A BL-negyeddöntők monotonitása és a csalóka olasz napfény
A Bajnokok Ligájában továbbra is erősen érezhető, hogy az UEFA 55 tagországa közül gyakorlatilag 5-6 osztja le egymás között a negyeddöntős helyeket, mégpedig nem túl nagy változatosságban. A legjobb nyolc közé jutott egyesületek közül öt csapat ott volt már tavaly is a negyeddöntőben, ahogy egyébként öt ismétlő volt már az akkori mezőnyben is. Idén így a Manchester City egymás után hatodszor jutott ebbe a fázisba, a Bayern München pedig negyedszer, de a bajorok az elmúlt tíz kiírásból kilencszer is, az elmúlt húsz évben pedig szintén rekordot jelentő 15 alkalommal eljutottak idáig. Amúgy a tavalyi negyeddöntősök közül a Liverpoolt épp a címvédő Real Madrid ejtette most ki, a Villarreal pedig nem is állhatott rajthoz, így más ellenfelekkel szemben egyedül a csoportkörben ragadó Atlético Madrid vérzett el.
Az idei BL-negyeddöntőben újdonságot jelentő mindhárom csapatot az elmúlt két évben ilyen magasságokba egyáltalán nem jutó Serie A adja, de érdemes csínján bánni az olasz futball megerősödéséről szóló teóriákkal.
A legnagyobb idei fegyvertényük ugyanis inkább az, hogy a lejjebb sorolt ellenfelekkel szemben teljesítenek jól, az elithez viszont nem látszanak közeledni, hanem inkább a sorsolásuk alakult szerencsésen a legerősebb kupasorozatban. A BL-negyeddöntőbe 12 év után visszatérő Internazionale és a 11 év után itt újra felbukkanó AC Milan például egyaránt oda-vissza kikapott, amikor szembekerült a tavalyi nyolcaddöntősök közé tartozó klubokkal, a Bayernnel és a Chelsea-vel, a csoportkörben elvérző Juventus sem tudott még pontot sem szerezni a Benfica és a Paris Saint-Germain ellen sem, de még a legjobb formában lévő és a BL-negyeddöntős debütálására készülő Napoli is kikapott Liverpoolban.
A nagyhalakkal szembeni 1-0-9-es mérleg cseppet sem hízelgő és a jövőre nézve sem biztatóak a jelek. A Deloitte általunk is kielemzett jelentései alapján az olasz labdarúgás bevételei sem alakulnak éppen kecsegtetően az utóbbi években, ez pedig hosszabb távon ütközhet ki igazán, ahogy akkor is jeleztük. Most mindenesetre dicséretes módon három olasz klub is eljutott a BL legjobb nyolc csapata közé 17 év után először, és Fortuna a negyeddöntők sorsolásánál is erősen fogta az olasz csapatok kezét, egyikük már biztosan elődöntős is lesz, ami ideig-óráig javíthatja a renoméjukat.
Az itáliai gárdákon kívül a BL-negyeddöntőkben még két angol, valamint egy-egy német, spanyol és portugál gárda lesz ott, ezek az országok pedig a franciákkal kiegészülve gyakorlatilag immár tíz éve uralják a mezőnyt. Az elmúlt évtizedben ugyanis egyetlen alkalommal tudott csak beférkőzni közéjük valaki, nevezetesen egy másik nyugat-európai egylet, az Ajax Amsterdam a 2018-19-es szezonban. Az is sokat elmond ugyanakkor az európai klubfutball kiegyensúlyozatlanságáról, hogy az elmúlt évtized 80 BL-negyeddöntős helyére csak 27 csapat jutott be e hét országból is, de a helyeknek több mint a kétharmadán mindösszesen kilenc klub osztozott.
Fagyott állapotok a csúcson
Hiába jutott azonban három olasz egyesület is a BL-negyeddöntőbe, az idei koefficiens-ranglistán a közelébe sem férkőznek a csak idén jó két koefficienssel többet gyűjtő és összetettben az UEFA-ranglistát egyre magabiztosabban vezető angoloknak.
Az elmúlt évben persze a harmadik számú kupasorozat bevezetésével és a megszerezhető bónuszpontok mennyiségének növekedésével kicsit változott a kalkuláció is, de a BL-ben a Manchester City és a Chelsea, az El-ben a Manchester United, az EKl-ben pedig a West Ham által még versenyben lévő angol kontingensnek csak két további meccset kell megnyernie egy új csúcs felállításához.
Az angolok előnye egyre csak növekszik, mióta átvették a vezető helyet a spanyoloktól három évvel ezelőtt, hiszen az ibériaiak rég nem látott gyenge periódust élnek meg. Bár nyilván az összetett második helyüket semmi nem veszélyezteti, de az idei év koefficiensei alapján csak a negyedik legerősebbek ebben a szezonban egyelőre. Arra sem mostanában volt példa, hogy a negyeddöntőkre csak két képviselőjük maradjon talpon, ráadásul ha a BL-ben a Real Madrid, az El-ben pedig a Sevilla meg is nyerné minden hátralévő meccsét, akkor is „csak” 18,142-ig kúszna fel az idei koefficiens-termésük, és már ez is az elmúlt 14 év leghaloványabb produkciója lenne tőlük.
A németek is már csak két csapattal vannak versenyben, nevezetesen a BL-ben még mindig száz százalékos Bayern Münchennel és az El-ből a Fradit búcsúztató Bayer Leverkusennel, de a Bundesliga európai dobogós helyéért sem kell aggódni, akármilyen lendületben is vannak az olaszok. Az összetett ranglistán a németek előnye ugyanis még mindig 4,5 koefficiens, márpedig ennek ledolgozásához az egyedülálló módon még 6 csapatot is versenyben tudó Serie A-nak 16 győzelemmel kellene többet szereznie, mint a német duónak, amire idén már matematikai esély sincsen. Olaszország eddig egyetlen alkalommal gyűjtött több koefficienst, mint ebben a szezonban (17,642), így az éves ranglistán jelenleg csak az angolok jobbak náluk, de ennek az éves rangsornak valójában még nincs jelentősége, hanem majd csak jövőre lesz, de erre majd még visszatérünk egy kicsit később.
Egyelőre csak az öt éves összesített (rendhagyó módon bármiféle időbeli szorzót nélkülöző) ranglista határozza meg az egyes kupasorozatokban a kvóták számát, mégpedig úgy, hogy az első négy helyezett között nem tesz az UEFA semmiféle különbséget, hanem a 7 európai indulójukkal, azaz 4 garantált BL-főtáblás és 2 garantált El-főtáblás kvótával egészen kivételezett helyzetben vannak.
Az ötödik helyet Franciaország tartja már hét éve, és még ha a az előző szezonbeli rekordteljesítményüket nem is közelítik meg a jelenlegi idényben, de a mostani 12,416-os koefficiensükre is 13 évvel ezelőtt volt utoljára példa, ez pedig akkor is bizonyosan elég lehet az ötödik hely megőrzéséhez, ha a Ligue 1-ből már csak az OGC Nice áll talpon az EKl-ben. A hét éve megtartott top 5-ért a franciák meg is kapják a jutalmukat az UEFA-tól, hiszen hosszú lobbizás után elérték végre, hogy 2024-től a Ligue 1 is hét kupacsapatot állíthasson porondra, még ha nem is teljesen olyan leosztásban, ahogyan szerették volna. Azért is van most már a korábbiaknál is nagyobb jelentősége az ötödik helynek, mert már kivételezettebb pozíciót jelent, mint a hatodik. Ugyanakkor ez a hatodik hely is különleges marad, hiszen ez lesz az egyetlen pozíció a ranglistán, melyért hat kvóta (közte két BL-főtáblás kvóta) jár, így annak is nagy jelentősége van, hogy itt már végre bekövetkezett egy változás az idei ranglistán, még ha azt az erőviszonyok nem is feltétlenül igazolják.
Rekordok és trollok az UEFA-ranglistán
A négy éve még az oroszoktól elhódított hatodik helyet ugyanis most elvesztették a portugálok, hiába szerepel ragyogóan a Roger Schmidt által irányított Benfica a BL-ben és a Sporting az Európa-ligában, az ország 3-4 erősebb klubján kívül a többi luzitán egyesület általában nem sokat tud hozzátenni a közös koefficiensgyűjtéshez. Márpedig a Konferencia-liga beindításával annak is nagy jelentősége lett, hogy az alsóbb kupasorozatban ki tudja gyűjtögetni a győzelmeket, így kihasználva, hogy az UEFA által kalkulált bónuszpontok nem ellensúlyozzák kellőképpen a színvonalbeli különbséget.
A portugálokkal ellentétben holland csapat ugyan a közelébe sem jutott a BL-negyeddöntőnek idén, majd kiesése után az Ajax az El-ben is idejekorán elvérzett, de a szintén oda bukó PSV Eindhoven és a Sahtar Donyeck elleni nyolcaddöntős gálázás után még mindig versenyben lévő Feyenoord szorgosan gyűjtögette a pontokat a kisebb ellenfelekkel szemben. Mindeközben az EKl-ben az AZ Alkmaar is tarolt, majd a nyolcaddöntőben kettős győzelemmel búcsúztatta az inkább a bajnoki hajrára (és a Juventus-büntetés miatt egy esetleges BL-pozíció lehetőségére) koncentráló Laziót is. Így ha az Eredivisie csapatai a tavalyi még nagyobb trollkodást jelentő 19,2-es rekordjuktól el is maradnak még, idén is ott vannak a legjobbak között a 12,5-es koefficiensükkel és szinte bizonyosan behúzzák a hatodik helyet, amilyen magasságba 23 éve nem jutottak, sőt alig öt év alatt kapaszkodtak ide fel a 14. helyről. A túlzónak látszó fanyalgásba fordult francia sajtó ugyan már az ötödik helyet is elkezdte félteni tőlük, ahhoz azonban a két holland gárdának 6-tal több győzelmet kéne szereznie a folytatásban, mint az OGC Nice-nek, így várhatóan nem idén, hanem esetleg a következő években éleződhet ki a verseny a két bajnokság között ebben a tekintetben.
A holland virágzás miatt a portugálok viszont már most lecsúsztak a hetedik helyre és ezzel egy ideig utoljára indíthatnak jövőre még két csapatot a BL-főtáblán plusz egyet a selejtezőben. Akárcsak a top 10 többi tagjának, 2024-től az újfajta lebonyolításban már nekik is csak egy garantált és egy selejtezős helyük lesz a Bajnokok Ligájában, tőlük távol a top 10 további helyeiért azonban sokkal kiegyensúlyozottabb verseny folyik. A szezonban gyűjtött 13,4 koefficienssel már minden korábbi rekordját megdöntő Belgium például az FC Bruges BL-nyolcaddöntős menetelése mellett három másik csapata jó teljesítményével ugrott vissza a nyolcadik helyre, melyek ráadásul még versenyben is maradtak a folytatásra. A brüsszeli stafétát átvevő Royale Union Saint-Gilloise az Európa-ligában áll még talpon, a hazai porondon megkopó városi vetélytárs, az Anderlecht és az új nigériai mesterlövészével lépegető KAA Gent pedig a Konferencia-ligában gyűjtögethet esetleg további bravúrpontokat még.
Az idén kissé haloványabb Skóciának (idén 3,5 koefficiens) és Ausztriának (4,9) is sikerült megragadnia a garantált BL-főtáblát jelentő top 10-ben, de a légiósaik nagy részét elveszítő és igencsak hányatott körülmények közé kerülő ukránok most már a 14. helyre csúsztak vissza. Az idén inkább közepesen szereplő csehek (6,75), svájciak (7,0, de a Basel még versenyben), dánok (5,9) és norvégok (5,75) sem tudtak a jelentős helyekért zajló versenybe beleszólni, míg Horvátország koefficiens-termése 14 éve nem volt ilyen gyatra (3,375), Görögország pedig 33 éves mélypontra zuhant vissza (2,125).
A nyolcaddöntőben azonban véget ért a Fenerbahce El- és a Sivasspor, illetve a Basaksehir EKl-menetelése is, a végelszámolásnál pedig egy hajszállal, valójában egyetlen döntetlennel lemaradnak így Szerbia mögött a 11. helyről, amely ha nem is garantált, de nagyon valószínű BL-főtáblás helyet jelent. Vagyis amennyiben a BL-címvédő a saját hazájában is eléri az automatikus kvalifikációt érő helyet (ami a szabály bevezetése óta eddig mindig megvalósult), akkor Szerbia bajnoka lesz ott a 2024-25-ös BL-főtáblán.
Az UEFA-ranglista további helyezései külön kvótákat már nem jelentenek, hanem a presztízs mellett csak azt határozzák meg, a selejtezősorozat mely fázisaiban állnak rajthoz az országok képviselői. Bár a Ferencváros nem tudta már gyarapítani a magyar koefficiensek számát, de ahogy arról korábban is megemlékeztünk, az NB I képviselői is új rekordot állítottak fel idén 5,875 koefficienssel, az összesített ranglistán pedig Magyarország három helyet emelkedve a 24. helyen áll. Sokkal látványosabbra sikerült azonban Lengyelország idei 7,25-ös koefficens-rekordja, pedig az elmúlt öt évben háromszor az Ekstraklasa egyetlen képviselője sem jutott még az európai kupasorozatok csoportköréig sem. Idén viszont a Lech Poznan miután azonnal elbukta az első BL-selejtezőjét, a Konferencia-ligában kevésbé magasan jegyzett ellenfeleket legyűrve már egészen a negyeddöntőig jutott, ahol lengyel csapat 32 éve nem járt, és a Fiorentina ellen még akár megcsíphetnek pár tized koefficienst a poznaniak.
Nem sok hiányzott az EKl-negyeddöntőhöz a Slovan Bratislavának sem, végül azonban kétgólos előnyt leadva tizenegyesekkel alulmaradtak a pozsonyiak a Basellel szemben, de a Konferencia-ligás pontoknak köszönhetőn Szlovákiának is immár 6,25 koefficiens az éves rekordja.
Jön a „bajnokok” szuperligája
Az UEFA ranglistájának idei végeredménye azért fontos különösen, mert ez határozza meg a 2024-től beinduló új formátumú kupasorozatok mezőnyének főbb vonalait. Ahogy korábban is jeleztük ugyanis, alaposan megváltozik a kontinentális versengések lebonyolítása. A főtáblák 32 csapatosról 36-osra bővülnek, a megszokott csoportkör helyett pedig egyetlen ligaként kezelik ezentúl a mezőnyt egy alapszakaszban. Ennyi indulóval teljes körmérkőzésre természetesen nem lesz idő, hanem az ún. „svájci rendszer” egy lebutított változatát alkalmazzák majd. A klubokat az egyéni koefficienseik alapján négy különböző erősségű kalapba osztják be és mindenkihez sorsolnak mind a négy kalapból két-két ellenfelet, így aztán a kezdetben tervezett tíz helyett nyolc fordulót bonyolítanak le a BL-ben és az El-ben, míg a Konferencia-ligában csak hat fordulóra kerül majd sor.
Az első nyolc egyenesen a nyolcaddöntőbe jut, a 9. és a 24. helyezés közötti csapatok pedig még játszanak egy egyenes kieséses pótrájátszást ahhoz, hogy oda jussanak, míg az alapszakasz mezőnyének hátsó harmada elbúcsúzik a küzdelmektől. A végső győztesnek tehát az eddigi 13 mérkőzésnél 2-vel, vagy pótrájátszás esetén 4-gyel több meccset kell majd lejátszania a szezonban.
Már ebből is látszik, hogy a Bajnokok Ligája egyre inkább szuperligává alakul (ha eddig nem lett volna az), de talán még egyértelműbbé válik az irány, ha a négy új főtáblás hely kiosztását is górcső alá vesszük. Ezek közül ugyanis csak egyetlen egy jut a bajnokok selejtezőágára, ahonnan 4 helyett így majd 5 csapat jut be a csoportkörbe, míg a nem-bajnoki vagy ligaágon megmarad a 2 hely a kiemelt bajnokságok másodikjainak. Vagyis a selejtezőkből a 44 európai bajnokcsapat közül csak 5 juthat el az új „Bajnokok” Ligájába, miközben a főtáblán már 29 hely (80%) selejtezők nélkül, automatikusan kerül kiosztásra – köztük a másik három új, gyakorlatilag a topligáknak fenntartott kvóta is.
Ezek közül kettőt ugyanis egy új szempont szerint osztanak ki, nevezetesen a megelőző évadban (tehát majd a 2023-24-es szezonban) a két legtöbb koefficienst gyűjtő ország kap majd egy-egy további automatikus helyet a főtáblán. Sok illúziónk persze nem lehet arról, hogy nagy valószínűséggel két topliga juthat majd így egy-egy újabb BL-kvótához. Az elmúlt évtizedben ugyanis a spanyolok 9-szer ott voltak az éves ranglista első két helyezettje között, az angolok hatszor, a németek háromszor, míg egy erősebb olasz év mellett Hollandia volt tavaly a Konferencia-ligás trollkodásával az egyetlen nem topligás ország, mely fel tudott bukkanni egy pillanatra az éves ranglista második helyén. Ha a mezőny összetételében és a kontinentális erőviszonyokban további kiegyenlítettlenséget is eredményez ez a változtatás, annyi előnye mindenesetre lesz, hogy a puszta presztízsen kívül ezentúl majd tétért küzdenek egymással a zavartalanul kitüntetett helyzetet élvező topligák.
Közéjük igyekeznének természetesen a franciák is, márpedig a negyedik, 2024-től bevezetésre kerülő új kvótát az UEFA-ranglista ötödik helyezettje, vagyis Franciaország kapja. Sőt amennyiben az Európa-liga következő szezonbeli győztese a saját bajnokságából is biztosítaná a BL-főtáblát, akkor az El-címvédőnek járó hely is a franciákra száll épp úgy, mint eddig. A gallok egyébként nem csak a BL-ben zárkóznak ilyetén módon a négycsapatos „örökös” top 4-re, hanem az eddigi hat helyett immár ők is hét klubot indíthatnak majd az európai porondon minden évben. Azt már említettük, hogy amennyiben a BL-címvédő biztosítja a saját bajnokságából a következő évi csoportkört (mint szinte mindig), akkor a koefficiens-ranglista 11. helyezett országa juthat helyette egy garantált főtáblás helyhez, így pedig ebből a szempontból is lényeges volt, hogy a törökök egy hajszállal végül lemaradtak Szerbia mögött.
Minek ide Szuperliga?
A jelenlegi BL-lebonyolítás 125 meccséből tehát 189 mérkőzéses monstre sorozat lesz 2024-től, ami természetesen növelheti az UEFA és így a résztvevő csapatok bevételeit is. Így viszont felmerülhet a kérdés, hogy az elitkluboknak miben tudna egyáltalán többet adni egy szuperliga, mint ez az új rendszer.
Az egyik tényező, ami csábító lehetne főként a hagyományaik ellenére gyengébb periódust megélő egyesületek számára, hogy az elképzelt szuperligájukban garantált helyet biztosítanának saját maguknak a húsosfazéknál. Ez azonban nagyjából már az UEFA berkein belül is érvényesül, hiszen ahhoz, hogy hazájuk bajnokságában ne jussanak be a gazdaságilag leuralt mezőnyben a legjobb négy közé, olyan szélsőséges alulteljesítés kell, mint amit az AC Milan mutatott éveken keresztül vagy a Juventus büntetése, mely azonban könnyen csak egy év kihagyást eredményezhet. A konkurencia egyedül az angol bajnokságban tekinthető szélesebbnek, ahol viszont az utóbbi évek tendenciái alapján szinte biztosra vehetik az ötödik főtáblás helyet is az éves ranglisták első két helyéből valamelyiknek a megszerzésével.
A leglényegesebb szempont azonban nyilván a pénzügyek kérdése. A voltaképpen már létrehozása előtt elbukott első Szuperliga-vállalkozás lehetséges bevételei mai perspektívából meglehetősen ingatag feltételezések voltak, akárcsak bármilyen jövőbeni új rendszer jövedelmezősége. Azt sem tudjuk még, az UEFA-sorozatok újfajta lebonyolítása pontosan mennyivel dobja majd meg a bevételeket, így abból tudunk most kiindulni, hogy
Ezeket természetesen az elitklubok lobbitevékenységének eredményeként a legkevésbé sem egységesen osztja szét, ahogy arra korábban is kitértünk, így a BL-győztes például már 150 millió euró körüli díjazással számolhat.
Nyilván a fennmaradó 1,5 milliárd euró az, ami leginkább bántja az elitklubokat, azonban hiba lenne egyszerűen azt gondolni, hogy az UEFA vezetői pusztán maguknak tartanának meg ilyen jelentős összegeket. Egyrészt az Európa-liga résztvevői is részesülnek egyébként még kevésbé egységes elosztású 433 millió eurónyi díjazásban (a teljes UEFA-bevételek 12,4%-a), másrészt a Konferencia-liga csapatainak is jut 203 millió euró (5,8%). Emellett a Covid-időszak levonásai miatt most még 98 millió eurót is visszaoszt az UEFA a korábbi indulóinak. Az újonnan pletykált Szuperliga-tervezet egyébként már 60-80 résztvevővel számol, így voltaképpen hasonlóan széles kört kellene első kézből kifizetni annak bevételeiből is. Hozzátehetjük, hogy az UEFA három sorozatának összes szervezési költsége is felemészt 323 millió eurót (9,2%), de ezeket a kiadásokat sem nagyon csökkenthetné egy Szuperliga beindítása.
Így aztán valójában a fennmaradó 445 millió euró az, amelyben egy Szuperliga-projekt kivetnivalót találhat. Ebből ugyanis az UEFA 105-öt a selejtezőben elvérzett csapatoknak (3%), 140-et pedig a sorozatokba be nem jutott európai egyesületeknek (4%) juttat, miközben alig 10 milliót fordít a női BL-re is (0,3%) és 190 millió eurót (5,4%) tart meg „magának”, valójában az európai labdarúgás fejlesztését célzó különböző projektjeinek. Ugyanakkor az is figyelemreméltó, hogy természetesen a Szuperliga-ötletelések is igyekeznek az önzőség vádját a határaikon kívül eső egyesületeknek ígért különböző szolidaritási kifizetések belebegtetésével enyhíteni, ezt azonban fenntartják kényük-kedvük megítélése szerint.
Az esetleges szuperliga lebonyolítási formáját egyelőre teljes homály fedi, de az bizonyosan jelentős tényező a projekt parkolópályára kerülésében, hogy nem tisztázott az önjelölt elit kapcsolata az európai futballvilág többi szereplőjével, melyek egyenként ugyan sokkal kisebb súlyt nyomnak a latban, mint a kiemeltek, ugyanakkor összességében megkerülhetetlen tényezők. Hiszen nem véletlenül nem lépik meg a kiválást magukban a Szuperligára ácsingózó elitklubok, alighanem tudják, hogy a hátországra több okból is szükségük van.
-Egyrészt a büdzséjük jelentős részét a hazai ligákban alapozzák meg, és nem csak a meccsbevételekkel és a még sokkal jelentősebb televíziós közvetítési díjakkal, hanem a marketingerejük is nagyban arra támaszkodik.
-Mindemellett kizárólag egy szuperligában szerepelve óhatatlanul lennének a mezőny hátsó fertályába kerülő csapatok, melyeknek a rajongótáborát és a játékosok közötti népszerűségét is igencsak megtépázná, ha meccseiknek jelentős részét vereséggel zárnák. Vagyis folyamatosan szükségük van a kisebb költségvetésű csapatokra, hogy még a haloványabb időszakaikban is megfelelő mennyiségű győzelmekkel tartsák fenn a nimbuszukat.
-Mindehhez azonban szükségük van nem túlságosan gyenge ellenfelekre is, hiszen ha nagyon elszakadnának a hazai vetélytársaktól, akkor a még a jelenleginél is kiegyensúlyozatlanabb viszonyok a nemzeti ligák amúgy is erősen megkopott kompetitivitását csorbítanák tovább, ez pedig fokozná a globális közönség érdektelenségének a veszélyét.
Mindezeket figyelembe véve nehéz elképzelni, hogy a gyakorlatilag az elitklubok kénye-kedve szerint alakított, számukra privilegizált helyzetet teremtő BL-rendszernél kedvezőbb lenne számukra hosszú távon bármiféle szuperliga-projekt és ne csak a start-up effektus hajtaná fel rövid távon körülötte az érdeklődést.