlóan rajtoltunk most is, de más okból. Minden onnan ered, hogy elmaradt a várt tulajdonosváltás, amire maga a tulajdonos és a szurkolók is számítottak. Ez beárnyékolta az átigazolási politikát is. Mivel minden készen állt a váltásra, Roderick Duchatelet-nek etikai és jogi alapja sem volt ahhoz, hogy elkezdjen új játékosokat igazolni, és lelkileg is felkészült rá, hogy megválik a klubtól. Ez elmaradt, így rengeteg időt veszítettünk, hiszen sok lejáró szerződésű labdarúgó, illetve kölcsönjátékos időközben már elhagyott minket. Július közepére sok NB I-es csapat már kész kerettel indult edzőtáborba, mi pedig azokkal mentünk, akik itt maradtak. Ezután tudtunk csak elkezdeni igazolni. Az érkezők többsége nagyon fiatal, érthetően nem volt köztük olyan tapasztalt futballista, aki rögtön be tudta volna lökni a hajót. Pozitív, hogy ilyen sok a fiatal, ígéretes játékos, de sok helyen hiányosak vagyunk, például csatárposzton, ezt télen meg kell oldanunk.
– Az igazolási politikát Újpesten gúzsba köti a klubmodell. A Duchatelet-modell lényege korábban az volt, hogy a saját tulajdonban lévő csapatok, a Charlton Athletic, a Standard Liege és az Alcorcón között köröztették a játékosokat, és akinek volt egy vagy két jó szezonja, vagy akár egy fél szezonja, gyorsan értékesítették. Mára Újpesten ez úgy változott, hogy túlnyomórészt külföldi légiósokat hoznak ingyen, gyengébb bajnokságokból. Ennek a szigorúan kordában tartott költségvetés a legfőbb oka?
– Igen. Szigorúan meghatározott igazolási sapkánk van, egy bizonyos összegnél nem költhetünk többet például a fizetésekre. Ahogy elszabadultak a játékosbérek az NB I-ben, úgy kerültünk mi egyre hátrébb a képzeletbeli fizetési rangsorban. Évről évre nehezebb volt jó játékosokat hozzánk csábítani, de így is lehet találni csiszolatlan, vagy elfelejtett gyémántokat! A legjobb példa erre Yohan Croizet, akit a belga bajnokság utolsó helyén szereplő együttes második csapatából hoztunk el, az eredményei pedig önmagukért beszélnek.
Enisz Bardhi (elöl) Újpestről került a LaLigába (Forrás: Réti Zsolt)– Ez üzleti értelemben racionális gondolkodás, de a tulajdonos pontosan látta, hogy így nem lehet tartani a versenyképességet, és folyamatosan gyengül a csapat. Ennek dacára sem fordult meg a fejében, hogy változtatni kellene a rendszeren? Elzárkózik ettől?
– Attól teljesen elzárkózik, hogy tartsa a szintet a bajnokság első feléhez tartozókkal.
– Attól már régóta messze van a klub. Az Újpest mögött álló, kiesőjelölt Vasas és a Honvéd a bolgár, a ciprusi, a szerb, az albán, az izraeli vagy épp a spanyol első osztályból igazolt, míg az Újpest idén például a török másodosztályból, a német negyedosztályból, a belga másodosztályból vagy az NB II-ből. Hol itt a versenyképesség?
– Azt nem mondanám, hogy régóta messze vagyunk a bajnokság élcsapataitól, sikerességben semmiképpen. Mióta ő a tulajdonos, az Újpest nyert három Magyar Kupát, szerepelt a nemzetközi porondon és bronzérmes is volt. Azonban Duchatelet nem szeretne versenyre kelni olyan körülmények között, ahol az Újpestnek nincsenek olyan bőkezű anyagi forrásai, mint jó pár ellenfélnek. Ez egy olyan verseny, amibe beszállhatsz, de veszíteni fogsz. Nekünk arra alapul a modellünk, hogy a hozzánk érkező játékos megmutathatja magát az NB I-ben, és a tulajdonosi kapcsolati háló révén jó esélye van, hogy innen erősebb bajnokságba távozhat, és magasabb bért kérhet.
– Ez világos, de ha marad ez a trend, középtávon az Újpest nem fog tudni olyan játékosokat igazolni, akikkel az első osztályban lehet maradni. A tulajdonos akkor sem tágít a stratégiájától, ha kiesik az Újpest?
– Nézze, az NB I-ben jelenleg az első helyre egyetlen csapatnak, az FTC-nek van valódi esélye, hatalmas pénzügyi fölényben van mindenkihez képest, a bajnokságot csak elbukni tudja. Az Újpestnél papíron nagyjából hétszer, nyolcszor nagyobb költségvetéssel gazdálkodik, de a valóságban ennél is jóval nagyobb a különbség.
– És mondjuk a Pakshoz vagy a Mezőkövesdhez képest is sokszoros a különbség?
– Az biztos, hogy mi például Paksról biztosan nem tudunk játékost igazolni.
– Az újpesti bérsapkához képest magas fizetése miatt?
– Igen. A Honvédot vagy a Vasast is csak a tabellán előzzük meg, az anyagi forrásokat tekintve előttünk vannak.
– Néhány éve az akkor másodosztályú Vasas magasabb bérért csábított el több Újpest-játékost, akik válogatott kerettagok voltak.
– És a Vasas akkor az NB II-ben játszott, míg most az első osztályban. Nagy büdzséből gazdálkodhatnak, a Vasas a belgrádi Partizantól haza tudta hozni például Holender Filipet.
– Nincs hivatalos információ, csak pletykát hallani arról, hogy az Újpestnek jelenleg a legkisebb a költségvetése az NB I-ben. Mekkora a büdzsé?
– A felnőttcsapat éves büdzséje megközelítőleg hárommillió euró, de ha hozzávesszük a stadionbérleti díjat és az akadémia költségeit, akkor hatmillió euró körül járunk.
– Visszakanyarodva az igazolásokhoz: Újpesten előfordulnak olyan játékosok is, akiket a szurkolók sem igazán ismernek, alig játszottak az első csapatban: Yassine El Ghanassy egyszer lépett pályára, Victor Kantabadouno, Simeon Ajanah-Chinedu egyszer sem. Csak három név az elmúlt egy évből.
– Abban megegyezhetünk, hogy minden csapatnál előfordulnak mellényúlások, így nálunk is. Az a különbség, hogy mi ingyen hoztuk őket. Tudni kell, hogy az ön által felsorolt játékosokhoz hasonló állapotban érkezett hozzánk annak idején Obinna Nwobodo, akit aztán a török első osztályba tudtunk eladni, és idén közel hárommillió euróért adták tovább az MLS-be a Cincinnatihez. A másik jó példa Lirim Kastrati, akinek a góljával Magyar Kupát nyertünk.
– Van olyan játékos, Sztefan Jevtoszki, aki 2021 augusztusa és 2022 júliusa között nem volt a keretben, idén egy percet játszott a Fehérvár ellen, másfél év alatt összesen 13 perc játékidő jutott neki az Újpestben, miközben előtte a Rabotnicskiben végig játszott. Vele mi a helyzet?
– Tavaly ősszel a Debrecen elleni mérkőzés első perceiben olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy egy évig nem tudott játszani. Amikor igazoltuk, hiányposzt volt nálunk a védekező középpályásé, most viszont már nem az. Be kell verekednie magát a csapatba.
– Budu Zivzivadzéról a MOL Fehérvár sportigazgatója azt nyilatkozta, megpróbálják télen eladni. Újpesten fantasztikus fél szezonja volt tavasszal, maradt volna szívesen, a szurkolók pedig imádták, a Megyeri útra követelik. A játékos egy vállsérülés után lábadozik. A közösségi médiában lehetett olvasni a hírről, hogy a klub tárgyalni kezdett vele, ez igaz?
– Két felet sajnálok igazán ebben a helyzetben: az egyik maga Budu, aki korábban kapott hideget-meleget, miután felvette a Fehérvár ellenünk játszott vesztes meccsét követően az Újpest-mezt, s ezután a második csapatba száműzték. Aztán megsérült. Rajta kívül a szurkolókat is sajnálom, akik el lesznek keseredve, ha esetleg nem jön össze az átigazolás, és az Újpestre vagy magára a játékosra haragszanak majd. Nem egyszerű az ügy.
– Feltételezem, hogy azért, mert ugyan az Újpest szeretné őt átigazolni, ám az ön által eddig elmondottak alapján képtelen lesz kifizetni azt a bért, amit Zivzivadze Székesfehérváron kapott.
– Igen, beszéltünk már arról, a magyar futballgazdaság hogyan vitte az egekbe a futballisták fizetéseit, és hogy mi ebbe a versenybe nem feltétlenül akarunk beszállni. A másik dolog, hogy Budu tipikusan olyan futballista, aki nehezebben bírja a posztriválisok által jelentett nyomást, ezért is teljesített talán gyengébben a Fehérvárban, és csillogott nálunk tavasszal. Az újpesti játéka win-win helyzet volt, ő is, mi is örültünk, 12 meccsen szerzett 11 gólt. Véleményem szerint ő ezután csíphetett volna meg egy komolyabb szerződést. Azt viszont kevesen tudják, hogy az anyagi lehetőségeket nézve egy ilyen futballista számára egy a mostaninál is kedvezőbb szerződés már szinte a Bundesliga szintjét jelentené. Pénzügyi értelemben.
– Hogyan működik a játékosmegfigyelés Újpesten? Saját scoutjai vannak a klubnak, vagy ügynökséget bíznak meg ezzel a feladattal?
– Vannak saját scoutjaink. Van, aki a hazai piacot figyeli, más utazik külföldre is játékosokat nézni.
– Hová?
– Nem zárunk ki régiókat, de számunkra az elmúlt évek gyakorlata alapján az afrikai és a balkáni játékosok könnyebben elérhetők és integrálhatók. Persze, itt is van kivétel. Az Afrikából érkező játékosok esetében például nagy a rizikó, hogy hogyan tudják feldolgozni a kulturális különbségek vagy az időjárás jelentette sokkot. Azok az afrikai futballisták, akik már egy ideje Európában vannak, sokkal könnyebben alkalmazkodnak.
– Hány scoutja van az Újpestnek?
– Változó, nagyjából két-három embert foglalkoztatunk, de ügynökséggel is dolgozunk, és az ő ajánlataikat mindig megfuttatjuk a saját munkatársainknál is. A végén a tulajdonos dönt.
– Milyen posztra, és honnan tervez igazolni télen az Újpest?
– A védelemben mindenképpen erősítenünk kell, és szeretném, ha a szezon végén nem a jelenleg négygólos Abdoulaye Diaby lenne a házi gólkirály, így a csatársorba is érkezik gólerős labdarúgó.
– Más magyar klubnál nincs olyan szurkolói ellenállás a tulajdonossal szemben, mint Újpesten. Sokan az évek óta tartó középszerűség, a kiesés réme miatt utálják, másoknak a címerváltoztatás fájt jobban, s ezért a meccseken teli torokból szidják. A tábor minden mérkőzésen kifüggeszti a drapériát, amelyen az ő áthúzott feje látható, gyűlölettel teli dalt is írtak róla. Hogy lehet ilyen körülmények között vezetni egy klubot, egyáltalán személyesen hogyan érinti ez az egész a tulajdonost?
– Erről azt hiszem őt kellene megkérdezni, nem szeretnék a nevében válaszolni.
– Rendben, és ha az üzleti oldalt nézzük? Hogyan lehet ilyen igazoláspolitikával, ilyen eredményekkel, alacsony átlagos nézőszámmal nyereséges a csapat? Egyáltalán nyereséges évről évre a klub ebben a modellben?
– Egyetlen év mutatói nem mérvadóak, a játékoseladásokat nézve inkább középtávra tekintsünk!
– Akkor sem sokkal kecsegtetőbb a látvány.
– Ha az elmúlt öt-tíz évet nézzük, Magyarországon arányaiban még mindig nekünk az egyik legjobb a mérlegünk a játékoseladásokat nézve. Több játékos is azért választott minket, mert látta, hogy korábban Újpestről komoly bajnokságba is el lehetett jutni. Nézzük például Enisz Bardi esetét! Neki az volt az álma, hogy egyszer a LaLigában szerepeljen, és mindent ennek rendelt alá. A mi részünkről meg tudtuk adni neki az esélyt, hogy megmutassa magát, megtette, közvetlenül az NB I-ből került Spanyolországba.
– Beszéljünk az utánpótlásról: Csongvai Áron, Katona Mátyás, Banai Dávid az Újpest FC 2015-ben létrejött akadémiájáról kerültek az első csapatba. Milos Kruscsics több interjújában is hangsúlyozta, hogy az Újpest jelenleg a fiatalokra alapoz, és ezt tükrözi az összeállítás is. Mi a cél az akadémián: évi egy játékos beépítése a felnőttek közé?
– Évi egy játékos beépítése már sikernek számítana. Azért nem az a jellemző, hogy évről évre sikerül ezt teljesíteni, a fiataloknak végig kell járni az utat, ami tele van buktatókkal. Elég, ha megnézzük, hogy a ma stabil kezdő Csongvai és Katona mikor kapott profi szerződést, és onnantól meddig tartott kiharcolni a helyüket az első csapatban. A profi szerződés aláírása után kölcsönben játszottak alacsonyabb osztályban, aztán volt, hogy csak sérülés miatt kerültek be a keretbe. Türelmesek voltak, kivárták, sokat dolgoztak, és ma az Újpestben futballoznak. Sok olyan srác játszik az újpesti utánpótlásban, mint ők, de vagy az elkötelezettség, a kitartás hiányzik, vagy a klub hibázik valamiben, ami miatt nem jutnak el az első csapatig.
Csongvai Áron (jobbra) idén válogatott meghívót kapott (Forrás: Réti Zsolt)– Emlékezetes, hogy az Újpest FC utánpótlása a semmiből épült fel 2015-től, hiszen nem volt megállapodás az addigi utánpótlásnevelő egyesülettel, az UTE-val, és Roderick Duchatelet új útra lépett.
– 2015-ben kis túlzással szinte mindenki jöhetett az Újpest FC akadémiájára, akinek két-két keze és lába volt, nulláról építettük fel a csapatokat. Mára eljutottunk odáig, hogy kerettagot adunk a válogatottba Csongvai személyében.
– Azért is meri szívesen bedobni a fiatalokat az Újpest, mert bőséges támogatás jár érte a szövetségtől?
– Nem ez a legfőbb szempont, mi nem azért szerepeltetünk fiatal magyar játékosokat, mert ezért támogatást kapunk az MLSZ-től, hanem mert hiszünk bennük. Az akadémiát nem azért hoztuk létre, hogy legyen, hanem azért, hogy megfelelő utánpótlást biztosítson a felnőttcsapatnak. Egyébként pedig a 2002. január 1. után születettek játékpercei után jár a támogatás, és ennek a kezdőcsapatot nézve ennek jelenleg Szabó Bálint, Varga Balázs és Fehér Csanád felel meg. Közülük Szabó stabil kezdő, a többiektől a következő fél évben várjuk, hogy beverekedjék magukat a csapatba. Úgyhogy csak Szabó után kapunk normatív támogatást, és igen, az ő igazolásánál számoltunk is ezzel, mert a saját akadémiánkkal ellentétben, ha igazolunk, akkor ez is szempont.
– Az Újpest U19-es csapata jelenleg ötödik a kiemeltek között, az U17 a második vonalban (alapcsoport) negyedik, az U16 a kiemeltek között nulla ponttal az utolsó. Az U15-ös, U14-es csapat eredményeit nem lehet fellelni. Hogy értékeli a korosztályok szereplését?
– Az U15-és az U14-es korosztályunk– a szövetség szabályrendszere alapján – nem játszhat az országos bajnokságban, ezért nem találta az eredményeiket. Az MLSZ négy kategóriába osztotta az utánpótlásnevelő intézményeket. Az első szint az akadémia – tíz van belőle az országban –, az alatta lévő három besorolás pedig erősség szerint a tehetségközpont, a körzetközpont, és a grassroots klub. Az Újpest FC a harmadik vonalba került, vagyis körzetközpont vagyunk, ahol régiós beosztás szerint szerveződik a bajnokság. Az U15-ös és U14-es csapat itt sok-kevésre nyeri általában a meccseit, ennek nincs sok sportértéke. Ezért évi két-három alkalommal külföldi tornákra visszük ezeket a korosztályokat, és erősebb csapatokkal kötünk le mérkőzéseket. Az eredmény a többi utánpótláscsapatunknál sem elsődleges szempont, az számít, hogy az U19-esek közül végül ki tud feljebb lépni az NB III-as csapatba, végül pedig a felnőttekhez.
– Közel volt nyáron a klub eladása, tudtommal elő volt készítve az Újpest FC és az UTE egyesítése, legalábbis a tervek megvoltak erre. Ez egy ideális megoldás lenne, a hagyományaihoz hűen tudna tovább játszani az Újpest, nem lennének szürreálisnak tűnő Újpest FC–UTE mérkőzések egyes korosztályokban. Lát bármilyen lehetőséget a közeledésre?
– Nem igazán. Az Újpest FC tulajdonosa 2015-ben azért hozta létre a saját akadémiát, mert az UTE-val nem sikerült megegyezni, hogy fésüljük össze a felnőttcsapat munkáját az utánpótláséval, és legyen együttműködés. Az UTE környékbeli iskolai jelenléte, társadalmi beágyazottsága sokkal erősebb, mint az FC-é, így a fiatalabb korosztályokért mindenképp neki célszerű felelnie, az első csapat előszobájához közeli U19 munkáját pedig inkább az FC-nek. Érdekkülönbségek vannak, az okokat nem tudnám teljeskörűen elmondani. Ha valahogy mégis sikerülne egyesülni, az MLSZ döntené el, melyik szintre sorolná be a csapatainkat.
– A végére egy gazdasági téma: az energiaválság a klubokat is érinti, több stadion hónapokra bezár. Mi a helyzet, és mi a terv Újpesten?
– Ebből a szempontból bizonyos mértékig szerencsés a helyzetünk, mert rögzített stadionbérleti díjat fizetünk – az aréna nem a miénk, csak béreljük. A rezsit is rögzített áron fizetjük a stadionban. A pályafűtést piaci áron tudnánk megoldani, ahogy más, úgy mi sem fogjuk bekapcsolni, mert horrorisztikus költséget jelentene. Viszont a gyep kialakítása indokolná a fűtést, nem tudjuk, hogy reagál majd, ezzel biztosan lesz dolgunk, és jár vele költség is. Itt az irodában a megszokottnál később kapcsoltuk be a fűtést, az akadémián pedig szintén intézkedtünk: előrébb hoztuk az edzések kezdési időpontját, hogy kevesebb ideig kelljen világítani, és fűteni az öltözőket. Nem fogunk bajba kerülni.
Kiemelt kép: index.hu